Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-04-12 / 15. szám
12. oldal „A feleségem ellenzi, én támogatom" (FRANCOIS MITTERRAND KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK) Január 15-én, amikor a híreshírhedt Párizs—Dakar rali versenyzői Mali homokdűnéi között száguldoztak s a legendás Timbuktu közelében jártak, Charles Belvéze, a 347. számú versenyző riadtan értesítette a szerverüket: váratlanul átrepült fölötte egy helikopter, amely nem kapcsolta be reflektorait s homokviharba kerülve lezuhant! Azonnal elindult a segélycsoport és kisvártatva döbbenten szemlélte a nem várt tragédiát: az igen alacsonyan repülő és nem radarral, hanem csak puszta szemmel tájékozódó pilóta a homokviharba kerülve valósággal megvakult és egyenesen nekirepült a környék legmagasabb, 30 méteres homokdűnéjének! Mind az öten szörnyethaltak: a 38 éves Thierry Sabine, a Párizs—Dakar rali feltalálója és fő szervezője, Daniel Balavoine, a 34 éves popénekes, aki az éhező afrikaiak javára készült segélykoncertet adni, Nathalie Odent újságírónő, aki az első alkalommal tudósította lapját a raliról, továbbá a pilóta és a szerelő Sabine halála mélységesen lesújtotta a versenyzőket, de úgy döntöttek, hogy folytatják útjukat a daikari tengerpartig, ahová január 22-én érnek el. Igaz, némileg könnyítettek a feltételeken, mérsékelve a gyilkos tempót. Úgy tűnik, ezt a mérsékletet célszerű lett volna már korábban is alkalmazni. A tenéréi pokol Thierry Sabine 1079-ben szervezte meg a világ legkeményebb ralijának számító, 15 ezer kilométeres Párizs—Dakar-versenyt. Az idei a nyolcadik s baljós körülmények között kezdődött, majd folytatódott. 487 személygépkocsi, kamion és motorkerékpár indult január 1-én Versailles-ból, s még a franciaországi útszakaszon életét vesztette Jasuko Kandiro japán motoros, akit halálra gázoltak. Sabine, aki arra törekedett, hogy a ralit évről évre „megkeményítse”, két napot adott a versenyzőknek arra, hogy megtegyék a 280 kilométeres távolságot Bilma és Niamey között. Látszólag nem naevve, de a Ténérén, a sintagi homokdűnék pokoli világán vezet keresztül. 20—30 méteres homokdűnék végtelen láncolata, egyenként kell megbirkózni velük, felfutni a 30—40 fokos meredeken, majd fékezve lecsúszni a 60—65 fokos lejtőn! A versenyzőnek olykor tízet tizenötször is neki kell rugaszkodni egy dűnének, hogy utána a jármű egészen az ajtóig belesüppedjen a homokba... A ténéréi szakasz megtétele után Versailles-ból startoló 487 jármű közül csak 128 személyautó és kamion, valamint 46 motorkerékpár maradt „állva”, és 18 versenyzőt mentőrepülőgépen kellett Franciaországba szállítani! Egy kis ízelítő: A ralin részt vevő csehszlovák kamionosok járműve az egyik homokdűnét rosszul rohamozta meg, lezuhant, meggörbült a tengely, kiszakadt az egyik kerék, mindhárom versenyzőt agyrázkódással, gerinczúzódással és lábtöréssel kellett kórházba szállítani. Véronique Anquetil, a fiatal francia lány, a rali üdvöskéje, aki tavaly már megsérült, ugyancsak a ténéréi szakaszon, úgy bukott, hogy 600-as Yamaha motorja rázuhant a testére. Agyrázkódást és állcsonttörést, valamint könyökcsonttörést szenvedett. A Honda motorkerékpárral versenyző Jean-Michel Baron először Tamanrasset közelében bukott, zúzódásokat szenvedett a medencéjén, alig tudott a nyeregbe szállni, de nem akarta feladni a versenyt. Amikor Zinder közelében egy simának tűnő útszakaszon 120 kilométeres sebességgel repesztett, nem vett észre egy mély gödröt és több mint tíz métert repült a géppel együtt Három órával később találták meg az út mentén, Zinderbe szállították, ahol a repülőtér egyik hangárját rögtönzött kórháznak rendezték be. Egész éjszaka hiába próbálták életre kelteni, kómában volt, amikor repülőgépen Párizsba szállították. Miközben a rögtönzött zinderi kórházban ápolták a sebesülteket, a még versenyben levők a kimerültségtől hamuszürkén hevertek szállodai ágyukon vagy sátrukban. Volt akinek arra sem volt ereje, hogy lemossa a teste minden pórusába beivódott finom port. Csak a szerelők nem pihentek, nekik egész éjszakára akadt munkájuk. Igaz, ők a stábbal utaztak... Vádak és mentségek Thierry Sabine, a rali atyja és éltetője azt hirdette, hogy a Párizs—Dakar útvonal a bátrak, a kalandra vágyók, a szürke hétköznapokkal szakítók nagy erőpróbája. Arra is hivatkozott, hogy a rali — a sűrűsödő bírálatok ellenére — egyre népszerűbb, mármár a világhírű Tours de France kerékpárverseny sikerével vetélkedik, évről évre egyre több ország képviselteti magát. És nem a gazdagok sportja — hiszen a részvevők között akad autószerelő és ügyvéd, tanár és igazgató, s a költségek sem elviselhetetlenek. A bírálóknak alighanem több érve van, t táboruk is egyre gyarapodik. Franciaországban már megalakult a „Párt Dák" társadalmi szervezet, amely hevesen ellenzi a ralit, hivatkozik arra, hogy nem sport, hanem ámokfutás az idővel, a versenyzők semmit sem látnak Afrikából, hisz a mitfárer a térkép fölé görnyed, a vezető pedig a sötétre színezett szélvédőre mereszti a szemét, az út java részét fehér porfelhőbe burkolózó szellemkaraván teszi meg, amelynek résztvevői — így René Merge, az idei győztes — csak ilyeneket jegyeznek fel útinaplójukba: „Január 10. Vigyázni kell arra, hogy ne kerüljünk a kör alakú homokdűnék fogságába. Január 12. Az ember könynyen eltévedhet a sok falu között. Január 18. A homokviharban eltűnnek a keréknyomok...” A falit ellenző neves társadalmi személyiségek közül csak kettőt említünk. Az egyik Haroun Tazieff, a világhírű vulkanológus, a francia kormány „katasztrófaügyi” államtitkára. Tazieff az egoizmus és a hiúság vásárának minősíti a ralit, amely Afrika talán legszegényebb körzetein végigsöpörve fitogtatja a technikai civilizációt, az európai gazdagságot az éhezők előtt. A másik a 81 éves René Dumont, a neves közgazdász és ökológus, aki a tavaszi választásokon a párizsi Zöldek színeiben lép fel. Dumont szerint „a Párizs—Dakar raliban koncentrálódik mindaz, ami harminc év óta tönkreteszi Afrikát”. A rali hatására megnő az autókultusz azokban az országokban, ahol az uralkodó elit csak a tömegek rovására jut az áhított Mercedesekhez. A versenyzők és az őket követő roppant szervezőstáb tönkreteszik az amúgy is rossz állapotban levő utakat, olykor a termőföldeket is, a homokdűnék szétrombolásával siettetik a Szahara térhódítását. És még valami: a japán motoros idei halála nagy feltűnést keltett, minden lap közölte a nevét, de a tavaly halálra gázolt afrikai gyerek névtelen maradt... SPORT UM A nagy autógyárak egy része számára óriási reklámot jelent a rali. A BMW autói eddig négy győzelmet arattak, a Porsche lett az 1984. évi győztes, a Mercedes kamionok (ma már csak a francia leányvállalat versenyeztet) többször is az első helyre kerültek. Hans Sautter, a BMW sportosztályának egyik vezetője így foglal állást: „A cégek számára igen értékes próbatétel, mert a világ leghosszabb és legnehezebb ralija. Nemcsak a leggyorsabbnak kell lenni, hanem az anyagnak is ki kell tartania.” Egészen más a Peugeot cég véleménye. A Peugeot, az 1985-ös ralivilágbajnok nem vesz részt a Párizs—Dakar futamban, mert fontosabbnak tekinti a Monte- Carlo-ralit. Amint a cég igazgatója kifejtette, a Peugeot versenyeszménye nem az ilyen kaland. Már csak azért sem, mert a nagyszerű új versenyautó, a 205 Turbo—16 száz kilométeren 60-70 litert is fogyaszt, s a Párizs—Dakar ralin pedig akadnak 5-600 kilométeres napi penzumok is. Ilyen körülmények között megoldhatatlan lenne az üzemanyagellátás. A Peugeot híres versenytársai, az Audi és a Lancia sem vesznek részt a Párizs–Dakar próbán, a Porschének viszont nincs olyan versenyautója, amely benevezhetne a ralivilágbajnokságra. A Peugeot is profitra dolgozik, de beéri azzal, hogy a tavalyi Monte-Carlo-ralin aratott januári győzelme után már februárban 40 százalékkal több kocsit adott el. Tehát vélemények mellette és ellene. Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy a Thierry Sabine halálával és a rengeteg sérüléssel beárnyékolt nyolcadik Párizs—Dakar rali lesz az utolsó... i m A hatalmas mezőny Versailles-ban, az indulás előtt mm '4S Jean-Michal Baront az esés után kómában szállították vissza Franciaországba Hubert Auriol, a kétszeres rali-győztes René Merge, a győztes,Porsche kocsijával a sivatagi porban Thierry Sabine, a rali atyja A Peugeot nemet mond Beckenbauer jó szereplést vár Mexikóban a magyaroktól Az európai labdarúgó szakértők elismeréssel adóztak a magyar válogatottnak a brazilok elleni 3:0-ért. Franz Beckenbauer a nyugatnémetek egykori csodacsatára, aki jelenleg a német válogatott szövetségi kapitánya kijelentette: — Mexikóban a magyar válogatott ott lesz az elődöntőben... Egyébként a labdarúgással foglalkozó szakértők a 2:0-ás frankfurti és a 3:0-ás budapesti győzelemnek nem nagy jelentőséget tulajdonítanak. — A júniusi világbajnokságig még rengeteg idő van hátra, az európai vendégszereplés minden felkészülés nélkül jött létre és ennek megfelelően az így mutatott teljesítmény mélyen a brazilok igazi tudása alatt maradtak — állapította meg a délamerikai csapat vezetője. Az egyetlen valóban szembetűnő jelenség a brazil játékosoknál az volt, hogy milyen keményen, sőt sokszor alattomos módon játszottak a németek és a magyarok ellen. Ennek megfelelően nyilatkozott Neuberger a németek szövetségi elnöke, amikor kijelentette : — A frankfurti és a budapesti mérkőzésen látottakból ízelítőt kaptunk abból, hogy a világbajnokságon milyen kemény harcnak nézünk elébe... Régen nem láttam ennyi szabálytalanságot és mindez egy ún. barátságos mérkőzés keretében... Úgy látszik, hogy a Ferencvárosnak jutott az a „megtisztelő” feladat, hogy a kiesés előtt álló csapatok előtt le kell „feküdnie”. Ez történt a FODRÁSZ A férfi, női és gyermek haj vágás és az összes modern hajstílus mestervizsgás szakértője STEVEN ÁRVAI tulajdonos By appointment only ! Előzetes bejelentés szükséges. Classic D'Mill 8852 Milwaukee Ave. NILES, III. Tel: 296-8585 Csepel elleni találkozón, majd legutóbb az Üllőiúton a Siófok elleni mérkőzésen. Kohut Vilmos (1906 — 1986) Elhunyt Kohut Vilmos a Ferencváros egykori híres csatára, a Fradi örökös bajnoka, aki közel 500 bajnoki találkozón viselte a zöld-fehér színeket mérkőzésrőlmérkőzésre. Négy bajnoki cím, négy kupagyőztes Ferencváros örömében osztozkodott és az elért sikerek egyik fő részese volt. A Ferencvárosban szerzett 228 gólja közül vajon melyiknek örültek legjobban a B-közép tagjai? Hálószaggató dugó, nagyszerű elfutásai a fradisták százezreinek okoztak egy életre szóló élményt, felejthetetlen emléket. És amikor zúgó viharként felharsogott a bíztatás: Kohuuut, Kohuut — rendszerint a kapusnak már csak egy feladata maradt... A Ferencvárosban eltöltött és kiemelkedő sikereket hozó nagyszerű évtized után a francia szurkolók is megcsodálhatták kivételes tehetségét. Évekig játszott a marseilleiek csapatában és bizony ott is gólgyárosként emlegették. A magyar válogatottban 25 alkalommal szerepelt, legutoljára 1938- ban a párizsi VB-én, ahol tagja volt az ezüstérmet nyert csapatunknak. Kohut bombái most már csak a legendák világában élnek tovább, de a milliónyi fradista szívében viszont örökké... PURE RAW HONEY IS ALWAYS IN SEASON HONE ; MILES EXIT 30 * XX gjSM § Comb U' Bee’s' ■Honeyw Wax Gift Boxesm DAL-KEY’S ya. AHEAD/ HONEY FARM 4908 HILLANDALE ROAD SODUS, MICHIGAN 49126 616-925-8146 Tel: Ha jól akar szórakozni, keresse fel a HUNGARIAN RESTAURANT és KOKTÉL BÁRT 5062 N. Lincoln Ave. Chicago, 111. A magyar sportolók és sportbarátok találkozó helye • Magyar étel és italkülönlegességek • Speciális vadas ételek a hétvégén • Vendégszeretet — előzékeny kiszolgálás HÉTVÉGÉN CIGÁNYZENE! Nyitva: d.u. 5-től. — KEDDEN ZÁRVA! (312) 334-4850 Túl.: Kiss László • Újra kapható! DOMÁNY KLÁRA nagysikerű angol nyelvű regénye: Sweet love, bitter honey ! A 240 oldalas kötet áras szállítással együtt $9.Megrendelhető: Domány Klára 1236 W. Farwell Chicago, IL 60626 Kívánságra a szerző dedikálja művét. WORLD CUP ’86 in Mexico. Air,Hotel & Tickets TRAVEL PRIORITIES Call Irwin 675-4700 Sebők Utazási Iroda 561 W. Diversey Privy Chicago, II. 60614 Tel: (312) 477-1484 Mózsi Ferenc Mózsi Ágnes Kihozatal 7 naptól 1 éves tartózkodásra. BUDAPEST — CHICAGO — BUDAPEST APEX: $ 661.00 CHICAGO — BUDAPEST — CHICAGO APEX: $ 795.00 Hitelkártyára is válthat jegyet! Útlevél és vízumfénykép. Pénzcsomag- és gyógyszerküldés: 10 + 45,69 Ft. Fordítás — okmányhitelesítés. Magyar könyvesbolt Népművészeti ajándéktárgyak, könyvek, lemezek, kazetták, napilapok stb. Kérje katalógusunkat! (312) 477-1485