Debreceni Szemle, 1997 (5. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Diószegi István: Keleti vagy nyugati orientáció? A külpolitikai irányvétel problémái az Osztrák-Magyar Monarchiában az 1867-es kiegyezés után

Diószegi István Keleti vagy nyugati orientáció? A külpolitikai irányvétel problémái az Osztrák-Magyar Monarchiában az 1867-es kiegyezés után Az osztrák-magyar külpolitikai orientációról beszélve mindjárt bevezetésül szük­ségesnek látszik a téma közelebbi meghatározása. A tanulmány címe ugyanis mind terminológiai, mind kronológiai tekintetben félreérthető. Az orientáció ki­fejezés azt a benyomást keltheti, hogy a szerző az osztrák-magyar külpolitika súlypontképzését kívánja taglalni, azt, hogy ez a külpolitika a keleti, avagy a nyugati terrénumot tekintette-e fő érvényesülési területének. Az ilyen impresszió történetileg is megalapozott lenne, hiszen attól az időponttól kezdve, hogy I. Ferdinánd a magyar és a cseh trónra került, a Habsburg birodalom újra és újra szembesült a súlypontképzés alternatívájával. Tanulmányomban az orientáció problémáját azonban nem ebben az értelemben szándékozom tárgyalni. Már csak azért sem, mert a königgratzi csatavesztéssel és a prágai békével megszűnt az évszázados vagylagosság, és a nyugati érvényesülés, mint olyan, végképp lekerült a napirendről. Fejtegetéseim során a külpolitikai orientációt úgy fogom fel, mint a szövetségi irányultság szinonimáját, és arra a kérdésre igyekszem válaszolni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia mely hatalmakkal együttműködve, netán szövet­kezve óhajtotta elérni külpolitikai céljait. Bevezetésül még csak annyit, hogy tanulmány címében szereplő kronológiai meghatározás 1879-ig terjedően érvé­nyes, mert a kettősszövetség létrejöttével az osztrák-magyar szövetségi politi­kában is megszűnt mindenféle vagylagosság. * A tanulmány témájára áttérve szükségesnek látszik néhány, a szövetségi politika természetével kapcsolatos megjegyzés előrebocsátása. A külpolitika legáltalánosabb célja az állam szuverenitásának, biztonságának és területi integ­ritásának szavatolása. Az állam ezeknek a céloknak az elérésére különféle belső és külső eszközökkel rendelkezik, illetve különféle eszközöket vesz igénybe. A belső eszközök közül elsősorban a gazdasági, a katonai és az ideológiai instrumen­­tárium kívánkozik említésre, a külsők közül pedig a szövetségi politika. Ha az állam úgy ítéli meg, hogy céljai elérésére a belső eszközök elégtelenek, a külön­féle érdektalálkozások mentén társakat keres, és más államokkal semlegességi, kölcsönös segélynyújtási, esetleg offenzív szerződésre lép. Az államközi kapcso­latokban a társkeresés és a társválasztás meglehetősen általános, és olyan esetek, mint az Egyesült Államok önként választott izolációja, vagy Kína elzárkózása, ki­vétel számba mennek. Hogy mely államok hogyan és milyen körülmények között társulnak, az számos tényező függvénye, a tartós szövetségi kapcsolatokban azon-

Next