Bukaresti Lapok, 1933. szeptember (2. évfolyam, 198-223. szám)

1933-09-01 / 198. szám

1933. szeptember 1. Újabb jelentés a román — lengyel keres­­kedelm­i szerződésről ( Bukarest, augusztus 31. Lapunk más helyén megírtuk már, h­ogy szerdán délelőtt a román és lengyel kormányok megbízottai aláírták a két or­szág kereskedelmi szerződését. Újabb je­lentések szerint a két ország kölcsönös kontingensekben állapodott meg. Romá­nia főképpen olajtermékeket, gyümöl­csöt, magvakat és nyersbőrt fog Lengyel­­­országba szállítani. Lengyelország pedig­­ fémtermékekkel, nyersanyagokkal, kötél­lel textiláru­val látja el Romániát. Az ügyészségi vizsgálat megállapította, hogy életveszélyes a CFR bükkszádi kőbányaüzeme Sepsiszentgyörgy, augusztus 31. A CFR­ bükszádi kőbányájában úgy­szólván egymást érik a súlyos, nem egy esetben halállal végződő munkás-balese­t­ek. A sorozatos szerencsétlenségek követ­k­ezt­ében a sepsiszentgyörgyi ügyészség erélyes vizsgálatot rendelt el annak a m­egállapí­tására, hogy miért ismétlődnek olyan sűrűn a súlyos balesetek. A vizsgálat megállapította, hogy a bá­nyában semmi óvintézkedést nem tettek jó munkások érdekében. Az egész bányát hanyagul kezelik és ezáltal a munkáso­kat a legnagyobb veszed­elembe sodorják. Életük állandóan kockán forog. A bűnösök c­en megindítják az eljá­rást. Újabb hazaárulási­ pert rendez a cseh kormány Előkelő szlovák politikusokat­­ tartóztattak le­ ­ Kassa, augusztus 31. A cseh rendőrség tegnap éjszaka házkuta­tást tartott Bazovszky Lajos volt losonci zsu­­bán, felsőházi tag lakásán. Bazovszky ellen az a vád, hogy legutóbb Besztercebányán tit­kos i­lést tartott, amelyen megalakították a tót nemzeti tanácsot és azon Bazovszkyt vá­lasztották meg a tanács elnökévé. A házkutatás alkalmával okmányokat és röpiratokat találtak. A volt zsupán azzal vé­dekezik, hogy ezeken a röpiratokon azokat az elveket hirdeti, amelyeket képviselő korá­ban a prágai parlamentben is előadott.­­ Bazovszkyt és fiát letartóztatták és Lo­­­­soncra szállították.­­ Az ügyészség azzal vádolja mindkettőjü­ket, hogy Hlinka és pártja segítségével el akarták szakítani Szlovenszkót. A Bazovszky letartóztatásával kapcsolatb­­an ma letartóztatták Morhák Mártont, Ipoly­­­eszterce egyik magasrangú városi tisztvise­lőjét és egy Németh nevezetű tanárt is. íz állam sorsjáték­ ötödik osztályának húzása Az első nap eredményei Bukarest, augusztus 31. 120 ezer lejt nyert 45.436. 40 ezer lejt nyert 52.888. 20 ezer lejt nyert: 19.450 és 25.955. 15 ezer lejt: 30.651, 61.428, 33.285, 62.216, 17.462, 15.500, 56.425 12 ezer lejt: 51.962, 70.054, 30.546, 7226, 56.167, 71.892, 29.189, 73.267, 10 ezer lejt: 49.631, 58.794, 29.305, 28.60?,­­59.209, 56.007, 40.452, 32.547, , 8 ezer lejt: 16.518, 27.670, 525?, 43.339, 67.382, 77.942, 63.137, 79.256, 2345, 7 ezer lejt: 6898, 5749, 6992, 10.265, kb.815, 17.907, 17.024, 20.604, 25.754, 24.75?, R0.117, 33,776, 34.984, 38.890, 38.685, 42.505, 143.126, 52.133, 56.694, 60.490, 61 226, 65.971, 1e6,172, 67,341, 67,951, 68.663, 71.188, 74.353, 1c­4.520, 0430. 1000, 4177, 9882, 11.590, 19.073 E6.330, 28.168, 29,990, 30,248, 31 274, 5­41.880, 42.936, 45.688, 45.181, 48.629, 52.987, 59.805, 64,413, 66,534, 68,826, 72.145, 72.156,­­79.708. Kihúztak ezenkivül nagyon sok kisebb kivereményt is. TENISZ-, FUTBALL-,­­ ATSMÉs K­JI­ SzAk I DIT^fll Sportiizisteteen, M BmB II WwÖB Brassó, Kolostor-utca. \ 15. E. Heimwehr-ruhába öltözött Megszöktették Hétért, a Sfeidle elleni merénylet gyanúsítottját, az innsbrucki fogházból A rablók leütötték a fogházőrt és magukkal vitték vezérüket A rendőrség tűzharc alá vette a menekülő autót, de a gépkocsi átjutott Bajorországba Innsbruck, augusztus 31. Az osztrák nemzetközi sajtóiroda hivata­losan jelenti: Szerdán éjszaka egy óra tájban egy autó állott meg az innsbrucki tartományi törvény­szék előtt. Az autóban Heimwehr egyenruhá­ba öltözött segédrendőrök ültek, akik a ka­pusnak előadták, hogy foglyokat szállítanak be a törvényszék fogházába. A portás beengedte az egyenruhás alako­kat, akik egyenesen a fogházba mentek. A fogházfelügyelő ajtót nyitott nekik, mire az egyenruhások nekiestek és leütötték úgy, hogy a felügyelő eszméletlenül ro­gyott le. A Heimwehr-ruhások ezután behatoltak ab­ba a cellába, ahol Hofer voralbergi nemzeti­szocialista vezér ül. Hofert a Steidle ellen elkövetett merénylet napján tartóztatták le, mert azzal gyanú­sítják, hogy része volt a merényletben. Ho­fert az ismeretlen Heimmehr-ruhások meg­szöktették. Kivitték a törvényszék előtti autóba és el­robogtak vele. A Brennerstrassén a rendőrség fel akarta tartóztatni az autót, de az nem állott meg. A rendőrség emberei erre az autóra lőttek, de az autó tovább robogott és későbbi je­lentések szerint Brennernél átjutott az osztrák határon. Ma reggel vérnyomokat fedeztek fel, ame­lyek azt bizonyítják, hogy a rendőrség golyói az autó valamelyik utasát megsebesítették. Az osztrák rendőrség a legerélyesebb intéz­kedéseket foganatosította. A brenneri határ­átkelési pontot teljesen lezárta. Eddig hetven nemzetiszocialistát tartóztat­tak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ré­szük van a fogolyszöktetésben. Temesváron az építőiparban nincs munkanélküliség Vidékről visznek kőműveseket Temesvár, augusztus 31. Jelentettük már, hogy Temesváron nagy arányú közmunka és jelentékeny magán­­ép­ít­kezés indult. Ennek az örvendetes­­ ténynek tulajdonítható, hogy Temesváron az építőiparban a munka­­nélküliség százszázalékosan megszűnt. Ma már olyan nagy az építészek mun­káskereslet­e, hogy vidékről kénytelenek kőműveseket ho­zatni, mert már az összes helybeli ép hómun­kásokat alkalmazták. A városi építkezéseknél 10 órai munka­idővel 6—8 lejes órabért fizetnek. Ehhez hasonló örvendetes jelentést is régen továbbítottunk a munkanélküliség frontjáról. Ez is bizonyítja, hogy oboa és célszerű m­­unkával lehetne a válságon enyhíteni. Volna más megoldás is, mint a hitleráj­­jal való otromba kacérkodás. P letflni lapbetillós volt Nagyváradon Nevetni lefödne a kormány furcsa és konok játékán, f­a a­z ügy érdemileg nem volna olyan szomoru Nagyvárad, augusztus 31. Megírtuk, hogy Nagyváradon a „Ma­gyar Szó" ciirmi lap betiltása után az „5 órai Lljság‘-ot is betiltották és elkoboz­ták. Az utóbbi hértan egyik munkatársa megfelelő engedély birtokában „Magyar Kurír“ címen új lapot indított, amely mindkét betalított újságtól teljesen füg­getlen volt. Kedden este a „szokott“ kül­sőségek mellett ennek a lapnak a megje­lenését is betiltották. Viliga komisszár, aki rendőrök kíséretében jelent meg a szerkesztőségben, semmiféle rendeletet sem mutatott fel­, csupán annyit közölt, hogy a lap nem jelenhet meg. A kihor­dásra váró lappéldányokat természete­sen elkobozták. Nagyváradon, ahol rövid adón belül ez a harmadik ilyenfajta eset a „Magyar Kurír“ elkobzásának a híre általános megdöbbenést váltott ki. Az ügy annál is megdöbbentőbb, mert a betiltott Lap csak most került volna a közönség elé és így teljesen érthetetlen, hogyan értesült megjelenéséről olyan ha­marosan a belügyminisztérium ! ? Vagy talán nem is értesült ? Vagy talán már a komisszár úr saját belátása szerint is intézkedhetik ? Elvégre elvi szempontból teljesen mindegy, hogy a miniszter, vagy alanta­sa sérti meg az alkotmányt. Csúnya és érthetetlen játék ez igen igen nagy értékekkel. Ittrejdn a németországi kompenzációs üzlet Elfogadták a­z I. G. Bardenindustrie ajánlatát Bukarest, augusztus 31. A kormány legfőbb gazdasági bizottsá­ga kedden délután Ma­gearu pénzügy­­miniszter elnökletével­ ülést tartott, ame­lyen Mirto, Tilea, Lrimescu miniszterek, illetve államtitkárok és Cézár Pascu, a kereskedelmi vezértitkár is részt vettek. Ism­ertes, hogy a kormány a német I. G. Farbenindustrie-vel tárgyalásokat kezdett a román exportgabona egy jelen­tős részének, mintegy 50 ezer vagonnak átvételével kapcsolatban. Ti­lea és Irimes­­cu államtitkárok, akik a kormány nevé­ben a tárgyalásokat vezették, jelentést tettek a gazdasági bizottságnak a német ajánlat részleteiről A bizottság a német ajánlatot az elő­terjesztés alapján kedvezőnek ítélte, elfogadta és megbízta, Tileat, vala­mint Irimescut, hogy ezt a német cso­porttal közöljék. A német ajánlat Lényege szabályszerű kompenzációs üzlet. A Farbeniimdustrie búzát, árpát és kukoricát fog vásárolni ipari cikkek importja ellenében, vala­mint a Nemzeti Banknak eléggé jelentős összegű devizát fog rendelkezésére bo­csátani. A ROMÁN—LENGYEL KE­RESKEDELMI TÁRGYALÁSOK kedvezően végződtek. Szerdán délelőtt 11 órakor a kereskedelmi minisztérium­ban már alá is írták a megállapodást, a­mely szeptember 1-én fog életbe lépni. A nürnbergi náci­­parádé számokban Nürnberg, augusztus 31. Szerdán kezdődött meg Nürnbergben az országos nem­zetiszocialista kongres­­­szus ,amelyen a nácik 1 millió résztvevőre számítottak, azonban csak 550 ezer em­bert sikerült összecsődíteni. Az ünnepség méreteire jellemző, hogy a kongresszus résztvevőit 540 különvonat szállította Nürnbergbe. A kongresszus színhelyének díszíté­sére 15 vagon virágot és 20 ezer mé­ter szőnyeget használtak fel. A vendé­gek , derékaljára“ 150 vagon szalmát szállítottak. A tulajdonképpeni megnyitás pénte­ken lesz, amikor Hess, Hitler helyettese beszédet intéz az egybegyűltekhez Pén­teken este Hitler is szónoklatot tart. Szombaton nagyszabású tűzijáték lesz, míig a vasárnapi műsort a náci tömegek parádés felvonulása tarkítja. A kongresszuson az olasz kormány is képviselteti magát. Nyilatkozatháború kezdődik a két liberális elnök hozott Bukarest, augusztus 31­. Lapunk más helyén megemlékezünk a kormányválságról és ezzel kapcsolatban arról, hogy az óliberális és ifjúliberális párt béküvóld kísérlete eredménytelenül végződött. Újabb jelentések szerint Bratianu György egybehívta pártjának vezetősé­gét, hogy beszámoljon azokról a tanács­kozásokról, amelyeket a békekísérlettel kapcsolatban az óliberális párt küldött­jével, Sassu vo­lt miniszterrel folytatott le. Az ifjú liberálisok értekezlete szomba­ton lesz Iasiban. Duca viszont Ramnicul Válconba hívta egybe az óliberálisok vezérkarát. A két Liberális elnök között, úgy létszik, meg­kezdődik a nyilatkozatcsata. A mai la­pok máris közölnek rövid nyilatkozato­kat a pártelnököktől. Duca odanyilatko­zik, hogy a pártelnökség kérdéseit nem le­het vitássá tenni, Bratianu György vi­szont kijelenti, hogy az óliberális párt ellen a harcot folytatni fogja. A budapesti újságírók Bukarestben Bukarest, augusztus 31. A kiránduló magyar újságírók csoportja szerdán Bukarestbe érkezett. Az újságírók, koszorút helyeztek az Ismeretlen Katona em­lékművére, majd Tilea miniszterelnökségi ál­lamtitkár és Radulescu külügyi államtitkár fogadták őket. Délután hat órakor a magyar követségen volt fogadás, amelyet este 9 óra­kor az Eldorado étteremben a sajtóosztály által rendezett bankett követett. A magyar újságírók csütörtökön Szinajába látogatnak el s innen egyenesen Budapestre utaznak.

Next