Debreceni Szemle, 1997 (5. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Diószegi István: Keleti vagy nyugati orientáció? A külpolitikai irányvétel problémái az Osztrák-Magyar Monarchiában az 1867-es kiegyezés után
Diószegi István Keleti vagy nyugati orientáció? A külpolitikai irányvétel problémái az Osztrák-Magyar Monarchiában az 1867-es kiegyezés után Az osztrák-magyar külpolitikai orientációról beszélve mindjárt bevezetésül szükségesnek látszik a téma közelebbi meghatározása. A tanulmány címe ugyanis mind terminológiai, mind kronológiai tekintetben félreérthető. Az orientáció kifejezés azt a benyomást keltheti, hogy a szerző az osztrák-magyar külpolitika súlypontképzését kívánja taglalni, azt, hogy ez a külpolitika a keleti, avagy a nyugati terrénumot tekintette-e fő érvényesülési területének. Az ilyen impresszió történetileg is megalapozott lenne, hiszen attól az időponttól kezdve, hogy I. Ferdinánd a magyar és a cseh trónra került, a Habsburg birodalom újra és újra szembesült a súlypontképzés alternatívájával. Tanulmányomban az orientáció problémáját azonban nem ebben az értelemben szándékozom tárgyalni. Már csak azért sem, mert a königgratzi csatavesztéssel és a prágai békével megszűnt az évszázados vagylagosság, és a nyugati érvényesülés, mint olyan, végképp lekerült a napirendről. Fejtegetéseim során a külpolitikai orientációt úgy fogom fel, mint a szövetségi irányultság szinonimáját, és arra a kérdésre igyekszem válaszolni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia mely hatalmakkal együttműködve, netán szövetkezve óhajtotta elérni külpolitikai céljait. Bevezetésül még csak annyit, hogy tanulmány címében szereplő kronológiai meghatározás 1879-ig terjedően érvényes, mert a kettősszövetség létrejöttével az osztrák-magyar szövetségi politikában is megszűnt mindenféle vagylagosság. * A tanulmány témájára áttérve szükségesnek látszik néhány, a szövetségi politika természetével kapcsolatos megjegyzés előrebocsátása. A külpolitika legáltalánosabb célja az állam szuverenitásának, biztonságának és területi integritásának szavatolása. Az állam ezeknek a céloknak az elérésére különféle belső és külső eszközökkel rendelkezik, illetve különféle eszközöket vesz igénybe. A belső eszközök közül elsősorban a gazdasági, a katonai és az ideológiai instrumentárium kívánkozik említésre, a külsők közül pedig a szövetségi politika. Ha az állam úgy ítéli meg, hogy céljai elérésére a belső eszközök elégtelenek, a különféle érdektalálkozások mentén társakat keres, és más államokkal semlegességi, kölcsönös segélynyújtási, esetleg offenzív szerződésre lép. Az államközi kapcsolatokban a társkeresés és a társválasztás meglehetősen általános, és olyan esetek, mint az Egyesült Államok önként választott izolációja, vagy Kína elzárkózása, kivétel számba mennek. Hogy mely államok hogyan és milyen körülmények között társulnak, az számos tényező függvénye, a tartós szövetségi kapcsolatokban azon-