Ceglédi Kisgazda, 1920 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1920-09-19 / 40. szám
Czegléd, 1920, 40-ik szám Vasárnap, szeptember 19 CZEGLÉDI KISGAZDA A CZEGLÉDI KERESZTÉNY-KERESZTYÉN KISGAZDA- ÉS FÖLDMIVESPÁRT ÉS A CZEGLÉDI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Megjelenik vasárnap AraK Főszerkesztő: Dr. DOBOS SÁNDOR Felelős szerkesztő: Dr. SZALISZNYÓ JÁNOS Főmunkatársak: Dr. HITTER MIKLÓS, VÁRÓCZY MIHÁLY, FÁBIÁN IMRE, KUKLA BENŐ, LAKOS JÓZSEF, BIMBÓ PÁL A zászló. Emlékszel-e még, jó magyar nép, arra a tavalyi késő őszi napra, amidőn az oláh bocskoros bandák után a déli magyar lovas katonák ideérkeztek ?! Emlékszel-e reá, hogy hogyan feldobogott a szived, milyen hatalmasat emelkedett a lelked?! És kigyult szomorú, tört arculatodon még az örömnek lángja is, a szemed könnybeborult, amidőn a református nagytemplomból kisírt a tárogató hangja, mert ime, magad előtt megtestesülve láttad vesztett Erődet, halottaiból föltámadni láttad ősi Méltóságodat. A déli magyar vitézek lassú léptekkel haladtak el előtted — és Te álmodozon, mintha csodát látnál, mondád : — hát van még igazi magyar katona ebben az elárvult hazában ! ? Szép ünnep volt az, nemzeti hadseregünk első vitézei beérkeztének magasztos ünnepe... Azóta ez a kicsiny, Szegedről elindult folyó dagad, növekszik. Honnan ? Hogyan ? — — Hisz' a Doberdó fensikjai, a rokitnói mocsarak, Kárpátoknak erdős hegyei, Piave hullámai, Verdun lankás dombjai, Erdélyünk bércei, minden tája a nagyvilágnak — hajh! — mennyi kimondhatatlanul sok jó magyar vitézt temettek el, minthogyha mi lettünk volna a világnak hősi vérben legbővebben áldozó nemzete?! Hogyan ? Hát vannak kiapadhatatlan források és folyók is a világon ? Igen. Vannak. Életerőd, élniakarásod is az, jó magyar nemzetem... Holnap vitéz fiaid jönnek el hozzád Örkény táborából, hogy általvegyék kezeidből az oroszlános ezredzászlót. ... Szinte úgy tetszik, mintha a föltámadás hatalmas trombitája rivalgani kezdene, minthogyha az élőkhöz tömegsírjaikból föltámadni kezdenének mindazok, akiket céltalanul elvesztettünk . . . Micsoda kimondhatatlan nagy dolog is, horderejében szinte mérhetetlen: a Nemzeti Magyar Hadsereg ! Semmink sincs ma — az útszéli koldusnál koldusabb vagy — de már holnap esetleg mindened lehet, — ha megvan a nemzeti Hadsereged. Ez pedig megvan . . . Szegedről indult el a kis folyó, kanyargós utakon indult el, hajh, micsoda nehézségek közt jutott el idáig, és hogy küzködök még ma is . . . De már megvan, már nős, már gyarapszik — már látni lehet hatalmas kibontakozását — már a mi szülötteink is köztük vannak — és már szinte látom: ennek a mi szentelt, oroszlános lobogónknak valamelyik magas ormon fellobogását!! Magasztos, szent ünnep lesz az a holnapi is. Zászlót adunk fiaink kezébe, amely, akármerre lobogtassa meg majdan a szél, hivatva arra leszen, hogy meghirdesse mindenfelé fiaink és ezzel a magunk magyar Becsületét, jó vitézségét. Dr. A.. HÍREK — Bérmálás. A váczi megyéspüspök a városban a szokásos bérmálást október 13-án tartja a katholikus hívők között. — Az Ébredő Magyarok Egyesülete f. hó 19-én délután 4 órakor rövid választmányi ülést tart. Pontos megjelenést kér az elnökség. — Halálozás- Bodroghy Károly városi számtiszt szeptember 14-én hirtelen meghalt. Temetése szerdán délután volt. Bodroghy Károly az. adóhivatal egyik legrégibb szorgalmas tisztviselője volt. Nyugodjék békében! — Élelmezés. Pestmegye élelmezési kérdéseinek megbeszélése céljából szeptember 10-ikén a főispáni hivatalban értekezlet volt, melyen Vass miniszter is részt vett. Meg voltak hiva a megyei összes járások főszolgabirái és polgármesterei. Az értekezleten a miniszter azt a szomorú tényt közölte az egybegyűltekkel, hogy az eddigi gabonakivetés az új rendelet szerint változott helyzet folytán nem adja meg az ellátatlanok szükségletére elegendő gabonának csak a kétötöd részét (tehát a felét sem), egyötödrész a vámőrlésekből még talán befolyik, azonban a kétötödrészt még be kell szedni. A beszedés a városok, járások utján történik, úgy, hogy az egész hiányzó mennyiséget kivetik a vármegyékre, azok a járásokra, városokra, községekre s ott az egyesekre. Ezt mindenesetre be kell szolgáltatni. Ez eljárás neve már nem ismeretlen : Requirálás — Az uj lisztárak. Az új rendeletek alapján a megyei alispán megállapította az új lisztárakat. Eszerint a búzadara és a finom (nullás) tésztaliszt ára 42 20 K, a főzőliszté 1120 K, a kenyérliszté 270 K. A barna kenyér ára 320 K kilogrammonként. Az árak tiszta súlyban értendők, vagyis, ha a vevő zsákot (elég lesz zacskó is) visz, annak a súlyát külön kell mérni, papírzacskóért 40 fillért lehet felszámítani. A nullás liszt átvétele nem kötelező, azonban egyelőre nem tudnak helyette olcsóbb lisztet adni, mert a készletek oly korlátozottak, hogy semmiféle eltérés meg nem engedhető az aránytól. A korpa ára mmázsánként 200 K. A búzakenyérliszttel egy árban van a rozs- és árpaliszt, valamint a liszteknek bármilyen arányú keverése. — Lisztkiosztás. Október 1-től kezdve a lisztet a következő helyeken árusítják az ellátatlanok részére. Az I—II. kerület Gombos Pál és fiai, III—IV. kerület Kalocsai Ferencz, V. kerület Terstoglavecz István, VI. kerület özv. Bogyai Béláné, VII. kerület Keglovics Simon, VIli. kerület Dékány Jenő, IX. kerület Borsós Károly, a X. kerület Gábor Mihály üzletében, míg a külterület a hatósági lisztüzletben. Ezzel el lesz kerülve a sok ácsorgás és tolongás. A lisztjárandóságot minden hónapban kétszer kell átvenni és pedig 1. és 10-ike közt és 15. és 25-ike között, mert aki ez idő alatt el nem viszi, nem kaphatja meg. — Az árváknak Donovicz Alajosné és Polgár József 1 — 1 kas almát, Biró Lajosné 1 zsák almát, Magyary Lajosné 1 kas körtét, Koszorú Lajosné 9 drb dinnyét ajándékoztak. • Fogadják az árvák hálás köszönetét. — Kenyérárusítás. Október 1-től kezdve hatósági lisztből készült kenyér minden péküzletben vásárolható lesz. — A kenyér ára kilónként 3 - 20 fillér. Csak jegy ellenében lehet kapni. — Szökés. Szeilinger Jenő Zoltán ceglédi illetőségű 20 éves fiatalembert egy hasonló korú társával szombaton este kísérték be betöréses lopás vétsége miatt a helybeli rendőrségre. Vasárnap hajnalban ezeket Kecskemétre akarták elszállítani, de a beszállás abban a pillanatában, amikor az egyik fegyőr felszállott, a jómadarak — bár egymáshoz voltak láncolva — megugrottak. Az állomás vad sötétségében könnyen elrejtőzhettek. Szeilingert még aznap a szülei házban, hová átöltözködés céljából ment, elfogták. Hétfőn délelőtt még alaposabban megvasalva el is szállították. Másik társát a törtek után csípték el, amikor kocsi- és lólopás végett Törtelre akart kirándulni. — Lövőgyakorlatok. A helyben állomásozó katonaság minden héten szerdán és csütörtökön tart éles tölténnyel lövőgyakorlatot a katonai lövő téren. Az arra járó közönség jól jegyezze meg ezt a két napot s óvatos távolságban járjon a lövölde körül. — A gőzfürdő szeptember hó 13-ától kezdve bizonytalan időre zárva van. — Elitélt betörők. Hornyák Gyula és Szilágyi József 17, illetve 16 éves czeglédi születésű fiuk, akik már javítóintézetekből több ízben megszöktek júniusban a máv. fogyószövetkezet pénzszekrényét feltörték s onnan 7000 korona készpénzt elloptak. A kecskeméti törvényszék a két fiatal betörőt 2—2 évi fogházra ítélte. — Fehérterror. Erről sír még most is az internacionális sajtó. Ha van terror Csonka- Magyarországon, az csak zsidóterror lehet. Ilyen terror van most is Czegléden, pont abban az időben, amikor a város szegényebb lakosságáról van szó. Ugyanis a városi ruha- és cipőüzlet részére a bevásárlók után vannak áruért s Friedmann Sándor üveges ezt megakadályozandó, állítólag megnyert pőrére való hivatkozással, 48 óra alatt kiürítteti az üzletet, amelyről ő egy ízben már írásban is lemondott. Az üzletre neki úgymond szüksége van, a ruhátlanok menjenek az ébredőkhöz vásárolni. 1 K. — A Nyukosz biztosítási akciója. A Nyugdíjas Katonatisztek orsz. szövetsége a Hadirokkantak Nemzeti szövetségének bevonásával szerződéses viszonyba lépett a Turul Biztosító R. T.-gal, hogy a nyugdíjasok, rokkantak, özvegyek és árvák álláshoz és jövedelemhez juttatása által azok nyomorúságos helyzetén segítsen. A Nyukosz az akció sikere érdekében a magyar társadalomhoz fordul, hogy ezt a nagyszabású biztosítási vállalkozást üzletszerű támogatásban részesítse. Ez semmiképen sem terheli meg a társadalom tagjait, hiszen itt egy fillérrel sem drágábbak a biztosítási feltételek, sőt olcsóbbak, mégis segítenek ezáltal a nyugdíjasokon, rokkantakon, özvegyeken, mivel álláshoz és számottevő jövedelemhez juttatják őket. A Nyukosz czeglédi osztályának vezetőjévé Thyll Géza nyug. őrnagy neveztetett ki. Felkéretnek mindazon rokkantak, kik a Nyukosz biztosító osztályának jutalékos alapon dolgozni akarnak, jelentkezzenek megbeszélés végett a Nyukosz irodájában, Szegfű u. 1.