Családi Kör, 2015. április-június (26. évfolyam, 14-26. szám)
2015-04-02 / 14. szám
inkba. Az életünk során változnak a prioritások, de nagyon fontos, hogy az életünket éljük is! Mindenkinek 24 órája van egy napban, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindenre jut idő, mert valami csak lemarad, és nálam általában ez a takarítás. Azt szoktam mondani, mióta a fiúk megnőttek, hogy most rajtam van a sor, próbálok minden csöppet kifacsarni az élet citromjából, és addig élvezem az életem, ameddig még lehet. - így lett a hobbiból szenvedély? - Miután már „rákaptam" a hosszútávfutásra, rábukkantam a világhálón egy szervezetre, amely rögtön megragadta az érdeklődésemet. Az Impossible 2 Possible egy nonprofit szervezet, amely 17-től 21 éves fiatalokat toboroz évente kétszer 7-8 napos futóexpedícióikra a világ minden tájára. Ezeken az utakon a megismerésen, a felfedezésen és a tanuláson van a hangsúly. A fiatalok a világ minden részéről csatlakozhatnak ehhez a mozgalomhoz, amely által megismerik egymást, más embereket, különböző kultúrákat, természeti szépségeket. Egyúttal szembesül(het)nek azzal, hogy mindenki sokkal többre képes, mint amit magáról gondolt. A sport, a futás az egy nagyon jó tanár! - Ezt a szervezetet Kanadában hozták létre? Máshonnan is bekapcsolódhatnak érdeklődők? - Az Impossible 2 Possible szervezet alapítója Ray Zahab, aki világhírű ultramaraton-futó. Ő is csak a harmincas éveiben kezdett el futni, miután ráunt az egészségtelen életmódjára. Az ő életmódváltása is egy bizonyíték arra, hogy soha nem késő elkezdeni. 2007-ben két barátjával átfutotta a Szaharát, 7500 kilométert 111 nap alatt. Egy dokumentumfilm is készült róla Running the Sahara címmel. A filmben mondja el, hogy milyen sokat tanulhatunk a világról és egyben önmagunkról futás közben. Valójában így született meg az Impossible 2 Possible, mert ezt az élményt át akarta és akarja adni a mai napig a fiataloknak, tehát más országokban élőknek is. Önkéntesként én is bekapcsolódtam ennek a szervezetnek a munkájába, Ray felkarolt engem is, majd az edzőm lett. - Ezek szerint további célok felé tart? - Az én célom kezdetben „csak" egy félmaraton volt, de minden alkalommal, ahogy átlépek egy kitűzött, majd elért célon, egy hihetetlen belső erő visz, hogy bővítsem a határt, a saját határaimat, így a 21,1 km-ből 42,2 km lett, abból 50 km, majd most márciusban 60 km, lépésről lépésre haladok, de addig megyek, ameddig lehet! - Mesélne a legutóbi 60 kilométeres „kalandról"? - Márciusban hat barátommal úgy határoztunk, hogy átfutjuk itt Kanadában az Algonquin Parkot Ontarióban. Ezzel föl szerettük volna hívni a figyelmet az Impossible 2 Possible görögországi expedíciójára, amit májusban tartanak. Ennek a fő témája az erdei maraton lesz, aminek úgymond a tesztelésére ez az általunk lefutott 60 km-es dimbes-dombos út, a váratlan hóvihar, az erős szél és a hideg nagyon jó teszt volt. De megint bővítettünk a képességeink határain, és újra bebizonyítottuk, elsősorban önmagunknak, hogy a céljaink elérhetőek egy kis akaraterővel, szenvedéllyel és természetesen munkával. Esetünkben hosszútávfutással. Én azt gondolom, hogy az életben ugyanez az elszántság, a kitartás és a munka a fontos, hogy át tudjuk hidalni a nehézségeket. - Arra sosem gondolt, hogy feladjon egy versenyt, mert nem lehet tovább bírni szusszal? - Nem mondom, hogy nincs olyan, hogy nem lehet.Természetesen csak ott vannak azok a fizikai, lelki tényezők, de azok általában sokkal tágíthatóbbak, mint gondoljuk. A szellemi erő a fizikaival együtt jár. - Egész évben fut, télen-nyáron? - Igen, télen, nyáron, esőben, hóban, fagyban... De nyáron kevesebbet, a nyarat azt a másik szenvedélyemnek szentelem, sokat táborozok és kajakozok. Nagyon szeretem a vad, érintetlen természetet, ott lehet igazán lazítani és kikapcsolódni. HARRAM Judit A MÁSIK SZENVEDÉLYEM, A KAJAKOZÁS VERSENY ELŐTT 2015. április 2. tuttt 19