Családi Kör, 2001. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)
2001-02-01 / 5. szám
Legyünk férfiak! - bátorította halálra rémült férjét, s belépett a szülőotthon kapuján. " Már nem tudom, hol olvastam ezt, de a magam részéről nem látok benne semmi rendkívülit. Számtalanszor tapasztaltam már, hogy ilyen esetekben, amikor új babával bővül a család, az anyukák sokkal bátrabban esnek át az eseményen, mint az apukák. Ez ugyan nem szabály, az ellenkezőjére is akad példa. De talán még több a női bátorságra. És nemcsak családi eseményekkel kapcsolatban. Azt nem tudom, más nemzetek asszonyai is bátrabbak-e esetenként, mint férjuraik, de azt igen, hogy a mi régi mondáink az asszonyi bátorságnak is emléket állítanak. Saroltáról, első királyunk édesanyjáról például azt jegyezték fel, hogy kemény természetű volt, kezében tartotta az urát, Géza fejedelmet, meg az egész országot. Mi több, a férfitársaságot az asztal alá itta, a lovat úgy megülte, akár egy lovas katona, és egyszer haragjában úgy megütött egy embert, hogy az menten szörnyethalt. Igaz-e ez, vagy sem, nem tudhatjuk, de állítólag ez a keménykezű Sarolta vette rá Gézát és alattvalóit, hogy szakítsanak a pogány hittel, térjenek át a kereszténységre. Jó példával szolgált maga is: kereszténynek nevelte Vajk nevű fiát, aki aztán a keresztségben az István nevet kapta. Ha valóban így történt, ha valóban oroszlánrésze volt ebben a fejedelemasszonynak - s miért is kételkednénk ebben, még ha nem is kell szó szerint vennünk a mondák minden szavát, akkor a nemzet csak hálával gondolhat arra a bátor és okos hölgyre, aki a korszellemet rákényszerítette maradi, pogány népére, még ha egy békeszerető szerzetes ezt is írta a néha túlságosan is keménykezű Saroltról: „Bizony, illőbb lenne, hogy ez a szép kéz az orsóval bajlódjon." Mit mondhatnánk erre? Csak annyit, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Egy rokkával bajlódó asszony keze nyilván kevesebb segítséget nyújthatott volna fiának abban, hogy az utókor az államalapítót tisztelje benne. Amúgy meg: az az asszony vesse az első követ a keménykezű Saroltra, akinek még nem támadt olyan érzése egy-egy, magát férfinak álcázó, emberi lénynek nevezett teremtmény láttán, hogy az illetőt nem ártana agyoncsapni. Lehetőleg egy ütéssel, hogy ne sokáig szenvedjen szegény. Mert azért bennünk, asszonyokban van némi irgalmasság is. Ha nem is olyan sok, mint némely államférfiakban, akik jogi normákra hivatkozva védelmeznek olyanokat, akik százezreket - köztük asszonyokat, aggastyánokat, ártatlan gyerekeket - küldtek a halálba, borítottak gyászba, tettek nyomorékká, földönfutóvá. De hagyom is abba, nehogy véletlenül politikai vizekre tévedjek rozoga sarkámmal. Nem akarok én itt másról regélni, csak olyan regényes hölgyekről, akik, ki tudja, milyen indítéktól indíttatva, leckét adtak bátorságból és okosságból a férfinépnek. Az alábbi történet annyira hihetetlen, hogy talán nem is igaz minden szava, de olyan megkapó, hogy el kell mesélnem. Lovagi tornára hívta az urakat III. Béla király, meghívta Bankót is, az agg hőst, aki viszont NŐ! ÍRÁS Bátor és okos? csak sóhajtozott, hogy nincs meg már a régi ereje, csúffá fogják tenni a fiatalok. Addig sóhajtozott, amíg elébe állt kilenc lánya közül a legkisebb s a legszebb: - Én szerelmes atyám, neked fiúmagzatot nem adott az Isten, én leszek hát a fiad. A hajamat vágasd le, a ruhámat huszármódra csináltasd, adj velem jó lovakat és fegyverhordozó szolgákat, a többit bízd rám. Felmegyek a királyi udvarba... Amikor Béla az „ifjút” meglátta, erősen elcsodálkozott, mert az legényesen járt, de a tekintete mást mondott: szép leánynak pillantása volt, úgyhogy a király ezt mondta neki: - De honnat való vagy és kicsoda vagy te?... Mert ha leány lennél, igen szeretnélek... - Vagyok olyan legény, mint a király legjobb vitéze! - mondta a leány nagy büszkén, titokban tartva leány voltát. Hitt is, meg nem is a király a Bankó lányának, hát próbára tette. Megparancsolta százhetvenhét vitézének, hogy mindegyik teljes fegyverzetben Buda piacára menjen, de hozzon magával orsót, rokkát valamennyi. Mert ha a Bankó lányt küldött, akkor a lány az orsót, rokkát veszi szemügyre, de ha legényt, az a fegyvert fogja megtapogatni. Sejthetjük, hogy mi történt: mutogathatta a százhetvenhét vitéz az orsót meg a rokkát, mert a Bankó lányának volt annyi esze, hogy ügyet se vessen rájuk, hanem elvette az egyik vitéz erős kézíját, rátette a nyílvesszőt, és kemény feszítéssel felhúzta az íjat. Amikor a vitézek ezt látták, újra próbára akarták tenni, s ezt mondták: - No, ha olyan nagy legény van, ám lőjünk célba! Sejthetjük: a Bankó lánya mindegyiküket legyőzte, ő talált bele legpontosabban a célba. Sőt, a követ is ő vezette a legmesszebbre, és a versenyfutást is ő nyerte. Végül aztán borivásban versenyeztek, s a vitézek mind megrészegedtek, csak a Bankó lánya maradt józan. Amikor aztán az urak kijózanodtak, jelentették a királynak, hogy nem leány ez, hanem vitéz. A király sem azért volt azonban király, hogy ne gyanakodjék, annál is inkább, mert erősen megnyerte a szívét a Bankó lányának szeme pillantása, azt mondta hát: - Még egy próbát teszünk. Elmegyünk együtt a fürdőbe. Ott ül a fürdőben már az egész csapat, maga a király is, egyedül a Bankó lánya nem akar fürdeni. Pedig a király invitálja nagyon. - Ó, hatalmas király, mennék én fürdeni, vígan lubickolni, de most kaptam levelet édesapámtól, hogy törökök, tatárok támadtak váraira... Kiugrik erre a király a fürdőből, felöltözik, s azt mondja a vén Bankó lányának: - Siess haza, fiam, oltalmazd földedet! Gazdagon megjutalmazva bocsátotta Béla útjára a Bankó lányát, aki aztán - amikor beszállt egy szép könnyű gályába, s a gálya el is indult lefelé a Dunán, úgy vett búcsút királyától, hogy odaállt a gálya végébe, kikapcsolta szépen legényes dolmányát, és megmutatta a királynak szép két almáját: Teremnek-e, király, te birodalmadban, A szép kerteidben ilyen drága almák. Mint az én kertemben, kik előtted voltak? Budára hoztam volt a két drága almát. De nem tudtad, király, megszegni az almát. - Utána, utána! - kiáltja a király, s a vitézek mindjárt csónakba ugranak, de nem érik be a gályát. - Örök feleségem leszel! - kiáltja a király a lánynak is. De hiszen kiálthatja, a vén Bankó lánya kikacagja... *** Amit, ugye, nem is lehet csodálni. Mert ha egy királynak nincs magához való esze! Vagy, mondjuk, egy államelnöknek! Legalább annyi esze, amennyi egy alma megszegéséhez kell! Hogy ez hogy kerül ide? Magam sem tudom. Én csak bátor, s ráadásul okos asszonyokról regéltem. Párosulhat államférfiakban is e két hasznos tulajdonság? Zivi bili, pa videli! - mondaná a francia. (Én ezt imigyen mondanám: A végén csattan az ostor. S kérdezném: Jó, jó, de kinek a hátán?) KISS Erzsébet 2001. február 1. 25