Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-26 / 43. szám

2. oldal A Magyar Szabadságharcos Szövetség Sajtószolgálata jelenti: Az amerikai Magyar Szabadságharcos Szö­vetség rendes őszi or­szágos intézőbizottsági ülését szeptember 21-én a Newark International Airport Holiday Innjé­­nek Konferenciatermé­ben tartotta meg. Dr. Pogány András orszá­ gos elnök reggel 10 óra­kor a Magyar Hiszek­egy elmondásával nyi­totta meg az ülést, me­lyen 14 vezetőségi tag 11 helyi szervezet képvise­letében jelent meg. Az elnöki és országos pénztárosi beszámolók után Szegedi Dénes or­szágos titkár számolt be a f .év. június 22-én lezaj­lott méltóságteljes New York városi tüntetésről mely Nagy Imre minisz­terelnök halálának év­fordulóján emlékeztette a világot a Kádár rend­szer megbocsáthatatlan gaztettére. A tüntetés a New York-i magyar konzulátus körül zaj­lott le és híreink sze­rint annak személyzetét mindenfelé panaszko­dásra kényszerítette. A beérkezett javasla­tok közül megtárgyal­tuk Salgó Miklós jelen­legi budapesti követ különös szereplésével és nyilatkozataival kap­csolatos ismételt akció­ink látszólagos sikerte­lenségének kérdését s újabb memorandum be­nyújtását határoztuk el az illetékes helyre és személyekhez. Megtárgyaltuk az ot­tawai konferencia teljes sikertelenségét. Újra beigazolódott, hogy 1975- ben elfoglalt álláspon­tunk, melyet a Helsinki Akkorddal kapcsolatban akkor elfoglaltunk s me­lyet a­ Közös Magyar Külügyi Bizottság akko­ri elnöke személyesen hozott Ford elnök tudo­mására, mennyire reá­lis és megfontolt volt. A Szovjetunió kierősza­­ kolta a status-quo elis­ merését és mi nem kap­tunk semmit sem érte. Nyilvános tiltakozást határoztunk el azzal kapcsolatban, hogy a legrégibb magyar biz­tosító társaság Ameri­kában azt tervezi, hogy az évfordulós ünnepsé­geit Budapesten, a Ká­dár rezsim asszisztálá­sa mellett tartsa meg. Ez megengedhetetlen s így kérni fogjuk az ame­rikai magyarságot, kü­lönösen a biztosító inté­zet tagjait, hogy ezt min­denképpen akadályoz­zák meg. Végül Bác­kai H. Bé­la javaslatára a jövő évi Harmincadik Évforduló terveit vettük vizsgálat alá. Végleges határozat még nem született. P. Vitéz Baán javasla­ tára a Szövetség elhatá­rozta, hogy Mindszenty Szegedi Dénes bíboros úr boldoggá óva­ országos titkár­­ásának ügyét minden lehető módon támogatja és várja az egyházi elöl­járók és a magyar kato­likus papság útmutatá­sát Amerikában a nyújt­ható segítség részletei tekintetében. Az o.i.b végül figyelemmel hall­gatta meg Gereben Ist­ván, washingtoni iro­dánk vezetőjének politi­kai beszámolóját, mely megvilágította szá­munkra a magyar kér­dés amerikai politikai vonatkozásait. Dr. Po­gány András elnök az ülést 5:30 PM-kor bere­kesztette. Dr. Pogány András orsz. elnök. FIGYELEM! FIGYELEM! Akronban 1986. március 30-án avatják a hősi emlékmű bronztábláit. Közöljük az emigrá­­ciós magyarsággal, hogy a Második Világ­­háborús Hősi Emlékmű bronztábláinak felava­tása 1986. március 30-án, Húsvét vasárnap dél­után lesz Akronban. Az időpont megváltoztatá­sa azért vált szükséges­sé, mert még mindig jönnek az adományok a bronztáblákon bevésés­re kerülő magyar hősök és mártírok neveivel és magyar katonai egysé­gek megörökítésének kí­vánságával. Az adako­zási határidő is meg­változott és 1985. decem­ber 31-ig elfogadunk adományokat nevekkel a bronztáblákon való megörökítésre. Egy-egy névnek a megörökítése 100 dollár adománnyal válik lehetővé. A szobor és a bronz­táblák teljes költsége $27.525.00. Ebből az ösz­­szegből 1985. szeptem­,­ber 15-ig $26.095.00 jött be magyaroktól a világ minden részéről. A szo­bor és a bronztáblák tel­jes kifizetéséhez még $1.430.00 adományra van szükség. Biztosak vagyunk abban, hogy még mindig vannak ma­gyarok, akik ki akarják használni ezt a világon egyedülálló lehetőséget, hogy a második világhá­borús magyar hősi em­lékmű mellett szerette­iket, vagy eszményképe­iket megörökítsék. A vi­lág legcsodálatosabb névsora lesz együtt a bronztáblákon. Ez a név­sor egyszer majd beke­rül a felszabadult Ma­gyarország történelem könyveinek arany lap­jaira. Használjuk ki az utolsó lehetőséget és ál­lítsunk maradandó em­léket hőseink és mártír­jaink, valamint magyar katonai egységek nevei­nek bronzbaöntésével. Adományainkat — 1985. december 31-ig — beküldhetjük a követke­ző címre: Lorántffy Ott­hon, Hősi Emlékmű 2631 Copley Road, Ak­ron, Ohio, 44321. Telefonon is érdeklőd­hetünk a következő tele­fonszámokon: 216-666- 1313, vagy az esti órák­ban 216-666-4600. Mindent Isten dicső­ségére és a magyarság javára! Hálás köszönettel hő­seink és mártírjaink ne­vében: A Lorántffy Otthon Igazgatósága. Egyházi Naptár Szent István Király Egyházközség 2015 V. Augusta Blvd., Chicago, Ill. 60622 — Tel: HUG-1896 Lelkipásztor: Ft. dr. Mihályi Gilbert plébános Mindszenty József emlék­év Október 27, vasárnap: Lelki-Nap. A résztve­vőknek délben kacsasült — rétes ebéd, délután pedig kalács-kávé uzsonna. November 3, vasárnap: SZOLIDARITÁS NAPJA. A magyar szentmisét követő oltáregy­leti reggeli műsorán Dr. Komjáthy Ti­hamér, a Rosary College professzora beszél A LENGYEL ESEMÉNYEK — hosszú távlatú — HATÁSA A RAB­NÉPEK SORSALAKULÁSÁRA cím­mel. November 10, vasárnap: A Szent Teréz Kongre­gáció játékdélutánja. November 24, vasárnap: Hagyományos ERZSÉ­BET­ KATALIN plébániai vacsora, tánccal. December 7, szombat: KULTÚRCSOPORTUNK SZEREPLÉSE A MUSEUM OF SCI­ENCE AND INDUSTRY ETNIK KA­RÁCSONY MŰSORÁN este­­48-kor a színházteremben. December 8. vasárnap: Tollas Tibor beszél az OTTHONI SZELLEMI ELLENÁLLÁS­­ról a magyar szentmisét követő Szent Név Társulat-i reggelin. CHICAGO és KÖRNYÉKE CHICAGO AND VICINITY HUNGARIAN NEWSPAPER Chicago & Vicinity US PS 103-620 Magyar Hetilap — Hungarian Newspaper Second Class postage paid at Chicago, IL. Printed in Canada. Kiadó — Publisher: K.L. PUBLICATION INC. 4125 N. Central Park Ave., Chicago, IL 60618 Tel: (312) 478-0850 KOÓS­ LÁSZLÓ Ügyvezető elnök — Executive President Szerkesztőség — Editorial Office: 4125 N- Central Plc., Ave., #3, Chicago, IL 60618 Tel: (312) 588-2894 NOÉ ZOLTÁN Szerkesztő — Editor — Köszönettel vesszek mindenkor a beérkező írásokat. — A magas szedési költségek miatt, előzetes megállapodás nélkül beküldött kéziratok maximum egy gépelt oldal terjedelműek le­hetnek 2-es sortávval. — Kéziratot és fényképet nem őrztünk meg és nem küldtünk vissza. — A megjelent írások mindenkor a szerzők álláspontját tükrözik, mely nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével. Unita állja az Angola, Kuba és a Szovjetunió irányította ostromot Jonas Sawinby, az an­golai kommunista re­zsim ellen 1975 óta a füg­getlen Angoláért harco­ló fekete szabadsághar­cos a héten sajtóérte­kezletet tartott a harc­téren egy bunkerben. Itt számolt be arról, hogy csapatai visszaver­­■ fék,­ezúttal immár ne­gyedízben, — az ő főha­diszállása ellen összpon­tosított támadást, amely szovjet szakértők pa­rancsnoksága alatt, szovjet fegyverekkel, tankokkal és repülőgé­pekkel folyt. Sawinby szerint a he­ves ütközetben saját erői 410 halottat és 832 sebesültet veszítettek, de a Luanda­i kommu­nista rezsim és a kuba­iak vesztessége sebe­sültben és halottban 2300 ember, 79 tank és harckocsi, 17 repülőgép beleértve 5 egészen új­típusú MI-16-ös harci helicoptert is és egy MIG-21-es szovjet jel­­gép pilótája szintén ha­difogságba esett 60 má­sik hadifogoly társasá­gában. Sawinby szerint a harc Mavinga városáért folyt, a Délafrika által kont­rollált Délnyugat-Afrika határa közelében. Célki­tűzése Sawinby főhadi­szállásának elsöprése volt, azt remélték hogy az ellenállás összeom­lása után Luanda majd Délnyugat-Afrikából tá­madhatja a délafrikai rezsimet. A kommunista erők azonban vereséget szen­vedtek. Sawinby szerint azonban visszajönnek majd,­­ „mert az oro­szok olyanok mint az ele­fántok mindig ugyanazt az ösvényt tapossák, ez volt a negyedik offenzí­­vájuk Sawinby ellen.” Sawinby az ország te­rületének kétharmadát uralta és szabadsághar­cát Angola lakosságá­nak jórésze támogatta. Reagan győzött volna, amennyiben a Szovjet­unió nem önt állandóan új pénzt, fegyvert és fel­szerelést, valamint ta­nácsadókat a luandai re­zsim, az angolai mar­xisták támogatására. Az USA keze a Water­gate ügy óta meg volt bénítva Angolában, a szenátus külön határo­zattal tiltotta azt, hogy Washington beavatkoz­­ zon a luandai rezsim el­­ len folytatott polgárhá­borúba és az antikom­­munista erőket, Sawin­­byt támogassa. Ez a feladat ezért Dél- Afrikára maradt. Most amikor a cél Moszkvá­ban végsőfokon­­Dél- Afrika kiütése, a Szov­jetunió felfokozta szál­lítmányait a kubaiak pedig a Sawinby elleni támadást. Jonas Sawinby sajtó­­ értekezletén az USA tá­mogatását kérte, nem mondta meg konkrétan, hogy milyen módon, de nem kétséges, hogy ka­tonai felszerelésre van szüksége, hogy a mo­dern szovjet hadigépe­zet ellen továbbra is har­colhasson. ,,Megugrott” a szocialista hazából Stílszerűen szólva­ „dobbantott”, magya­rán disszidált és politi­kai menedékjogot kért a puerto ricói San Juan­ban az ott versenyző ku­bai atléták egyik edző­je, Rolando Diez Sire. Az edző a távolugrókat készítette elő és senki sem gondolt arra, hogy megugrik a kubai szoci­alista hazából. Sire lelé­­pése vasárnap történt és még mindig élénken fog­lalkoztatja a puerto ri­­cóiakat. Kubai sportolók szövetség elnöke, aki úgy látszik, nem tudja, hogy a politikai látszat Kubában is gyakran csal. Kijelentette: „Síre ritkán disszidálnak, hi­szen a kommunista elit- Hairmasters FRISEUR Mr. Peter Kraemer 8852 N. Milwaukee Ave., Niles, IL 60648 Tel: 824-8686 TAILORING AND ALTERATIONS réteghez tartoznak, kitű­nően élnek, tudniillik addig, amíg elég gyor­san futnak, elég magas­ra és elég messze ugra­nak. Persze, nem olyan messze mint Sire, aki Amerikába szeretne be­vándorolni. Legutoljá­ra a kubai vízilabda csa­pat edzője disszidált 1981-ben. Azt is mond­hatnánk, ő már kinn van a vízből. Az edző a nyugati fél­teke legjelentősebb sporttalálkozójára, a Pánamerikai Játékok­ra érkezett a kubai ver­senycsapattal és a múlt vasárnapi záró ünne­pélyt használta fel arra, hogy elszakadjon a ku­bai szocialista való­ságtól. Disszidálása lát­hatóan meglepte a kubai sportvezetőket. „Az ed­ző teljesen elkötelezte magát a szocializmus magasabbrendű eszméi­nek. Mindig harcos for­radalmárnak és yankee­­ellenesnek mutatko­zott” — magyarázta kedden, csapata haza­utazása előtt Fernan­dez, a kubai atlétikai nincs többé birtokában azoknak a tulajdonsá­goknak, amelyek a ku­bai sportembereket — nyilván előnyösen — más országokéitól meg­különböztetik. A kubai sportolók ugyanis forra­dalmárok és az új társa­dalmat építik” — közöl­te a meglepett újság­írókkal Fernandez. „Nagy feladat ez, ter­mészetesen önkéntes, súlyos áldozatokat kell érte hozni” — mondotta a kubai sportvezető. Nem bocsátkozott rész­letekbe, így nyitott a kérdés, hogy ezeket az áldozatokat az élsporto­lóknak kell-e hozniuk, avagy továbbra is a ku­bai dolgozóknak. Ilyen­formán csak találgatá­sokra vagyunk utalva. Sire kedden jelentke­zett San Jüanban az amerikai bevándorlási hivatalban és közölte, hogy az Egyesült Álla­mokba szeretne letele­pedni. MEGRENDELŐ SZELVÉNY Megrendelem lapjukat • □ Meghosszabbítom előfizetésem : Az előfizetési díjat.............évre mellékelem. Előfizetési díj: Egy évre $25.00, félévre $15.00 NÉV HÁZSZÁM. UTCA VÁROS TELEFON ZIP CODE Kitűnő minőségű­­ házi méz kapható! Prof. László Lendy 1215 Harms Rd. Glenview, IL 60025 A Milwaukee-i Szent Imre Egyházközség 26-án, szombaton este 6-kor szentmise, majd az egyházközség halljában 7-től Gálabál, melyre mindenkit szeretettel várunk. Október összes vasárnapján 141­1 -kor Rózsafüzér imádság a templomban, alatta diaké­pek vetítése a Titkokról. Jelinek Antal, plébánoa St. Emeric Church 1017 N. 17th Street, Milwaukee, XI 53233 Telefon: (414) 933-1240 szi A pozsonyi Liszt Ferenc Klubról Terebessy Emőke Az ötven éves buda­pesti Liszt-Jubileum ha­tására, már 1873-ban megalakult az első Liszt Ferenc­ Club Pozsony­ban. Sajnos, ez a mű­vész halálával meg­szűnt. 1980. szeptember 20-án azonban a magyar nap­számosok kulturszövet­­sége ismét életre keltet­te. A klub kezdettől fog­va céljául tűzte ki, hogy Liszt Ferenc műveivel és életének kutatásával foglalkozik, hogy a mű­vész nevét még népsze­rűbbé tegyék. Liszt Ferenc kedvelte Pozsony városát. A művész, ebben a ré­gi, egykori koronázó vá­rosunkban, a Duna mel­lett fekvő szép Pozsony­ban — Bécs és Budapest közt — sok barátra és mecénásra lelt. Az újne­­vezett „Pozsonyi Nép­­napok”-on kötött isme­­rettséget Batthyányi La­jossal, Széchenyi Ist­vánnal, Festetits Leó­val, Deák Ferenccel, Eszterházy Kazimér­­rel, Petőfi Sándorral, Eötvössel és még sok más ismert személyi­séggel. Még 1820-ban, alig 9 éves korában, Sopronból FODRÁSZ üzlet A férfi, női és gyermek I hajvágás és az összes modern hajstílus mes- I tervizsgás szakértője I STEVEN ÁRVAI tulajdonos | By appointment only I (Előzetes bejelentés szükséges. I­I Classic D’Mill 8852 Milwaukee Ave. NILES, III. Tel: 296-8585 jövet — (a mostani szlo­vák egyetem könyvtárá­ban, azelőtt Eszterházy Palota) adta Liszt Fe­renc életének második nyilvános koncertjét. A Szent Mártonról el­nevezett koronázási dóm előtt áll ma is bronzszobra, melyet al­kotója, a híres pozsonyi születésű szobrászmű­vész, Tilgner Győző al­kotott. Ezt a szobrot, Liszt: „Koronázási mi­se” (1884)-jének bemu­tatása emlékére készí­tette. Az emlékművet vas­rács veszi körül, melyen hangjegyek láthatók, a Sanctus: „Hosanna in excelsis” motívumai. Liszt Ferenc 29 éves volt, mikor 1840-ben a templomi­ zene egyesü­letnél tartotta koncert­jét. 63 éves korában is­mét Pozsonyban járt, hogy meghallgassa „Graner Messe”-jének bemutatóját. 1881-ben (70 éves korá­ban) a Hummel-emlék­­mű javára tartott jóté­konycélú előadást. 1883-ban Thiard Lafo­­rest vezényletével elő­ször Pozsonyban mutat­ták be Liszt Ferenc egyik legszebb alkotá­sát, az­ „Erzsébet Le­­gendá”-t. A 72 éves mű­vész jelen volt az elő­adáson. Utoljára Anton Rubin­stein koncertjét jött meghallgatni Pozsony­ba, a 74 éves művész. Ezelőtt négy évvel ala­kult meg, 80 személlyel, ismét Pozsonban a Liszt Ferenc­ről elnevezett club. Jelenleg a klubta­gok száma 300-nál több. Az elnök: Dr. Rajter La­jos. A zenekultúra terén ezalatt a négy év alatt már jelentős és szép eredményeket értek el. Általában havonta egy­szer tartanak előadást Liszt Ferencről, vagy más világhírű zeneszer­zőkről. A koncerteket, vagy előadásokat a rá­dió, televízió is közve­títi. Híres zeneszerzők halálévfordulóiról, ne­ves művészek közremű­ködésével emlékeznek meg a klubtagok. Idős korában írta Liszt Ferenc: „Itt Po­zsonyban dőlt el zene­szerzői sorsom. Mindig hálával fogok erre a vá­rosra gondolni.” 1986-ban lesz Liszt Ferenc halálának száza­dik évfordulója. A Po­zsonyi Liszt Ferenc Club nagyszabású hangver­seny keretében fog a mű­vészről megemlékezni. Újra kapható! DOMÁNY KLÁRA nagysikerű angol nyelvű regénye: Sweet love, bitter honey A 240 oldalas kötet ára szállítással együtt $9.­Megrendelhető: Domány Klára 1236 W. Farwell Chicago, IL 60626 Kívánságra a szerző dedikálja művét. Társasan szép az élet! Ha magyar barátot vagy élettársat keres forduljon hozzánk bizalommal! Teljes diszkréció! TÁRSKERESÉS 4125 N. Central Park A­c. Chicago. II. 6061. Tel: 312/ 478-0853 Ügyvéd és jogtanácsos Végrendeletek — Baleseti ügyek Ingatlan átírások — Emigrációs ügyek Közlekedési—bírósági ügyek (Traffic Court) Nyugdíj (Soc. Security) ügykezelés Válóperek — Örökösödési eljárások etc. Méltányos ügykezelési díjak PAUL SZIGETVÁRI ATTORNEY AT LAW 1550 N. Northwest Highway Suit 311 Park Ridge, II. 60668 Tel: (312) 296-4900, vagy 692-7863

Next