Debreceni Szemle, 1941 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 8. szám - Hankiss János: Irodalom és nemzeti jelleg

194 Hankiss János : Irodalom és nemzeti jelleg. Nem magyar miliő, magyaros (jellegzetes magyar körülmények közt fejlődött) alakok teszik az irodalmi alkotást magyarrá. Nem is mindig a regény hazafias célzata,­­ az, hogy kimondott vagy jelképi leckét ad a nemzetnek. Sokszor a regény dinamikája, hangulata, érzé­kenysége bizonyos problémák iránt, reakcióképességének foka és színe... Éppen ezért hibás volna az írók egy részét magyartalannak vagy közömbösnek tartani csak azért, mert egyik vagy másik ilyen követel­mény nem érintette őket. A magyarság egységes, szerves, de homályos és mély lényeg, földalatti forróság ; kigőzölgései és kitörései nagyon különbözők lehetnek, vegyi összetételük mégis ugyanaz. A magyarság mint lényeg és mint ösztönösen érzett eszmény talán egy óriási közle­kedőedény-rendszer vastag szára, a magyaros művek — sokszor nagyon távol tőle — a többi százak. Ki tudja, nem áll-e mindben egyforma magasan a magyarság, ha egy bizonyos pillanatban nem is mind egy­aránt hozzáférhető s egyenlően hasznos, egyforma sűrű? Nem sok értelme van Eötvöst vagy Adyt, Mikszáthot vagy József Attilát kiközösíteni. Kiki azzal szolgál, amivel tud, mint a Miasszonyunk bohóca. Az egyik a bíráló elme éleslátásával fedezi föl Bizánc romlásában vagy Bakócz Tamás bukásában a magyar sors látható rugóit, a másik kuruc dina­mizmusával, a botránkozás korbácsával, mély bűnbánattal, a harmadik látszólag időntúli problémáival és európaiságával. Ambrus Zoltán, a gyökeres székely szinte hozzá sem nyúl a nemzeti misztika gyökerei­hez : néphez, történelemhez, de erkölcsi attitűdje, különleges hangulata, furcsa szomorúsága a századforduló magyar írójának jellegzetes viszo­nyából fakad a szeretve rettegett Nyugathoz. Mert maga az európaiság is magyar hagyomány és magyar tehetség nálunk. Nyugat és Kelet birkózó ölelkezése jellegzetes magyar Laokoon­­csoport. Majd vonzza, majd taszítja lelkünket az, ami nem­ magyar s ez lelkünk mozgalmának perpetuum mobiléje. A magyar ábrándozó, réveteg tekintete óriás tengelyeket szúr zenit és nadir, Shakespeare és a népdal,20 Homér és Osszián közé. Miénk a föld, úgy is, mint álmaink játszótere, gyarmatvilága; úgy is, mint kötelesség és mint büntetés. Isten ostora vagyunk rajta és Isten pajzsa, így is, amúgy is a mienk... A nemzet nyelvében él, de ez még csak a csecsemő ösztönélete. Aki magyarul beszél, még nem veszett el a nemzetre nézve, de még nem is jelentett számára semmit. Irodalmában, azaz eszmevilágában, csodavilágában és erőterében kell élnie, hogy csakugyan nemzet legyen.21 Hankiss János. 20 Arany János kapcsolta így össze. 21 L. még Défense et illustration, 123, skk. 11.

Next