Dél-Kelet, 1993. március-június (1. évfolyam, 1-15. szám)
1993-03-18 / 1. szám
Titokzatos tolvajok ШЁШвЁЁЁЁЯ1ЯЁЯШШЁШШЯШШШЁЁЁЁЯЯЯШЯЁШвйЯШЁШЁШПВШШ шшшшт Riasztó hírek érkeztek Bánkútról. Széthordják, magyarul: ellopják a szebb napokat látott falut. Már csak az itteniek leszármazottjai emlékeznek Baross Lászlóra, a híres bánkúti búza nemesítőjére, aki a feleségével együtt a kápolna mögött van eltemetve. De eltemették a jövőt is, mondják az elkeseredett emberek, itt a világ végén szinte csak rendbontásról, betörésről, randalírozásról beszélnek, no meg a munkanélküliségről. Vége a mesebeli szocializmusnak, felütötte a fejét a vadkapitalizmus, a polgárok semmittevéssel múlatják az időt. A Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt-hez tartozó gazdaság épületei üresen árválkodnak, ahol egykoron heves, italozással egybekötött kártyacsatákat tartottak a hutui elvtársak. Lehet, hogy most ennek iszuk a levét, de erről mostanában nem beszél senki. Ballagok a fagyszitta földön az állomás felé. Megállok a fabudi előtt, és nézem a fehéren villogó elektromos fényjelzőt. Megborzongok. Hideg a ködös március. Itt a világvége. Állok a távolba futó sínpár között. A várótermet szabályosan kifosztották. Lábnyomok a plafonon, a falon. Betört ablaküveget rezegtet a huzat. Ellopták a több mázsás vaskályhát, amelyet valamikor odacsavaroztak a kőpadlóhoz. Működött a vasfűrész, senki nem zavarta az enyveskezű jómadarakat. Még a padot is megfújták, egyetlen rácsos ülőke szerénykedik a sarokban. P. Mónika fiatal, szemüveges fiatal lány, alig 20 éves. Mezőkovácsázi, nagyjából két esztendeje jegykiadó az állomáson. Az ajtaján vasrács, idegeneknek ide tilos belépni. A sarokban szeneskályha, amott zománcos lavór. Naponta 21 vonat megy el, mondja Mónika. Sorolja a betöréseket, kétszer a rendőrségen feljelentést is tettek. Még a jegykiadó ablakát is kiverték, legutoljára az elmúlt héten. Pedig alig van bevétele, itt áll a páncélszekrény is a fal mellett. Az utasok engem szidnak, panaszkodik a lány, hogy hideg a váró, nem takarítok, de vödörrel kell hordanom a vizet az állami gazdaság központjából. Az állomás Mezőhegyeshez tartozik, onnan hordják zsákban a szenet. A villanysorompó akkumulátorát is gyakran ellopják. Két héten belül hetet vittek el, most már lelakatolták az aknát. Jó sztori, hogy nemrégen havat lapátolt a váróterembe, azzal mosta fel a követ. Egyébként meggyőződése, hogy az Allomást nemsokára bezárják, mint 1991 előtt. Amen, mormolom magamban, és az elárvult gazdaság felé veszem az irányt.Keresem Zsók Ágoston kerületvezetői, de nincs szerencsém éppen most ment el valahová. Az egyik asztalnál Duna András ül, előtte kimutatások, papírok. Készséges beszélgetőpartnernek bizonyul. Szakszervezet is, büszkén említi, hogy az elbocsátott dolgozók nagy része nem lépett ki, ma is fizetik a tagdíjat. Bizony, 1991. januárjában még 170 ember talált itt megélhetést, jelenleg 21-en vannak, feladatuk a vagyonvédelem. Ahhoz képest eléggé riasztó híreket hallottam, vágok a diskurzus közepébe. Először azonban arról beszél, hogy totális felszámolás alatt van a gazdaság. Általában a medgyesiek, a kétegyháziak és a nagykamarásiak igénylik a földet, a helyi lakosok meg mehetnek ahova akarnak. Csak az a baj, hogy a munka nélkül maradottak zöme 53-57 éves, nem tud semmihez kezdeni. Ezek évtizedekig traktorosok, kombájnosok voltak, még vagyonjegyhez sem jutottak. Ez a kerület 1993. Március 18