Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)

1986-11-08 / 45. szám

Berlini korkép Terebessy Emőke A mesét arról a „jó” férjről, vagy élettársról, — aki este még leugrik egy doboz cigarettáért — s többé nem jön visz­­sza — már ismerjük. A mai felnőttek előre meg­gondolják, kiszámíta­nak mindent, mielőtt terveiket végrehajtják. Az ún. spontán eltűné­sek elég ritkán fordul­nak elő családi okokból. Berlin világváros volt azelőtt, ma csak azért világhírű, mert furcsa politikai megosztottsá­ga van. Egyeseknek fá­jó, másoknak kedvező állapot. A „zavarosban halászni”, a bűnözőknek tevékenykedni, sokszor igen hasznos az ilyen drótsövényekkel, akna­zárakkal, megfigyelő­tornyokkal kettészelt város. 17 éve dolgozik Hans Jürgen Knobel a KRIPO ,,eltűntek osztályán” Berlinben. Jelentése szerint az elmúlt évben Berlinben (nyugati öve­zetben) 4278 eltűnt­em­A Daily Telegraph cí­mű angol lap „Moszkva legnagyobb erőforrása a nyugat tudatlansága és butasága” címmel közöl cikket Robert Con­quest tolláról. A szerző megállapítja, hogy egy kampánnyal elő lehetne segíteni a Szovjetunió igazi megértését. Ez azonban, miként azt Or­well is megállapította, nemcsak intellektuális erőfeszítést igényel, de képzelőerőt is. Még tár­sadalomtudományi kö­rökben is ez utóbbi hi­ányzik. Egy lengyel pro­fesszor nemrég állapí­totta meg a Szovjetunió­val foglalkozó amerikai kutatókról: Milyen sokat tudnak és milyen keveset érte­nek meg. Angliában szintén csökken a szov­jet valóság történelmi távlatú megragadása és a szovjet valóság meg­értése, amelyre jó pél­dát nyújtott a közelmúlt­ban elhunyt Leonard Sh­apiro és Hugh Se­­ton-Watson. Mindenekelőtt törté­neti megközelítésre van szükség. Robert Con­quest ezután megemlí­ti, hogy nemrég tett köz­zé egy könyvet arról, hogy a 30-as évek elején Sztálin miként törte le a parasztságot és miként idézett elő Ukrajnában olyan éhínséget, amely­ben több ember vesztet­te életét, mint az első világháborúban. Egy televíziós interjúban azt kérdezték tőlem: mind­ez milyen érvényesség­gel bír a jelen vonatko­zásában. A szerzőnek néhány egyszerű válasz jutott az eszébe: A Szovjetunió jelen­legi elnöke akkor lépett be a kommunista párt­ba, amikor ennek a párt­nak a legfőbb feladata a parasztok kiirtása volt. Kérről tettek jelentést schönebergi nyomozó irodájában. 23 halott­ról nem sikerült meg­tudni kilétét. A 4278 berlini eltűnten kívül külföldi rendőrök is keresnek 137 sze­mélyt, kik nyom nélkül eltűntek Berlinben. Ha felnőtt ember eltű­nését jelentik, a rendőr­ség csak 10 nap múlva kapcsolódik­ a kereste­­tésbe. Kivételt képez az az eset, ha bűnügy gya­núja forog fenn. Gyermekek, 14 éven alul, ha eltűnnek, rend­szerint újra előkerülnek, a háttér mindig az, hogy a családban nem kaptak elég szeretetet, figyel­mességet, s a szétbom­­lott családi életből, más­hol keresnek pótlást. A rendőri jelentés sze­rint ezek a gyerekek mindig kézrekerülnek, kivéve azokat, akik jó­hiszeműségüknek esnek áldozatul, s valamelyik park, árok, vagy pince mélyén lelik halálukat. Az SzKP agitációs és propaganda osztályá­nak újonnan kinevezett, úgynevezett reformer főnöke, Jakovlev még mint kanadai szovjet nagykövet arról tett köz­zé hivatalos nyilatko­zatot, hogy az ukrajnai éhínség, — amely hét­millió ember halálát okozta 1932—33-ban, — nem is létezett. A té­nyeknek ez a letagadása a szovjet rendszer álta­lános magatartása, ami legalább annyit jelent, hogy az elkövetett bű­nökben utólagos bűnse­­gédi szerepet vállalnak. És ezt a naiv kanadai politikusok el is hitték. A tömeges terror a szovjet történelem szer­ves része. Az emberek nem menekülhetnek el saját történelmük elől, de ez különösen igaz, egy olyan kislétszámú szektára, amely az orto­dox magatartást követi mind gondolkodásában, mind cselekvésében. Denis Healey a napok­ban ezt kérdezte Gorba­­csovról: " Miként tud egy ilyen kellemesnek tűnő ember a Szovjetunió élén állni? A látszatra utaló szó tartalmazza a választ. Sztálin maga is elbű­völt néhány nyugati lá­togatót, aki találkozott vele. De valaki moso­lyoghat és egyben lehet közönséges útonálló. Ami Healey kérdését il­leti nyilvánvalóan kép­telenség azt hinni, hogy Gorbacsov kedves mér­sékelt, vagy liberális ember, aki valamilyen misztikus módon tehet­ségével és vonzóerejé­vel egy keményfejű bü­rokratákból álló rend­szer élére került. Ez nyilvánvalóan lehetet­lenség és már az elkép­zelés is hamis! Ezután Robert Conquest így Az EG vaj-raktár készletét az idén (ol­csón) a Szovjetuniónak adta el. (Eddig kará­csony előtt a német ál­lampolgárok és szoc. ott­honok szokták kapni.) Az „olcsó vajkészlet” nem ért el a szovjet ál­lampolgárokig. Ros­tockban behajózták a készlet felét, a másik ré­sze Vladivosztokon ke­resztül került az ázsiai piacra. Az EG nyomo­zást indított, mert már Bolíviában is találtak „orosz vajszállítmá­nyokat”, melyeket vi­szont drágán árultak. • Honecker, a berlini szégyenfal 25 éves fenn­állásának emlékére kü­lön bélyeget adatott ki. A bélyegen háttérben a Brandenburg-i kapu lát­ható, előtte virágcsokor­ral „úttörők” köszöntik a határőrséget. A kelet-berliniek sza­botálják a bélyegvásár-folytatja. Úgy tűnik, hogy egye­sek a stílus megváltozá­sát a lényeg megválto­zásának tekintik. De a szovjet vezetők lényegü­ket illetően nem változ­tak, minthogy a szovjet kommunista párt egy a saját normáit őrző és fenntartó csoport, amely mélyen kötődik saját tradícióihoz. Mi­ként a mafia új nemze­déke az Egyesült Álla­mokban elkülöníti ma­gát a társadalom többi részétől, ugyanúgy a szovjet kommunisták elkülönítik politikai rendszerüket a világ töb­bi részétől. Semmi sem fog csupán azért meg­változni, mert mi úgy véljük, hogy az kelle­mes, értelmes, vagy ter­mészetes lehet. Moszk­va egyik legnagyobb erőforrása a Nyugat tudatlansága és buta­sága. És jelentős nyu­gati személyiségek haj­lamossága arra, hogy rászedjék őket, erősíti a szovjet szándékokat, bátorítja a szovjet ve­zetőket, hogy azt higyjék bármit megengedhet­nek maguknak. Az ilyen gondolkodásmód termé­szetesen még veszélye­sebb hellyé teszi földgo­lyónkat. A cikkíró ezután meg­említi, hogy nemrég az angol parlament tör­vényhozói jártak Moszk­vában, a legfelső szov­jet meghívásra. Ez az úgynevezett törvényho­zó szerv 1938 óta mint­egy másfél milliószor szavazott igennel. Egyet­len egyszer sem hang­zott el ellenszavazat, vagy legalábbis tartóz­kodás. És mégis ezt a legfelső tanácsot is olyan törvényhozó szervnek tekintik, mint egy nyugati parlamen­tet. lást, így fejezve ki tilta­kozásukat a Honecker által „antifaschistischer schutzwail”-nak neve­zett „védősánc” miatt. • A berlini „Morgen Post” tudósít arról, hogy 2108 méter magasban, a svájci „Gotthard- Hágón” megnyílt a Gott­­hard-múzeum. A jelen­tős épületben megtekint­hetők az eredeti tervraj­zok, dokumentumok, melyek a régi átkelési útszakasz történetéhez tartoznak. Ezenkívül rit­ka fegyver-egyenruha­­ásvány- és jármű­gyűj­temény is látható a mú­zeumban.• Detlef Bieske, berli­ni újságíró különös könyvvel „kedveske­dik” olvasóinak, 20 év alatt összegyűjtötte mindazon jelenségeket, cikkeket, melyek a ku­tyák rémtetteit mutat­ta be. Valóságos ször­nyetegeknek mutatja be ezeket az állatokat. Aki a könyvét elolvas-­, ja, egész biztos vagyok benne, azonnal két száj­kosarat fog vásárolni, egyiket a kutyájának, a másikat Bicske úr­ számára!• A ,,DDR”-ben, azaz Kelet-Németországban a marxizmus-leniniz­­mus ideológiája már tervszerűen helyettesí­ti a hitoktatást a tanu­lóknak. Erről és Oscar Brusewitz papról (aki 10 évvel ezelőtt leöntötte magát benzinnel Halle főterén, ezzel akarván felhívni a világ figyel­mét a vallás elnyomá­sára a keleti övezetben!) tartott nagyszerű elő­adást I. Faust. Össze­hasonlítást tett a Hitler­jugend és az Úttörők ne­velése közt. Megállapí­totta, hogy ugyanazok­kal a metódusokkal édesgetik magukhoz az ifjúságot az atheista kommunisták. (Egyen­ruha, táborozások, dí­szes „Pionier-ottho­­nok” stb.) A nevelés már az óvodákban elkezdő­dik. Keresztelés, első­­ádozás, bérmálás temp­lomi esküvők helyett más ünnepeket iktattak be, így lett karácsony helyett: „Az ajándéko­zás ünnepe”, a kará­csonyfa díszfa lett, a ka­rácsonyi angyalkák „szárnyas évzáró figu­rák” lettek.­­ A DDR-ben egyre nö­vekszik a fiatalkorúak öngyilkosságának szá­ma, kábítószer pilulá­­kat, drogot szednek, al­koholisták lesznek, sok a válások száma. I. Fa­ust mindezekért az athe­ista nevelést okolja. Az­zal, hogy a Szovjetunió­ban 25%-kal felemelték a vodka árát, még nem akadályozták meg sehol az alkoholizmust. • A Berlinben székelő BFA tisztviselők, szelle­mi alkalmazottak nyug­díj­intézete 142.900 kül­földön élő nyugdíjas­nak utal át nyugdíjat. Havonta 112 millió már­ka 118 országba vándo­rol. Ezek közül a legtöbb 34 millió 700 ezer az USÁ-ba, 29 millió 300 ezer Ausztriába és 20 millió 500 ezer Izraelbe kerül. 27.700 német nyugdí­jas él külföldön, akik né­­metorszá­gi bankkontó­jukon veszik fel a nyug­díjat. Akik állandóan külföldön élnek, — kivé­ve Izraelt, — kevesebb pénzt kapnak kézhez. (Példa: Ha 1000 DM a nyugdíj, abból csak 700- at kaphat a nyugdíjas külföldön.)• A „Vertriebenen- Band” (elűzöttek, kitele­pítettek) ez évben is ko­szorúkat helyeztek el a Theodor Heuss-téren, ahol a kelet-németekre Detlef Bieske kutya­könyvéből és a háborúban meg­­haltakra emlékeztek. „Békeszerződés nélkül nem lehet béke. Békét nem lehet az igazság el­hallgatásán vásárolni” — mondotta a szónok. Szeptember elején ismét elfogtak három szovjet tisztet, akiket áruházi tolvajláson ér­tek. A négy szovjet tiszt civilben „látogatta” az áruház kozmetikai osztályát, ahol égetően sürgős lehetett számuk­ra a keleti övezetben nélkülözött napozásra alkalmas krém... Mind­össze 30­ 00 DM egy ilyen doboz! Ezért érdemes lopni egy orosz tisztnek? — kérdezik a németek. Valószínű nem először akartak így jó üzletet csinálni. Hiába: a szo­kás hatalma. Az áru­ház detektívje észrevet­te,­­ a négy tiszt közül hármat sikerült a kijá­ratnál letartóztatni, a negyediknek viszont si­került egérutat nyernie a krémmel! A három szovjet tisztet átadták az amerikaiaknak, akik átkísérték azokat a szov­jet zónába és átadták az otthoni rendőrségnek. Csönd van. A csönd­ben felragyognak a ké­pek. .. Aput látom — fehér köpenyben, nyakában az elmaradhatatlan szív­hallgatóval —, amint, két beteg között, kijön a rendelőből, s tréfásan megcsipkedi az arcom: „Hogy vagy, békás?”, vagy a kertben, a sár­guló szőlőfürtöket vizs­­gálgatja... Szép, rózsa­szín fény van, azon vilá­gítások egyike, melyek szorongással vegyes gyönyörrel töltik el az ember lelkét. Valami a soha be nem teljesülő vágyból, valami a re­ményteli sejtelemből... A munkák, az eredmé­nyek betakarításának az ideje: ősz. Aztán egy másik elsu­hanó látomás: a kenesei katolikus temető sír­hantjai... fonnyadó csokrok és koszorúk... de mindez már sokkal elmosódottabb, sokkal megfoghatatlanabb, hi­szen sohasem láttam Aput betegen (kórház­ban! — oda csak a páci­enseit utalta be), nem tudom elképzelni viasz­sárgán a ravatalon, ami pedig a gyászszertartást illeti, az „emberarcú kommunizmus” meg­akadályozta, hogy részt vegyek rajta. Apu szeptember 8-án, Mária nevenapján, 84-ik évében szenderedett „jobb létre” a veszpré­mi klinikán (16-án temet­ték). Mostohaanyám sírva telefonált, s én azonnal előkészítettem fekete ruhámat (ugyanazt, amiben Anyut kísértem utolsó útjára öt évvel ez­előtt, 1981 februárjá­ban), s beadtam egy sür­gős­­ vízumkérelmet a berni magyar követség­re, világosan megindo­kolva benne, milyen al­kalomból szándékozom Magyarországra láto­gatni. A válasz postafordul­­val megérkezett. Rideg, rövid, előre gyártott for­mula, melyen az „Asz­­szonyom, Uram”­­ megszólításból kihúz­ták az „Uram”-at: „Saj­nálattal közöljük, hogy kérését nem áll módunk­ban teljesíteni. Üdvöz­lettel”, majd egy olvas­hatatlan aláírás. Mellé­kelt 25 frankomat szkots­­sal ráragasztották az útlevelembe pecsételt amerikai vízumra — alig hiszem, hogy vélet­lenül. Tehát: nem mehetek. „Persona non grata” vagyok a saját hazám­ban, noha kifejezetten politikával soha nem foglalkoztam. A fájdalmat hirtelen felháborodás váltotta fel bennem. Első dolgom volt, hogy a — közben megérkezett — gyászje­lentést és a követség el­utasító válaszát lefoto­­kópiáztam, s elküldtem nemcsk öt világrész rá­dióinak, újságjainak, szervezeteinek, hanem a budapesti Népszabad­ságnak, sőt a Magyar Hírek szerkesztőségé­nek is. Az előbbinek azt ír­tam, hogy „íme, ilyen diplomaták képviselik a Magyar Népköztársasá­got, akik sem a Helsin­kiben aláírt emberi jo­gok deklarációjával, sem az ország jó hírne­vével nem törődnek”, az utóbbinak pedig, hogy „lám, egy ilyen határo­zat egy nap alatt lerom­bolja azt, amit Magul éveken keresztül építe­n­ek!” Nyugati barátaim (is­merősök és ismeretle­nek) megbotránkozott együttérző levelein most nem térek ki, de­­ hazai visszhangról be­szélnem kell: a Népsza­badság újságírója felhí­vott telefonon, a Ma­gyarok Világszövetsé­ge pedig levelet küldött Mindketten biztosítot­tak „őszinte részvétük­ről” és közölték, hogy „átadták az ügyet ki­vizsgálásra a Külügy­minisztériumnak”. Valószínűleg, enne köszönhető, hogy kéret­lenül és külön papíra (útlevelem már nem vo náluk) megérkezett­­ vízum: belépés nevén i bér végéig, tartózkodá - idő jó nap. Sajnos, ez az utólag( ■ (és meglehetősen kori­­i tolt) kegy már nem tud­ta elmosni a tényt, hog nem adhattam meg végtisztességet (milye szépen fejezi ezt ki a ma­gyar nyelv!) szeretet Édesapámnak. Vannak dolgok, ami­ket nem lehet jóvátenni! Kifizettem a vízumért — utánvéttel — járó 31 frankot, majd vissza­­küldtem a berni követ­ségnek, az alábbi szö­veggel: „Mikor kértem, nem adták, most pedig — két héttel a temetés után! — már nincsen szükségem rá. • Természetesen, hazul­ról is egyre-másra ér­keznek a csalódott, fel­háborodott, együttérző sorok, hiszen ott is ren­geteg rokonom, bará­tom él, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőmű­vészeti Kör pedig (mely­nek tíz éve elnöke va­gyok) egyre ismertebb lévén, vadidegenek is je­lentkeznek. Számomra azonban igértékesebb az a le­él, mely Apu temetésé­rt számol be: „Tegnap vettünk tőle égső búcsút, szépen, rendben eltemettük, végtelenül sajnáltuk,­­ s még most sem tu­­dnk napirendre térni előtte! —, hogy nem le­tettél jelen. Nagyon so­­kat emlegettünk, de tu­­dom, hogy azokban az irakban a Te gondolato­­d is a kenesei temető­jén jártak. A rokonokon kívül a faluból is sokan jöttek el, hiszen az a sok évi orvo­si munka, amit itt kifej­tett, nyomot hagyott az emberekben. Rengeteg csodálatos koszorú és csokor borítja a sírját. Természetesen, csak egyházi temetést ren­deztünk, s mivel Kene­sén nincsen kántor, Veszprémből fogadtunk és hozattunk ki. A gyász­mise is szép volt, ott is sokan megjelentek. Szí­vünk mélyért azonban egy kicsit hiányoltuk, hogy a község nevében nem méltatta senki itt eltöltött 57 esztendejét, mert megérdemelte vol­na. Ha társadalmi teme­tést rendezünk, akkor röpködtek volna hosz­­szasan a frázisok, de né­hány elismerő búcsúszó megfért volna az egyhá­zi szertartás közben is. Gondoljuk, senki nem merte vállalni, minden­ki a másikra várt. De­­hát ezért legyen nekik lelkiismeretfurdalá­­suk! Egyébként a köz­ség vezetői itt voltak részvétet nyilvánítani, felajánlani segítségü­ket, a temetésen is jelen voltak, koszorút is hoz­tak...”• Igen, vannak dolgok, amiket nem lehet jóvá­tenni! Igen, vannak cse­lekedetek, mulasztások, melyek szégyene örökre ottmarad az arcon! 57 év... Mennyi átvir­rasztott éjszaka! — Doktor Úr! — jöj­jön a szomszéd faluba, a feleségem vajúdik! Doktor Úr, jöjjön rög­tön, mert nagyon rosz­­szul van az apám! Dok­tor Úr, hamar, hamar, mert a kocsmában meg­késelték egymást a le­gények! Doktor Úr, a kislányomat most húz­ták ki a Balatonból, ta­lán még él!? Doktor Úr... Doktor Úr... A háború alatt, mint orvos, páncélvonaton teljesített szolgálatot. A kenesei fiúkat igyeke­zett maga köré gyűjteni. Akit lehetett, megmen­tett, hazavitt a család­jának. 57 év! Mennyi szaka­dó eső, sár, mennyi hó­fúvás! A kapura rögzített fe­hér tábláról pattogzik a zománc: „DR. SAÁRY ISTVÁN, med. univ. Rendel: dél­előtt 9—12 és délután 3—6 között." Moszkva ereje: Nyugat tudatlansága Az orvos halála Saáry Éva Az elüzöttek emléktáblájának megkoszorúzása Berlinben Régi DKW-modell próbája. A felvétel 1931-ben készült a­­ berlini Spandau-műveknél Furcsaságok... Teherán: Az iráni par­lament új rendelete ér­telmében azok, akik úgymond — ellenforra­dalmi — értsd: nyugati ruhát viselnek, vagy ké­szítenek, azokat meg­korbácsolják, börtönbe vetik és pénzbírsággal sújtják. Testhez simu­ló, szűk, idomokat ki­domborító ruha viselőjét például 74 korbácsütés­re ítélhetik. A rendelet vonatkozik kozmetikai cikkekre is, melyek — a hivatalos szöveg sze­rint — „korrupt, külföl­di kultúrák sajátossá­gait tükrözik.” • Düsseldorf: A jubilá­ló, 150-ik düsseldorfi textilipari vásáron euró­pai ősbemutató volt: karcsú és törékeny kí­nai manökenek az ázsiai ország női divatkínála­tát mutatták be. A legfi­nomabb selyemből ké­szült kreációk szimpom­­pájáról lelkesen ír a DPA távirati iroda tudó­sítója, kiemelve a kínai blúzok, a női pongyolák és pizsamák szépségét. I­IZESSEN ELŐ LAPUNKRA! FÁY FERENC ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI 668 oldal. Ára: $30.00, plusz portó. Megrendelhető: Mrs. T. Fáy 285 Shutter St., Apt. 1503, Toronto, Ont., msa iws Telefon: (416) 367-4281 vagy , Mr. István Fáy 672 Clare Avenue, Welland, Ont., L3C 3Ci 9. oldal

Next