Csongrád Megyei Hírlap, 1976. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-03 / 182. szám

HIRTURMIX Pirmasensben elkészítették az 1976—77. évi asztalitenisz Vásár Városok Kupájának sorsolását A népszerű tor­nán három magyar csapat vesz részt: két férfi és egy női együttes. A BVSC az első fordulóban — idegen­ben — az Apeldoorn (hol­land)—Basel (svájci) mérkő­zés győztesével találkozik; a Ganz-MÁVAG selejtezőn sze­repel — itthon — a nyu­gatnémet FMJ Köln csapa­tával; míg a BSE női együt­tesének az első fordulóban a holland Dorp Leiden lesz az ellenfele Hollandiában. A férfi versenysorozatra 16 or­szág 48, a nőire 11 ország 13 csapatot nevezett. * Montevideóban megkezdő­dött az V. főiskolás labda­rúgó világbajnokság. * A Forma–1-es autós vi­lágbajnoknak, az osztrák Ni­ki Labdának, aki vasárnap a nürburgringi pályán, az NSZK Grand Prix-jén Fer­rari gépkocsijával súlyos balesetet szenvedett, állapo­ta hétfőn is válságos volt. A mannheimi egyetemi klinika anaesthesiológiai és reani­mációs osztályán kezelik a 27 éves versenyzőt, és az or­vosok mindent elkövetnek élete megmentése érdekében. * Három labdarúgó játékve­zető 20—31 havi börtönbün­tetést kapott, mert bebizo­nyosodott, hogy különböző mérkőzéseken ezer-ötezer lej pénzt vettek fel a küzdő felektől. Tavaly 24 román labda­rúgó játékvezetőt tiltottak el örökre a működéstől, mert megsértették a sporterkölcs szabályait. Minderről a Fla­­cara című hetilap számolt be. Salakmotor Borsod megyeiek sikere Szegeden A hét végén a salakmotor­versenyek jelentették­ a sporteseményt Szegeden. Szombaton délután az or­szágos felnőtt I. osztályú egyéni bajnokság harmadik fordulóját, míg vasárnap délelőtt az I. osztályú csa­patbajnokság szintén har­madik fordulóját rendezte meg a már megszokott gör­dülékeny módon a Szegedi Volán SC a SZEOL-stadion­­ban. Mindkét napon a Bor­sodi Volán versenyzői ki­emelkedtek a mezőnyből, és megszerezték az első helyet. Szombaton — 2000 főnyi közönség előtt — az I. osztá­lyú bajnokság harmadik fu­tama során a hazai környe­zet előnyét élvező Szegedi Volán versenyzői is jól sze­repeltek, a színvonalas fu­tamok bővelkedtek izgal­makban. Sajnálatos, hogy a szegediek egyik legjobbja, Zahorán — aki addig­ a má­sodik helyen állt — az utol­só futamban bukott, s így a befejezéskor a negyedik helyre csúszott vissza. A ta­valyi bajnok Sziráczki I. igazolta jó hírét, magabiztos versenyzéssel megérdemelten végzett az első helyen. 1. Sziráczki I. (Borsodi Volán) 15, 2. Szabó (Szege­di Volán) 13, 3. Mészáros (Borsodi Volán) 13, 4. Zaho­rán (Szegedi Volán) 11, 5. Sziráczki J. (Borsodi Volán) 1­. 6. Berki (Debreceni Vo­lán) 9 pont. * Vasárnap délelőtt 2500 né­ző előtt került sorra az I. osztályú csapatbajnokság harmadik fordulója. Az esé­lyes borsodiak akkor is sike­resen szerepeltek, és tekinté­lyes pontelőnnyel szerezték meg az első helyet. 1. Borsodi Volán 43, 2. Debreceni Volán 28, 3. Sze­gedi Volán 25 pont. Pillanatkép a versenyről (Fotó: Gyenes Kálmán) Nyári Totó Kupa, Alföldi csoport Mindhárom Csongrád megyei együttes győzött Vasárnap az ötödik for­dulóval befejeződtek a Nyá­ri Totó Kupa csoportmérkő­zései. Az utolsó fordulót a Csongrád megyei csapatok sikerrel vették, így győzel­mükkel az élcsoportban vé­geztek és a javuló játék biz­tató az augusztus 8-i NB III- as bajnoki rajt előtt. Szentesi Vízmű—KTE 3:2 (1:1). Szentes, 400 néző, ve­zette: Varga. A Vízmű lel­kesebben, a vendégek tet­szetősebben játszottak. A lelkesen küzdő szentesiek a befejezés előtt két perccel lőtt góllal megérdemelten győztek. Góllövő: Ivanov (2), Németh (11-esből), illetve Porhanda és Dobó. Jó: Koncz, Ivanov, Németh, il­letve Porhanda, Csordás. Szegedi Dózsa—Jánoshalmi Spartacus 1:0 (0:0). János­halma, 600 néző, vezette: Martinecz. A küzdelmes, nagy iramú találkozón a Dó­zsa a 89. percben szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. Góllövő: Pipicz. Jo: Bí­ró, Magyar, Pipicz, illetve Horváth, Fenyvesi III., Feny­vesi IV. HMSE—Kalocsa 6:0 (4:0). Vásárhely, 400 néző, vezette: Albert. HMSE: Kelemen — Nagy F., Sisa, Rárósi, Nagy S. — Káplár (Csala), Antal (Hecs­­kó), Olasz — Patócs II., Bunda, Nagy L. Hazai támadásokkal indult a találkozó, a 10. percben Nagy L. átadásából Patócs II. megszerezte a vezetést, 1:0. Jelentős mezőnyfölény­ben játszott a HMSE, a ven­dégek szórványos ellentáma­dásait biztosan hárította a HMSE védelme, majd az el­ső játékrész befejező 10 per­cében eldöntötte a mérkőzés sorsát. A­ 35. percben a fel­futó Nagy F. beadását Olasz lőtte a kapu jobb ol­dalába, 2:0. Néhány perccel később Bunda lefutotta a vendégcsapat védelmét és növelte a hazaiak előnyét, 3:0. A 43. percben Káplár egyéni alakítás után lőtt a hálóba, 4:0. A szünet után esett a já­ték színvonala, majd az utolsó negyedóra újabb HMSE gólokat hozott. A 75. percben a kapufáról vissza­pattanó labdát Nagy L. lőt­te a hálóba, 5:0, a 87. perc­ben pedig a kapusról kipat­tanó labdát Csala értékesí­tette, 6:0. Az első félidőben kitűnően játszó HMSE ilyen arány­ban is megérdemelten nyert. Jó: Sisa, Nagy L., Patócs­i, Bunda, illetve Pécsi, Farkas, Varga. Előkészületi mérkőzések SZEOL—Szolnoki MÁV 2:1 (0:1). Szolnok, 500 néző, ve­zette: Asztalos. SZEOL: Ben­­cze (Bozóki) — Szalai, Eger­vári, Forgács, Lancsa — Hojszák (Hangar), Birinyi, Hágelmann — Kozma II. (Werner), Kőműves, Jernei. A második félidőre feljavult a szegedi NB I-esek támadó­játéka, s nagy küzdelemben megfordították a találkozó sorsát. Góllövő: Kőműves, Szalai, illetve Papp.­­ A végeredmény 1. KTE 2. Szegedi Dózsa 3. Szentes 4. Hódimezőv. 5. Kalocsa 6. Jánoshalma 5 3 1 113- 8 7 5 2 3 - 9- 6 7 5 3 11 19- 8 7 5 2 2 1 12- 7 6 5 113 3-13 3­­5 6-11 - A TOTÓ 31. heti telitalálata 1. KOMfOP-Szfv. MÁV 0:1 2 1. AURAS-LANG 1 :3 2 3. Zadaeu. D.-Bauxitb. 1:4 2 4. Répcelak-MOTTM TE 2:2 x 5. Schönherr­. SE—Ajkai B. ?.:7 1 6. Szigetvár-Máza-Sz. 2:2 x 7. Sashalom—Gyöngyös 3:4 2 9. Vác—Lehel 2:0 1 9. Szentes—Kocsik. TE 3:2 1 10. Jánoshalma—Szegedi O. 0:1 2 11. Himv.-hely-Kalocsa 6:0 1 12. Rakamaz-Kazincb. 1:4 2 13. Martfű-Debr. MTE 1:7 2 14. Alumínium Ajka-Pét 2:0 1 A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 31. he­ti totó fogadási héten a nyere­mények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szel­vény nem volt, 13 plusz 1 ta­­lálatos szelvény 1 darab, nyere­ménye 904 534 forint, 12 találatos szelvény 161 darab, nyereményük egyenként 2733 forint. A 11 ta­lálatotok száma 2820 darab, melyre egyenként 156 forintot fi­zetnek. A tíztalálatos szelvények száma 17 334 darab, nyeremé­nyük egyenként 38 forint. (MTI) Befejeződtek a XXI. Nyári Olimpiai Játékok Utolsó verseny­szám: Francia győzelem a nemzetek nagydíjáért A hagyományoknak meg­felelően az olimpia záróün­nepsége előtt került sor az utolsó számra, a nemzetek nagydíjas lovasversenyére. A bajnoki címet Franciaor­szág szerezte meg az NSZK és Belgium előtt, míg 4—6. helyezésükkel az Egyesült Államok, a rendező Kana­da és Spanyolország szerzett pontot. E versenyszámban a ka­nadaiak is eséllyel indultak, de mivel csak ötödikek let­tek, így az újkori olimpiák története óta először fordult elő, hogy a rendező ország csapata egy aranyérmet sem tudott szerezni. (A szerk.) A viszontlátásra, Moszkvában! Vasárnap este az olimpiai stadionban tartott záróün­nepséggel befejeződtek a montreali, a XXI. Nyári Olimpiai Játékok küzdelmei. A ,,szertartást” a hagyomá­nyokhoz híven naplemente után tartották meg, s több mint 76 ezer néző látta az egyszerű, de mégis színpom­pás, hangulatos záróünnep­séget Amikor 500 fehér köntös­sel borított leány befutott a pályára, kialakították az olimpiai ötkarikát, majd ki­forgatva köntösüket már az ót­karika igazi színeit lehe­tett látni produkciójuk nyo­mán, a kéket, a feketét, a pirosat, a sárgát, és a zöl­det. A kanadai indiánok né­­pitáncosaival az élén kezdő­dött meg a záróünnepségen részt vevő 85 ország felvo­nulása, de ezúttal nemze­tenként csak országának zászlóvivője és 6­6 sportoló menetelt. Az 500, most már színes köntöst viselő lány félkört alakítva helyezkedett el a sportolók mögött, s a rövid záróbeszédek kereté­ben Lord Killanin, a NOB elnöke megköszönte a kana­daiaknak az olimpia rende­zését, s bezártnak nyilvání­totta a játékokat. — Felhívom minden or­szág ifjúságát, hogy négy év múlva találkozzunk Moszk­vában, együtt ünnepeljük a XXII. olimpiai játékokat! — mondta Lord Killanin. A zárszó után az Olimpiai Himnusz hangjai alatt be­vonták az ötkarikás lobogót, öt ágyúlövés dördült el, majd teljes sötétség borult, a csodálatosan szép létesít­ményre, az olimpiai láng fénye is kialudt. A két ha­talmas eredményjelző táblán viszont Moszkva jelentke­zett: műhold segítségével televíziós közvetítést adtak a szovjet fővárosból, látszott a Lenin-stadion, amely az 1980-as játékok egyik cent­ruma lesz. Moszkva több nevezetessége, a Kreml tor­nya, a Vörös tér, ahol nép­viseletbe öltözött táncosok és énekesek olimpiai ün­nepséget tartottak. Egyedülálló meglepetés volt ez a közvetítés, kedves­ség, figyelmesség. Rövidesen újból erősödött a stadion világítása, aztán ismét tel­jes fényárban úszott, s meg­kezdődött a 85 küldöttség el­vonulása. A hatalmas ered­ményjelző táblákon megje­lent a felirat: Viszontlátásra, Moszkvá­ban! r Érmeseink — helyezetteink Aranyérem: Magyar Zoltán (lólengés) Tordasi Ildikó (vívás) Németh Miklós (gerelyhajítás) Dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, dr. Sárosi László, Faragó Tamás, Cservényák Tibor, Csapó Gábor, Horkai György, Gerendás György, dr. Szívós István, Kenéz György, Sudár Attila (vízilabda válogatott) Ezüstérem: Kőszegi György (súlyemelés) Sztanity Zoltán (K—1 500 m) Pfeffer Anna, Rajnai Klára (Kj—3 500 m) Balla József (birkózás) íjje:­r Csapó Géza (K—1 1000 m) Bronzérem: Egervári Márta (felemáskorlát Maracskó Tibor, Kancsal Tamás, Sasics Szveti­szláv (öttusacsipa) Kulcsár Győző (párbajtőr) Réczi László (birkózás) Kovács Edit, Tordasi Islsikó, Bolbics Ildikó, Maros Magda, Rejtő Ildikó (tőrcsapat) Angyal Éva, Berzsenyi Mária, Buj­dosó Ágota, Csikóé Horváth Klára, Kéziné Pethő Zsuzsanna, Bakimné Tóth-Harsányi Katalin, Lelkesné Tóman Rozália, Megyeriné Pacsai Márta, Nagy Ilona, Nagy Mariann, Németh Erzsébet, Sterbinszky Amá­lia, Tóth-Harsányi Borbála, Va­dászné Vanya Mária (kézilabda­­csapat) Rajnai Klára (K—1 500 m) Buday Tamás, Frey Oszkár (0—0 500 m) Tuncsik József (cselgáncs) Negyedik hely: Egervári Márta, Medveczsey Kriszti­­na, Óvári Éva, Tóth Margit, Lőves Mária, Kelemen Márta (női tornász­csapat) Magyar Zoltán, Molnár Imre, Do­rn­áth Ferenc, Bánrévi Imre, Laufer Béla, Farkas Árpád (férfi tornász­csapat) Donáth Ferenc (gyűrű)­­­­ Dr. Osztrics István (párbajtőr) , Baczakó Péter (súlyemelés) Hargitay András (úszás) Marót Péter, Kovács Tamás, Gedö­­­­vári Imre, Hammang Ferenc (kard-­­ ■ csapat) | Erdős Péter, dr. Fenyvesi Csaba,­­ Kulcsár Győző, dr. Osztrics István, Schmitt Pál (párbajtőrcsapat) | Sál Henrik (birkózás) Szalayné, Feketéné, Schlégl, Torma, dr. Bánhegyiné, Biszku É., Biszku , Zs., Királyné, Hubainé, Szloboda, Schadekné, Bárdi (röplabda-válo-­­­gatott)­­ Rácz Lajos (birkózás)­­ Szabó Ildikó (távolugrás) Magyar Zoltán és Molnár Imre (ló­ugrásban holtversenyben 5—6. hely)­­ Rehus-Uzor György (súlyemelés) Deme József, Rátkai János (K—2 500 m) ' Hatodik hely: Nagy Sándor (úszás)­­ Egervári Márta (kiugrás) Rovnyai János (birkózás) Séllyei István (birkózás) Donáth Ferenc (nyújtó) Ambrus Mariann (evezés) ' Rejtő Ildikó (vívás) Stark András (súlyemelés) Bartalos B., Bartalos Z., Vereczi Buday, Gubányi, Jánovszkyj, Ke­nyeres, Kocsis, Kantra, Kovács, dr. Süvöltős, Szilágyi, Varga, Vass (fér­­­­fi kézilabdacsapat) Ka­oiv (6—1 500 m) Ötödik hely: Földi Imre (súlyemelés) A XXL nyári olimpián 198 bajnoki cím talált gazdára Éremtáblázat i. n­. m­. I. n. m. 1. Szovjetunió 17 13 33 30. Bermuda — — 1 2. NDK 40 25 25 39. Pakisztán — — 1 3. Egyesült AU. 34 35 25 40. Puerto-Rico — — 1 4. NSZK 10 12 17 41. Thaiföld — — 1 5. Japán 9­­ 10 6. Lengyelország s s 11­­ PONTVERSENY 1. KubaárU s 4 3 VÉGEREDMÉNYE 9. Románia 4 9 14 1. Szovjetunió 790, 2. NDK 836, 10. Magyarország 4 5 12 3. Egyesült Államok 600, 4. NSZK 11. Finnország 4 2 — 282, 5. Lengyelország 192, 6. Ro­ll. Svédország 4 1 —­mánia 181. 7. Japán 168. 8. Bur­ 13. Nagy-Britannia 3 3 5 Mária 167. 9. MAGYARORSZÁG 14. Olaszország 2 4 7 155, 10 Kanada 100. 15. Jugoszlávia 2 3 .:­u. Olaszország 101. 12. Nagy­in. Franciaország 2 2 5 Britannia 96. 13. Kuba 38. 14. 17. Csehszlovákia 2 2 4 Csehszlovákia 73. 15. Franciaor­ 18. Ú­­-Zéland 2 1 1 ság 71. 16. Finnország 56. 17. 19. Dél-Korea 114 Jugoszlávia 56. 18. Svédország 55, 20. Svájc 1­­ 2 19. Ausztrália 32, 20. Hollandia 21. Jamaika 1 1—41. 22. Koreai NDK 1 1 — 21. Új-Zéland 36 . 22. Belgium 23. Norvégia 1 1 — 35 , 23. Dél-Korea 34, 24. Brazília 24. Dánia 1 — 2 24, 25. Svájc 24 , 26. Spanyolor­ 25. Mexikó 1—1 szág 23, 27. Dánia 18, 28. Nor­ 26. Trinidad 1 — A­végia 18, 29. Koreai NDK 17, 30. 27. Kanada — 5 6 Irán 16, 28. Belgium — 3 3 31. Jamaica 15, 32. Mongólia 14, 29. Hollandia — 2 3 33. Mexikó 13, 34. Portugália 12, 30. Portugália — 2—33. Ausztria 10, 36. Trinidad 8, 31. Spanyolország — 2—37. Írország 7, 38. Puerto-Rico 7, 32. Ausztrália — 1 — 39. Venezuela 5, 40. Bermuda 4.­­33. Irán — 1 1 41. Pakisztán 4, 42. Thaiföld 4, 34. Mongólia — 1—43. Argentína 3, 44. Görögország 35. Venezuela — 1—3, 45. Izrael 3, 46. Törökország 38. Brazília — — 2 3, 47. Panama 2, 48. Guatemala 37. Ausztria — — 11, 49. Kolumbia 1 ponttal. CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP. - Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának lapja. - Megjelenik: hétfő kivételével. - Főszerkesztő Rácz Lajos. - Szerkesztőség: 1740 Szeged, Magyar Tanácsköztársa­ság útja 10. sz. - Telefon: 12-715 és 12-718. - Telexszám: 82-282. - A főszerkesztő telefonszáma: 15-729 - Az éjszakai ügyelet telefon­száma: 13-508 - Hódmezővásárhelyi szerkesztőség: 8800 Hódmező­vásárhely. Tanácsháza. oszt. 15. - Telefon: 11-905 és 11-919 - Makói szerkesztőség: 6900 Makó. Felszabadulás u. 3. sz. - Telefon: 44. - Szentesi szerkesztőség: 6600 Szentes, Kossuth tér * sz-­­ Telefon: 470. - Csongrádi szerkesztőség: 6640 Csongrád Felszabadulás útja 2-4 - Telefon: 312. - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Kovács László..--.-Kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 13-500 és 13-116. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap irodánál - B16-­­ díj egy hónapra 20,- forint. - A lapot a Szegedi Nyomda nyomja. — 6720 Szeged. Baissu­ zaUiieztar a. a­v. - Telefon: 19-506. - Felelős vezető: Hahó József. — Jadens Már­r Btagg. )

Next