Család és Iskola, 1959 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
kább arról, hogy a felnőttek minden lelkiisztreretfurdalás nélkül tipornak bele meggondolatlan, durva szavaikkal a kisgyermek lelkébe, öntudatába!" Egyre több felnőtt érzi ma már a maga gondjának *— az ifjúság nevelésének minden gondját, nehézségét, a gyermekvédelem problémái, a fiatalkori bűnözés kérdései, a 14—16 évesek foglalkoztatásának lehetőségei, a parasztfiatalok helyzete, az ifjúsági munkásszállások ügye — közös gondja ma már mindenkinek, akinek köze van a nevelésihez. A felszabadulás óta talán sohasem volt még ilyen kedvező a helyzet a nevelés terén, éppen mert a nevelés az egész társadalom gondja lett. Szeretnénk, ha a Család és Iskola mindenekelőtt azzal szolgálná a nevelés ügyét, hogy mindezeket a kérdéseket bátran és nyíltan veti fel. A jövő program főbb pontjai is ebből adódnak. Rendszeresen kívánunk foglalkozni neveléslélektani problémákkal: a szülő ismerje meg a gyermeket! És ismerje meg jobban az iskolát, a kollégiumot és a többi nevelőintézményt is, ahol gyermeke nevelkedik. Mondják el a szülők a lap hasábjain gondjaikat, bajaikat, kéréseiket a pedagógusoknak, a nevelők pedig tanácsaikkal segítsék a szülőket, és mutassák meg nekik, hol hibáznak gyermekük nevelésében. Mindezt tegyék úgy, hogy módszert, hangot, részletfeladatot egyaránt az ifjúság szocialista nevelésének ügye és feladata határozzon meg. Ezeket a feladatokat csak akkor lehet eredményesen megoldani, ha lapunk olvasói még fokozottabban kapcsolódnak be a munkába. Főleg a vidéki szülőkhöz és pedagógusokhoz fordulunk: az ő beszámolóik, cikkeik, leveleik, hozzászólásaik — általában az ő bizalmuk, szeretetük, munkájuk — teheti elsősorban sokoldalúbbá, színesebbé, teljesebbé a tizedik évfolyamába lépő Család és Iskolát. Még három hét, és a diákok megkapják a félévi értesítőt. Ez lesz az értékmérője öthónapi munkájuknak. Természetes tehát, hogy az értesítő kiosztásának napját izgalommal várja tanuló és szülő egyaránt. „Megkapom-e magyarból a jelest, a múltkori gyengébb dolgozatom ellenére?” — „Sikerült-ekijavítanom legutóbbi feleletemmel a számtanjegyemet, vagy mégis megbukom?” — Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják a diákokat. — „Nem ér-e majd kellemetlen meglepetés, amikor fiam bizonyítványát a kezembe veszem?” — „Vajon lesz-e olyan jó a kislányom bizonyítványa, mint titkon remélem?” — effélék a szülőket. Azok a tanulók, akik rendszeresen dolgoztak az egész félévben, nyugodtak lehetnek, de azok, akik nem tanultak rendszeresen, él-elhagyták magukat, időnként készületlenül mentek az iskolába, már joggal érezhetnek nagyobb szorongást. Hát még azok, akik úgyszólván semmit vagy alig tanultak, legfeljebb az utolsó hetekben kezdtek „rákapcsolni”! A szülőkben talán még több a szorongás, mint gyermekeikben. Még a „jelesek” szülei is úgy érzik, nem lehetnek biztosak. Hátha történt valami kisiklás, amiről nem tudnak. A szülői értekezleteken kapott felvilágosítások sem oszlathatnak el minden bizonytalanságot. Nemcsak azért, mert az utolsó szülői értekezlet és a bizonyítványkiosztás között mindig eltelik egy bizonyos idő, s ezalatt sok minden történhetik, hanem azért is, mert a szülői értekezletek is sokszor több kérdőjelet hagynak maguk után. Ha még a szorgalmasak szülei is aggódnak, hogyan várhatják ezt a napot a lusták, hanyagok és rendszertelenül tanulók szülei? — De fel kell, hogy merüljön ezekben a napokban a szülőkben az a kérdés is, vajon megtettek-e ők is mindent gyermekük jó tanulása érdekében? Segítettek-e ott, ahol tudtak és módjukban volt? Megteremtették-e azokat a feltételeket és azt a légkört, ami szükséges a jó tanuláshoz? De még nincs itt az értesítő kiosztásának napja! Még van három hét! Azoknál, akik olyan aggodalommal várják, talán lehet még valamit tenni. Igaz, sokat már nem. de már most gondolkozhatunk azon, hogyan készüljünk majd a még nagyobb erőpróbát igénylő év végére, meg a jövő évi és az eljövendő többi félévekre. Aki rendszeresen készült az egész félévben, annak nem kell nyugtalankodnia. Ebben a mondatban már benne is van a félévre vagy az év végére való felkészülésnek legnagyobb titka, amit legjobban hangsúlyoznunk kell: a rendszeres tanulás. A félévi osztályzat az egész félév, az évégi az egész év munkáját bírálja el. Azoknál a tanulóknál, akik az egész félévben állandóan, rendszeresen tanulják, az osztályzat lezárását közvetlenül megelőző időszak már nem hozhat lényeges változást. A tanárok ezeknél a tanulóiknál már megszokták az állandó munkát, ismerik annak értékét. Ítéletük biztos lesz, és még ha előfordulna is az utolsó időben egy kevésbé sikerült felelet, ez már nemigen változtathatja meg véleményüket. Azoknál a diákoknál azonban más lesz a helyzet, akiknél a tanárok azt tapasztalták, hogy egyszer készülnek, másszor nem, akiknél a jó feleletet teljes készületlenség vagy egészen gyenge felelet követi, őnnáluk az utolsó időszak feleletei sokkal döntőbbek. Ilyenkor egy rossz felelet végleg a kedvezőtlen oldalára billentheti a mérleget. Viszont ne gondoljuk, hogy az utolsó percekbenprodukált kitűnő feleletek, ha javítanak is gyermekünk helyzetén, most már feledtetik a korábbi hanyagságot, és a tanuló akár még jelest is kaphat. Nemcsak azért nem lehet szó erről, mert a félévi jegyben az egész félév munkája ’beint foglaltatik, hanem azért sem, mert a tanár ezt a jó feleletet vakram panaszkodnak a szülők, hogy gyermekeik követelődzők, közömbösek szüleik nehéz, fáradságos munkája iránt, nem becsülik áldozatos szeretetüket, udvariatlanok, tiszteletlenek stb. Szidják az iskolát, a nevelőt, a gyereket, — és közben nem veszik észre, hogy ők maguk voltak — akarva, nem akarva — okai annak, hogy gyermekeikben rossz tulajdonságok fejlődtek ki. Íme egy példa: Az I. osztály beszélgetési óráin igen sok szó esik a szülők nehéz, fáradságos munkájáról. Felhívjuk tanulóink figyelmét arra, hogy kis figyelmességgel, segítőkészséggel mennyire megkönnyíthetik szüleik munkáját. A játékok rendben tartásával, a lakás tisztaságának megőrzésével, vagy a házimunkában való apró segítéssel megkönynyíthető az egész család élete. A gyermeket megtanítjuk a szülők munkájának megbecsülésére, önbizalmat, öntudatot öntünk beléjük, s úgy érzik, ők is fontos tagjaivá válhatnak a családi életnek. Vannak azonban olyan szülők, akik ezen a téren akadályozzák gyermekeik