Családi Kör, 2012. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)

2012-12-13 / 50. szám

működésével. Ugyanebben az időben a volt Internátus épületében Kere­kítő Mondókás Móka baba-mama foglalkozás az adai Kerekítő Magyar Pe­dagógusok Egyesülete szervezésében. 18 órakor a Művelődési Házban a zentai Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola tanulóinak félévzáró hang­versenye. 20-án 17 órakor az Alkotóházban Pataki Tibor történész tart is­meretterjesztő előadást képvetítéssel egybekötve Kossuth Lajos szüle­tésének 200. évfordulója alkalmából. 18 órakor a Művelődési Házban karácsonyi ünnepi műsor a zentai Emlékiskola 7. b és 7. c osztálya tanulói­nak közreműködésével Karácsonyi ének címmel. * A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium a Bolyai Farkas Alapítvánnyal együtt természettudományi és képzőművészeti te­hetséggondozó téli tábort szervez az általános iskolák 6-8. osztályos ta­nulói részére. A tábor időpontja 2013. január 8-ától 12-éig, a helyszín a Bo­lyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Zenta, Posta utca 18.). Bővebb felvilágosítás a 024/816-700-as telefonszámon (Vujaci­ Andrea, Vida János), illetve a vjanos@bolyai-zenta.edu.rs. mgabor@bolyai-zenta. edu.rs és a bolyai@bolyai-zenta.edu.rs villámpostacímeken kapható. * Az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör kézimunkacsoportjának ha­gyományos karácsonyi kiállítása nyílik meg december 13-án 17 órakor a Szarvas Gábor Könyvtár kiállítótermében. A rendezvény 16-ig várja a látogatókat. A kör Mennyből jöttünk hozzátok... című karácsonyi műso­ra december 15-én kerül bemutatásra a kör minden működő csoportja közreműködésével a helyi színházteremben, 18 órai kezdettel. * A moholi Aranykezek Kézimunka-egyesület hagyományos karácsonyi kiállítása és vására december 15-én 15 órai kezdettel nyitja meg kapuit. A kiállított kézműves munkák 19-éig tekinthetőek és vásárolhatóak meg. * Az adai ADART képzőművészeti egyesület kiállítása 17-én 17 óra­kor nyílik meg a kiállítóteremben; ugyanaznap 18 órától (a színházban) a Bartók Béla zeneiskola tanulói, tanárai tartanak hangversenyt. 18-án a katolikus templomban (este) az adai szólóénekesek hangversenyére ke­rül sor Koncz Éva vezetésével.­­ Bácskossuthfalván december 21-én 18­ órakor az adai és a helybeli ifjúsági fúvószenekarok karácsonyi évzáró koncertet adnak a színházte­remben. A belépés ingyenes. December 5-én a Vöröskereszt szervezésé­ben beindult a népkonyha működtetése. Meleg ebédet ehetnek a rászo­rulók. A településen mintegy 85 gyermek és 55 felnőtt jogosult az ingyen ebédre, ám ennél sokkal több embernek lenne szüksége a napi ingyen betevőre. A helyi közösség és az Ady Endre MK szervezésében december 8- án nyílt meg az adventi vásár, és 22-éig tart nyitva a színház emeleti kiál­lítótermében. A vásár ingyen látogatható: december 15-én 10-14,16-án 9- 13,19-én 9-13, 21-én 16-19.00 és december 22-én 15-19 óra között. Bővebb információ: 024/741-127, munkanapokon 7-14 óra között. Az év utolsó véradása 18-án lesz 8-10 óra között, a nyugdíjasotthonban. Ké­rik a véradókat, hogy vegyenek részt az akcióban, új véradókat is várnak. Humánus karácsony elnevezéssel volt véradás Szabadkán de­cember 8-án a Vöröskereszt szervezésében a Szabadegyetemen. A várt kb. 150 ember helyett sokkal többen jöttek el, hosszú sor kí­gyózott már az előcsarnokban. Ezeket a humánus embereket még a hóvihar sem gátolta meg ebben a nemes cselekedetben. A szerve­zők elégedettek lehettek, és ez a tömeges részvétel egy újabb bizo­nyítéka annak, hogy sokan most is jelesre vizsgáztak emberségből. A pacséri díszmadártenyésztők egyesülete december 16-án díszma­dár-kiállítást szervez az Ifjúsági Klubban. A kiállítás 8-tól 16 óráig tekint­hető meg, a belépődíj 50 dinár. 19-én 12-től 18 óráig a faluházban meg­rendezik a hagyományos karácsonyi vásárt, ahol többek között a Szilágyi Gábor amatőr festőcsoport képeit is meg lehet vásárolni. * A bajsai Német Egyesület december 15-én, szombaton 19 órai kez­dettel jótékonysági batyu bált szervez a tűzoltóotthonban. A belépőjegy önkéntes adomány, amellyel a helyi óvodát kívánják segíteni a szerve­zők. Helyfoglalás Kirsch Miklósnál a 721 -052-es telefonszámon. A jó han­gulatról Stoff Dávid gondoskodik szintetizátoron. * A bajsai Etno Kézműveskar december 20-a és 23-a között a faluház nagytermében vásárlással egybekötött kiállítást szervez. Minden érdek­lődőt szeretettel várnak a szervezők 9 és 16 óra között. * A temerini Lukiján Musicki MTK képtárának kistermében december 11-én megnyílt a járeki Kézimunka Kör, a temerini Kreatív Központ és a Nappali Központ karácsonyi kézimunka-kiállítása. A tárlat december 16- áig tekinthető meg. * A temerini Kertbarátkör szervezésében december 13-án megkez­dődik a téli előadások sorozata. 19 órai kezdettel a Kertészlakban A fó­liatermesztés tudnivalóiról tart előadást Verebélyi Csaba, a budapes­ti Corvinus Egyetem Kertészeti Tanszék abszolvense. Az előadás után a lucas vetésre való búzamag kiosztására is sor kerül. * Nagybecskereken jótékonysági cserebereakciót szerveznek decem­ber 9-étől 14-éig a Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben. Mindenki elhozhatja felesleges tárgyait, ruhákat, lábbelit, játékokat, tanszereket, könyveket, elektrotechnikai cikkeket, lakáskiegészítőket (edények, térí­tők, ágyneműk stb.) és más tiszta, rendezett adományokat. Érdeklődni a Petőfi MME titkárságán és a 023/564-164-es telefonszámon lehet. * December 20-án, csütörtökön 15 órakor karácsonyi teadélutánt tar­tanak a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben. Az összejövetelen minden kedves vendég karácsonyi dalokat, verses idé­zeteket adhat elő. * A törökbecsei Jókai Mór MME és a Városi Könyvtár közös műsora - melyet Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából szer­veznek - december 14-én 19 órakor lesz a Városi Könyvtárban. Min­denkit szeretettel várnak, a belépés ingyenes. Az egyesület táncosait szombati próbájukon meglepte a Mikulás. Minden gyerek kapott egy ajándékcsomagot. * Kisoroszon a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Köz­pont ismét megszervezte az adventi közös gyertyagyújtást. Advent első vasárnapján a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai ka­rácsonyi dalokkal léptek fel, a kisoroszi fiatalok pedig verseket szavaltak. A második vasárnapon (december 9-én) a kisoroszi Grigorije Popov Álta­lános Iskola tanulói készítettek hangulatos, alkalmi műsort. A hideg és a nagy hó ellenére is sokan látogattak el a Tájház udvarába. Érdemes volt, hiszen a fellépők örömet szereztek mindenkinek. A következő vasárna­pokon is ünnepi programmal várják a kedves érdeklődőket. A Palánka tárt kapukkal várja a 43. MIRK és a VII. hobbis világfesztivál résztvevőit. A minap Aleksandar Oedovac, a község alelnök és Nebojsa Kuzmancev művelődési osztályvezető fogadta Bada Istvánt, a 43. MIRK főszervezőjét és Bada Johannát, a MIRK koordinátorát, valamint a Zlatne­ruke - Aranykerek helybeli nőegylet küldöttségét. A 43. MIRK az orto­dox húsvéthoz kapcsolódó tavaszi szünetben, április 28-a és május 6-a között lesz Palánkon. * MUNKATÁRSAK: Bakos Erzsébet, Boros Margit, Buzogány Kardos Julianna, Csekity Erzsébet, Farkas Mónika, Fekete László, Gáspár Má­ria, Gyarmati Fejes Ilona, Harmath Anna, Kancsár Ottilia, Kerper Korné­lia, Kerker Andrea, Kis Illés Hajnalka, Koszorús Zsuzsana, Lajkó Szilvia, Lőrinc Natália, Majláth Arnold, Molnár Mária, Pásztor Mária, Petrovity Éva, S. Kiss Ágnes, Szávin G. Tibor, Tóth Zoltán, Török Erzsébet, Vörös Zsuzsanna 2012. december 13. C3SC3 7

Next