Bukaresti Lapok, 1931. október (37. évfolyam, 224-250. szám)

1931-10-01 / 224. szám

Mind­en csoOányxónak fehiér fogai, tiszta le&eletei: fogkrém biztoséi i Kortesszolgálatok tatalmaképpen : Vámműszárraktár lett a temesvári vám­­szab­adraktárból Vladescu úr élni akar — vérezzenek el a temesvári kereskedők Temesvár, szeptember 20. Kormányok jöhettek, kormányok mehettek — mégis csak a kortesszolgálat maradt meg olyan cselekedetnek, ame­lyet mindig és mindenkor a leggavalléro­­sabb bőkezűséggel szoktak megjutal­mazni- így van ez most is, amikor a t­iszeletreméltó, szakállal f­elékesített járga ül a legpirosabb bársonyszékben. A júliusi parlamenti választások alkal­mával például a kormánypárt bánsági kortesei közül bizonyos Vladescu Olt ne­vű úr volt a legbuzgóbb és a legtevé­kenyebb. Ő maga szerény volt: mandá­tumra nem pályázott, s csak arra kérte a kormányt, hogy ad­ja neki a temesvári vámszabadraktár bérletét. Kérnie sem kellett — máris megkapta. Ez nem nyugdíjas és nem elsején ese­dékes tisztviselői fizetés, simán ment. Vladescu Olt azonban rájött arra, hogy rossz vásárt csinált. A vámszabad­­raktár a város területén kivü­l van s oda bizony csak elkerülhetetlen esetek­ben vittek árut. Nem jelentett elég zsíros üzletet a dicső kortesszol­gálatokért. — Vladescu Ol tehát leutazott Bukarestbe, ott sorra járta a minisztériumokat és a­mikor visszatért Temesvárra, hozott ma­gával egy érdekes tartalmú kis írást a kellő aláírásokkal és pecsétekkel ellát­va.Ez az írás — az országos vámigazga­tóság és a pénzügyminisztérium rende­leté­n arról intézkedett, hogy a te­mesvári posta és vasúti állomás vám­hivatalát helyezzék át a vámszabad­raktár épületébe. A posta, a vasút és a temesvári keres­kedők egyesülete kínos meglepetéssel vette tudomásul, hogy Vladescu Olt megkapta a temesvári vámok monopóli­umát. Ez a tény Vladescunak nagyszerű bevételt jelentett, miután az összes kül­demények fekbére most már őt illette meg, a vámszabad raktár kezelőjét. A vasút azonban évi 7 milliót veszít ezzel a tranzakcióval. Ez pedig olyan ér­zékeny veszteség, amelyet súlyos defi­citjei mellett a CFR igazgatósága nem hajlandó vállalni. A temesvári üzletve­zetőség már tiltakozott is a vezérigazga­tóságnál és a közlekedésügyi minisz­tim­nál a vámszabad raktárak áthelyezése ellen. A temesvári kereskedelmi és iparka­mara, a Kereskedők Egyesülete tiltako­zó gyűlés tartott s a távirati protestán­son kívü­l küldöttséget is menesztett Bu­karestbe, hogy az illetékes fórumok előtt rámutasson a Vladescu Oltnak juttatott m­­onopóliu­m erkölcstelen­ségé­re. Hiszen a temesvári kereskedők, hogy kü­lföldi árujaikhoz könnyebben és gyor­sabban hozzájuthassanak, 2 millió lej költséggel saját pénzükön csináltatták meg a postai vámberendezést. A Vba­­descu-féle vámszabad raktárban, azaz vámmuszájraktárban a hivatalok számá­ra sincs megfelelő helyiség és berendezés. Vagy ezt is kereskedők csinálják meg Vladescu úrnak, hálából azért, mert olyan hathatósan és lelkesen támogatta a választások idején alkalmazott hatósági terrort? 4. OLDAL Dúca országos körútra indul, de nem töri, hogy tiszteletére banketteket rendezzenek A pártvezér Észak-Romániában kezdi meg körútját Nagybánya, szeptember 29.t A liberális párt elnöke, Dúca, országos körútra in­­­­dul. Dúca nem akar nép­­i gyűléseket és tömegde­monstrációkat és ezzel a körútjával csak azt cé­lozza, hogy személyesen megismerje pártjának he­­yi exponenseit és a sze­mélyes találkozás szuggesztiv erejével odahasson, hogy a pártvezetők még szi­lárdabban és még nagyobb elánnal fe­küdjenek bele a Duca-párt propagandá­jába. Úgy látszik, Duca közeli választásokra spekulál. Dúca útjai Észak-Romániában kezdi meg és elsősorban Nagybányát keresi fel, ahol régi hívével és barátjával dr. Drágos Teofillal, a liberális párt hajdani elnökével tanácskozik. Drágos Teofilnak a Bratianu éra alatt igen erős befolyása AiMftAAAAM kii», AÍ.Jt.AAAAAA és tekintélye volt, amely ellen a mai Dúca mellé húzódott párthivek már erő­sen apenálnak és igy valószínű, hogy Dúca első látogatásával ki akarja hang­súlyozni, hogy Dragos további támoga­tására számit és azt elvárja. Dúca elutazása előtt körlevelet intézett a pártok elnökeihez, amelyben megkérte azokat, hogy útja alkalmával sehol se rendezzenek tiszteletére bankerést, mert a mai gazdasági viszonyok mellett a pár­toknak is takarékoskodni kell. Ezek szerint „száraz“ Duca-ünnepsé­­gek lesznek. A szép fehér asztal mellé, szánt koasztok a szónokokban rekednek. Nagybányán sem lesz bankett, de Szatmáron sem, ahová Dúca Nagybányá­ról érkezik, hogy onnan folytassa útját előbb Észak-Romániába, majd Erdélybe. Ez a fáradtságot és kötlséget jelentő körút jelent valamit. Dúca hisz. Válasz­tásokban hisz. AAAAAAAA/AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Még júniusban sikkasztott Romulus szatmári rendőrtiszt, de csak most Szatmár, szeptember 29. A B. L. tegnap röviden jelentette már, hogy Pintea Romulus rendőrtiszt, a szat­mári rendőrkvesztura irodaigazgatója 103 ezer lej­­elsikkasztott. A vizsgálóbíró a megtévedt rendőrtisztet előzetes letartóz­tatásba helyezte és ezt a letartóztatást a szatmári törvényszék vádtanácsa tegnap délutáni ülésében konfirmálta is. Pintea bevallja, hogy tényleg megtar­totta a 103 ezer lejt, de mentségéül fel­hozza, hogy erre nyomorúsága kénysze­­rítette. Családos ember, akinek két gyermeke van és két hónapja nem kapott már fizetést. Júniusban felvette a várostól azt a fize­tési részletet, amelyet kötelességszerüen a rendőrlegénység tagjai között széjjel kel­lett volna osztani. A városhoz egy nyug­tát adott be, amelyre a prefektus aláírá­sát ráham­isí­totta és a felvett pénzt elköl­tötte, abból adósságait elrendezte. Azt remélte, hogy sokáig nem derül ki a sikkasztása, mert a rendőrlegénység hozzászokott már ahhoz, hogy fizetését négy-öt hónapi késedelemmel kapja meg és igy azt remélte Pintea, hogy majd a júliusi fizetésre azt mondja, hogy ez a júniusi, az augusztusira, hogy ez a júliusi és így, ezzel a taktikával, sikkasztását hosszú évekig leplezni tud­ja majd. A véletlen azonban rávezette Poppvics Valér rendőrkvesztort a sikkasztásra. Az egyik detektív ugyanis felment a város­házára és felelősségre vonta a számvevő­ség egyik hivatalnokát, hogy miért nem fizetik ki nekik legalább a júniusi fize­tést. Ekkor sült ki, hogy Pintea a júniusi fizetést már hónapokkal ezelőtt felvette, a pénzt Popovics Valér rendőrkvesztor aláírására megkapta és elvitte. A feljelentés előtt Pintea testvére, aki Zilahon állami ügyvéd, hosszan tárgyalt úgy a rendőrséggel, mint a várossal, de ezek a tárgyalások nem vezettek ered­ményre, mert a zilahi ügyvéd az elsik­kasztott összeget nem tudta előteremteni. ionizált alatti *****­­ Seres MiklÓS MÁR A HARMADIK EURÓPAI ÁLLAM RÚGTA FÖL AZ aranystabilizációt Nagy esemény rázta meg a világot: kol­dusbotra jutott az arany. Világesemény volt. A kapitalizmus aranybotjának, a vastraverzes bankkazamatákba zárt „arany fedezet" -nek nemzetközi őrzői, a bársonyszékek koronázat­lan fejedelmei rémülten felugrottak és elkiál­­tották magukat: most aztán minden elveszett­ fia már, Anglia sem bírja, igazán nincs mit tenni... Pedig lm tudnák, mennyire nem veszett el semmi. Kérdezzék csak meg a pénzteleneket, hogy libabőrödzik-e hátuk, ha a párisi vagy berlini tőzsde nyitására gondolnak, vagy asz­pirin után kiabálnak-e akkor, amikor meg­hallják, hogy békeállamokként ismert Norvé­gia és Svédország is útba dobták az arany­­imádatot? Az éhezőknek nem fáj az arany bukása. Csak azok üvöltenek világvégét, akik azt hiszik, hogy még mindig van mit veszí­­teniök. Az angol válság kirobbanása után mintha összeszaladt volna a víz az elméleti közgaz­dászok fejében. Az utolsó hónapok lefelé íve­lő dekonjunktúrájától búskomorrá váltan, sztratégiai terepszemlét tartottak az arany­­fronton és megállapították: Tizenegy milliárd dollár értékű arany van a világon. Ennek több, mint háromnegyed része Franciaország és Északam­erika pincéiben fekszik. És akkor izgatottan szaladtak Angliához, hogy neki is felajánljanak az aranyból. Az angol biroda­lom pénzügyi diktátora, Snomden, azonban előkelő gesztussal visszautasította a nagylel­kű segítséget. Nem kell! Az aranyvaluta tehát megbukott. A levegő­­­ben különböző megoldások lógnak. Egyesek azt mondták, hogy jó volna áttérni az ezüst­fedezetre. Mit jelentene ez? Hogy a jövőben nem az arany érték után mérnék a pénz ér­tékét, hanem az ezüstmennyiség után. A köz­gazdászokat az a meggondolás vezette, hogy az arany háromnegyed része két állam tulaj­donában van. Több arany e pillanatban nincs a világon. Ezzel szemben a nemzetközi pia­­­­cok tele vannak ezüsttel és így a tőkeszegény országoknak is lehetne olcsó áron valutafede­zetet juttatni. Az új pénzfedezet elosztása megszüntetné egyben a világ különböző va­lutái között fennálló óriási különbséget. Mert Anglia, akárcsak Svédország, vagy Norvégia, mielőtt a sorsdöntő lépésre elhatá­rozták volna magukat, tudatára ébredtek an­nak, hogy drága a pénzük. A kisebb értékű valutával rendelkező államok a nemzetközi hitelélet aránytalan elosztódásában nem ké­pesek ilyen drága valuta mellett az illető ál­lamtól ipari és más termékeket vásárolni. • Mennyi lejt kellett például Romániának ad­ni, hogy font értékben vásárolhasson Angliá­ból akkor, amikor egy font-sterling értéke 850 lej volt. Az ezüst arányos elosztása esetén nyilvánvaló, hogy vagy a lej értéke menne fel és a két valuta között csak olyan diffe­rencia volna, amely a két állam tényleges gazdasági ka­pacit­ás­kü­lönbözetének felel meg, vagy pedig a font értékelődne alá ugyancsak az ezüst arányos elosztásának megfelelően. A tervet azonban elvetették. Azt mondták ugyanis egyesek, hogy ugyanazért a pénzért vehetnénk például platina, vagy rézfedezetet is. Majdnem visszatérnénk azokhoz az állapo­tokhoz, amelyekbe ma jutott a világgazdaság a detronizált arany aránytalan elosztódása miatt. Nehogy azt képzeljük hogy az angol sta­bilizációs törvény felrúgásával a kérdés lezá­rult. Mert az aranystandard törvényének meg­­szavazása előtt, tehát 1925-ig volt egy másik törvény, amely valamivel alacsonyabb kur­zuson állapította meg a fontsterling értékét, eltekintve­, hogy az aranyfedezet nem volt 166 százalékos, hanem mindössze csak 155 száza­lékos. Ma azonban az a helyzet, hogy ezt a törvényt felfü­ggesztették, ugyanakkor pedig nem hoztak újat helyébe. Ugyanez történt Svédországban és Norvégiában. E pillanatban (h­át a fontnak még olyan tényleges értéke sincs, mint a lejnek, tekintve, hogy, míg a lej értékét egy törvényileg szabályozott 25 száza­lékos aranyfedezet biztosítja, addig az angol valuta tényleges aranyfedezete e pillanatban nincs megállapítva. A kapitalizmus pénzügyi berendezkedésé­nek szempontjából ez egy törvénytelen, tehát rendkívüli állapot. És az angol eljárás a vi­lág pénzügyi berendezkedésének teljes átcso­portosulását festi a jövő kibontakozásának horizontjára. Mert nézzünk csak kissé körül. Kezdődött a túltermeléssel. Válságba jutott a búza, egészségtelen verseny indult meg a fokozódó pénzhiány miatt, pedig a fogyasztás egyre csökkent. Az adás-vétel kizökkent a normá­lis mederből. A pénzt jelentő arany közben átszivárgott Franciaország és Amerika tre­zorjaiba, a többi termelő államok pedig nehéz feltételekkel megszabott kölcsönökkel terhel­ték túl magukat. A tőkehiány maga után vonta a milliárdos deficitekben megnyilvánu­ló államcsődök első formáját, a fizetési mo­ratóriumot. Az államháztartások krízise át­terjedt a magángazdaságra is, ahol a válság abban robbant ki, hogy a tőke fejveszetten kivonult a bankokból és a legsúlyosabb pénz­ügyi krachok rázták meg alapjaiban a gazda­sági rendszert. Ebben a kaotikus rend­szertelenségben lé­pett közbe Anglia és szakított a tradíciókon felépülő aranyfedezetes valutával. De úgy szakított, hogy az egészet felrúgta. És ebben a bizonytalanságban felmerült egy új eszme, amely — ha beteljesedik — forradalmasítja a világgazdaságot és az arany uralmának vég­leg bealkonyul. Európa gazdasági köreiben arról beszélnek, hogy Anglia az aranyfedezetes valuta kikü­szöbölésével az áru és munkaértékű váltó­pénzre való áttérést akarja előkészíteni. Ös­­­szefogna Németországgal, Délamerikával, az európai északi államokkal és Oroszországgal és a következőket mondja: Uraim! Mától kezdve a pénz annyit ér, mint a munka. Ha én egy pár cipőt egy sillingért adok, ako­r te, Németország, ugyanazt a pár cipőt egy pfeningért árulod. Egy vagon búza egy fél font, illetve fél márka, bármennyi aranyad is legyen a pincékben. Tessék az aranyból karikagyűrűket és gyertyatartókat csinálni. Nem az aranyat eszem, hanem a ke­nyeret. Nem azzal alkotok, hogy győztem a háborúban és elveszem más aranyat. A mun­kás nem lehet majd hadisarcban, vagy ahogy Genfben mondják, reparációban bevasalni és így meggazdagodni. A teória, tehát így néz ki: Mindenki olyan gazdag, amennyit dolgozik és amennyit ter­mel. Akinek több szene, vagy petróleuma van, az gazdag, aki pedig a földet becsületesen meg tudja művelni, az sem marad szegény­sorban. Ebben az esetben megváltozna a világ arca. Az aranyban dúskáló Franciaország, amelyet ma a világ bankárjának neveznek, mert az úgynevezett spekulációs tőke Mekkája, máról­­holnapra szegénnyé válik, mert aranyon kí­vül semmije sincs: sem exportképes ipara, sem versenyképes kereskedelme. Hasonló ba­jok mutatkoznának Amerikában is, amelynek azonban meg­van az az óriási előnye, hogy ipari állam. A versenyt azonban egy ilyen európai megegyezés esetén, amelynek spiritus rektora Anglia volna, úgy sem tudná tartani és hamarosan kénytelen volna belekapcsolód­ni az aranyfedezet nélküli valutaunióba. Korai tehát azt hinni, hogy továbbra is kölcsönökkel lehet a baj megoldását kitolni. A MAW gfiOR a sportok jegyében halad. Az élet küzdelmei fokozott követelményeket támasz­tanak mindenkivel szem­ben. A sportok az erő nö­velése által az ellenálló­képességet fokozzák és az öntudatot fejlesztik. A sporthoz és a munkához kávé szükséges. A jó valódi babkávé az egészséget fej­leszti, a testet és szellemet erősiti. MEINL GYULA R. T. kávéb­ehozatala Brassó, Voivod Mihai 9 volt Kolostor­ utca 11. OKTÓBER 1.

Next