Családi Kör, 2013. október-december (24. évfolyam, 40-52. szám)

2013-10-03 / 40. szám

S­zeptember 27-én, szüle­tésének 100. évfordulóján Bencz Mihály irodalmár­ra emlékeztek szülőfalujá­ban, Bácsföldváron. A délutáni megemlékezé­sen a Bencz család sírjánál a csa­ládtagokon kívül Nikowitz Osz­kár belgrádi magyar nagykövet és felesége, illetve Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődé­si Intézet igazgatója koszorúzott. Utána a könyvtárban bemutatták az író életpályáját tartalmazó Fe­hér sirály a Gyöngysziget felett című, az évfordulóra megjelent könyvet. A családi krónika szerzője Bencz Arsenovic Gabriella, a köl­tő fiatalabb lánya. A hagyaték őr­zője és gondozója ismertette a könyv létrejöttének történetét:„A családi hagyatékban őrzött emlé­kek és dokumentumok alapján állt össze a kötet még 2000-ben, de csak a szer­ző születésének századik évfordulójára sikerült kiadni. Levelek, vers- és prózatöredékek, újság­közlemények, baráti méltatások, már publikált és még meg nem jelentetett cikkek, versek, gondolatok kerültek a könyvbe a családtörté­net és a kortörténeti dokumentumok mellé." Weissenbeck József irodalomtörténész, nyugalmazott magyar szakos tanár ismertette Bencz Mihály életútját és munkásságát, illetve az íróhoz fűződő személyes élményeit. Az iro­dalomórával egybekötött műsorban közremű­ködött a bácsföldvári Svetozar Markovic Általá­nos Iskola irodalmi szakköre Berec Éva magyar szakos tanárnő vezetésével, valamennyien Bencz Mihály gyermekverseit szavalták, illetve novelláiból olvastak fel részletet. Hajnal Jenő, a kötet felelős szerkesztője el­mondta, hogy a Bencz Mihály életét és mun­kásságát felölelő könyv a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Délvidéki Scyola című so­rozatának 5. kötete.„Olyan személyekről szól a sorozat, akikről a mai fiatalok keveset tudnak, de koruk meghatározó egyéniségei voltak bi­zonyos területen, ezért érdemes róluk tudni. Bencz Mihály rövid írói pályájának is helye van a vajdasági magyar irodalomban, ezért tartottuk fontosnak összefoglalni életét, munkásságát." A Fehér sirály a Gyöngysziget felett című kö­tet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben szerezhető be. HEGEDŰS Erika Fehér sirály a Gyöngysziget felett Könyvbemutatóval egybekötött megemlékezés A BÁCSFÖLDVÁRI SVETOZAR MARKOVIK ÁLTALÁNOS ISKOLA IRODALMI SZAKKÖRE, BENCZ ARSENOVIK GABRIELLA, AZ ÍRÓ LEÁNYA, WEISSENBECK JÓZSEF IRODALOMTÖRTÉNÉSZ, NYUGALMAZOTT MAGYAR SZAKOS TANÁR Értékelés, tervek A csókai Városi Könyvtárban tartotta elnöksé­gi ülését szeptember 28-án a szabadkai székhelyű Kiss Lajos Néprajzi Társaság (dr. Szőke Anna elnök, Tóthné dr. Glemba Klára, dr. Klamár Zoltán, Kónya Sándor és Vass Zoltán jegyzőkönyvvezető). Az elnökség értékelte a fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok Topolyán megtartott konferenciáját, határozat született a társaság hon­lapjának frissítéséről, továbbá arról, hogy javasolni fogják a székelykevei helyi szervezeteknek egy em­léktábla elhelyezését Szőcs Boldizsár mesemondó emlékére. A téli konferencia megszervezésére a jövő év februárjában kerül sor Kishegyesen, a téma: A vaj­dasági magyarok népi emlékezete a világháború utáni korszakról, a lokális identitás és kultúra szer­kezetváltozása. A szervezők számítanak a témában jártas, tapasztalt szakemberek, de a fiatal kutatók munkáira is. A felhívást hamarosan közzéteszik. Sz. A. 24 2013. október 3.

Next