Debreceni Szemle, 1989 (9. évfolyam, 1. szám)
1989 / 1. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Karmazsin László: A magyar egészségügy strukturális feszültségei
Egészségügy A magyar egészségügy strukturális feszültségei „ahogy én látom,...” „minden tévedés jogát fenntartom” .AZ elfogultság tényét is vállalom” Nincs könnyű helyzetben ma a cikk felkért szerzője, mert a magyar egészségügyről írni felelősségteljes dolog és bizonyos szintű rálátást is igényel. Mégis elvállaltam, mert harminchat esztendeje foglalkozom a gyermekek egészségügyének szolgálatával, voltam felelős állami vezető is - így a felkérést nemcsak megtisztelő feladatnak tartom, hanem úgy érzem, kötelességem is nyilatkozni. Először szeretném definiálni, meghatározni, mit értek én egészség alatt. Az egészséget a szomatikus (a testi), pszichés és pszichoszociális dimenziók egyensúlyának tartom. A különböző életszakokban az egészség szempontjából változó az egyes dimenziók jelentősége, egyensúlyuk az élet minden szakaszában döntő. Pl. az öregedés és az öregkor szempontjából a legjelentősebbnek látszik a személyiség, azaz a pszichés dimenzió, melynek segítségével a korral járó, elkerülhetetlen testi és pszichoszociális hanyatlás kiegyensúlyozható. Ha ez nem történik meg, az öregedés kiegyensúlyozatlan, deviáns lesz, az egyén „előbb hal meg” szociálisan és pszichésen, mint szomatikusan. A személyiség fejlődésében viszont a gyermekkor és a nevelés látszik döntő szerepet betölteni. Úgy tűnik, hogy az egészség, boldogság, kiegyensúlyozott személyiség szoros összetartozása nem olyan tisztán, világosan és egyértelműen él a tudatunkban, amint azt jelentősége megérdemelné. Ugyanakkor mindenki boldogságra törekszik, gyermekei boldogulását akarja, tervez, remél, teszi a dolgát. Életvezetésében, gyermekeivel való foglalkozás során, magatartásában, „kisugárzásában” azonban elemi hibákat vét, szem elől téveszti a „lényeget”, és csodálkozik, amikor zsákutcába kerül, ha boldogságkeresése közben az önpusztítás gondolatával is foglalkozik. Mindezek eredményeképpen egészsége súlyosan károsodik vagy éppen gyermekein veszi észre csodálkozva, hogy bár „mindent megtett”, „mindent megadott nekik”, azok fejlődése helytelen, nem kívánt irányú lesz, testi vagy lelki zavar tünetei mutatkoznak náluk, nyugtalanok, nem találják helyüket a társadalomban. Ebből a néhány, bevezető mondatból kitűnik, hogy az egészségi állapot domináns meghatározója a bennünket körülvevő mikro- és makrovilág. 3