Családi Lapok, 1852. július-december (1. évfolyam, 1-12. szám)

1852-07-15 / 1. szám

sében. A kérdések, mellyeket keresztényi szempontból tekintve , jelesen meg­old, alkalmul szolgáltak nekünk az említett bevezetés terjedelmes­ közlésére (#). A szolgáló-osztály fölötte nagy fontosságú mind vallási mind társadalmi tekintetben. Mindenki tudja, milly befolyást gyakorol az a családok jóllétére, és mennyire hat cselekvősége minden életkorra, s nevezetesen a gyermekek­ és elaggottakra. Mennyi bűn veszi a bölcsőtőt kezdetét! Milly nagyok a benyo­mások, mellyek szennye letörülhetlen marad! Milly sok kihágás van , mellyek­­nek a fiatal kor kedvez! Mennyi vagyon jut prédára! Hány öreg ember gya­­láztatik meg gonosz cseléd becstelensége által! A romlott cseléd csapás a csa­ládra nézve, de azt sem tagadhatni, hogy vétségeik sokszor a mieink által okoztatnak, eredményei lévén a vétkes szolgálatnak, s gyümölcse a megvesz­tegető példáknak. De nem csupán emez átalános, mindnyájokkal közös kutfor­­rásból, a bűnre vonzó hajlamból származik a legtöbb rossz, hanem egyszers­mind és mindenek fölött a gőgből, melly hallatlan hézagot képez az emberek közt, kik ugyanazon atya gyermekei, ugyanazon Isten vérével váltattak meg, és imái győztek a rágalom és gúny ellenében , és az uraság meggyőződvén a leány erényességéről s hű szolgálatáról, újra szeretetével sőt kegyeivel ajándékozá meg , rá bizván az egész ház vezetését. Különösen heves természetű uránál olly nagy tekin­tetben állt, hogy egyetlen szava elegendő volt kitörő indulatosságának lecsillapítá­­sára. Minden törekvéseit a ház, a család jóllétének előmozdítására irányzó. Azért részéről minden kényelmességet került, kemény deszkán hált, s gyakran csak kenyér- és vizzel élt. Szokott terhes foglalkozásaitól ment, üres idejét Istennek szentelő. Szol­gálatának dijából táplálá a város szegényeit. Meghalt 1272-ben ápr. 27-én. A nép őt mint szentet tisztelé ! Közbenjárására több csuda történt, mellyek törvényes megvizsgá­lása után Zita nyilvános tiszteletre méltónak találtatván , a szentek sorába igtattatott. És Lucca városa nem szégyenlő őt védnökéül választani, s emlékezetét évenkint ápr. 16-kán nagy ájtatossággal és ünnepélyességgel üli meg. Dante egy luccavárosit ért­vén, őtsz. Zita ősei egyikének nevezi : Ecco una degl’ anzian di santa Zita. Inf. C. 21. Szerk. **) Mi pedig annál örömestebb engedünk neki helyet lapjainkban , minél inkább meg vagyunk győződve a tárgy fontosságáról, s minél inkább érezzük a fölvilágositás szükségét, olly viszonyra nézve, melly a családi életre kétségkívül minden tekintet­ben igen jelentékeny befolyást gyakorol. Teszszük ezt annál is inkább, mert szomo­rúan tapasztaljuk e viszony szellemének, s az e viszonyból eredt kölcsönös tartozá­soknak pogány fölfogását. Csak fájdalommal olvastuk nemrég is egy mulattatni akart, műveit közönségnek szánt olvasmányban , mikép egyik ur a másiknak ismételve azt tanácsolja, hogy torkos szolgáját üsse agyon. Seneca Luciliushoz irt leveleinek egyi­kében (Bp. XLVII.) írja : Valahányszor eszedbe jut, mennyit szabad neked szol­gád ellenében: jusson eszedbe, hogy ugyanannyit szabad ellent ha te uradnak. Azt mon­dod : nekem nincs semmi uram. Jó idők vannak : tán lesz még urad neked is; nem tudod , melly korban kezdett szolgálni Hecuba, mellyben Croesus , mellyben Darius, mellyben Plato, mellyben Diogenes? . . . Szerk.

Next