Család és Iskola, 1884 (10. évfolyam, 1-19. szám)

1884-01-01 / 1. szám

3 unatkozzam egy nevelésügyi közlönyben a nevelés mód­szerével ! E szavakat: Élj­ünk gyermekein­kn­e­k!,némely családban meg se értik, sőt ki is gúnyolják. A gyer­mekek nem tartoznak szüleikhez, de igenis a benne­­hoz, a szolgálóhoz, az inashoz. S ha akkor a gyerme­kekben rész­hajlamok ébredeznek, szitkozódnak, mint a legények, vagy illetlen szavakat mondanak, akkor megijedünk, de már későn. S ha foglalkozik is némely anya gyermekeivel, az talán csak azért történik, hogy őket a társalgási teremben bemutassa, avagy szép ru­hában a sétányra vezesse. A gyermek neveletlenségeit, csintalanságait tanulmányozni és gyógyítani s általában e kisdedek lelki fejlődéseivel törődni az bajos, alkal­matlan neki és minden lap iránt, mely a gyermek lel­ki ápolását tárgyalja, közönyös és ellenszenves. De ne szóljunk többet erről! Az ellenvetések még keserűebbek. Azt mondják: Az egész nevelésügyi sajtó nem ér semmit, csak szal­mát csépel, sőt úgy látszik, mintha azoknak igazuk volna, kik azt mondják: Minél több nevelésügyi lap jelenik meg, minél többet írnak a nevelésről, annál rosszabb lesz. Ez igaz, ha a közlöny olyan, mint a­milyennek nem kellene lennie. Száraz, módszertani értekezések, bölcselkedések, üres szólamok, igaz, ezek ellenszenvet is kelthetnek. Mit is kezdjen el egy anya ily czikkekkel? Félhetne attól, hogy be kell vallja, hogy nem érti. De ha arról van szó, hogy megmondjuk a családnak, miképpen kell bánni a gyermekekkel, kik nyalánkodnak, avagy ad­­junk-e pénzt a gyermeknek az iskolai takarékpénztár­ba ? hogyan kell az első hazugsággal szemben fellépni ? Minő hibákat követünk el beteg gyermekekk­el szem­ben? Ekkor valóban senki sem állíthatja, hogy ily ta­nácsok haszontalanok és hiába­valók volnának.­­Folyt. köv.) Czirják Albert: Jövőnk érdekében. Köztudomású dolog, hogy a tanítói állással együtt­­járó kötelességek napról-napra fokozódnak. A legkülön­bözőbb, nagyon gyakran egymással éppen nem meg­egyeztethető, kötelességek teljesítését kívánják tőlünk. Az egyik mint a­ méhésznek, a másik kertésznek, a har­madik a házi­ipar munkásának, a negyedik az egyház szolgájának az ötödik az emberbaráti intézmények buz­gó apostolának, a hatodik takarékpénztár kezelőnek stb. stb. — óhajt látni. Sőt hányszor nem hallunk oly vé­leményt is, hogy a jó tanítónak a fenntebbi, meg az ezekkel kapcsolatban említhető, de elő nem sorolt ügyek mindenikének, előharczosául kell szegődnie. Tiszteljük a munkamegosztás elvét s méltán kö­veteljük, hogy a kötelességek teljesítésével az élvezeti jogok is arányban álljanak. Nagy igazságtalanság, hogy a társadalom azon egyénektől követel a legtöbbet, a­kik­nek a legkevesebbet ad. — Nem akarom most a taní­tói állás árnyoldalait részletezni, lesz erre majd alkal­munk máskor, a fennebbieket is csak azért említem, hogy a tanító társadalmi állása emelésének szükséges­ségét jelezzem. A tanítói pályát bármely más pályával egybeha­­sonlítva, azonnal szembeszökő ennek azon hátránya, hogy míg a többinél a törekvő ifjú munkakedvének fokozásá­ra nagyon hozzájárul azon remény, hogy a jól végzett munka után a megérdemelt előléptetésben részesül, — addig a tanítói pályán erre nem számíthat. Itt egy-egy előléptetés a ritka kivételek közé tartozik, s legtöbbször csak csekély fizetési differenciából áll. Ha e helyzet megváltozik s az előléptetés a taní­tóknak is biztosítva lesz, társadalmi állásuk nagy mér­tékben emelkedni fog. Eszközölhető volna pedig ez a tanítóképezdei tanárképzés és a tanfelügyelői qualifica­­tio kérdésének megoldásával. Az állami képezdék szervezésekor nagy hiány volt a tanerőkben, a középtanodáktól átjött tanárok száma e hiány fedezésére nem volt elégséges s így a különböző felsőbb tanintézetek hallgatói közül toborzottak a képez­­dékhez tanárokat. Hogy ezen különböző elemekből al­kotott tanári testület oly szép eredményt tudott felmu­tatni, azt a nagy részük odaadó, lelkes munkásságának köszönhetni. E tanárok a hazai közoktatásügynek kivá­ló szolgálatot tettek, bizonyítja ezt azon törekvő tanítói kar, mely a közelmúlt másfél évtized alatt növendékeik­ből alakult, és a­mely — öndicsekvés nélkül bevalhat­­juk — Magyarország népoktatásügyének nagy lendüle­tet adott. E siker azonban részben a véletlen szerencse kö­vetkezménye. A jövő tanítóinak képzését pedig ily vé­letlen esélyeinek kitennünk nem szabad. Itt az ideje, hogy a tanítóképezdei tanárok kiképeztetésének kérdését ismét felszínre hozzuk. Trefort minister mondá egy al­kalommal a következő, s e kérdésre is nagyon találó szavakat: „Az intézményeket akkor kell reformálni, mi­kor még életképesek, mikor tekintélyük még nem járt le, s mikor még él az emberekben az a hit, hogy az intézmény alapja helyes és való.“ Egy ilyen, reformot sürgető kérdés, a tanítók é­­s pezdei tanárok qualificatioja, mel­lyel nagyon is kap­csolatba hozhatni a tanítói állás emelésének kérdését. Intézkedni kellene első sorba arra nézve, hogy jö­vőre csakis népoktatási intézetekben már tényleg mű­ködött, s a kellő qualificatiot megszerzett tanítók lehes­senek képző intézeti tanárokká, így a képezdei tanárok mindenike bírna a népoktatás terén a kellő gyakorlati jártassággal, s a törekvőbb tanítóknak is alkalom nyúj­­tatnék magasabb qualificatiot, nagyobb munkakört, e mellett jobb anyagi helyzetet is szerezni. Angliában és Francziaországban ez ügy már ré­gebben szervezve van; ott úgy a képezdei tanári, mint a tanfelügyelői qualificatiot minden elemi tanító meg­szerezheti ; — e nagyon is természetes jog megadása az intézménynek csak előnyére vált. — Vajjon csak a ma­gyar tanítók ne lennének képesek magasabb promotiora? Népoktatásügyünk nagymérvű fejlődése egyáltalában nem tanúskodik e mellett. Sokan egyetemi képesítést követelnek a képzőin­tézeti tanároktól, mi ezt nem tartjuk okvetlenül szüksé­gesnek, egyfelől, mert az egyetemi tisztán tudományos képzés, csak a gyakorlati jártasság rovására szerezhető meg; továbbá, mert az egyetemeken a jelöltek rendsze­rint csak 1- legfölebb 2 tárgyban szereznek szakisme­retet mig a képezdékben tudvalevőleg nemcsak 1—2 szaktárgyat, hanem egész tudománykört kell tanítani (pl. a természetrajz- mennyiségtan tanárának: termé­

Next