Csongrád Megyei Hírlap, 1974. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-01 / 178. szám
mi történt a nagyvilágban? — mi történt a nagyvilágban? Kedden este — mint lapzárta után érkezett jelentésünkben közöltük — Anglia, Görögország és Törökország külügyminiszterei Génfben aláírták a ciprusi helyzettel foglalkozó nyilatkozatot. A TASZSZ szovjet hírszolgálati iroda jelentése szerint a nyilatkozat megjegyzi, hogy sürgősen intézkedéseket kell hozni a ciprusi helyzet rendezésére, az 1960-as ciprusi nemzetközi szerződéseknek és a Biztonsági Tanács ez év július 20-i határozatának figyelembevételével. A szembenálló felek ciprusi fegyveres erői — állapítja meg a TASZSZ nyilatkozata — nem terjeszthetik ki a július 30-án ellenőrzésük alatt állt területeket; a három miniszter valamennyi fegyveres erőt felszólított arra, hogy tartózkodjék minden támadó és ellenséges cselekedettől. A nyilatkozat felsorolja a ciprusi biztonság szavatolásával kapcsolatos katonai jellegű intézkedéseket. E szerint a miniszterek megállapodtak abban, hogy a Biztonsági Tanács 353-as — július 20-i —határozatával összhangban mielőbb tárgyalásokat tartanak a körzet békéjének és a ciprusi alkotmányos kormányzat helyreállításának biztosítása céljából. E kérdéssel kapcsolatban a tárgyalásoknak augusztus 8-án Genfben kell megkezdődniük. Részt vesznek rajtuk a ciprusi görögök és a ciprusi törökök közösségeinek képviselői is, mivel — mint a TASZSZ-nyilatkozat megállapítja — ez idő szerint Cipruson , gyakorlatilag e közösségek két autonóm közigazgatása működik. Szerdán a már életbe lépett genfi megállapodásnak megfelelően, Ciprus egész területén betartották a tűzszünetet. Az éjszaka folyamán csupán szórványos lövöldözések voltak hallhatók. Az élet kezd visszatérni normális kerékvágásába, az üzletek mellett kinyitottak a bankok is, és megindult a közlekedés Egyébként a Cipruson szolgálatot teljesítő ENSZ-békefenntartó alakulatok egyik szóvivője közölte: a partraszállt török alakulatok csak a megállapodás aláírása előtt kaptak utoljára utánpótlást. Itt utalunk arra, hogy a Cipruson állomásozó török katonaság létszáma 40 ezerre tehető. Kinek is az érdemes megállapodás? Ha az angol, a török és a görög ezzel kapcsolatos megállapításokat olvassuk, az az érzésünk, hogy mindegyik külügyminiszter saját magatartásának és javaslatainak tulajdonítja a megállapodás létrejöttének legfőbb érdemét. Ankarában a külügyminisztérium szóvivője például megállapította, hogy „Görögország kénytelen volt elfogadni feltételeinket”. „Törökország — húzta alá tegnapi nyilatkozatában Ecevit török miniszterelnök — Genfben igen kitűnő eredményt,ért el.” Karamanlisz görög miniszterelnök sem maradt adós országa állítólagos bölcs magatartásának hangsúlyozásával. „Görögország ésszerű magatartása tette lehetővé — állapította meg —, hogy Ciprusról olyan megállapodás szülessék, amely kiindulópontja lehet a további, végleges rendezés felé vezető tárgyalásoknak”. James Callaghan angol külügyminiszter tulajdonképpen nem egyes szám első személyben beszélt, mikor nyilatkozott a genfi megállapodásról. Úgy fogalmazott, hogy „a genfi megállapodás visszarántotta Törökországot és Görögországot a háború szakadékának a széléről”. Természetesen ezt a „visszarántást” ő maga „követte el”. Hozzátette nyilatkozatához, hogy tudomása szerint Makariosz elnök nem kíván részt venni az augusztus 8- án Genfben kezdődő új tárgyalási szakaszban. Végül néhány szót a Fehér Ház és Waldheim ENSZ-főtitkár megállapításairól. Washingtonban a Fehér Ház rövid nyilatkozatban üdvözölte a genfi megállapodást. Warren szóvivő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok megítélése szerint a genfi nyilatkozat fontos lépés a ciprusi béke helyreállítása felé. Kurt Waldheim, az ENSZ- főtitkára Callaghan brit külügyminisztertől — egy rövid levél kíséretében — megkapta a genfi megállapodás szövegét. Waldheim, a dokumentumot továbbította Javier Perez de Cuellarhoz, a Biztonsági Tanács perui elnökéhez, aki kijelentette, hogy a tanács tanulmányozza a megállapodás szövegét, mielőtt eldöntené, milyen további lépéseket tegyen a világszervezet a szigeten. Waldheim a végleges rendezés kiinduló pontjának nevezte a kedd esti genfi megállapodást. Cipruson teljes a tűzszünet A genfi megállapodás aláírása alani pillanatok. Balra Mavros görög, mellette pedig Callaghan angol és Günes török miniszterelnök. Mögöttük, a kép jobbszélén Roberto Gruyre, az ENSZ főtitkárhelyettese. 2 Kedvező a megállapodás visszhangja (Kommentárunk.) Szerdán a hírügynökségek jelentései, és a kommentárok megállapításai egyaránt arra utalnak, hogy a Ciprussal kapcsolatos angol—török—görög megállapodás visszhangja világszerte kedvező. A moszkvai lapok tegnap esti kiadásai például első oldalas cikkekben számoltak be a Genfben aláírt megállapodásról és a külügyminiszterek deklarációjáról. Jóllehet a lapok nem kommentálták magát a deklarációt, idézték Makariosz ciprusi elnök nyilatkozatát, mely szerint a megállapodás alkalmas a haszontalan vérontás beszüntetésére, bár néhány pontjának megfogalmazása kevéssé világos. KiílPONITIKM FIGYELŐ Nixon és a Watergate-ügy Az amerikai képviselőház 38 tagú jogügyi bizottsága Nixon elnök ellen három vonatkozásban javasolt vádemelést. Egyszer azért, mert az elnök „akadályozta a Watergate-ügyben az igazságügyi eljárást”, másodszor pedig azért, mert „visszaélt elnöki hatalmával”. Ezekről egyébként beszámoltunk olvasóinknak. Kedden, késő este, lapzárta után pedig arról kaptunk hírt, hogy az elnököt egy harmadik pontban is felelősségre vonásra javasolta a bizottság, azért, mert „engedetlen volt a kongresszussal szemben” (nem szolgáltatta ki annak idején a magnószalagokat). Elejtette viszont a bizottság a vádemelési javaslatot az elnök állítólagos adócsalásával és az 1969-es kambodzsai bombázás — úgymond — „törvénytelen” voltával kapcsolatban. Előre kell bocsátani: az Egyesült Államokon kívüli országokat a Watergate-ügy elsősorban abból a szempontból érdekli, hogy milyen hatása lehet a nemzetközi enyhülés irányzatára. Senkinek sem voltak illúziói arról, hogy a pénz és a korrupció milyen szerepet játszik hosszú évtizedek óta az amerikai politikában, tekintet nélkül az elnök pártállására vagy személyes tulajdonságaira. Épp ilyen kevéssé lepte meg Európát és a világot az, hogy a hatalom a maga belpolitikai céljainak elérésére titkosszolgálati módszereket, vagy — az elektronikus korszak kellős közepén — lehallgatókészülékeket vesz igénybe. Éppen ezért, az Egyesült Államokon kívül sokan értetlenül szemlélték és álszentnek tartották Nixon ellenfeleinek morális felháborodását. Úgy vélték — és némi joggal —, hogy a megelőző évtizedekben alkalmazott módszerek lényegében nem változtak; a különbség most csupán az, hogy az adminisztráció emberei ügyetlenek voltak, a manipulációk nyilvánosságra kerültek, és ez módot nyújtott Nixon és a republikánus adminisztráció ellenfeleinek egy páratlan hevességű politikai hadjárat megindítására. Nixon, aki belpolitikai értelemben egész életében az amerikai politikai színkép jobbszárnyához tartozott, külpolitikájában az utóbbi években számos pozitív lépést tett. Ez nyilván nem egyéniségének változásából fakad, hanem abból a nem értéktelen tulajdonságából, hogy képes volt tudomásul venni és felismerni a nemzetközi helyzetben bekövetkezett változásokat. Ezért egészében realista külpolitikát folytatott, ami egyik tényezőjévé vált a nemzetközi enyhülés irányzatának. Az enyhülés szempontjából Nixon személyes sorsának alakulása nem közömbös, de nem is döntő. Az enyhülés irányzatát a nemzetközi erőviszonyok személyektől független fejlődése váltotta ki. Ezt az irányzatot az Egyesült Államok vezető politikai személyiségeinek többsége támogatja... Ráadásul: Nixon 1976-ban, tehát valamivel több mint két év múlva egyébként is végleg távozik a Fehér Házból; az enyhülés politikája, pedig nem rövid lejáratú taktikai manőver, hanem történelmi tendencia. Persze, nem mindegy, hogy a Watergate-ügy mennyire bénítja meg a Fehér Ház külpolitikai cselekvőképességét. Vagy éppen, mennyire teszi lehetővé az enyhülés ellenségeinek, hogy zsarolják a belpolitikailag szorult helyzetben levő adminisztrációt, és megakadályozzák, hogy az ésszerű nemzetközi kompromisszumokat kössön. Ebből a taktikai — de nem elhanyagolható jelentőségű — szempontból az enyhülés folyamatát kétségtelenül zavarhatja, illetve lassíthatja a Watergate-ügy felduzzasztása. Most, hogy a jogügyi bizottság befejezte munkáját, körülbelül tíz nappal később kerül az ügy a képviselőház elé, ahol augusztus utolsó hetére várható a szavazás. A képviselőházban egyszerű szótöbbséggel döntenek. Ez — figyelembe véve a jogügyi bizottság republikánus tagjainak a magatartását — valószínűvé teszi, hogy a képviselőház is a vádemelés mellett szaval. Ennek azonban Nixon elnök szempontjából (noha természetesen súlyos politikai csapás) még mindig nincs döntő jelentősége. A képviselőház esetleges Nixon-ellenes döntése ugyanis a szenátus elé kerül,amely bírósággá alakul át, s dönt az alkotmányos vádemelésről. Ez nem büntetőjogi, hanem kifejezetten alkotmányjogi kérdés. Amennyiben a szenátus, mint bíróság, az elnököt bűnösnek találja, akkor távoznia kell hivatalából, és helyét Ford, jelenlegi alelnök venné át, — természetesen csak 1976-ig, a következő elnökválasztás időpontjáig. Ehhez a döntéshez azonban már nem egyszerű többség kell, hanem kétharmados többség. Kétes, hogy — hacsak időközben valamilyen elsöprő erejű új bizonyíték nem merül fel — a szenátusban Nixon ellenfelei elérik-e ezt a többséget. Amennyiben nem, Nixon hivatalban marad, és az ügy lezárul. Természetesen óriási erők csapnak össze ezekben a hetekben az amerikai belpolitika kulisszái mögött. Az összecsapásokban a világot elsősorban érdeklő külpolitikai kérdések alárendelt szerepet játszanak. Sokkal inkább személyi, párttaktikai és a novemberi részleges választásokkal összefüggő pozícióharcról van szó. Emellett jelentős szerepe lesz annak is, hogy a szenátus tagjainak jórésze — személyes véleményétől függetlenül — magának az elnöki hivatalnak a tekintélyét kívánja majd megóvni. Mindez a Nixont napjainkban érő súlyos politikai csapások ellenére a Watergate-ügy vitáját továbbra is teljesen nyílttá teSZI. GÖMÖRI ENDRE Tovább erősödnek hazánk és Sierra Leone kapcsolatai Madr- Siakan Stevensnek, Sierra Leone köztársasági elnökének személyében a 2,5 millió lakosú afrikai ország haladó szellemű vezetőjét, az afrikai földrész jelentős politikusát üdvözölhetjük hazánkban. Magyarországi látogatásával Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a múlt év novemberében Sierra Leonében tett hivatalos látogatását viszonozza, aki az első nem afrikai államfőként folytatott tárgyalásokat Sierra Leone Köztársaság elnökével. Országaink politikai kapcsolatai egyébként nem régi keletűek: hazánk és Sierra Leone között 1969. november 10-én jött létre a diplomáciai érintkezés. A két ország viszonyának alakulásában jelentős tényező, hogy Sierra Leone vezetői a szocialista jellegű fejlődés hívei, bár jelenleg még sok akadály áll az ország gyorsabb előrehaladásának útjában. A volt angol gyarmattartók jelenléte és befolyása miatt a nemzeti burzsoázia és a haladó értelmiség érdekeit képviselő párt, a Stevens elnök vezette össznépi Kongresszus Párt haladó programja is csak fokozatosan valósítható meg. Az ország függetlenné válását (1961) követő csaknem egyévtizedes időszak egymást követő kormányai kifejezetten nyugatbarát politikát folytattak, s ez tükröződött az ország belpolitikai életében is. A kormány elleni puccskísérlet leverése, majd a köztársaság 1971. április 19-i kikiáltása után, s az 1973-as parlamenti választások eredményeként megszilárdult Stevens elnök és pártjának helyzete. Programjának megvalósításába az össznépi Kongreszszus Párt a parasztokat és munkásokat is bevonja. Legfontosabb feladatának tekinti a gyarmati múlt következtében elmaradott gazdasági élet függetlenítését a külföldi tőke befolyásától. Az országban megindult építőmunka egyik formája az önerő jegyében meghirdetett mozgalom; a rendelkezésre álló helyi munkaerő felhasználásával utakat építenek, egészségügyi, szociális és egyéb intézményeket hoznak létre. Jelentős az előrehaladás a közoktatás terén is. Gazdaságának, fejlesztésében Sierra Leone — a kölcsönös előnyök elve alapján — hazánkat is partnerei közé sorolja. Kereskedelmi kapcsolataink a múlt év júniusában Sierra Leonéban aláírt hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodás szabályozza. Államelnökünk látogatása során pedig a tárgyaló delegációk megállapodtak, hogy afrikai partnerünk a számára nélkülözhetetlen kisüzemek létesítése, mezőgazdasági és textilipari gépek, kórházi berendezések, gyógyszerek és sportfelszerelések vásárlása céljából delegációt küld hazánkba. A közelmúltban magyar küldöttség járt Freetown-ban Sierra Leone fővárosába, s a tárgyalások eredményeként parafálták a két ország közötti légügyi egyezményt, amelyet a közeli hónapokban Budapesten írnak majd alá. A két ország közötti műszaki-tudományos együttműködést szintén megállapodás szabályozza. Sierra Leone — amelyet 1961. szeptember 27-én 100. tagállamként vettek fel az ENSZ-be — antikolonialista politikát folytat. Külpolitikájában egyre inkább előtérbe kerül az el nem kötelezettség elve. Mind szélesebben együttműködik a fejlődő országokkal, s jó kapcsolatok kialakítására törekszik a szocialista országokkal. A Sierra Leone-i elnök életrajza . Dr. Sinka P. I Stevens, Sierra Leone Köztársaság elnöke 1905. augusztus 24-én született a déli tartományban fekvő Moyamba nevű községben. Felsőfokú tanulmányait hazájában, majd 1947— 48-ban az oxfordi Ruskin Collegeben folytatta. Egyike volt azoknak, akik megalapították az Egyesült Bányászok Szövetséget, s 15 évig a szervezet függetlenített főtitkára volt. Később a Sierra Leone-i Szakszervezeti Kongreszszus főtitkára volt. 1951-ben a protektorátus közgyűlése megválasztotta a törvényhozó tanács tagjának. Ő volt Sierra Leone első föld-, bánya- és munkaügyi minisztere. Hazája képviseletében részt vett az 1960. évi londoni alkotmányozó konferencián. Élesen ellenezte az Angliával kötendő védelmi egyezményt, és meghirdette a „választásokat, még a függetlenség előtt!” elnevezésű mozgalmat. Ebből a mozgalomból jött létre 1960. szeptember 3-án az össznépi Kongresszus Párt (APC). Az 1962- es választások után Stevens lett az ellenzék vezére. Az 1967. évi általános választásokon az APC győzött, Stevens miniszterelnök lett, azonban katonai puccs megakadályozta hivatalba lépését. A polgári hatalomhoz való visszatérés után, 1968 áprilisában ismét Stevenset választották meg miniszterelnöknek. 1971 áprilisában a köztársaság megalakulásakor miniszterelnök és Sierra Leone államelnöke lett. Minisztertanács Bonnban A bonni kormány szabad széppontjában, mint várható Ságon nem levő tagjai szer velt, a Nyugat-Berlinben dán délelőtt Genscher al- jogellenesen felállított Közkancellár, külügyminiszter , . . . . ............... elnökletével kétórás kabinezetvédelmi Szövetségi netülést tartottak. A szokó- Hivatallal kapcsolatos probsos heti minisztertanács kölémák állottak. CSÜTÖRTÖK, 1974. AUGUSZTUS 1.