Czegléd, 1904 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-01 / 1. szám

XXVI-ik évfolyam. C­Z E G L É­S hogy mit gondol felőlük Dr. M. A. De velem együtt méltán csodálkozhatik mindenki azon a szánalmas szegénységen, hogy a­midőn egy politikus­hoz intézett táviratról van szó, Dr. Molnár A. a Rákóczi-ünnepély jövedelme felett kezd keseregni ! A­helyett, hogy bizonyítana, ha egyszer állít, előveszi ezt a szegény agyonra hajszolt, elkoptatott silány vesszőparipát, fel­ül rá s elkezd kegyetlenül nyargalászni. Mi köze annak a táviratnak a Rákóczy ünnepélyhez ? De egyébként ki és mikor nyilatkozott úgy, hogy „a szem célra befolyt pénz a rendező­ségé, a­mely azt oda teszi,­a­hova neki tetszik“ ? Piskóty István soha sem írta ezt, csak azt hang­súlyozta számtalanszor, hogy a pénzzel a rendezőség rendelkezik, az köteles a kitűzött célra fordítani a tiszta jövedelmet s annak köteles ő is elszámolni, nem pedig a Ceglédi Újságnak. Az tény, hogy az összes jegyek ára Piskóty Istvánhoz, illetőleg a két pénztárnokhoz folyt be, s a a rendezőség többi tagjainak — sem Dr. Tálasynak, sem másnak — kezeihez egyetlen egy fillér nem jutott, általuk egyetlenegy fillér kifizetés nem­ történt. Ennek ellenkezőjét egyébiránt Dr. M. A. sem állítja, mert jellemes ember nem is állíthat ilyen vakmerő koholmányt De az is tény, hogy Piskóty István és a pénztárnokok pontosan, írásban el­számoltak s a rendezőség a legnagyobb bizalom­mal adta meg nekik a felmentvényt Képzelni sem lehetett ezt máskép, mert úgy Piskóty István mint a pénztárnokok általam is ismert olyan kifogásta­lan úri­emberek, a­kiknek karakteréhez a gyanú­nak árnyéka sem fért soha. Azt tudom, hogy ennek daczára dr. M. A.-t a rendezőségi határozat nem elégítette ki, s ezért támadja félév óta foly­tonosan Piskóty Istvánt, azt is tudom, hogy e miatt nevetteti ki magát állandó felsülésekkel vég­ződő, s megtorlatlanul bizonyára nem maradó fel­jelentésekkel, csak azt nem tudom józan logikájú ember létemre megérteni, hogy mit akar ő most a Rákócz­y ünnepély kopott vesszőparipájával, a­mikor nem a Rákóczy-ünnepélyről és annak ren­dezőségéről, hanem egészen más dologról van szó ! ? Nos hát nekem szilárd meggyőződésem, hogy aki még egy politikai epizódot tárgyazó kis c­­ikkbe is ilyen minden összefüggés nélküli alaptalan gyanú­sításokat tud keverni, az olyan óriási mértékben elfogult, s annyira nem legális ellenfélhez méltóan jár el, hogy azt érdemleges feleletre méltatni nem­csak nem kell, de nem is szabad. Az ilyesmire csak egy válasz lehet, a férfias önérzetből fakadó higgadt és teljes ignorálás. Ezért tanácsoltam én az egyetemi ifjúságnak, hogy figyelembe se vegyék dr. Molnár Albertnek érthetetlen kirohanását, s annál kevés,mi ! .„m­intsenek holmi „munka ^VLu’iw»ak“ idétlen reszel­­gésére, akire csak az a megjegyzésem van, hogy vele ez a lap egyáltalában szóba sem áll. Szerkesztő. MI ÚJSÁG? — Boldog újévet kívánunk előfize­tőinknek, olvasóinknak, munkatársaink­nak s minden jóakarónknak ! 31.A Lapunk mai melléklete hű utánzata a 25 év előtt megjelent „Czegléd” 1. számának. Nemcsak tartalmánál fogva érdekes, de régiségé­nél fogva is. Olvasóink bizonyára örömmel és érdeklődéssel fogják olvasni. — Eljegyzés: Cserven János, a budapesti Láng-féle gépgyár művezetője a karácsonyi ünnepek alatt eljegyezte Szabó Teruskát, Szabó Gyula jó nevű iparosunk leányát. Ugyancsak Szabó Gyula házánál keresi boldogságát Kecskés Pál kereskedő Kecskemétről, eljegyezvén Szabó Rózsikét. Boldog­ságot kívánunk ! — Ünneplés. Zámbó János úrnak, városunk érdemdús ügyészének, a múlt vasárnap volt a névnapja, mely alkalommal őt barátai, ismerősei és tisztelői, nemcsak helyből, de az ország leg­különbözőbb vidékeiről, a legmelegebb ovációkkal halmozták el Sietünk csatlakozni a gratulálok sokaságához mi is, anyival is inkább, mert lapunk büszkén vallja Zámbó János ügyvéd urat egyik legjelesebb tollú munkásának. Áldja meg az Isten őt, kinek szíve , melegét és jóságát nemcsak közöttünk, de az ország számtalan helyén, boldog emlékkel oly sokan, de nagyon sokan tisztelik. — Személyi hír. Wargha Gyula miniszt. tanácsos, az országos statisztikai hivatal igazgatója, a lefolyt héten városunkban időzött. Megtekintette a városházát és a főgimnáziumot s mindkét köz­épületünkről elismerőleg nyilatkozott. — Kitüntetés. Szép kitüntetés érte Lugosi István kertész polgártársunkat a napokban. A Mauthner-féle budapesti állandó kertészeti kiállításon a bíráló bizottság egyhangúlag az „ezüst­érmes díszoklevéllel“ tüntette ki szép terményeiért, kiválóan pedig a Mauthner-féle óriási tökökért, melyekből itthon is láttunk pár kiváló példányt. Szolgáljon e kitüntetés buzdításul a jövőre, kertészeti ismeretei fejlesztésére! Szives tudomásul. Lapunk legközelebbi száma január hó 10-én (vasárnap) jelenik meg. — Halálozás. özv. Tar Jánosné, boldogult Tar János egykori hires takácsmester özvegye, dec. 29-én hosszas szenvedés után, élete 78-ik évében elhunyt. Az agg matrónában, aki galamb­­fehérhajjal is mintaképe volt a dolgos háziasszony­nak, Tar József ev. ref. tanító édes anyját gyá­szolja. Temetése igaz részvét között dec. hó 30-án történt. Áldás és béke hamvaira ! — Jubilálás. Azon alkalomból, hogy lapunk a „Czegléd“ negyedszázados pályafutásához ért, lapunk kiadótulajdonosa társasvacsorát rendez a Központi szállóban, amelyen a lap régi szerkesz­tői és munkatársain kívül a lap ujabbi munkatár­sai és pártolói is résztvesznek. Reméljük, teljes megelégedéssel. — Szylveszteri mulatságok. Százados szo­kás, hogy az öreg Szylvesztert, az év utolsó nagy emberét, az örök vigság személyesítőjét, vigalom között üdvözlik és búcsúztatják el. Mulatságokat rendeztek ez estén : a Kaszinó, az Ipartestület, a Népkör. Meg vagyunk győződve, hogy mind a három helyen igazi magyaros mulatság volt s hogy akik részt vettek benne: leányok, ifjak , édesen fognak visszaemlékezni a kedves estélyre. A kir. járási bíróság 1901-ik évi ü­gy­­beosztása. 1­­1-szer. Sárkány Gyula kir. járásbiró elintézési körébe esnek : a) elnöki ügyek, b) egyez­ségi ügyek, c) fizetési meghagyás-­ ügyek, d) som­más perek az alperes nevének kezdőbetűje szerint, M.—Z. betűig, e) szóbeli keresetek, kérelmek és nyilatkozatok jegyzőkönyvbevétele. 2-szor. Dr. Si­­kérdy Dezső kir. albiró elintézési körébe esnek : a) sommásperek, az alperes nevének kezdőbetűje szerint A. - L. betűig, b) végrehajtási ügyek, c) anyakönyvi ügyek. 3-szor. Dományi Izidor kir. al­biró elintézési körébe esnek : a) vétség- és kihá­­gási ügyek, b) vizsgálóbírói ügyek, c) büntető ügyekre vonatkozó megkeresések, d) vétség és ki­hágásokra és a kir. törvényszék hatáskörébe tar­tozó bűncselekményekre vonatkozó szóbeli felje­lentések jegyzőkönyvbevétele, e) polgári ügyekben megkeresések. 4-szer. Burdács Rezső kir. albíró elintézési körébe esnek : a) telekkönyvi beadványok, perek és ügyek, b) örökösödési ügyek. II. A szó­beli keresetek, kérelmek és nyilatkozatok, valamint a büntető ügyekre vonatkozó szóbeli feljelentések felvétele kedden és pénteken és ezenfelül a kir. törvényszék hatáskörébe eső bűnügyekbeni felje­lentések felvétele vasárnapon, mindenkor délelőtt 10—12-ig terjedő órákban fog eszközöltetni és végre a felek ügyükne­v tárgyalására — a bíróság­nál idézés nélkül — a hétnek szerdai napján, jelenhetnek meg. — A jegyzői irodák kezelési következő ügyek tartoznak és pedig : az 1-ső jegy­zői iroda ügykörébe : a) az elnöki ügyek, b) az egyezségi ügyek, c) a fizetési meghagyási ügyek, d) a sommás perek —az alperes nevének kezdő­betűje szerint — M. —Z. betűig, e) az örökösödési ügyek. A I1 ik jegyzői iroda ügykörébe : a) a som­más perek, — az alperes nevének kezdőbetűje szerint — A.—L. betűig, b) a végrehajtási ügyek, c) az anyakönyvi ügyek. A 111-ik jegyző iroda ügykörébe : a) a vétség és kihágási ügyek, b) a Vizsgálóbírói ügyek, c) a büntető ügyekre vonat­kozó megkeresések, d) a polgári ügyekbeni meg­keresések A jegyzői irodák a felek részére : hét­köznapokon d. e. 9—11, vasár és ünnepnapokon d. e. 10—11 óráig vannak nyitva. — A Sport­egyesület választmánya értesíti a közönséget, hogy az egyleti jégpályát megnyi­totta s kéri azokat, kik a pályát az egész évad alatt látogatják, jegyeiket mielőbb kiváltani szíves­kedjenek. Aláírási iv a pályán a szolgánál van. — Elutasítva. Említettük volt, hogy Dr. Molnár Albert ügyvéd a Szebeni Sámuel-féle hagyatéki ügyéből kifolyólag feljelentette az árva­széket a minisztériumnál, miután az árvaszék nem volt hajlandó az ő szájíze szerint magyarázni az özvegyi jogról szóló törvényt. Most értesülünk, hogy a minisztérium Dr. Molnár Albert ellenjegyzés nél­küli feljelentését egész terjedelmében elutasította. Az ügyvédek ilyen eljárására vonatkozik az 1874. évi XXXIV. tc. 69. §-a, amely szerint felek részére nyilván haszontalan és alaptalan beadványokat szerkeszteni nem szabad, mert különben fegyelmi vétség áll elő. (P.) —• Városi közgyűlés. A városi képviselő­­testület tegnap, dec. hó 31-én rendkívüli közgyű­lést tartott. Az ó évben az utolsót, amellyel egy évi működését zárta le, 12 pontból álló tárgy került elintézésre: boltbérlet jóváhagyás, vállalati szer­ződések jóváhagyása, póthitelengedélyezés, pénz­tárvizsgálati jegyzőkönyvek, előfogat vállalatba­­adása, világítóanyagok szállítására kötött szerző­dések jóváhagyása stb. Térszűke miatt mindezekről jövő számunkban referálunk.­­ Az iparos-ifjak önképző egyletében tartott mulatságon felül fizettek a következők: Klasszai István 80 fii, Hanuska Károly 40 fillér, Czinege József 40 fillér. Összesen 1 kor. 60 fil. — Állatorvosok karácsonya. A földmive­­lésügyi miniszter az állatorvosi karban előlépteté­seket rendelt el, így előléptette Décsy Alfrédet, a XI. fsz. osztály első fokozatába, valamint Wahl Ignác czeglédi áll. állatorvost. — Fehér karácsony. Fekete karácsonyra számított mindenki, s mégis, habár karácsony má­sodik napjára, tél­apó megrázta bundáját s fehér lepellel vonta be a tájékot. Ráadásul kemény fa­gyot bocsátott reánk s egy hét óta úgyszólván minden átmenet nélkül 8—10 R°, a hideg. Rövid időn, ha a fagy állandó marad: a korcsolyapálya is megnyílik, nem kevés gyönyörűségére az­­ ifjúságnak. — Új zeneegyesület. Pár éve annak, hogy a „Ceglédi zenegyesület“ elegendő tag hiányában, szép múlt után megszűnt. Városunk zenekedvelői azon eszmétől vezettetve, hogy a zene kultiválása a társadalmi életben rendkívüli fontossággal bír azon jótékony hatásánál fogva, melyet az a szép és nemes iránt gyakorol­t pár héttel ezelőtt mozgalmat indítottak egy új zeneegyesület alakítá­sára. Hogy pedig az eszmét az a sors ne érje, mint városunkban sok jó eszmét, hogy t. i. elegendő érdeklődés hiányában még születése előtt meghal: zenekedvelőink elég helyesen úgy határoztak, hogy működésüket — értve a zene művelését — még megalakulás előtt megkezdik és az egyesület meg­alakításához csak akkor fognak, ha erőben és számban meggyarapodtak, úgy, hogy a nyilvános működés elé bátor bizalommal tekinthetnek. Az okos terv bevált! Az elmúlt héten már elérkezettnek látták az időt a működő tagok arra, hogy az egyesület megalakuljon. Működő tagok : dr. Almási Sándor, Gombos Jenő, Hegedűs János, Kiss Dénes, Kollár Vilmos, Moskovitz Miksa, dr. Németh József, Nyújtó Pál, Raffay Géza, Sebők Gyula, Teszner Vince, Tóth Béla és Varga János. Az alakuló gyűlés hétfőn volt. Elhatározták, hogy az új zeneegyesületet a réginek úgyszólván folytatásául tekintik, megtartják címét, mely tehát ismét „Ceglédi Zeneegyesület“ lesz, átveszik alapszabályait, melyek rendelkezése szerint a volt zenegyesület vagyona és hangszerei az új egyesületre szállnak. Meg­választották a tisztikart is. Egyhangú lelkesedéssel választották meg elnökké Bohus Józsefet, ki a volt Zeneegyesületnek is érdemes elnöke volt és ez a körülmény, de közkedvelt egyénisége és a zene iránt táplált lelkesedése is predestinálta ezen tisztségre, továbbá igazgatóvá dr. Németh Józsefet, az egyesület egyik legagilisabb tagját, pénztárnokká Gombos Károlyt, akinek vendégszerető hajléka volt tulajdonkénen az új egyesület bölcsője, jegyzővé Sebők Gyula róm­. kath. tanítót, szertárnokká Gombos Jenőt. Karmester Teszner Vince helybeli zenetanár lett. Üdvözöljük az új egyesületet! Szép jövőt kívánunk neki! — Az árvaház karácsonyfájára a következő adományokat vettem kezeimhez : Leib Vilmosné, sütemény, füge, narancs. Bohus Jenke, dió, szt.­­János-kenyér, füge. Makay Ferencné, dió, alma. Dr. Halász Lászlóné, alma, dió, gyermekruhák. Dr. Török Istvánná, alma, dió. Donovitz Alajosné, karácsonyfadísz, lánc, dió. Gere Lukácsné, kará­csonyfadíszek. Gubody Ferenc, karácsonyfadíszek. Tupler Miksa, különféle játékok. A polgári iskola növendékei közül részint játékot, részint könyveket ajándékoztak: Weisz Katica, Bakos Ilona, Csanádi Mariska, Rupp Marianna, Cettel Cornél, Bogdán Margit, Vértes Erzsike, Zsadon Árnás, Fodor Julia, Bene Erzsi, Szűcs Kata, Gróf Erzsi, Cinege Hermin, Ébly Malvin, Scheiber Ilona, Tóth Juliánna, Negyedi Zsuzsánna, Elefánt Erzsébet, Egri Árnás, Vézner Erzsi, Újvári Vilma, Zimányi Mariska, Szűcs Eszter. — Hogy is mondja a biblia ? Az Urnák ad kölcsön, aki a szegényen könyörül. Ő fizesse meg a jólelkű emberbarátoknak. Dr. Török Istvánné. — Helyreigazítás. Lapunk múlt számában az óvoda felügyelő-bizottság szinielőadásának bírá­latából tévedésből kimaradt Elefánt­ Józsefné úrnő neve, kinek a rendezésben főszerep jutott. — Rendőrségünk figyelmébe. Ismeretes és általánosan boszantó dolog, hogy ünnep­napokon az álldogáló emberek nagy tömege annyira ellepi a városháza és Gombos-ház előtti duplán kövezett­­ irdát, hogy a járókelők alig-alig tudnak miattuk tovább haladni. Nem ártana talán, ha a rendőrség intézkedne, hogy a felső járda a járókelő és dolguk után igyekvő egyének részére szabad legyen. Elég nagy az alsó járda a diskurálgatók részére. — Halálos el­gázol­ás. Budapesten, a keleti pályaudvaron az egyik lokomotív elgázolta Nagy András ceglédi születésű kocsitisztitól. A szeren­csétlen szörnyet halt. — Születési, halálozási és házassági sta­tisztika az 1903. évről. Az 1903. évben a r. kath. felekezet részéről meghalt 381 ; szül. 531 ; házasságra lépett 104 pár. — Az ev. ref. felekezet részéről meghalt 453; született 547; házasságra lépett 156 pár. Az ág. ev. felekezet részéről meg­halt 23 ; született 20 ; házasságra lépett 10 pár. — Az izr. hitfelekezet részéről meghalt 9; szüle­tett 22; házasságra lépett 12 pár. 1. szám.

Next