Californiai Magyarság, 1976. január-december (54-55. évfolyam, 1-53. szám)
1976-02-20 / 8. szám
6. oldal. i AbDEdÓ TAMÁS A lehetőségek színháza HATÁR GYŐZŐ. SIRÓNEVETŐ München.Auróra. 1972. 2 kötet. 12 dollár 1. A KÖNYV. Az első lehetőség embertől emberekig, maradandóan és igényesen a könyvé. . Határ Győző 12 drámájának kéziratából -illetve gépelt példányaiból- parádés, öszszesen mintegy 1.000 oldalra rugó kétkötetes könyv Molnár József müncheni nyomda kiadójában kerekedett. Az első magyar amely a Synotype cég által szövőgépre alkalmazott, Janson antikvának nevezett Tótfalusi betűkkel készült. A netüket Tótfalusi Kis Miklós 1684 végén 1685 elején metszette volt acélba Amszterdamban...A fedőlap fekete hátteréből arany kontúrokkal kibontakozó síró nevető álarcpar Gyémánt László festőművész munkája. A papír kiváló minőségű, a szedés -Németországban!- csaknem hibátlan, a kötés ..könyvtári., tehát tartós-maradandó, ahogy az angol cégbeliek mondják. A nyomtatott könyv történetében nem először adódott annak a lehetősége, hogy újonan kipróbált egyben a legsikerültebb köntös maradjon. Ekés, beszédes köntös. Ékszeresdoboz. 2. AZ ÉKSZEREK Pizarro maroknyi serege keselyűként csapott le az inkák aranyára: az inkák az aranyat (sok volt belőle) becsülték is, nem is: a spanyolok éltek-haltak érte. Délamerikában egyes indián törzsek fiai mint színes kavicsokkal játszanak a gyémántokkal, míg a kiraffinált fehér emberevbe fektetné romlandó pénzét. Így van a magyar világ a páratlan Határ Győzővel, verseivel, drámáival is. Míg az óhazában élt gazsulálni kellett volna és fordítania kellett, hogy megéljen, na szabadon szólt -tehát csak a maga igényes de fékezhetetlen, finyás de egyedi modorában máris bekasztlizták. Írásait forgattak ,akik forgatták, félve, mert csoportokhoz, érdekszövetségekhez kik egymás elmeszüleményeit védik, nem tartozott. Avantgarde, mondták többen, most már elismeréssel kinti olvasói, és mazsolázták növekvő élvezettel uj szókincseskönyveit. Ez az and Kazinczy, a..magyaros,. magyar múltnak fittyet hányó újdondász, mindegyiküknél vadabb nyelvi nacionalista. Idegen szavak seregét talpalta meg már magyar képzőkkel, magyar igéket tucat számra főnevesített, póri mondatokat nemesített, hitványak köré kontextust épített, hogy tartalmat nyerjenek, szent dolgokból tréfát űzött,, hogy szent teheneknek látszódjanak, egyszóval, merészkedett állandóan és következetesen teremtő önmaga lenni. Nem világnézet, hanem élethelyzet és beidegződés kérdése, hogy gyémántjait kavicsnak, aranyát az istenek célsarának nézzük-e. 3. A FEJEK Melyik önmaga volt'’ Melyik határgyőzővel találkozunk a drámákban? A határgyőzői Határ Győzővel. Nem tréfálok. A dráma köntösében költő stílusa olyan sajátos, hogy immár melléknévnek minősül miná- lunk. A ,,kafkai,, a ,,krúnys,, mellett ma már beszélnünk kell határgyőzői stílusról is melynek egy két jellemzője: a nyelvi ötlet minden lehetőségét egybeolvasztani a gondolati mag kifejezésbeli lehetőségeivel. A drámákban ezenfelül a vizuális lehetőségek szerepelnek a nyelv hangulati légkörét világérzéssé bővítendő, további távlatot adni a határgyőzői stílusjelenségnek. Röviden: Határ költői lehetőségei a színházi környezetben új dimenziókkal bővülnek. Az ellentétes elemek különleges együttélése mely az ellentmondásokat elvarázsolja, negligálja vagy fontosságuktól megfosztja - a hármas Határ-Győzőt jellemzi. Robert Graves az angol köl Lőtitán, úgymond, kétfejű ember. Vagyis: egyik fejével írja lírai verseit, ebben segít a múzsa (a nyolcvanéves költőnek egy húszéves lány személyében) a másik fejével regényeit a ,,pénzkereső prózát,, írja.(Mellyel 8 gyermekes családját eltartja Mallorca szigetén) A kettő között mi, olvasói, látjuk az összefüggések szálait, ő a költő nem. Határ három feje közül az egyik az alkotó fej: vers, dráma, regény pattannak ki énből. A másik az ismertető fej: színi arabismertetések, cikkek kerekednek innen. . A harmadik segít élni, illetve megélni. Ez a barkácsoló, rádiózó Köznapi fej, aki építész is volt egykor. A fejek Folytatás a 7. oldalon. A POFON BÖDÖ KÁROLY Otthoni életünkben többfajta pofont ismertünk. Gyermekkorban kapott szüllői, tanítói pofonoktól kezdve addig, amíg pajtásainkkal összekülönbözve adtuk vagy kaptuk a pofonokat. A felnőttek közötti pofozkodás már járásbíróság elé kerülhetett, amelynek legenyhébb következménye, tíz korona büntetés lett, vagy az úri osztályban szokásos párbajra került a sor, amely sérüléssel, ritkábban még halállal is járt. Most azonban nem ilyenfajta pofonról lesz szó hanem egy uzsiu- tizsicu mester arcán elcsattant Hatalmas pofonról. Elöljáróban azonban pár szóval ismertetni kell, hogy mi is ez a furcsa sport. A dzsiu-uzsicu szó a japánok egyik birkózósportja, amelynek a tömör fordítása ez: a gyengébb művészete. Ennek a sportágnak az a lényege, hogy a gyengébb fél, anatómiai ismeretei alapján harcképtelenné teheti ellenfelét. A teheti szón van a hangsúly, mert csak abban az esetben teszi is harcképtelenné ellenfelét, ha annak magatartása erre módot ad. Ezen bukott el ennek a kis történetnek szenvedő hőse, akit ifjú korában az a szerencsétlenség ért, Hogy váratlanul nagy összeget örökölt éppen annyit,amennyibe került egy földkörüli lukszusutazás. Leghosszabb ideig Japánban tartózkodott, ahol megszerette a japánokat, akik közül sokan vallják állítják, hogy a magyarokkal rokonságban vannak, ifjú japán barátai megtanítottak a dzsiu-dzsicu önvédelmi sportra, amelynek az volt a lényege, bizonyos ideg-vagy izomcsomó megszorításával a legerősebb ellenfelet megbéníthatja, na azt hallatlanul nagy gyorsasággal végzi. Ezzel az egyetlen gyakorlati tudással végződött a lukszuszura és máshoz nem értett, arra gondolt, hogy a pesti rendőröket megtanítja erre a sportra, amellyel a rendetlenkedő duhajokat fegyver nélkül legyőzhetik. Jelentkezett belügyminisztériumban, ahol kivihetőnek tartották a tervet és kilátásba helyezték, hogy állandóan foglalkoztatják, ha a próbán bebizonyítja, hogy a gyakorlatban hasznosan lehet gyimölcsöztetni a tudását. A budapesti rendőrlegénység parancsnoka utasítást kapott, hogy tegyen próbát, mert a mestert alkalmazni akarták a rendőrlegénység oktatására. A főparancsnok idegenkedett a gondolattól és óvatosságból a Detektív Atlétikai Club titkára véleményét kikérte, akinek ebben a kérdésben jártassága volt. A titkár röviden és tömören megmondta, hogy a dzsiu-dzsicu sport egy idejét múlt, elavult elméleti dolog, azt a gyakorlatban csak akikor lehet alkalmazni eredményesen, na az ellenfél engedi magát legyőzni, helyesebben: na az ellenfél megengedi, hogy őt, bizonyos izomcsomó megszorításával mozgásképtelenné tegyék. A minisztérium elméleti tudósai azonban ragaszkodtak a próbához. Magasrangú miniszteri tisztviselőkkel megjelent a dzsiu-dzsicu mester a főparancsnoknál,, hogy végignézzél a próbát, amellyel bebizonyítanák az új sportág hasznosságát. A mester arra kérte a főparancsnokot, h hogy a rendőrök közül válassza ki a legerősebbet és állítsák eléje, ő bebizonyítja, hogy miképpen lehet legyőzni, egyetlen fogással mozgásképtelenné tenni. Meg kell jegyezni, hogy a mester pár izmos testalkatú, de vékony, jelentéktelen külsejű ember volt. Némi vita, huzavona után az egyik, éppen kéznél volt, erős embernek ismert rendőrt a főparancsnok maga elé rendelte. A mester magabiztosan megszólalt: -üssön pofon! — A rendőr mozdulatlan maradt és némi lebecsülő pillantással nézegette a mestert. A főparancsnok türelmetlenül megszólalt: - Csinálja csak azt, amit ez az úr kíván magától... Alázatosan jelentem, én ezt nem tehetem... Miért? ,nem akarok én rosszat annak, aki engem nem bántott... Hiábavalónak látszott a magyarázkodás, hogy a mester olyan ügyes ember, hogy a legerősebb embert is le tudja fegyverezni, támadását kivédeni, a rendőr csak akaratoskodott. Végül a főparancsnok türelmét vesztve, látható ingerültséggel megszólalt.Most pedig én, mint főparancsnok azt parancsolom magának, hogy ezt az urat vágja pofon teljes erejéből.A rendőr erre már mi mást tehetett, bocsánatot kérő pillantással a főparancsnok és a többi tisztjei felé és ital karját meglódítva úgy vágta pofon a mestert, hogy az Hangtalanul elterült a padlón. A padlón ájultan fekvő mestert vízzel locsolták, itattak, amíg nagy nehezen magához tért. Leültették az egyik karosszékre, végül megszólalt. ..A pofont jobbról vártam, mert nem tudtam, hogy a rendőr suta és bal kezével üt engem pofon... Így azután a dzsiu-dzsicu megbukott a rendőrségen. NYÍLT levél Kedves Barátaim! Engedjék meg nekem, hogy a közöttünk burjánzósorainkat, - ki tudja, talán szándékosan gyöngítő,népi eredetünket sokszor hozzá nem értő módon tárgyaló vitákhoz egy-két gondolatot én is hozzáfűzzek: nem, mint nyelvész, történész, vagy filozófus,hanem, mint az emigráció egységéért aggódó magyar. Karácsony Sándor, a század eleje kitűnő újságírója néhány szavát szeretném legelőször idézni megszívlelésül: ....az, hogy magyar, nem faj, nem vér, hanem lélek volga. Nem a vér alakította ki a magyar fajt, hanem ellenkezőleg: a magyar lélek hatott a vérre, és most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül...,, A magyar lélek hatott a vérre történelmünk legnagyobb alakjaiban: Hunyadi Jánosban, — a francia Anjou Nagy Lajos királyban, a horvát eredetű Zrínyiekben, — az aradi mártír Aulicitban és Damjanichban, a legendás magyar szabadságharcos Bem Józsefben és szárnysegédjében a szerb származású Petőfi Sándorban. És ki tudná eldisputálni egyik-másik hazáját áruló gyászmagyar tiszta magyar származását: a pogány besenyőket ránk hozó Ajtonyt, a nagymajtényi csatamező osztrák tábornokát, gróf Károlyi Sándort,vagy az 56-os forradalmat kiárusító Kádár Jánost? Minden emigráns magyarnak elsősorban nemzeti öntudatra van szüksége, hogy a nagy idegenségben meg tudjon állni,hogy megmaradjon magyarnak és gyermekeit is azzá nevelje. . Ehhez a legendák délibábos képei és a találgatások filmes köntöse alatt megbúvó bizonytalan igazságok nem elegendőek. Nemzeti öntudatunkat, történelmünk kultúránk ismerete erősíti. Letagadhatatlan tények a tárgyilagossághoz szokott idegen világ reflektorfényében. És minden hazájához ragaszkodó emigránst nemzeti öntudatait túl elsősorban vallása, hite tart meg magyarnak, ahogy ezt Mindszenty József bíboros mondotta: ....vallásos hitünk táplálja magyar hazaszeretetünket, mert arra tanít. Hogy a hazaszeretet Istentől belénk oltott és megszentelt érzés és hogy a hazával szemben fennálló kötelességek Isten törvényeiben találnak megszentelést...., Állítólag a megöregedés, a sír felé hajlás egyik legbiztosabb tünete a mind inkább a múltba való visszafordulás. Én nem akarom hinni, hogy a mi nemzetünkön az öregedés effajta jelét mutatná az ősök effajta fitogtatása. Mert más az, ha büszke öntudattal neveljük gyermekeinket a múlt megbecsülésére és ennek ismeretében a rájuk váró jövő elkötelezettségre. De más az is, ha elmerülünk a családfák bogozásában és az aprólékos részletek körüli, egymást maró vitákban és közben megfeledkezünk igazi küldetésünkről a világban, életformánkon, napi munkánkon keresztül a magyar nép, —a magyar nemzet méltó helyének hirdetéséről a szabad népek társadalmában.. Engedjék meg kedves barátaim, hogy a minden származási vita fölött álló nagy magyar, Kölcsey Ferenc üzenetével zárjam gondolataim sorát. .....Honfi, fitlér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel vess össze jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts, s a Haza fényre derül... VARGA KATALIN NAPNYI MAT