Bukaresti Lapok, 1933. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1933-12-06 / 280. szám

1933. december 6. — A bíróság felmentette Baumgarten László tanárt. Csíkszeredáról jelentik. Megírtuk már annak idején, hogy Baum­­garten László Csíkszeredai róm. kath. gimnáziumi tanárt kommunista tevékeny­ség vádjával letartóztatásba helyezték. A széleskörű érdeklődést keltett ügyben most ítélkezett a törvényszék, amelynek során a tanárt, bűncselekmény hiányá­ban felmentették és elrendelték azonnali szabadlábra helyezését. » f B <i 7. oldal MU ZEÓ, SUMMEST Cai. Victoriei 34. Még csak néhány napig: Tinase és a Carabas olosz együttese az N. EIRITESCU lapok­on... Ilnise cimű revüjében. 36 táncosnő — Musik-Hall — ERNESTO G39ii a híres tenor a „Boldogság dala“ című filmslágerben­ — Főszerepben: Paul Kemp és Ery Boos. Jön Iréne Dunna, a legszebb asszony, a leghíre­sebb színésznő legjobb és legmegkapóbb alakításában: „A SZERE EFIl TÖRVÉNYT GYŐZ.“ Amíg a Turul cipőgyárból Dermata-üzem lett, eltűnt a nyugdíjalap Hogyan lesz a 6 millióból 600 ezer lej Jacobi Kálmán dr. szeplőtlen hazafisága a 6 milliós nyugdíjalap árnyékában ' Temesvár, december 5. 1915-ben a temesvári Turul cipőgyár tiszt­viselői és alkalmazottai elhatározták, hogy l­vardijegyesü­letet alakítanak. Az elhatározás végrehajtásának nem volt különösebb akadá­lya, mert az igazgatóság is hozzájárult, ami­ Refilp­erv néhány kikötése volt: a nyugdíjegyesület elnökét és alelnökit, a vezetőség két tagját, a gyár igazgatósága je­löli „ illetve delegálja. Hogy azonban még ennek a kikötésnek ellenére se érhesse meglepetés a Tu­rul igazgatóságát, belefoglalták az alapszabá­lyokba azt is, hogy a nyugoíjegyesület vezetőségének határozata ellen a gyár igazgatóságának vétójoga van. A tisztviselőknek nem nagyon volt kedveze te az antiszociális alapszabálytervezet, amely minden autonómiájától megfosztotta a nyug­ Jaegyesületet, de kényszerhelyzetben volt és méeg egy ilyen torz nyugdíjegyesületet is jobb­nak tartottak a semminél. 1915-től­­ 1924 ig ezeknek az alapszabályoknak az alapján mű­ködött a Turul cipőgyár tisztviselőinek és al­kalmazottainak nyugdíjegyesülete, mikor 1994- ben megjelent a jogi személyiségekről szóló törvény, amely egyszerre új helyzetet terem­tett. A törvény alapján a Turul nyugdíjintézete is kérte a jogi személyiséget, de a temesvári törvényszék I. sz. tanácsa 5265­­—925. szám alatt kiadott végzésében megtagadta a jogi személyiséget a nyugdíj­­egyesülettől, azon a címen, hogy alapszabályai nem egyeztethetők össze a tör­vény szellemével, amely megköveteli az autonómiát. A törvény­­szék egyben utasította a nyugdíjegyesületet új alapszabálytervezet kidolgozására. Erre azonban már nem került a sor. Eltűnt minden és csak most, nyolc év után kelt életre, mint a modern tisztviselőélet egyik regényes feje­zete, — egy szövevényes per kapcsán. AMÍG A TURULBÓL DERMATA LESZ... ! A nyugdijegyesület vagyonát a gyár kezel­te, még pedig, mint kölcsönt­ Szerepelt az évi mérlegekben és az igazgatóság kamatot fizetett utána a nyugdijegyesületnek. Az 1927. évi mérlegben a nyugdíjalap 3 mil­lió 600.000 lej volt, 1928-ban 4,367.000, ezzel szemben 1929-ben, mikor már a nyugdíjegye­sület vagyona 6 millió lejre szaporodott, — a vagyon a mérlegben már egy bánival sem szerepelt. .HATMILLIÓ ELTŰNIK A MÉRLEGBŐL Ez az év azonban nemcsak arról volt neve­zetes, hogy eltűnt a nyugdíjintézet 0 milliója a mérlegből, hanem ebben az évben ért véget az a rivalizálási folyamat, amelyből a kolozs­vári Renner-gyár — a mai Dermata — került ki győztesen. A temesvári Turul cipőgyárat néhai West Ede báró hozta le Mödlingből, mint Frankl Al­fred G. m. b. H. alapítását. A gyárnak het­venkét fiókja volt, a főtelepet Temesváron, Budapesten és Zágrábban. Ebből a virágzó vál­lalatból alakult ki a nem kevésbé virágzó Tu­rul cipőgyár. A konjunktúrában az egyik fő­­részvényes az Anglo—Austrian Limited volt, amely beolvadt a Kreditanstaltba, a lovag An­­hauh, a temesvári Jacobi, az aradi Rosenberg­­családok és a kolozsvári Renner-gyár. A Ren­ner gyár igazgatója, Farkas Mózes dr. előtt már akkor a Bata-művek lebegtek ideálként, meg akarta szerezni a hegemóniát a romániai cipőgyártás fölött, tehát rávette, hogy a bé­csiekkel szemben, álljonn mellé a Jacobie Ro­­senberg-csoport. A terv sikerült, de akkorrára sikerült nemcsak a bécsi részvényeseket, hanem a Turult is kikészíteni. 1929-ben nyilvánosságra került, hogy a gyár­nak horribilis veszteségei vannak és az is, hogy ezek a veszteségek 1826-ból datálódnak, de ennek ellenére állandóan nyereséget mu­tattak ki, amig végre 1929-ben az állandó nye­reség — 40 millió lej nyílt veszteségben ragyogtak a mérlegben. ELOLVADT A 6 MILLIÓ LEJ Ekkor Jacobi Kálmán dr. a nyugdijegyesü­letnek az igazgatóság részéről delegált elnöke, gyűlésre hívta össze a nyugdijegyesület igaz­gatóságát. Bejelentette, hogy az alapszabályok értelmében kimondják a nyugdíjegyesület fel­oszlatását és minden tag visszakapja a befizetett pénzét. Erre az alapszabályok jogot adnak az igazga­tóságnak, mert a gyár megszűnés előtt áll és az alapszabályok szerint ugyanakkor megszű­nik a nyugdíjegyesület is. Fogadják el tehát az ajánlatot, mert ellenkező esetben az alapszabá­lyok 32. szakasza alapján a vagyon vagy egy másik hasoncélú intézményre, vagy pedig a munkaügyi minisztériumra száll, így, ha nem fogadják el az igazgatóság ajánlatát. De az ügyek ilyetén megoldásába nem mindegyik nyugodott bele. Ezek közül Witt­­rich Vilma tisztviselő, aki 1917-óta volt tagja a nyugdijegyesületnek, elhatározta, hogy tör­vényes útra tereli a nyugdijegyesület ügyét. Wittrich Vilma 17.500 lejt kapott nyugdijbe­­fizetés címen vissza, holott a 6 miliiós nyug­díjalapból 150.000 lej jár neki. Bűnvádi felje­lentést tett Jacobi Kálmán dr. nyugdijegyesü­­leti elnök, Kirschner Ferenc igazgató, nyug­­dijegyesületi alelnök, a nyugdijegyesület öt igazgatósági tagja és végül a Turul cipőgyár a nyugdíjalapra a román állam teljes joggal ráteszi a kezét. A tisztviselők nem merték visszautasítani az ajánlatot, többek között azért sem, mert abban reménykedtek, hogy a Turul megszüntetése esetén a Dermata-piiivek átveszik őket s így hozzájárultak, hogy az ajánlatot az 1930 ja­nuári közgyűlése elé terjesszék. 1929 december 1-én lezárták a gyár üzleti mérlegét, ebben a 6 milliós nyugdíjalap már nem szerepelt. A januári közgyűlés után eddig a 6 milliós nyugdíjalapból kifizettek 40 tiszt­viselőnek és alkalmazottnak — 600.000 lejt! Mind a negyvenen hallgattak a jobb jövő re­ményében, ami rövidesen be is következett. Be, csak kissé másként, mint ahogy a negyven ember elképzelte: még ennek az évnek márciu­sában, tehát rá két hónapra a gyár tisztviselőinek és alkalmazottainak 90 százalékát elbocsátották, a gyárat pedig átvitték Kolozsvárra. Nem volt már se nyugdíjalap, se állás­ ellen hűtlen kezelés címén, de ugyanakkor pol­gári kerestet indított a 150.000 lejért is. A bűnvádi feljelentés még nem került tár­gyalásra, a polgári pert most tárgyalta a te­mesvári törvényszék file dr.­Budescu taná­csa. Wittrich Vilmát Brebera Vencel dr. kép­viselte, míg a gyár részéről Faur Jones dr. és Jacobi Kálmán dr. jelent meg. Ez a részlete­zés, amint az alábbiakból kitűnik, igen fon­tos. Brebera dr. ismertette a fent vázolt­ előzmé­nyeket és kérte a bíróságot, állapítsa meg az alperesek anyagi fellősségét. A gyár képvise­letében Faur dr. ellenezte ezt, mert szerinte, a nyugdíjalap de jure most is létezik. Különben is a gyár Kolozsváron van, tehát mondja ki a temesvári törvényszék illetéktelenségét és­ tegye át az ügyet a kolozsvári törvényszékhez. Ezek után állott fel Jacobi Kálmán dr., még szenzációsabb részlettel szolgálni az amúgy is­ elég érdekes részletekkel szolgáló perhez. Ja­cobi dr. Breberának azon előterjesztésére refe­rált, amely szerint ő — Jacobi — kijelentette, hogy a nyugdíjegyesület vagyonára az állam teljes joggal ráteheti a kezét, ha nem fogad­ják el az igazgatóság ajánlatát. Erre reflek­tált Jacobi a következőkben: — Én, a román koronarend lovagja, a Me­rcul Industrial I. osztályának tulaj­donosa, román tiszt és hű hazafi, nem tűröm, hogy egy Brebera adjon nekem patriotizmusból és lojalitásból leckét. Egy Brebera, akiről köztudomású, hogy azért lépett ki a magyar pártból, mert annak kisebbségi politikáját nem tartot­ta elég irredentának. Jacobi Kálmán karrierje kétségtelenül nem a rendjelek jegyében indult. Ellenkezőleg: úgy indult, hogy Jacobi Kálmán nagyon jó barát­ja volt Kun Bélának, amikor Kun a kolozs­vári munkásbiztosító igazgatója volt. Igy ke­rült Jacobi is a munkásbiztosítóhoz és ezzel a progresszív mozgalmak vezetői közé. Elnö­ke volt a sokezer tagot számláló Magántiszt­viselők Szakszervezetének és végül a Károlyi kormány érdemeinek jutalmazására kinevezte kormánybiztos-főispánnak. Amilyen buzgón szolgálta Jacobi a pro­gresszív eszméket, legalább olyan erővel f<A­­ f dúlt ellene, amikor mint gyárigazgató szembe­került egykori harcostársaival. Még igazgató­társai is soknak tartották néha, amit ezen a téren végzett és ugyanígy nem akadt egyetlen igazgató sem a­ Turulnál, aki vállalkozott vol­na a 6 miliós nyugdíjalap fenti elintézésére. Jacobi vállalta. Talán ezt akarta Brebera dr. elmondani, amikor felállott, hogy Jacobinak válaszoljon, de alighogy elkezdte. — Ami az imént elhangzott ünnepélyes hű­ségnyilatkozatot illeti... de tovább nem juthatott, mert az elnök meg­vonta tőle a szót s így mindörökre válasz nél­kül maradt a progresszív­ mozgalmak egykori vezérének történelmi jelentőségű nyilatkozata. Asztalos Sándor Jacobi, a chevalier sans peur et sans repró che... Mi lesz idén az nélküliekkel? Ez évben Aradon megfeledkeztek a nyomorenyhítő akcióról A politikai rezsimváltozás izgal­maiban észre sem vettük, hogy lassan, de biztosan bevonultunk a télbe. Minden­nek ellenére, Aradon semmit sem hal­lunk még a munkanélküli segélyakció­ról. Idén télen — jólleht már karácsony­felé haladunk, — még nem csak hogy szervezett, hivatalos munkanélküli akció nem indult ebben a városban, de jóté­konysági akcióról sem igen hallhatunk a munkanélküliek megsegélyezésével kap­csolatosan. Arad ezer és ezer munkanélküli csa­ládja kétségbeesetten startol a tél bor­zalmas vesszőfutására. A koldusok elle­pik a várost, éhes, fáradt, vánszorgó ala­kok könyörögnek alamizsnáért. De a na­pi politika, a keservesen nyikorgó politi­kai verkliszavak elnyomják a szeren­csétlenek jajveszékelését. Érdemes és érdekes megfigyelni szom­batonként az aradi üzleteket. Hallgató­lagos megállapodás értelmében az aradi koldusok hétköznap nem háborgatják a kereskedőket. Egyszer egy héten, szom­baton jönnek csak alamizsnáért. Sorba jönek, egymásnak adják a kilincset ezek a jellegzetes figurák, kik ily módon, ötven hanis és egylejes alamizsnákból rendsze­res „keresetre“ tettek szert és így, bár­milyen gyatrán, de el tudják tengetni az életüket. De hányan vannak, hány százan azok, akik nem jönnek el sem szombaton, sem hétfőn, sem csütörtökön a külvárosi nyo­mortanyák odúiból, akik éhezve, vacog­va, fázva kínlódják át az éjszakát. A munkanélküli tömegek nem koldulnak alamizsnák hanem magukra hagyva nyo­morognak, küzdenek az éhenhalással. . . Tisztelettel és szerényen javasolnánk az illetékes hivatalos és félhivatalos kö­röknek: pillantanának talán túl a maguk vetette árnyékon és indítanák meg végre idén Aradon a nyomorenyhítő akciót.. . KÉT ÖREG KOLDUS MEGFA­GYOTT BUDAPESTEN. Budapestről je­lentik: A magyar fővárosban szokatlan hideg köszöntött be, amely több emberál­­dozatot követelt. Vasárnap a Juranics­­utca egyik házának kapualjában egy 70 éves koldusasszony megfagyott holttes­tére bukkantak. Ugyancsak a dermesztő hideg végzett egy koldusaggastyánnal, akinek összefagyott hulláját a Vágóhíd környékén találták meg a járókelők. Vilmos német­­ extrónörökös száműzetése idején a hollandiai Wieringenben Jan Luyt kovácsnál lakott s időtöltésből kit­anulta a kovácsmesterséget. Németor­szágba való visszatérése után sem felejt­kezett meg egykori „gazdájáról“ s idő­közönként me­g-meglátoslata

Next