Csongrád Megyei Hírlap, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-30 / 204. szám

AUGUSZTUS 30., SZERDAI HÍRLAP Huszonnégy hónap, két esztendő alatt egy új gyár épült fel Vásárhely határá­ban a szántóföldön. A két év előtti ősz sártengeréből fehér falak nőttek magasra. A tízezer négyzetméter elő­regyártott vasbetonelem és még 12 ezer köbméter vas­beton felhasználásával óriá­si, 27 ezer négyzetméter alapterületű, sokablakos, korszerű üzemcsarnokban befejezték már a munkát az ÉVM 31. sz. Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói. A csarnokban szinte az utolsó csavarokat húzzák meg a gépek és a technológiai be­rendezések szerelői. Az Al­földi Porcelángyár első szak­munkásai már birtokba vet­ték az új gyárat, megkezd­ték a munkát. Az építőmun­kások egy házzal odébb álltak, megkezdték a máso­dik gyáregység, az edény­üzem építését.. Tekintetük azonban sokszor odatéved munka közben is az új Barna Ferenc még csak 26 éves, de lassan már egy év­tizede dolgozik az építő vál­lalatnál. Dolgozott néhány budapesti ipari építkezésen, benne van a munkája a Szegedi Textilművek meg­fiatalításában is. A kezdet kezdetén, 1965 áprilisában a többszörösen szocialista cím­mel kitüntetett Mészáros brigád kubikos tagjaként került erre az építkezésre. — örültem a vásárhelyi munkahelynek — mondja a magas, barna fiatalember. — Hiszen Szegváron lakom, gyárra, emlékezetükben fris­sen él még az itt töltött ta­vaszok, nyarak, őszök és te­lek munkaélménye, izmaik­ban ott bizsereg még a „tegnap” elkészült gyár épí­tésének a fáradtsága, brigádtársaim pedig mind­szentiek voltak, földjeim, mert ott születtem. A mi brigádunk mindenféle mun­kára képes és minden idő­szakban, ha erre szükség van. Sok jó földet meg­mozgattunk az alapozás előtt, sok vasbetont bedol­goztunk ebbe az óriásba — mutat az új üzemcsarnok­ra. — De dolgoztunk a te­tőn is, a lefedésnél. Szóval a kezdettől a befejezésig. Nappal, de éjszaka is, ha úgy hozta a munka sora. Emlékszem, karácsonykor is itt voltunk, fűtöttünk, me­legítettük a betont... — Miért beszél múlt idő­ben a brigádjáról? — kérde­zem. — Csak nem hagyta ott őket? — Nem — válaszolja és elmosolyodik. — Mikor be­fejeztük a gyár építését, én új beosztást kaptam. Az elő­regyártó telepre kerültem, itt pedig megválasztottak brigádvezetőnek. Azt tart­ják, jó iskolát jártam a Mészáros brigádban. Szeret­ném, ha megfelelnék a bi­zalomnak és a mi kollek­tívánk is kiérdemelné mun­kájával a szocialista címet. Barna Ferenc kubikos május 1-én megkapta a Ki­váló Dolgozó jelvényt, au­gusztus 1-től pedig brigád­vezető lett. Ezen az építke­zésen, nemcsak a falak, ha­nem az emberek is gyorsan nőnek... (Folytatjuk) ORAVEC JÁNOS A kubikos (Fotó: Enyedi Zoltán) Kisállat-kiállításra készülnek Vásárhelyen víziszárnyas, sőt nyúlte­­nyésztést folytatnak, és ép­pen a városban működik az ország legnagyobb baromfi­­tenyésztő szakszövetkezete. Ezen kívül a szikáncsi Vö­rös Csillag Tsz is rekord eredményeket ért el a tojás­­termelésben és a baromfi -­hús előállításában. A kiál­­­­lítás szervező bizottsága vi­szont azt is lehetővé teszi, hogy a megye más tájain működő nagyüzemi gazda­ságok és háztáji termelők is nevezzenek az őszi bemuta­tóra. A nevezéseket a váro­si tanács mezőgazdasági vb osztályán gyűjtik össze. A tervek szerint a külön­böző baromfi és galambfaj­tákat, a mezei apróvadakat, a házinyulakat és a díszma­darakat állítják ki, de lesz ez és bemutató méhészet is a kiállításon. A rendező bizottság a legjobb tenyész­tőket elismerő oklevéllel ju­talmazza. Az őszi kiállítás lebonyolításához segítséget nyújt a hódmezővásárhelyi felső- és középfokú mező­­gazdasági technikum is. Az első nagyméretű dél­alföldi kisállat-kiállítást ren­dezik meg az ősszel Vásár­helyen. A Hazafias Népfront városi bizottságának kezde­ményezésére a hagyományos Vásárhelyi Hét októberi programját teszik gazdagab­bá az állattenyésztési bemu­tatóval. A rendezvény a vásárhe­lyi határ, táj jelegű aprójó­­szág tenyésztésére épül. Tudvalévően a kiterjedt ta­nyavilágban évtizedek óta igen nagyarányú baromfi­ Hordókban az ismeretes, hogy Székkutas határában évek óta foglal­koznak különböző kozmeti­kai és gyógyszerészeti ter­mékek alapanyagául szol­gáló illóolaj termesztésével. Az Új Élet Tsz-ben idén 90 holdról gyűjtötték be a bors­menta termését. Az ered­mény a tervezett 13 mázsa összterméssel szemben 18 mázsa. Korábban arról is hírt ad­tunk, hogy a szövetkezetben ebben az évben megkezd­ték egy modern, nagy kapa­citású olaj­tároló üzem épí­tését A munkálatokat sike­­ ­llatos kincs rük­ idejében elvégezni és ennek következtében az idei termést már az új üzemben dolgozták fel. Augusztus el­sejétől 27-ig tartott az első üzemidény, amelynek során az új létesítmény igen jól vizsgázott. Most a tsz-ben úgy dön­töttek, hogy jövőre újabb berendezések felszerelésével duplájára növelik a pároló­üzem kapacitását. Ugyan­csak kétszeresére növelik a borsmenta termőterületét, amely ebben az évben mint­egy másfél millió forinttal gyarapította a tsz bevételeit. A tájékozatlan ember azt hinné, hogy a technika vív­mányai — többek között a közlekedé­si eszközök — éle­tünk megkönnyíté­sét szolgálják. És ki ne áhítozna a köny­­nyebb élet után? Kezünket kimarja a mosópor, izmaink belefáradnak a ruha facsarásába? Sebaj, ott a mosógép, a centrifuga, s addig gyűjtjük, gyűjtöget­jük a pénzt, amíg ennyivel — a mosás­sal és ruha csava­rással könnyíthetünk az életünkön. Aztán a szőnyeget az ud­varra cipelni, kiver­ni belőle a port, ugyancak fáradságos munka. Szerencsére itt a porszívó, ami az időnket ugyan nem, de az erőnket megkíméli. Végül jó­val nehézkesebb az utazás vonattal (nem is beszélve a gya­loglásról), mintha beülnénk a kocsiba — a saját kocsinkba­n— s tetszés szerinti irányban elindul­nánk kedvünk után tölteni a hét végét. Hazudnék, ha azt mondanám, nekem nem támadt még kedvem az ilyen életformához. Nem egyszer utána fordu­lok az utcán a jól ápolt maszek­ kocsik­nak, amelyekben a férjen, feleségen kí­vül ott viháncol két­­három gyerek is. Csakhogy... Amióta körülöttem egyre szaporodnak a magángépkocsik, al­kalmam van tanul­mányozni a tulaj­donosok alapvető át­változásait. Megfi­gyeltem például, hogy a tulaj alig teszi le a munkát az üzemben, a vállala­tánál, rohan haza — nem pihenni, vagy kocsikázni vinni a családját... szó sincs róla, hanem ápolni az autót! Mert egy ilyen maszek kocsin rengeteg ápol­ni való akad. Először is öntözni kell, mint a virágot. Aztán be­lül is törölgetni, vi­zes ruhával dörzsöl­ni, mint a fürdőká­dat. S ha ez mind megvolt, még marad dolga a smirglipapír­nak is. Azzal lehet szépen óvatosan le­csiszolni a ráragadt és vízzel el nem tá­volítható idegen anyagokat. Nem be­szélve arról, hogy a számos alkatrész kö­zött mindig van egy­­egy hibás. Azt javí­tani kell, szétszerel­ni, összeszerelni és újra szétszerelni. Mi­re mindez megtörté­nik, éppen rásötéte­dik a talajra, s el­jön az esti mese ide­je. Egyre gyarapod­nak azok az eszkö­zök, amelyek a ké­nyelmünket szolgál­ják. De mit érünk velük, ha eszközből céllá lépnek elő. Ha a nagy gonddal berendezett modern lakás két szobája csak dekoráció, amit megmutatnak a ci­pőjüktől megfosztott vendégeknek, s a család a konyhában lakik, ott fűt, ott is alszik. Mi öröm le­het akkor a lakás­ban? És milyen örö­met nyújt a leg­újabb típusú mosó­gép, amit csak ün­nepnapokon szabad használni? És minek költjük a pénzt a kávéőrlő gépre, ha úgyis daráltan vesz­­szük a kávét a cse­mege­boltban? Az­tán minek koplalunk, garasoskodunk az autóért, ha többet foglalkozunk a tisz­tításával, mint pél­dául a gyerekeink­kel? Vagy minderre csak azért van szük­ség, hogy a többi ember lássa, mire vitü­nk az életben? Akkor viszont at­tól kell tartanunk, előbb-utóbb úgy kö­rülvesszük magunkat ápolni, dajkálni, tisz­togatni való eszkö­zökkel, hogy egy­mást se vesszük ész­re tőlük. Elvégre minek foglalkozni a gyerekkel, tud az vi­gyázni magára, van magához való esze. De az oktalan autó egészen rászorul ké­nyeztetésünkre. Mondom, hazud­nék, ha azt írnám, nem lenne jó autón járni. De egyben biztos vagyok: nem szeretnék egy autó rabszolgájává alacso­nyodni. Fenákel Judit tárcája Autómánia A legnagyobb élmény: a szovjet ember Beszélgetés Sípos Géza elvtárssal a szegedi küldöttség odesszai látogatásáról Több mint tíz éve, hogy a két testvérváros, Odessza és Szeged minden esztendőben megtiszteli egymást hivata­los delegációval is. Legutóbb — mint jelentettük — Sípos Géza elvtársnak, a Szeged városi pártbizottság titkárá­nak vezetésével járt-ott, a Fekete-tenger partján sze­gedi küldöttség. Hazaérke­zésük óta talán még arra sem volt idő, hogy minden üzenetet átadjanak, minden élményt szálára szedjenek. De a sajtónak engedtessék meg, hogy először kérdezze: mi hír Odesszában? Mi van az emlékek, élmények cso­magjában? Egy szó varázsereje . Ez a tíz esztendő, a közvetlen barátkozás évei igen széles körűvé és ben­sőségessé tették a két város kapcsolatait. Azzal kezdő­dött, hogy ugyanúgy, mint az idén is, küldöttséget cse­rélt Odessza és Szeged, ma viszont már társadalmi mé­retű ez a kapcsolat, ez a ba­rátkozás — mondja Sípos Géza. — Üzemek, intézmé­nyek, egyetemek, iskolák keresték meg egymást a barátkozás és együttműkö­dés szándékával, s ma már kölcsönösen érzik a kapcso­lat melegét és közvetlen hasznosságát. S ami még ennél is több: kollektívák és személyek barátkozásává szélesedett a testvérvárosi viszony; érdeklődő és egy­másra figyelő közösségek, családok, személyek levél­váltásai, kölcsönös látogatá­sai váltak rendszeressé, ér­zelmileg is meghitté. — Odesszában már min­denki tud Szegedről, s az emberek nagyon komolyan tisztelik ezt a barátságot. Amerre csak jártunk, min­denütt tudtak a küldöttség­ről, érdeklődtek, kérdezős­ködtek Szeged iránt. És ez­zel a magatartással nem­csak hivatalos küldöttséget tüntetnek ki, hanem nagy figyelemmel vannak a sze­gedi turistacsoportokra is. Szeged, szegedi — varázs­ereje van ott ennek a szó­nak. Aki innen utazik oda, biztos lehet abban, hogy él­vezi az odesszaiak bizalmát, vendégszeretetét, azt a kész­séget, hogy mindent meg­mutassanak neki. Elhalmoz­zák kedves figyelmességek­kel, dús asztalt terítenek, gazdag érzelmi világú a szovjet emberek nemzeti közössége, s ezekből az ér­zelmekből a magyarokra szinte pazarlóan sok jut. Az embernek az az érzése tá­mad, hogy akiért sokat ál­doztak, az nagyon a szívük­höz nőtt. — Olyan tulajdonsága ez a szovjet népnek, amelyet örökölt. Megfigyelhettük generációról generációra gyermekinézményekben, út­törőtáborokban, hogy a szovjet fiatalok nevelésé­ben igen sok az érzelmi elem. Ünnepségeik bensősé­gesek, melegek, a felnövő nemzedékek szemében a leg­természetesebb érzés a haza szeretete, a szocialista ha­za polgárának lenni erkölcsi rang, amely ehhez méltó magatartást, öntudatot kö­vetel. Azt hiszem, ebben na­gyon sokat tanulhatunk szovjet barátainktól. A jubileum jegyében — Odessza most, miként az egész Szovjetunió, az Ok­tóberi Forradalom nagy ju­bileumának lázában ég. Leg­nagyobb és egyúttal legben­sőbb ünnepük közeledtének jegyében zajlik minden: a munka, az építés, a teljes élet. Valamennyi közösség igazán méltót akar produ­kálni, s az ettől indíttatott igyekezet erdeményei szem­mel láthatók. Új üzemeket, lakónegyedeket avatnak, most újítják fel gyönyörű operaházukat, versengenek az elsők erkölcsi rangjáért Készülődésükről, sikereikről és gondjaikról szívesen és optimizmussal beszélnek, ba­rátaikkal megosztják örö­meiket és gondjaikat. Így például Szeged is kapott még egy meghívást: vala­mennyi testvérvárosának küldöttségét meghívta Odessza a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ün­nepségsorozatára a hős vá­rosba. — Az emlékek, élmények csomagjában igen sok az el­­mondanivaló. De hadd em­lítsek meg még csak egyet­len momentumot: küldött­ségünk látogatása ismét elő­segítette a két nép, a két város barátságának további fejlődését. Sok-sok régi ba­ráttal találkoztunk és sok új barátot szereztünk mind Szegednek, mind a népeink közötti barátság eszméjé­nek. Sokszor közbe­kérdeztem, míg Sípos Géza­­ ezeket el­mondta. Ilyeneket is: Nem találkoztak-e véletlenül a Budapest tankhajó kapitá­nyával? Voltak-e a Cserno­­morec halászkolhozban? És az a fiatalember, az a Kom­­szomol-titkár ott Ilji­­csovszkban . ..? S kiderült: ők ott, az odesszaiak ugyan­így kérdeznek szegedi isme­rőseikről, barátaikról. Ezek az apróságok is mondanak valamit, ha meggondoljuk, hogy tizenkét éve, a barát­kozás kezdetén, még lexiko­nokból, meg baedekerekből kezdtünk egymásról tájéko­zódni. SZ. S. I. Uj, uj, uj... — Hogy mi hír Odesszá­ban? A gyorsan fejlődő vá­ros jegyeit hordozza, szün­telen az építkezés, a fejlő­dés. Magam többször is jár­tam már ott, s így mérni tudom a változások aránya­it. Új lakónegyedek, gyárak, hatalmas új kikötő, talán a legnagyobb a Szovjetunió­ban. Pár év után rá sem lehet ismerni egykori üze­mekre, úgy megnőttek, megfiatalodtak. Évről évre nagyobb a forgalom, a vá­ros élénksége. A hétszáz­ezernyi l­akosság nyáron egymilliónál többre szapo­rodik a turistákkal, üdülők­kel. S ez mind-mind új szín. Az alföldi embernek újra meg újra nagy élmé­nye a tenger a maga nyüzs­gő életével, hatalmas hajói­val, s külön is kellemes, hazai hangulatot teremtő a Ganz-daruk erdeje a rak­parton. A legnagyobb, leg­szebb élmény minden kö­zött mégis maga a szovjet ember. A melegszívű, ki-s fogyhatatlan kedélyű, barát­ságos és magabiztos munká­sok, tengerészek. Azt hiszem, sohasem felejtjük el az Ifjú Lenin elnevezésű hajó sze­mélyzetével való találkozá­sunkat, gyárlátogatásainkat és beszélgetésünket Jur­­zsenko elvtárssal, az egye­tem rektorával. Rendkívül Szeged — Odessza intervíziós műsor A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom közeledő 50. évfordulója tiszteletére a magyar és az odesszai tele­vízió-stúdió kétórás műsort sugároz a két testvér­város barátságáról. A szeptember 24-én délután 4 órakor kez­dődő adást az Intervízió is átveszi. A műsorra már mindkét városban folynak az előké­születek. Az érdekesnek ígérkező adásban ugyanis felváltva láthatunk majd képsorokat, riportokat, mű­sorszámokat Szegedről és Odesszából, sőt a televízió képernyőjén a két város la­kosai közül beszélgetéseket is folytatnak majd. A tele­víziós kamera ellátogat a szegedi Odessza városne­gyedbe és az odesszai Sze­ged utcába egyaránt. A két város több testvérintézmé­nye köszönti majd egymást, s kölcsönösen műsorszámo­kat küldenek. Ezeket a Sze­gedi Nemzeti Színház zene­kara és balettegyüttese, az ÉDOSZ népi tánccsoportja, a Szegedi Tanárképző Fő­iskola női kara, a Radnóti Miklós gimnázium énekkara, a Hulin dzsessz trió mutat­ja be. Köszönti a két vá­ros lakosságát dr. Biczó György, a Szeged mj. váro­si tanács vb elnöke és Lá­zár Zajarnij, az odesszai ta­nács vb elnöke, a két város ifjúságát pedig dr. Földi Gábor, a KISZ szegedi vá­rosi bizottságának titkára és Jurij Petropavlovszkij, a Komszomol odesszai titkára. Külön érdekessége lesz a közvetítésnek, hogy az odesszai tv-stúdióba meg­hívnak több olyan egykori szovjet katonát, akik részt­­vettek Szeged felszabadítá­sában. A műsort magyar részről Békés József, a televízió if­júsági osztályának h. veze­tője szerkeszti, rendezője pedig Pauló Lajos, tv-ren­­dező. Az összekötő szöveg­könyvet dr. Lakos Zoltán, a Dél-Magyarország főszer­kesztője írja. Riporterként Moldoványi Ákos, a tele­vízió közismert fiatal mun­katársa működik közre. A­z Őszibarack — exportra, feldolgozásra Rövidesen befejeződik az őszibarack idény, a szaty­­m­azi körzetben eddig — a Szövetkezetek Csongrád me­gyei Értékesítő Központjá­nak összesítése szerint — 630 vagon illatos gyümölcsöt vá­sároltak fel. Jelentős része 275 vagon áru exportra ment. A hűtővagonok, a ka­mionok a szegedi és a szaty­­mazi tranzittelepről az NDK- ba, Ausztriába, Csehszlová­kiába és a Német Szövetségi Köztársaságba vitték az őszibarackot. A legtöbb és a legjobb minőségű őszibarac­kot a szatymazi Finn-Ma­gyar Barátság, a Homok­­gyöngye, a forráskúti Ha­ladás, a pusztamérges­ Riz­­ling, a Béke és az üllési Kossuth Termelőszövetkezet adta le a felvásárló telepek­nek. Belföldi forgalomba a MÉK útján 49 vagon, a bu­dapesti Zöldség és Gyü­mölcs Nagykereskedelmi Vállalatnak 170 vagon őszi­barackot szállítottak Szaty­­mazról. A többi mennyiséget egyrészt ipari feldolgozásra a kecskeméti és a nagykőrö­si konzervgyár vásárolta meg míg Nógrád, Borsod, Hajdú és Komárom megye 90 vagon őszibarackot fo­gyasztott­­L

Next