Debreceni Pozsgástár, 1998 (1. évfolyam, 1. szám)

1998 / 1. szám

ELINDULTUNK ÚJRA! (Beköszöntés) Szeptemberben éppen három éve, hogy lelkes sietséggel és még lelkesebb harminc­­egynéhány fős taggal újjáalakult és egyben megalakult a Debreceni Kaktuszgyűjtők E­­gyesülete. Újjáalakult, mert az MKOE vidéki szakköreként régen és jól ismert tagjai kez­deményezték, és megalakult, mert az Országos Egyesülettől független, bejegyzett egye­sületté lettünk, önálló jogi státusszal. Viszont e sokat sejtető önállóság és függetlenség nem az ország kaktuszgyűjtőitől való elkülönülést jelenti, még csak nem is hazánk egye­sületeitől és szakköreitől való szakmai baráti különválást, csupán jogi önállóságot! Ezt szeretnénk kihangsúlyozni, mintegy deklarálni is. Ma már közel hatvanan vagyunk, és többen tagjai maradtunk és maradunk az Országos Egyesületnek. Többségünknek sok­rétű, jó kapcsolatai vannak jó pár más vidéken élő gyűjtőtársunkkal, szakkörökkel és egyesületekkel. Egyesületté válásunkban erre törekszünk, s emberi szeretetteljes kap­csolattartásra hívjuk fel kis hazánk összes pozsgás, de más életmódú növényeket ked­velő társadalmi csoportjait is. Ezenkívül mi is feladatunknak érezzük szűkebb pátriánkban hirdetni a növények és különösképpen a pozsgások szeretetét, tartásukkal, termesztésükkel, szervezetükkel, élettanukkal, rendszertanukkal, környezeti igényeikkel és elterjedésükkel kapcsolatos ismereteket. Az éppen aktuális, új fajok és élőhelyük beszerezhető leírásával igyekszünk tudatosítani a természet, az élőlények - ezen belül a pozsgás növények - veszélyeztetett­ségét, s így védelmének elengedhetetlenségét! (Amelyhez például a mesterséges ivaros szaporításokkal és az ezáltali, gyűjtők közötti terjesztésekkel mi is hozzájárulhatunk!) Azt hiszem a leírtak már köztudottak rólunk, de addig ezek nem válhatnak egyértelmű­vé, amíg el nem jutottunk eddig a pontig, amikor is évente két-három kiadásúra tervezett folyóiratot indíthatunk. Tükrözze ez a kapcsolatteremtő és -tartó szándékunkat, egyesü­letünk életének mindennapjait, az érdeklődés középpontjában álló pozsgáscsoportok megfigyelései, tapasztalatai közlése révén ugyanúgy, mint más - akár tudományos - is­meretterjesztő írások, folyóiratszemlék közreadása által. Itt sem akarjuk megosztani az írni tudókat, kevesen vagyunk ahhoz pozsgást szerető emberek, hogy ennyi felé halad­junk. Támogatunk minden megjelenő "kaktuszkultúrát" hirdető fórumot, folyóiratot, lapot, és mindenkit arra biztatunk, tiszteljen meg minket is igényes írásával! Ezért nem zárkó­zunk el, és igyekszünk a terjesztésünkkel hozzáférhetővé tenni megjelenő számainkat. A külföldieken kívül figyeljük a hazai kaktuszos irodalmakat, folyóiratokat és némileg ezt próbáljuk nyomdatechnikailag is nívósan "kiegészíteni", itt-ott talán más színűvé tenni. Szeretnénk - ha nem is minden számban - a cikkeket magyarázó kislexikonnal, kez­dők rovatával , egyesületünk krónikájával, híreivel és programjainak tervezetével is széle­síteni a közreadott információkat. Az illusztráló fényképeket, ábrákat is igyekszünk a lehe­tő leg teljes­ségében, színében megjelentetni. Fontos egyesületi programunk az igények növekedtével egy "kaktuszos fotóiskola" rendszeresítése, ennek esszenciája szintén bő­víti majd fo­lyóiratunkat. Úti beszámolók, más gyűjtőtársunknál átélt látogatások , kirán­dulások ugyancsak növelhetik közös tapasztalatainkat, együttes örömünket mások és önmagunk növényeiben. Ez az öröm és barátságra hívás legfőbb célunk, mert ezeknek középpontjai a kaktuszok­­ és egyéb pozsgások - nagy növénycsoportja, amelyek példát adnak - hiszen bennük so­­ha­sem csalódunk - hogyan legyünk bizalommal egymás iránt mi gyűjtők is! Papp László biológus (az Egyesület elnöke)

Next