Csongrád Megyei Hírlap, 1982. május (39. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-27 / 122. szám

Ii kutatások hasznosítása az élelmiszer-gazdaságban A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ülése Tegnap, szerdán délelőtt dr. Kakuszi László elnök ve­zetésével ülésezett Szegeden a Csongrád megyei Népi El­lenőrzési Bizottság. A KNEB országos felmérése kereté­ben azt kísérték figyelem­mel a népi ellenőrök, hogy az elmúlt öt év során ered­ményesen lezárt és beveze­tésre előkészített agykuta­tásokat a korábbinál gyor­sabb és jobb hatásfokkal hasznosították-e; mennyiben tervszerű a termelési felté­telek, illetőleg az új vető­magok iránti fogadókészség megteremtése, valamint a piaci értékesítés előkészíté­se? Így kiterjedt a vizsgálat mezőgazdasági üzemekben négyféle őszibúza-fajtára, három kukoricafajtára, nap­raforgó- és lucernanemesítési eredményekre; a szarvas­­marha- és sertéstenyésztésre; az élelmiszer-feldolgozó ipar területén pedig a Szegedi Szalámigyár és Húskombi­nát, valamint a Szegedi Kon­zervgyár fejlesztési tevé­kenységére. A Szegedi Gabonatermesz­tési Kutató Intézet a gabo­nafélék és az olaj­növények nemesítését, továbbá a gabo­nafélék fejlesztéstechnikai kutatásait végezte. Az el­múlt öt év alatt összesen 31 fajta és fajtahibrid kapott munkájuk eredményeként ál­lami minősítést, amelyek kö­zül 25 jelenleg is „él”. Mint­egy 37 alapkutatási és mód­szertani jellegű új eredmény is született, s még további 4 találmányuk és 18 újításuk került elfogadásra. Az ered­mények hozzájárultak a faj­lagos hozamok növeléséhez, illetve jelentősen emelni tudták az exportált kukori­ca-vetőmag mennyiségét. Az intézet kutatási eredményei végül is a gyakorlatban, a termésátlagok növelésének 45—50 százalékban részesei. Ez jelentős eredményként könyvelhető el. A vizsgált három mezőgaz­dasági nagyüzem , a fábi­­ánsebestyéni Kinizsi és a makói Kossuth Tsz, vala­mint a vásárhelyi Egyetemi Tangazdaság fejlett növény­­termelési ágazata jó alapot adott a felmérésekhez A me­gyében előállított GK Tisza­­táj őszibúza-fajta termésát­laga az utóbbi négy évben meghaladta az ugyancsak közkedvelt martonvásári 4- es fajta eredményeit. A mennyiségi többleteredmény mellett a GK Tiszatájnak a legmagasabb a nedves sikér­tartalma és sütőipari érték­száma is. Ugyanakkor nö­vénybetegségekre — liszt­harmatra, levélrozsdára — még annyira sem volt érzé­keny, mint azt a nemesítő intézet mutatói jelezték. A vizsgált üzemekben az utób­bi években jelentősen emel­kedett az Mv 8-as búzafajta vetésterülete, ennek oka, hogy megyei átlagot megha­ladó terméshozamokat értek el vele. A kukoricatermesz­tésben három nemesített faj­ta eredményeit vizsgálták, s az a megállapítás, hogy kö­zülük a Pioneer 3780 jelű hozta a legnagyobb átlagter­mést, 7,95 tonnát hektáron­ként. Általános érvényű megál­lapítás, hogy az új fajták elterjesztésében és a vető­magszükséglet biztosításában jelentős szerepeket vállalnak a termelési rendszerek gesz­torgazdaságai. Mint az ter­mészetes is, a legjobb ter­mőképességű fajták kerül­nek a termelők érdeklődésé­nek középpontjába, egy-egy jobb fajta megjelenése gyor­san visszaszorítja a koráb­ban nagyobb területen ter­melt fajtákat is. ♦ Az állattenyésztést két te­rületen kísérték figyelemmel. A Felgyői Állami Gazdaság­ban 1973 májusától működik szakosított sertéstelep, ahol a kahyb 32-es fajtát tenyész­tik. Az állomány tenyésztési és termelési eredményei az­óta dinamikus fejlődést mu­tatnak, a megye húsz szako­sított sertéstelepének átlag­­eredményeivel összehasonlít­va jövedelmezőség szerint a felgyőieké a legjobb ered­mények között szerepel. A szarvasmarha-tenyésztést a szegvári Puskin Tsz-ben vizsgálták meg, ahol a szö­vetkezeti vezetők véleménye szerint az iparszerű tartási körülményekhez a Hungaro­­fríz fajta alkalmazkodott job­ban, az országosan elterjed­tebb Holstein-fríz fajtánál. Az egy tehénre jutó tejter­melés 1976-tól 81-ig 56,4 szá­zalékkal emelkedett Szegvá­ron. ♦ Az élelmiszeripart illetően megállapították, hogy a Sze­gedi Szalámigyár és Hús­kombinátban — kutatások eredményeként — sikeresen oldották meg a sertésvágás volumenének növelését, az állatok jobb hatásfokú el­véreztetését és a késztermék minőségének javítását. A Szegedi Konzervgyár a sűrí­tett paradicsom exportképes­ségének javítására tettek megfelelő intézkedéseket. A mezőgazdasági üzemekben paradicsomzúzalék-előállító telepeket és léállomásokat létesítettek, ugyanakkor a gyárba érkező zúzalék ob­jektív­­minősítési rendszerét vezették be, sokirányú kuta­tás eredményeként. ♦ Szemenyei Vilmos, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bi­zottság mezőgazdasági fő­osztályának vezetője elmond­ta a Csongrád megyei vizs­gálat anyagáról, hogy az tar­talmi részének magas szín­vonala és gazdag példatára révén alapját képezheti a KNEB e témakörű jelentésé­nek, amelyet a Miniszterta­nács elé terjesztenek. Besse­nyei Zsolt, a megyei pártbi­zottság munkatársa ugyan­akkor azt hangoztatta, hogy megyénkben a gazdálkodó szervek irányítói még min­dig nem veszik igénybe megfelelően azt a szellemi bázist, amelyet a Csongrád megyei kutatók biztosítani tudnak. A megyei NEB végül ja­vaslatokat fogadott el, ame­lyeket továbbít a Központi Népi Ellenőrző Bizottságnak. A tanácskozás Kakuszi László zárszavával ért véget. Z. P. Új növényfajtákat minősítenek Szerdán ülést tartott az Országos Mezőgazdasági Fajta­­minősítő Tanács. Az ülésen tizenhat magyar, tíz külföldi és egy magyar­ NDK-beli közös nemesítésű növény nyert állami minősítést, miközben öttől ezt az engedélyt vissza­vonták. A tanács ülése azért is emlékezetes lehet majd, mert ezúttal első ízben magyar nemesítésű hibrid napraforgók kapták meg a termesztéshez szükséges engedélyt. A négy új hibrid közül kettő az Iregszemcsei Kutató Intézet, a másik kettő pedig a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet nemesítése. Valamennyien kiállták már a korábbi időszak termesztési-termelési próbáit, magas olajtartal­mukkal tűnnek ki, és azzal, hogy különböző érési csoportba tartoznak, ennélfogva bő választékot kínálnak az eltérő adottságokkal rendelkező gazdaságoknak. - -------------------------------------------------------------------­ (« i in ■ f« ■ n i f I \| port wport vport Röplabda Karnyújtásnyira az NB I-től Szegeden folytatódott a hét végén az NB I-be jutást eldöntő osztályozó, a férfi B csoportban. Az első mérkő­zésen a feljutásra szintén esélyes 22. sz. Volán a Deb­receni Universitas csapatá­val találkozott. A debreceni­ek a vizsgaidőszak miatt igen tartalékosan álltak ki, ennek ellenére sikerült játsz­mát nyerniük a könnyelmű­en, helyenként enerváltan játszó Volán ellen. A követ­kező találkozón a DÉLÉP SC csapott össze a debrecee­­ni egyetemistákkal. A szege­diek „félgőzzel”, könnyed játékkal győztek az első mérkőzésükön igencsak el­fáradó ellenfelükkel szem­ben. Másnap, vasárnap a két esélyes, a DÉLÉP SC és a 22. sz. Volán csapott össze. A tét igen nagy volt: amennyiben a DÉLÉP 3:0-ra nyer, úgy a hátralevő mér­kőzésektől függetleül már NB 1-es csapatnak számít. Jól tudta ezt a Volán is, és mindent megtett azért, hogy a DÉLÉP-esek ne csak egy kellemes kirándulásként fog­hassák fel a debreceni utat. Ezt igazolta a kezdés is, a fővárosiak az első játszmá­ban végig vezetve nyertek a görcsösen küzdő, sokat hi­bázó szegediek ellen. Ezután viszont a DÉLÉP játékosai felszabadultan küzdöttek, vé­gig irányítottak a másfél óriág tartó mérkőzésen. A színvonalas, élvezetes játé­kot hozó találkozó megnye­résével a DÉLÉP SC tulaj­donképpen karnyújtásnyi kö­zelségébe ért az NB I-nek. Döntés ugyan a befejező, harmadik fordulóban lesz Debrecenben, ott azonban igen könnyűnek látszó fel­adat vár a szegediekre, két mérkőzésükön mindössze két játsszmát kell nyerniük, hogy felkerülhessenek az NB I-be! Ez, véleményünk szerint, nem okozhat gondot nekik. 22. sz. Volán—Debreceni Universitas 3:1 (5, 6, -14, 10). Szeged, lila iskola, 300 né­ző. Vezette: Szabó. Tirpák. DÉLÉP SC—Debreceni Universitas 3:6 (2, 16, 5). Szeged, lila iskola, 300 né­ző. Vezette: Tirpák, Szabó. DÉLÉP SC: ARANY, Nus­­ser, HUSZTA, Barta, PET­RE, Katona. Csere: Lénárt, Pesti, TIHANYI. Edző: Nyá­ri Sándor. DÉLÉP SC—22. sz. Volán 3:1 (-10, 10, 5,9). Szeged, li­la iskola, 300 néző. Vezette: Tirpák, Szabó. DÉLÉP SC: Arany, Nus­­ser, Huszta, Barta, PETRE, Katona. Csere: TIHANYI, Lénárt, Pesti, Klen, Verba. Edző: Nyári Sándor. Országos ifjúsági és serdülő­bajnokság Újabb fordulót rendeztek az országos ifjúsági és serdülő labdarúgó-bajnokság szegedi csoportjában. Eredmények: Ifjúságiak: Békéscsabai Előre Spartacus—­SZEOL AK 4-2 (2-1), HÓDGÉP METRIPOND SEI— Szarvasi Főiskola Spartacus 4-1 (2-1), Szolnoki SÍ—H. Szabó La­jos SE 11-0 (5-0). KSC—Lehel SC 0-1 (0-0), Gyulai SE—Szol­noki MÁV MTE 3-1 (3-0), Sze­gedi Dózsa—KSI 1-1 (0-0). El­maradt mérkőzés: Szegedi Dó­zsa—Szarvasi Főiskola Sparta­cus 0-0. 1. Szolnoki SÍ 19 14 3 2 57-18 31 2. KSI 19 12 2 5 47-18 26 3. Sze. MÁV 19 12 1 6 50-26 25 Serdülők: Békéscsabai Előre Spartacus—SZEOL AK 2-0 (0-0)­. HÓDGÉP METRIPOND SE— Szarvasi Főiskola Spartacus 4-1 (3-1). Szolnoki SI—H. Szabó Lajos SE 18-0 (11-0). KSC— Lehel SC 2-0 (1-0). Gyulai SE— Szolnoki MÁV MTE 0-0. Elma­radt mérkőzés: Szegedi Dózsa— Szarvasi Főiskola Spartacus 3-0 (1-0). 1. Bcsabai E. 17 15 1 1 67-16 31 2. SZEOL AK 17 13 1 3 54-11 27 3. Szolnoki SE 17 12 1 4 76-16 25 Vízilabda Tavaszi bajnok a Vasas A hét végén játszották a vízilabda OB I. utolsó ta­vaszi fordulóját. Megyénk csapatai nem szereztek pon­tot a két nap alatt, így a tavaszi táblázaton a SZE­OL AK a 10., a Szentes pe­dig négy pontjával a 12. he­lyet foglalja el. Eredmé­nyek: Tatabánya—Szentesi Vízmű 11-8 (3-2, 1-3, 4-3, 3-0) Tatabánya, vezette: Kosz­tolánszy, Pászt. Az igen fe­gyelmezetten játszó szen­tesi csapat a harmadik ne­gyedben 7-5-re is vezetett a hazaiak ellen, a hajrában azonban megtorpantak, Ká­dár, Markó, Fülöp és Komló­­si is kipontozódott, így nem tudták elkerülni a veresé­get. Szentesi Vízmű—Tatabánya 6-7 (1-2, 2-1, 1-3, 2-1)­­Szentes, 700 néző, vezette: Samu, Bíró. A visszavágón nagy akarással és lelkese­déssel játszottak a hazaiak, de a nagy akarás inkább több hibát, mind sikert ho­zott. A Tatabánya érett, tak­tikus játékával nyert. Vasas—SZEOL AK 16-12 (4-4, 4-2, 4-5, 4-1) Budapest, 200 néző. A baj­nokság első számú esélyese hazai pályán az utolsó ne­gyedben mutatott jó játé­kával tudta kétvállra fek­tetni a szegedieket. Vasas—SZEOL AK 15-8 (2-2, 4-1, 4-3, 5-2) Szeged, 500 néző, vezette: Domby, Puskás. A vissza­vágó mérkőzésen a Vasas valamennyi helyzetét ki­használva biztosan győzött, csupán győzelemaránya volt kérdéses. A tavaszi bajnokság utol­só fordulója néhány meg­lepetést hozott, ezek közé tartozik, hogy az eddig na­gyon mérsékelten szereplő Eger legyőzte a Ferencvá­rost, így pontszámban be­fogta a Szentes csapatát. A Vasas pontveszteség nélkül, remek gólaránnyal vezeti a táblázatot, míg az utolsó he­lyen az előzetes várakozás­nak megfelelően a Volán SC áll, egy pontjával. A bajnokság első forduló­jának befejezése után nem pihentek a csapatok, ugyan­is május 25-én kedden meg­kezdődött az őszi pontvadá­szat. A Szentes hazai pá­lyán fogadta a Szolnokot, a SZEOL AK pedig Budapest­re utazott a Bp. Spartacus­­hoz. Eredmények: SZEOL AK—Bp. Spartacus 7-5 (1-0, 2-2, 1-2, 3-1) Budapest, vezette: Samu, Erdős. SZEOL AK: Dr. Esz­tergomi — Molnár L. (1), dr. Zámbó (1), Bozsó (1), Ud­­vardi (2), dr. Gál, Lengyel G. (2). Csere: Dudás, edző: Szittya Károly. . A hétvégi gyengébb szereplés után új­ra jó játékkal szerezte meg a két pontot idegenben a szegedi csapat, s így ala­posan elhúzott a sereghaj­tóktól. Szolnoki VSE— Szentesi Vízmű 13-9 (2-2, 5-2, 4-3, 2-2) Szentes, 400 néző, vezette: Ferenczi, Gyerő. Szentes: Fa­­ludi — Markó, Komlósi, Kádár (1), Pengő (4), Ku­­rucz (1), Fülöp. Csere: Vass (1), Sprok (1), Horváth Gy., Horváth Cs. (1), edző: dr. Tóth Gyula. Gyenge játék­kal kezdte az OB I őszi sze­zonját Szentes, jellemző, hogy több emberelőnyös helyzetet nem tudott érté­kesíteni, míg két gólt em­berhátrányból kapott. A bajnokság állása 1. Vasas 14 14 - - 205-120 is 2. BVSC 15 12 1 2 182-126 25 3. 6. Dózsa 15 10 3 2 146-113 23 4. Tata K. 15 9 3 3 148-130 21 5. Honvéd 15 9 1 5 151-146 19 8. Izzó 15 8 1 6 158-133 17 7. FTC 15 8 - 7 144-134 16 8. Szolnok 15 7 2 6 147-147 16 9. OSC 15 7 1 7 157-143 15 10. SZEOL 1­5 6 2 7 129-138 14 11. Spart,. 15 2 1 12 116-160 5 12. Szentes 15 2 - 13 122-165 4 13. Eger 15 2 - 13 136-197 4 14. volán 14 s 1 13 100-183 1 Labdarúgó megyei II. osztály Élesedik a küzdelem Két fordulóval a megyei II. osztályú labdarúgó-baj­nokság befejezése előtt sem dőlt el a bajnoki cím sor­sa, de még az sem derült ki, hogy a Postás mellett mely csapatok kényszerülnek búcsúra. Az előbbi kérdésre a választ talán az elkövet­kezendő hét végén már meg­kapjuk, hiszen a Tisza-Új— Bordány rangadóra kerül sor. Tisza-Új—Csanytelek 2-0 (6-6). Csanytelek, 200 né­ző, vezette: Kiss J. Az első félidőt a hazai csapat vé­gig támadta, de fölényét nem tudta góllá váltani. Szünet után fokozatosan fel­jött a vendég együttes, fá­radni látszott a hazai gár­da, így Adamov és Jaksa góljaival megérdemelt Ti­sza-Új győzelem született. Bordány—Szegvár 4-0 (1-0). Bordány, 350 néző, vezette: Balta. Sportszerű és iramos mérkőzésen a jó formában levő hazaiak a négy gól mel­lett sok gólhelyzetet dol­goztak ki. Gólszerzők: Far­kas L. (3), Balogh. Szőreg—Csanádpalota 2-2 (2-0). Szőreg, 200 néző, ve­zette: Csóti. A hazaiak a biztos vezetés tudatában ki­engedtek, s a lelkes Csa­nádpalota a szünet után egyenlíteni tudott. Mihálytelek—Mórahalom 7-1 (2-0). Mihálytelek, 200 néző, vezette: Laczkó. Az eredmény önmagáért beszél. Góllövők: Dömötör (4j, Far­kas T., dr. Hegyes, Kálly, ill. Farkas. Pitvaros—Székkutas 1-0 (0-0). Székkutas, 100 néző, vezette Szécsi. Mindkét fél­időben a hazaiak dolgoztak ki több gólhelyzetet, de azok kihasználása sorra el­maradt. A vendégek jól el­talált góllal szerezték meg az értékes két pontot. Domaszék—Sz. Postás 2-1 (0-0). Domaszék, 100 néző, vezette: Szőke. A többet tá­madó és a vendégek vé­delmi hibáit kihasználó együttes nyert. Nagymágocs szabadnapos volt. A bajnokság állása:­ ­ egy-egy büntetőpont, levonva 1.. Tisza­új 22 15 5 2 56-23 35 2. Bordány 22 14 6 2 76-19 34 3. Nagymág. 22 11 7 4 48-25 29 4. Mihályt. X 23 11 7 5 60-34 28 5. Szőreg 22 9 10 3 33-28 28 6. Csanytelek 22 6 8 8 21-34 20 7. Szegvár 22 8 4 10 35-41 20 8. Pitvaros X 22 6 7 9 35-51 18 9. Mórahalom 22 5 7 10 48-56 17 10. Domasz. X 23 6 5 12 26-37 16 11. Srékkutas 21 7 2 12 17-33 16 12. Csanádp. 21 5 6 10 32-51 16 13­. Postás 22 2 21 18 pp-56 1 6 14. Balástya törölve Területi teniszverseny Mostanában nem telik el hétvége úgy, hogy ne rendez­nének teniszversenyt Szentesen. A sorban a legutóbbi volt a legrangosabb, hiszen négy megye egyéni versenyzőinek délkelet-magyarországi területi döntőjére került sor. Az erősebb nem képviselői sajnos „nem ütöttek labdába”, de a nők kárpótolták a férfiak sikertelenségét. Csongrád me­gyei eredmények: Női egyéni: 1. Magyar Ildikó (Szentesi Kinizsi), 2. Nagy Ágnes (JATE), 3. Gulácsi Ágnes és Szabó Edit (mind­kettő Szentesi Kinizsi). Női páros: 1. Magyar Ildikó, Gu­lácsi Á. (Szentesi K.). 2. Sz. Imre Á., Nagy Á. (JATE). 3. Vajdovich, Szabó (Szentesi K.). Vegyes páros: 1. Tóth M. Nagy Á. (KSC. JATE), ... 3. Bakos E.. Magyar I. (Szen­tesi K.) és Bakonyi L.. Ribári Á. (KSC. JATE). Férfi pá­rosban: ... 3. Klivényi, dr. Sebő (JATE, Szarvas). ÖHV megyei döntő Az MHSZ Csongrád me­gyei vezetősége Szegeden rendezte összetett honvédel­mi versenyének megyei dön­tőjét. A döntőn három ver­senyszámban (400 m aka­dályfutás, 1500—2000—3000 m terepfutás) négy korcso­portban (ifjúsági fiú, junior fiú, férfi felnőtt, női felnőtt) mérték össze tudásukat Csongrád megye legjobbjai. Eredmények: Ifjúsági fiú akadály: 1. Vass Imre (Szeged I.). Pár­baj: 1. Vass Imre (Szeged I). Terep: Lutus József (Csongrád). Junior fiú aka­dály: 1. Czakó István (Sze­ged II.). Párbaj: 1. Czakó István (Szeged II.). Terep: Károly József (Hódmezővá­sárhely). Felnőtt férfi aka­dály: 1. Köteles János (Ma­kó). Párbaj: 1. Dibemárdó Ferenc (Szentes). Terep: 1. Kovács Imre (Hódmezővá­sárhely). Női akadály: Solti Margit (Szeged I.). Párbaj: Molnár Erika (Szentes). Te­rep: 1. Bodor Ágnes (Csong­rád). Az összetett csapat­­versenyben: 1. Csongrád (Bodor Ágnes, Lutus József, Sinkó Sándor, Vérségi Lász­ló), 2. Szeged II., 3. Szeged I. Ha: Makó— DÉLÉP Az eredetileg május 26-ra kisorsolt Makó—DÉLÉP MNK labdarúgó-mérkőzést ma délután 17 órai kezdet­tel játszák a makói sportpá­lyán. Tanácsadás — totózóknak 1. Cavese (10)— Pistoiese (14) 1 2. Lazio (8)—Cremonese (14) í 3. Palermo (8) —Reggiana 12) 1 x 4. Pisa (3)—Spal (19) 1 5. Rimini (16)—Brescia (18) x 1 6. Samben. (9)—Lecce (13) 1 x 7. Samben.—Lecce I. félidő x 1 8. Sampdoria (2)—Perugia (7) 1 9. Sampd.—Perugia I. félidő 1 x 10. Varese (5)—Bari (4) x 1 11. Varese—Bari I. félidő x 1 12. Verona (1)—Catania (11) 1 13. Verona—Catania I. félidő 1 x “I" 1 Foggia—Pescara t Pótmérkőzések: 1, 1, CSÜTÖRTÖK, 1983. MÁJUS 37.

Next