Corvina, 1906 (29. évfolyam, 1-36. szám)
1906-01-10 / 1. szám
1905 CORVINA Vörösmarty munkáinak kiadói története. 1855. november 19-én a váczi utczai Kappelházban, hol épen 25 évvel azelőtt Kisfaludy Károly lehelte ki lelkét, irodalmunk másik nagyja, Vörösmarty Mihály, kit kora költő király névvel tisztelt meg, hányta örök álomra szemét. A tolnai Perczel-család szerény nevelője álmodta-e valaha, hogy király lesz belőle? Ha koronáról nem is álmodott, nem kisebb gondolatok foglalkoztattak ez ifjú, hallgatag embert, mint az évszázados megpróbáltatásokban kimerült nemzetet a múlt, a honfoglalás dicső képeivel öntudatra ébreszteni. 1825. január 31-én Vörösmarty Mihály — már akkor patvarista - előfizetési felhívást bocsát ki egy nemzeti eposzra. Az előfizetési felhívásban előbb tájékozva az olvasót a megjelenendő mű lényege és tartalma felől, a következőket mondja: «Az egész munka 17—18 ívnyire fog terjedni, s görög mértékű hatásokban van írva. A könyv Trattnernél fog nyomtattatni nagy nyolczadrétben csinosan s a menynyire lehet hibátlanul, csinos borítékkal. Képet és czimlapot, ha előfizetőim száma engedi, valamelyik jelesebb rézmetszővel szándékozom készíttetni. Előfizetési ára egy példánynak közönséges papiroson 5 frt. r. cz. velinen 7 frt. r. Előfizetni lehet a Medárdnapi pesti vásárig, a következő augusztusi vásárra pedig megkészül a munka s ugyanakkor szét is fog küldetni. Az előfizetők nevei ki lesznek nyomtatva.» Azismerősök, jóbarátok, maeczenások közül kikerült 88 előfizető, alig elég ahhoz, hogy a munka kinyomatása lehetővé váljék. Még ugyanazon évben egy könyvet küld minden előfizetőjének, csinos rézmetszésű czímlappal, melyet Kisfaludy Károly rajzolt. Egy kis könyvet csak, de a melyben «merész ajkát hadi dalnak eresztvén» a kurucz kor tárogatóinak hang jához hasonlóan felharsan, hogy «a riadó vak mélységet felverje szavával : régi dicsőségünk hol késsel az éji homályban ?» S az ifjú patvaristából egy-kettőre király lett, a költők királya. Nevét felkapta a hír, sebes szárnyán elvitte az ország minden zugába, ahol csak magyarok laktak. Mi sem volna természetesebb, hogy a könyv egy pár nap alatt teljesen elfogygyon. Dehogy fogyott, a könyvárusok alig egy pár példányt adtak el. Ez a részvétlenség a nemzet részéről azért nem szegi kedvét, sőt még nagyobb szeretettel csüng rajta. Lelkesedését kétség váltja fel, vajon a jövőnek holdas fátyoléban jobb kor vár a nemzetére, vagy a nagyszerű halál. Ez érzések hatása alatt írja meg Szózatát, mely ma minden magyar ember imádsága. Férfi korában új, nemzetalkotó, szabadságszerző munkához lát a magyar. A nemzet csakhamar harczra kél s költőnk a szabadság hajnalát lelkesen köszönti. A szabadságharcz vihara azonban, mélyen megrendíti érzékeny lelkét. A nemzeti ügy bukása melankóliába ejti, amelyből csak az 1854-ik évi események rázzák fel újra, hogy megírja hattyúdalát, irodalmunk legmagasabb röptű rapszódiáját. Nemzetéhez többé nem szólhatva, a vén czigányt !s önmagát szólítja meg, ki görcsösen ragaszkodik az egyetlen reménysugárhoz: «Lesz még egyszer ünnep a világon.» Még fülünkbe cseng az országos ünnepségek visszhangja, melyeken a nemzet a szózat költőjének századik születési évfordulóját ünnepelte. Mi könyvkereskedők koszorút fonhatunk újra Vörösmarty emlékének most, hogy munkái felszabadulnak a kiadói jog bilincsei alól s a nemzet közkincsévé válnak. Azt hisszük nem lesz érdektelen ez alkalomból Vörösmarty munkáinak kiadói történetét röviden összefoglalni. Nem hagyhatom itt megemlítés nélkül, sőt előre bocsájtom,hogy dolgozatom egyetlen kútforrásául Gyulai Pál Vörösmartyról írt irodalmunk legszebb életrajzát és jegyzeteit használtam. Gyulai Pál Vörösmarty iránti lelkes szeretete és körültekintő, gondossága mindent egybegyűjtött Vörösmartyra vonatkozólag úgy, hogy újat ma már róla mondani sem lehet. Amint már fentebb jeleztem, mint majdnem minden kezdő író, első könyvének kibocsájtására előfizetők gyűjtéséhez folyamodott s mint neves, országos hírű író is még sokáig vette igénybe a könyvkiadásnak ezt a módját. 182-ban — kész ügyvéd— végleg ott hagyta nevelői állását. Két út állott előtte: a fiskáliskodás és az irodalom. Akkor az irodalom még Kisfaludy Károlynak is, ki korának legtermékenyebb és legnépszerűbb írója volt, alig tudott kenyeret adni. A könyvek javarésze nem a könyvkereskedők útján ment a közönség közé, hanem az író jó barátai, jó ismerősei által, kik gyakran, sőt legtöbbször a hazafiságra appellálva gyűjtöttek össze annyi előfizetőt, hogy az író könyvét kinyomathatta. Hogy a könyvön haszon is volt, az igazán már a legnagyobb ritkaság számba ment. Az írók a könyv megjelenésekor a példányokat széjjel küldték az irodalom lelkes barátainak több példányban elszámolásra, mint ma a kiadók a könyvkereskedőknek bizományba. Csakhogy mig a könyvkereskedők a bizományba kapott könyveket szépen elhelyezik könyves állványaikon s lesik míg jelentkezik vevő reá, addig ezek az előfizetőgyűjtők*) dédesgették, erőszakolták az irodalomhoz a közönséget, mely lassan kint növekedett. Pedig ezeknek a bizományosoknak nem volt a könyvön semmi hasznuk, sőt még a 10 előfizető után felajánlott ingyen példányt sem fogadták el — hanem hogy káruk volt rajta, az bizony gyakran megesett. Bajzával megtörtént, hogy valakinek elküldött megtekintésül egy Aurorát, azt gondolva, hogy ha annak tartalmával is megismerkedik, talán hajlandó lesz meg is venni. Az illető azt hitte, hogy ajándékba kapta s az árát nem fizette meg. Máskor meg a mutatóba küldött példány oly rongyosan és piszkosan érkezett vissza, hogy a bizományos reszelt vele elszámolni. Ha akadt is valamelyik írónak kiadója, a tiszteletdíj leggyakrabban az volt, hogy saját könyvéből kapott néhány tiszteletpéldányt. Mindamellett Vörösmarty mégis az írói pályát választotta — bár nem valami fényes kilátások biztatták, hogy megél belőle. 1825. év őszén ki is bocsájt egy előfizetési felhívást, melynek bevezetésében az általa oly nagy kedvvel és szeretettel, de kisebb sikerrel művelt drámai költészetre hívja fel a közönség, figyelmét. Majd így folytatja: «Mondani *) Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza.