Polgári fiú és leányiskola, Csepel, 1940

el is végezzük. Eddig sem voltunk restek s minden erőnket moz­gósítva, készültünk a nagy magyar megújhodásra. És akkor, amikor atyai szívű, országgyarapító Kormányzó Urunk hős katonái a visszatért végekről jelentették büszkén, hogy feladatu­kat elvégezték, tanítványaink szemeiben nemcsak a legboldogí­­tóbb életöröm könnyei csillantak meg, de a szívük is cselekvésre rezdü­lt és a visszatért magyar diáktestvéreknek: meghatóan szép leveleket írtak, szeretetcsomagokat, könyveket, játékokat, maguk­készítette zászlókat és címereket küldtek és mindezekben a szívük forró testvérszeretetét! ...­­ Területében és erőiben meggyarapodott nemzettestben, ha­talmasan megnövekedett polgári iskolánknak is megvolt a maga külön ünnepe és öröme e tanévben. Meghitt házi ünnepély keretében, 1941. január 18-án tartotta a kettős tanári testület az iskola 25 éves fennállásának jubileu­mát, mely alkalommal az iskolaalapító Török Jenőné Haraszti­y Erzsébet tanárt is őszinte szívből fakadó, meleg ünneplésben részesítette, akit a Kormányzó Úr Őfőméltósága polgári iskolai igazgatói címmel tüntetett ki. Az ünnepély délelőtt 10 órakor kezdődött. A tankerületi kir. főigazgatóság részéről érkező vendégeket: dr. Kemenes Illés tan­kerületi kir. főigazgató, dr. Leidenfrost Gyula egyetemi m. tanár, Dezső Lipót tanügyi főtanácsos, dr. Keleti Gyula tanügyi taná­csos és vitéz Jávor Albert kir. főigazgatói szakelőadó urakat, kik az iskola egyenruhás leány- és fiúnövendékeinek a sorfala között léptek be az intézetbe. Dobi József főbíró szíves köszöntéssel fogadta az iskolafenntartó község nevében. Az ünnepélyes fogad­tatást követő bemutatkozások ideje alatt a polg. leányiskola énekkara a „Harangszó“ című ünnepi dalt énekelte. A kettős iskola tanári testületének ünnepi díszgyűlését Török Jenő felügyelő-igazgató nyitotta meg, aki meleg szavakkal köszön­tötte az intézet vendégeit a kettős tanári testület nevében és kérte a tanker, kir. főigazgató urat, hogy kegyeskedjék szólani az egybegyűltekhez. Dr. Kemenes Illés tanker, kir. főigazgató úr úgy a maga, mint pedig a tanker, kir. főigazgatóságot képviselő munkatársai nevében, szívélyes hangon köszönte meg a kedves fogadtatást. Közölte az ünnepi értekezlettel, hogy a Kormányzó Űr őfőméltó­­sága, a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr előterjesztésére, Török Jenőné Haraszti­g Erzsébet tanárt, példamutató, kiváló érdemeiért a polg. iskolai igazgatói címmel tüntette ki. Nagy el­ismeréssel nyilatkozott az új polgári iskolai igazgató negyed­­százados, érdemes tanári munkájáról abban a kettős polgári iskolában, amelyet, mint kezdő tanár, az 1915. évben alapított, idelyen átérzett hivatásának nagy lelkesedésében. Az akkoron kis kunyhóban életútjára indult polgári iskola 25 év alatt hatalmas palotává fejlődött, amelynek évről-évre nagyobbodó növendék­seregét nemcsak az iskola falai között nevelte nagy hozzáértéssel a kitüntetett, de szerető vigyázással kísérte leányait aggódó szeme akkor is, amikor már elhagyták az iskolát. Leánykörbe

Next