Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)
1982-09-18 / 38. szám
Dán konzervatív kormány... Folytatás az elsői oldalról:) túl messzire menne el, úgy leszavaznák őt baloldali ellenfelei, akárcsak elődjét a most távozó és eddig megdönthetetlennek tűnő Jorgensen szociáldemokrata miniszterelnököt. A lengyel dráma néhány napig Bernben vendégszerepelt E hét derekáig, néhány napra, Svájc fővárosának Bernnek antikommunista terroristáktól megszállott lengyel nagykövetsége lett Lengyelország drámájának új színtere. A varsói katonai junta sietett a követség megszállását a Szolidaritás, a Szabad Európa Rádió, a CIA, Reagan elnök és az amerikaiak terhére írni. A Szolidaritás szabad földön lévő tagjai viszont napokig azt gyanították, hogy a terrorakció a lengyel ÁVO műve és igazi célkitűzése nem tiltakozás a Jaruzelski darabont kormány és Lengyelország lerohanása ellen, hanem éppen ellenkezőleg a Szolidaritás bemocskolása és a nemzetközi terrorizmussal való öszszekeverése igazi célja. Varsó felajánlotta a svájci kormánynak, hogy rendelkezésére bocsájt külön kiképzésű rohamosztagot a berni probléma felszámolására. Nyilván Jaruzelski janicsárjait, a ZOMO- kat kínálgatta Varsó a svájci kormánynak. „Nein, danke schön!” válaszolta a svájci kormány és saját szakértőivel rohamoztatta meg Lengyelország megszállott nagykövetségét. Először egy kifutó fiúnak álcázott előőrs robbantotta fel a nagykaput, utána rohamosztag rohamozott egy újfajta három fázisban robbanó gránát segítségével. Ennek első robbanása magnézium, amely fényével vakít, a második könnygáz, amely hosszabb ideig vakulást okoz, de anélkül hogy káros lenne a szervezetre, a harmadik pedig egyszerűen robbanás amely zavart és félelmet kelt, valamint káoszt. Hála az új antiterrorista fegyvereknek, a svájci rohamosztag veszteség nélkül tette hatástalanná és tartóztatta le a terroristákat. A svájci hatóságok szokott szófukarságukkal nem csupán a hírközlő médiát tartották távol a történésektől, hanem a dráma aktív és passzív szereplőit is nyomban eltüntették és egy időre elhallgattatták. Lapzártakor még nem ismeretes, hogy az antikommunista terroristák valóban lengyel hazafiak voltak-e, akik a maguk módján kívánták a világ figyelmét felhívni Lengyelország tragédiájára, avagy más célokat szolgáltak-e? . A Berni események magában Lengyelországban a nép körében kárörömmel keveredett örömet keltettek. A kormány cenzúrája miatt kommunista propaganda és szürke unalomra változtatott lengyel TV és rádió hirtelen hisztérikusan érdekes lett. Jaruzelski sikerei Reagan elnöktől, a katolikus egyháztól egészen a Szabad Európa és Szabadság Rádiókig mindenkit okoltak a történtekért. Ugyanakkor Lengyelország tragédiája a helyszínen folytatódott. Megkezdődött a Szolidaritás születésnapján tüntető újonnan letartóztatott 4.000 személy elleni eljárás, a Szolidaritás szellemi szülőjének és irányítójának a COR tagjainak meghurcoltatása. És folytatódik a passzív ellenállás is, amelyet a lengyel nép túlnyomó többsége folytat a Szovjetunió lengyel helytartói a Jaruzelski junta uralma ellen. A Szovjetunió elhallgattatta az emberi jogért ■ ■ ___ /r ■ ■ A hat esztendős múltra visszatekintő moszkvai—helsinki ellenőrző csoport, amely önmagára vállalta hogy a hatóságok terrorja ellenére figyeli és jelenti az eseményeket amelyek bizonyítékai annak, hogy a Szovjetunió megszegi a helsinki szerződésben garantált emberi jogokat, d e hét közepén hivatalosan feloszlott. Ezt a tényt a Nobeldíjas fizikus, a belső száműzetésbe élő Andrej Sakharov felesége Yelena Bonner jelentette be egy sajtóértekezleten. A Sakharov házaspár évek óta bajnoka az emberi jogok tiszteletben tartásáért folytatott meddő harcnak. A Magyarok Világszövetségének legutóbbi nyilatkozata a „Bűvölő kapcsolatokról ... Ezzel a címmel számol be a Magyarok Világszövetsége elnöki ülésén Budapesten, szeptember 3-án az egyik lap, amely többek között ezeket írja: „a külországokban élő magyarokkal még az eddiginél is szorosabb és sokrétűbb kapcsolatokat kell tartanunk a nehezedő külső feltételek ellenére is erősítve az együttműködés szálait”! Ugyanígy nyilatkoztak a tanácskozáson most első alkalommal külföldi egyesületektől meghívott vezetők is: a 16 helyről érkezett vendégek. Az általuk képviselt és más egyesületek, magyar klubok, intézmények álláspontját és együttműködési készségüket egyébként az utóbbi hónapokban több országban szerzett személyes tapasztalatok alapján is megismerhették a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia vezetői — miként erről Gosztonyi János a világszövetség főtitkára részletes tájékoztatást adott.” Eddig a szószerinti idézet. Ez a pár sor sok mindent megmagyaráz és sok mindenre fényt derít! Szeretnénk végre tudni, hogy kik azok a magyarok akik a „külországok” nevében a hazai Magyarok Világszövetségével felveszik az emigrációs egyesületek és klubok nevében 16 országból a kapcsolatot. Kik azok, akik a hazai előadókat meghívják és szorgalmazzák azanyanyelvi konferencia elnevezésű politikai fedőszervvel a kapcsolatokat? Ezek az urak, illetve elvbarátok a Lenin-féle „hasznos hülyék” társaságához tartoznak. Gondoljunk csak a Kanadában élő Duravecz elvtársra, aki azt írta a rosszemlékű kommunista Magyar Munkás utódjában az Új Szóban: „Mégis csak jobb a Balaton partján napfényben ,pecsenyére’ sülni, mint Kanadában atomhamuvá égni.” Mi ez ha nem propaganda frázis?! Ehhez azt is kell tudni, hogy Duraveczről filmet készítettek nemrég Budapesten! Csak egy kérdés: miért nem maradt otthon Duravecz élvezni a Balatont, miért itt rontja a levegőt közöttünk? Ma már egyesületeinkbe befurakodtak a duraveczek és megpróbálják szétrágni a nemzeti emigráció intézményeit. A Magyarok Világszövetsége nyilvánvalóvá vált végső rohamra indul az emigráció ellen a „hasznos hülyék” bevonásával... Fresh Start: Ronald Reagan közel-keleti kísérlete Ha szabad önmagunkat idézni, szeretnénk az Olvasó figyelmét felhívni egy hónappal ezelőtt megjelent, „Quo Vadis Ronald Reagan: felmérése a félidőnek” című kommentárunkra. Idéztük benne, hogy a New York Times letűnőben lévő hírmagyarázócsillagát James (Scotty) Restont, aki ezt írta a nyár közepén az elnökről: „Reagan elnöknek és mindazoknak akik őt személy szerint kedvelik és epednek sikeréért időközben rá kellett döbbeniök, hogy valami baj lehet, vezetőképességével. Mi más magyarázatot lehet találni nagyszámú kinevezettjére, akik mind lemondtak és távoztak, noha a reagani kül- és gazdaságpolitika kritikus fordulóhoz érkezett távozásukon Félidőben munkatársak kicserélése és a politika átigazítása nem rossz ötlet. Különösen ha problémák mutatkoznak, amiben a Reagan kormány dúskál... Reagan azt mondja, hogy mindez 20 év mulasztása, senki sem várhatja, hogy a két év alatt mindent rendbehozzon... Ez fejreállítás, de az elnök mégis eljutott a félidőhöz, és rádöbbent, hogy kifut az időből és megrendült a belévetett, bizalom... Ezen úgy igyekezett segíteni, hogy ide-oda röpköd és különböző városok esti TV-műsorain igyekezik rendbehozni imagebajait... De az igazi probléma, a Reagan kormány ahelyett, hogy globálisan látná a világot, minden egyes problémával külön-külön foglalkozik mintha ezek egyes és elszigetelt hegyek lennének és ezért ilyen sivár az eredmény! ” — Ezt írta a New York Times Washingtonban székelő bölcse, aki magas fizetést hoz azért, hogy másoknak megmagyarázza mi is megy végbe a világban és miért? — Nos Scotty (aki a primadonnákhoz illően bizonyára megőrzi a múlt sikeres emlékeit), ezt a cikket nyilván szívesen eltüntetné most gyűjteményéből. Baj van Reagan globális felfogóképességével? Tessék egy pillantást vetni a múlt hét eseményeire. Az amerikai elnök merész és kockázatos játszmája A múlt hét szerdáján este 9 órakor Ronald Reasgan közel 2 órás elnökségének legkiválóbb beszédét mondotta el los angelesi TV-stúdiójában. Sok olvasónk, mint annyi más TV-néző nyilván lemaradt róla. A beszédet aznap délben 1 órakor jelentették be sebtében. A rákövetkező napra tervezték kellő hírharangozás kíséretében, sietős elmondására azért volt szükség, mert Izrael sejtve hogy mi készül, kezdte kiszivárogtatni Reagan elnök Bégin miniszterelnökhöz írt levelének tartalmát. Az úgyszólván beharangozás nélküli, mesterien megírt — Schultz külügyminiszter keze—és mesterien elmondott beszéd mégis meglepetésként hatott. Ronald Reagan minden elődjénél messzebb ment egy üszkös nemzetközi seb kioperálásában, amely több mint 30 év óta mérgezi a világ testét. Hallgatva Bégin hosszas unszolására, vállaljon Amerika aktívabb szerepet a libanoni győzelem kiaknázásában, Reagan egy merész béketervet tárt a világ elé, amely majdnem mindenkinek ad ösztönzést. Elsősorban Izraelnek kínál komoly lehetőséget arra, hogy háború helyett a tárgyalóasztal mellett egyezzen meg mérsékeltebb arab szomszédaival. Reagan nem diktált határokat, ennek megállapítását a közvetlenül érdekelt Izrael és arab tárgyalófelekre hagyta. De nem titkolta nézetét, az araboktól függ majd hol húzzák meg a végleges határvonalat. Amennyiben az arabok hajlandóak Izrael létezését elfogadni és a jövő biztonságát garantálni, úgy több területet kapnának vissza. Jeruzsálemnek egységesnek és hozzáférhetnek kell lennie, de jövőjét megint a közvetlenül érintett tárgyalófeleknek kell eldönteniük. Ez reményt ad a mérsékeltebb, beállítású izraelieknek, hogy megtarthatják Jeruzsálemet. Izrael biztonságának garantálásában is meszszebb ment Reagan, mint bármelyik elődje a Fehér Házban. Azzal a feltétellel, hogy Izrael visszaadja az araboktól elhódított és általa megszállva tartott területeket. Egyetlen elődje sem volt beletörődni abba, hogy Izrael a végletekig megszállva tarthatja hódításait. Viszont egyetlen amerikai elnök sem ajánlott még ilyen messzemenő biztosítékot Izrael fennmaradásának garantálására. Bégin hadat üzent a Fehér Háznak Az elnök közel-keleti beszédének több azonnali hatása volt. A Bégin kormány azon nyomban elutasította az ajánlatot, sőt megtorlásként a Jordán folyó balpartján újabb településeket készül létesíteni. Ez hadüzenet a Reagan kormánynak és egyben fenyegetés, hogy az úgynevezett washingtoni zsidó lobbyt mozgósítani fogja Izrael miniszterelnöke. Ez nem lebecsülendő fegyver, több korábbi elnököt az ettől való félelem tartott vissza amikor a Palesztinai dilemma megoldására nagy garral bejelentett „even handed”, egyenlő elbírálás elvét és tervét később szép csendesen feladta. Ronald Reagan két hónappal a számára döntő kimenetelű őszi amerikai választás előtt ujjat mert húzni Izrael miniszterelnökével, ami jelentős politikai bátorságról tesz tanúbizonyságot. Vagy esetleg korlátozottságról, mert talán nincs tisztában a kockázattal. Igen ám, de ez a tény nem forog fent. Izraelen belül, és ezen túl is nagyon sok zsidó hiszi, hogy Ronald Reagan aki eddig őszinte barátja volt Izraelnek, érzelmein most sem változtatott és a kis közel-keleti ország igazi érdekeit éppolyan őszintén szívén hordja, mint ennek miniszterelnöke Menachem Bégin. Izraelnek jelenleg kisebbségi kormánya van, amely apró szélsőjobboldali pártokból tevődött össze. A korábbi többséget képviselő munkáspárt amely Bégin előtt három évtizedig kormányozta Izraelt, merőben másként látja az ország jövőjét, mint a mostani miniszterelnök és honvédelmi minisztere Ariel Sharon. A munkáspárt jelenlegi vezetője Shimon Perez nemrégiben Washingtonban járt. Noha nem szokásos az ellenzéki párt fejét fogadni, Reagan elnök Perezzel kivételt tett, találkozott vele a Fehér Házban. És talán nem véletlen, hogy Reagan közel-keleti tervének több része Izrael munkáspártjának nézeteit foglalja magában. Ami viszont azt jelenti, hogy Ronald Reagan fegyvere a washingtoni izraeli lobby ellen, saját amerikai lobbyja Jeruzsálemben. Az ellenzéki munkáspárt, amely a hatalomra való visszakerülésének reményét láthatja Reagan közel-keleti tervének támogatásában. De nem csupán Izrael lakosságának megosztott a véleménye, hanem egyebütt és így Amerikán belül is a zsidóság köreiben sokan hiszik, hogy a fegyver és a hódítás nem elég garancia Izrael jövőjének biztosítására. Számíthat-e Bégin az egységes washingtoni lobbyra? Az Egyesült Államokban 5 millió 900 ezer zsidó él. Több, mint Izraelben, amelynek lakossága mindössze 1 millió 100 ezer. Ebből az következik, hogy az amerikai zsidóság Izrael legfontosabb külföldi támogatója. És noha szétszórtan élnek a hatalmas Egyesült Államok területén, (és mint általában a többi amerikaiak nézeteik, felfogásuk sokkal meszszebb jár az egységestől, mint ezt sokan hiszik), amennyiben Izrael sorsa forogna kockán a legtöbb amerikai zsidó rendszerint egységesen állt ki mellette. Ez az egység, ha hiszünk a New York Times tudósításának, Libanont követően kissé megbomlott. 67 vezető amerikai zsidó, élükön a Pulitzer-díj nyertes regényíróval, Sol Bellow-val, és Alfred Kazin és Irwing Howe, valamint Doctorow, ismert írók, Meyer Shapiro, Daniel Bell, egyetemi tanárok Nathan Clazer, Seymour Martin, Lipset, neves szociológusok, teljes oldalas hirdetésben a New York Times hasábjain a nyár folyamán a Libanon elleni hadjáratot hibának nyilvánították és felhívták Izraelt ismerje el a palesztíniaiak nacionalizmusa éppen olyan jogos, mint Izraelé. Felhívásukat így végezték: „A vélemény, amelyet itt nyilvánítottunk, Izraelben ugyanolyan elterjedt, mint az amerikai zsidóság köreiben. Izraelben az ellenzék már felemelte hangját, Amerikában sajnos nem, így az amerikai zsidók azt a látszatot keltik, mintha együttesen támogatták volna a libanoni akciót, ami nem felel meg a tényeknek.” Reagan közel-keleti béketerve ezt a véleménykülönbséget valószínűleg fokozni fogja a zsidóság soraiban, különösen most amikor megcsillant a reménye egy esetleges arab—izraeli megbékélésnek. A mérsékelt arab államok aránylag kedvezően reagáltak a tervre A Reagan-beszéd az arab mérsékelteknek is erős ösztönzést adott. Jordánia előtt meghúzta a mézesmadzagot: amennyiben csatlakozna Egyiptomhoz és béketárgyalásokat kezdene Izraellel, úgy a tőle elhódított területeket a palesztíniaiak kapják meg otthonként és később ezek a területek valami laza föderáció lévén Jordániával társulhatnának. Jordánia a libanoni háború után attól tartott, hogy Izrael most ellene fordul, hogy az uralkodót elűzze és ott teremtsen otthont a palesztíniaiaknak a neki tetsző vezetés alatt. Ez a veszély most múlóban van és megvillant Jordánia előtt a béke lehetősége. A Közel-Kelet olajkrőzusának, Szaúd- Arábiának és a vele szomszédos olajgazdag kis arab államoknak, szintén kedvező kilátást nyújtott a lehetőség, hogy a mérsékelt irányzat erősbödne. Ezek valamennyien reszketnek attól, hogy Irán ura, Ayatollah Khomeini, a líbiai diktátor, Kadhafi, vagy valami más felforgató elem, például a Szovjetunió közvetlenül, vagy esetleg janicsárjain keresztül megdönti a nyugat-barát konzervatív arab kormányok uralmát, hogy helyükbe sorra baloldali rendszereket ültessen. Ha Egyiptom után Jordánia, Szaúd- Arábia és a Perzsa Öböl menti kis arab államok megegyeznének Izraellel, Marokkó, Tunézia és a Szudán hozzáadásával mindössze Szíria, Líbia és Yemen lennének egyedül a szélsőségesek összezsugorodott táborában. És a peremállamok Algéria, amely valószínűleg a többséggel tartana, Kelet felé pedig Irak és Irán, amelyek most háborút vívnak és ezzel semlegesítik egymás külső befolyását talán szintén csatlakoznának a többséghez. Mindez természetesen távoli remény, esetleg csupán délibáb. Egyelőre a realitás 21 arab állam, a Palesztinai Felszabadítási Mozgalmat is beszámítva Marokkó Fez nevű városában csúcskonferenciázott ezen a héten, hogy közös választ dolgozzon ki. Az arabok széthúzásukról ismertebbek, mint a közös front kialakításáról. Egymásnál jobban csak Izraelt utálják. Legutolsó csúcsértekezletük, amelyet tavaly novemberben tartottak 5, óra leforgása alatt kudarcba fulladt. Ezúttal valószínűleg óvatosabbak lesznek és lassabban döntenek. Még a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom is aránylag kedvezően nyilatkozott a Reagan javaslatról. Már csak azért is, mert ennek köszönhetően a mozgalom szétesés és száműzetés helyett világszínpadot kapott ahol Arafat és kollégái főszerepet játszottak a Fez-i nemzetközi konferencia zöldposztos tárgyalóasztala mellett. Végeredményben a Palesztinai Felszabadítási Mozgalmon múlik az egyesült arabok válasza. A mérsékelt arabok óhaját félelmük korlátozza, a kulisszák mögött azonban valószínűleg kiálltak a Reagan terv mellett. Moszkva mindent megtesz a Reagan terv szabotálására A Szovjetunió amelynek éppen elég oka van a Reagan kormány iránti gyűlöletre, a közel-keleti béketerv bemutatása óta fuldoklik mérgében. Amitől Moszkva mindig tartott, az most kilátással kecsegtet. Izrael libanoni katonai győzelméből az Egyesült Államok esetleg a maga javára diplomáciai győzelmet kovácsolhat. Szeptember 6-án a Pravda már kész volt saját ítéletével: Bégin állítólagos bosszúsága a Reagan terv miatt hazugság. Ezzel akarják a világot megtéveszteni a Pravda szerint Reagan ajánlata erősen Izrael oldalára- hajlik. Bégin csupán turpisságból utasította el egyelőre. Akik azonban ezt végeredményben valóban elutasítják majd azok majd az arabok lesznek, folytatja a Pravda, éspedig azért mert Reagan nem hajlan-dó elfogadni egy független palesztin államot, amit mind Arafat, mind az arab vezetők követeltek és amit a Szovjetunió mindig is támogatott és támogat tiszta szívből most is. Ami a szívet illeti, Moszkva szívből reméli, hogy az arabok egységes elutasítására ezúttal is sor kerül. Reméli, de korántsem biztos benne. A szovjet vezetők pontosan tudják, hogy sem katonailag, sem diplomáciailag nincs olyan befolyásuk ezúttal a Közel-Keletre, mint az Egyesült Államoknak. Szíria a legfőbb reményük arra, hogy az elutasítást sürgetők élére álljon és Líbia segítségével valóra váltsa Moszkva óhaját. Ugyanakkor Moszkvában azt is tudják, hogy a szétvert hadsereg Szíria és a katonailag megsemmisült Palesztinai Felszabadítási Mozgalom mindössze vétóval rendelkeznek fegyverrel egyelőre nem. És az arabok ha haragszanaks Amerikára Izrael felépítéséért, egyedül Washingtontól várhatják, hogy érdekükben nyomást gyakorol Izraelre, amint ez most történik. Moszkva vegyes érzelmekkel tekint a Fed-i értekezletre, minden erejével a Reagan terv kisiklatásán dolgozik. Elsősorban Husszeint, Jordánia királyát igyekezik befolyásolni és idézi azt amit ez nemrégiben Moszkvában mondott: „Az Egyesült Államok saját érdeke kívánja, hogy a közel-keleti béke kutatásában a Szovjetunió és más önkéntesen felkínálkozó ország hozzájárulását elfogadja.” Ennek egyelőre semmi jele sem mutatkozik. Moszkva ebben a pillanatban mind katonailag, mind poli- tikailag ki van zárva a Közel-Keletről. Amerika ajánl békét az arabok- nak és néz farkasszemet Izrael jelenlegi miniszterelnökével, hogy őt is rávegye a széleskörű tárgyalásra. Hogy a holnapután mit hoz azt senki sem tudhatja. De az nagyon valószínű, hogy holnap Habib helyét egy újabb elnöki megbízott Irwing Shapiro, a Dupont vállalat volt elnöke, esetleg dr. Henry Kissinger (?) foglalja el, hogy tovább keresse a közel-keleti dilemma szélesebb körű kibontakozásának lehetőségét. 3. oldal