Független Magyarország, 1957 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1957-01-15 / 1-2. szám
NÉPSZAVAZÁS Az elmúlt hat évben a “Dél Keresztje” hasábjain mindvégig azt az álláspontot képviseltük, hogy a külföldre szakadt magyarságnak választania kell: vagy teljesen elszakad Magyarországtól és éli zárt, öncélú, beolvadásra ítélt életét, vagy tudomásul veszi a valóságot: a Magyarország határain belül minden elnyomás ellenére tovább folytatódó magyar életet. Aki az utóbbit választja, annak el kell dobnia menekülése évszámához kötött nézeteit, örökre elmúlt társadalmi vagy politikai álláspontját. Az 1956 október 23.-át követő dicsőséges és tragikus események minden megmerevedett álláspontot, minden politikai képviseleti vitát nyomtalanul eltöröltek. Az egész magyar nemzet, hacsak rövid időre is, cselekvőképességét fegyverrel visszavívta és szabadsága néhány napján világot megrendítő módon népszavazást tartott. Ez a népszavazás egységesen kifejezett programmjával letörölte minden társadalmi osztálynak, volt politikai irányzatnak restaurálási reményeit. Ez az egész magyarság kiáltó követelése volt. A forradalom nyilvánosságra hozott programmpontjai a geopolitikai és külpolitikai helyzettel rendkívül józanul számoló, az adott lehetőségeken belül független országban szabad, egyenlőségben és jólétben megvalósítható emberi életet követelnek mindenkinek, teljes művelődési, vallási és politikai szabadsággal. Tamási Áronnak a forradalom alatt elhangzott rádióbeszédét idézve: “A hatalmak, amelyek a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk is a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formáinkban élhessünk. Ez a forma pedig a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája.” Külföldön több mint egy évtizede folyt a tinta és harsogott a szó arról, hogy ki képviseli az elnémított nemzetet addig, amíg a magyar nép alkalmas körülmények között ismét ki nem fejezheti akaratát. Ez az akaratnyilvánítás az október 23.-án kezdődött forradalommal és a magyar szabadságért folytatott harccal egyértelműen megtörtént. A magyar nemzet nem várta az alkalmas körülményeket, hanem fegyverrel a kézben megteremtette a lehetőséget arra, hogy minden ráerőszakolt vagy önkinevezte képviseletet lerázzon magáról és közfelkiáltással fejezze ki akaratát. A külföldön élő magyarságnak ezek után, éppúgy, mint a kommunizmus urainak, más választása nem maradt, mint tudomásul venni a magyar forradalmi népszavazás eredményét. Amíg a csodálatosan egységes és általános népszavazás követelései meg nem valósulnak, a külföldön élő magyaroknak az az egyetlen kötelességük, hogy szívósan, okosan, soha nem lankadva szóval és tettel segítsék azt a tízmillió magyart, aki, mikor kellett és amíg kell, életét is odadobja a magyar függetlenségért. A történelmet fordító magyar Magyarországon a helyzet holtponton van. Kádár és Münnich ÁVO-legénységből és elvetemült katonatisztekből összeszedett új karhatalma nem elég nagy ahhoz, hogy egyszerre mindenütt ott tudjon lenni. Egyedül az újpesti Egyesült Izzó gyár megszállására háromszáz új “rendőrt” kellett felhasználniuk, s még úgy sem bírták elérni, hogy a munkások felvegyék a munkát. A legtöbb, amit a Kádár-rendőrség véghez tud vinni, az a munkástanácsok egyes tagjainak letartóztatása, és helyi jellegű tüntetések leverése. Nagyobb arányú tüntetéseknél már orosz katonai segítségre van szüksége, s az orosz parancsnokság nem szívesen ad ilyen segítséget, mert aggódik saját csapatainak hangulata miatt. Az orosz szándék az, hogy a szovjet csapatok most, amennyire csak lehet, maradjanak a háttérben, a magyar lakosságtól minél jobban elszigetelve, s a Kádár rezsim érje be azzal, hogy végszükség esetére jelen vannak a szovjet páncélosok. A passzív ellenállást azonban törte le Kádár a rendelkezésére álló “magyar” karhatalommal. De Kádárnak például Pesten állítólag csak háromezer megbízható embere van, és vidékre viszonylag még kevesebb jut. A magyar gyári munkásság, mely helyzeténél fogva a paszszív ellenállás legerősebb fegyvereivel rendelkezik, egyelőre csak puskacsővel a hátában hajlandó dolgozni. Ez szó szerint értendő. Akire a munkahelyen nem szegeznek puskát, az azonnal megáll. Minden munkateremben egy rajnyi fegyveres emberre volna szükség, s mivel az oroszok egyelőre nem akarják a saját katonáikat erre felhasználni s aztán ezzel az emlékkel visszaküldeni a Szovjetunióba, Kádárnak pedig nincs elég embere, tehát munka sincs. A munkástanácsok feloszlatása végzetes hiba volt kommunista részről; most már nincs kivel tárgyalniok, nincs kit tárgyalásokkal és ígéretekkel a sztrájknak legalább időről-időre való felfüggesztésére indítaniok. A munkástanácsok ugyan nem tudnak hivatalos sztrájkokat elrendelni, de ehelyett folyik a nemhivatalos sztrájk: az emberek bemennek a gyárba, beszélgetnek s a műszak végén megint elmennek. Nagy vonalakban összefoglalva a helyzet tehát az, hogy az oroszok nem tudják a magyar munkásságot munkára kényszeríteni, a magyar munkásság viszont nem tudja az oroszokat az ország kiürítésére kényszeríteni. A helyzet holtponton van, és a kérdés az: ki bírja tovább? Elméletben az oroszok a végtelenségig bírhatják. Laktanyákforradalomhoz való hűséggel, mostantól kezdve mi is Független, Magyarországot, a magyar népszavazás legfőbb követelését írjuk lapunk elejére. Hadd segítsen kiáltani és követelni ez a cím is, addig, amíg a magyar nemzet akarata valóra nem válik, ban és téli táborokban elhelyezett csapataikat szükség esetén mindennel, még szénnel is, el tudják látni Oroszországból vagy Csehszlovákiából. A Borsod, Baranya és Veszprém megyékben még mindig tevékeny magyar fegyveres felkelő csoportok nem jelentenek számottevő veszélyt, annál is kevésbbé, mert lőszerük nem tarthat örökké. Gyakorlatban azonban az orosz vezetőségnek sincs korlátlan kitartása. A Magyarországra vezényelt orosz csapatokat megfertőzi az, amit látnak. Eleinte még csak lehet nekik fasiszta banditákról és amerikai terroristákról beszélni, de idővel az orosz katona is különösnek kezdi találni, hogy min A KÉNYÉRT A kérdés tehát az, hogy ki tud-e addig tartani az ország? A kitartás most nem meggyőződés és hazafiság kérdése, hanem a hiányzó ablaküvegen, a fűtetlen szobán, a gémberedett kézen, a lyukas cipőtalpon és mindenekfelett az üres gyomron múlik. Az országba jelenleg Nyugatról heti 45 teherautó jut be. Ezeknek rakománya zömben élelmiszer, bár olykor szenet is visznek a pesti kórházak számára. Tervek voltak ablaküvegnek és szénnek dunai uszályokkal való Pestre küldésére, de ezek egyelőre nem valósultak meg. Az orosz parancsnokság burkolt eszközökkel igyekszik a Magyarországra irányuló nagyarányú élelmiszerszállítást megakadályozni, mert tisztán látja, hogy ha Nyugatról ingyen élelmezik a sztrájkoló magyar népet, akkor akár örökké tarthat a sztrájk. A heti három vöröskeresztes teherautóoszlopot beereszti, mert így emberiességét bizonyítani tudja anélkül, hogy az ország élelmiszerellátása lényegesen megjavulna. A vöröskeresztes élelmiszer segít a kórházi betegeken és a nagy családok gyermekein, de az összlakosság szükségleteihez képest csak egy csepp a tengerben. Az idei termés a közepesnél gyengébb volt, de vidéken egyelőre bőven van élelmiszer, sőt, Pesten is lehet papírpénzért sorbaállás nélkül élelmiszert kapni, olyannyira, hogy például rádió- és konyhaedényüzletek előtt hosszú sorokban állnak a pénz elértéktelenedésétől joggal félő emberek, míg élelmiszert a legtöbb kerületben nehézség nélkül lehet venni. Ez azonban csak addig tarthat, amíg a parasztság, a városi lakosság ellenállásának támogatására, ingyen vagy papírpénzért kész gabonát, húst meg tojást adni. Szervezetlenül nehéz ezt az áldozatkészséget fenntartani, megszervezésére és általánossá tételére pedig a paraszttanácsok elnyomása miatt nincs sok mód. Előreláthatólag a következő szakasz a városok élelmiszerellátásában az 1945-46-ból ismert batyuzás lesz; a városi lakosság iparcikk-készleteit cseréli majd be a parasztság élelmiszerkészleteiért. Ebben a szakaszban már feltehetőleg nagy lesz a kísértés a munkásság vezetői részéről arra, hogy inkább szenetben magyar munkásasszony és diákgyerek népellenes izgató, kapitalista nácibérenc. Ezért nem kívánatos ugyanazokat a csapatokat sokáig Magyarországon tartani; ha viszont párhetes vagy párhónapos időközökben felváltják őket, akkor túl sok a szemtanú, aki Oroszországba visszajut, s túlságosan híre megy annak, ami Magyarországon folyik. Ha a helyzet még pár hónapig holtponton marad és az ország még sokáig kormányozhatatlan lesz, az oroszok lesznek kénytelenek a holtpontról lemenni, vagy tömeggyilkosság és tömeges deportálás, vagy kivonulás és a Kádár-rezsim sorsára hagyása formájában. EL IS FÜGG bányásszanak, keréksínt, patkóvasat és szuperfoszfátot gyártsanak, mint hogy fenntartsák a sztrájkot, és a saját bútorukat meg ruhájukat cseréljék el ennivalóért. Hosszabb távon majdnem lehetetlen a mezőgazdasági termelés fenntartása, ha a városok sztrájkban vannak. Az őszi vetés még alig kezdődött el idén, mikor a forradalom kitört. Azóta nincs traktorolaj és benzin, s nem készül új gépalkatrész. A kolhászok nagy része feloszlatta önmagát, de volt tagjaik nem biztosak abban, hogy ki aratja majd le azt, amit ők most elvetnének? Ez, és az őszi szántás és vetés részbeni kiesése, erősen le kell, hogy csökkentse a várható jövő évi termést. Minél kisebb viszont a vetésterület és a várható termés, annál több oka van a parasztságnak, hogy tartalékolja a jövő kenyérrevalót. Mindezt egybevetve a burkolt sztrájk és a passzív ellenállás a munkásság legnagyobb elszántsága mellett sem tarthat örökké, és gyakorlatban még azt is csodálatos teljesítménynek kellene tekintenünk, ha tavaszig ki bírna tartani a nép. Orosz kommunista körökben azonban máris több-kevesebb nyíltsággal beszélnek arról, hogy a magyar munkásság eddigi általános sztrájkja történelmet csinált, és bármit beszél is a moszkvai kormány, ez a sztrájk a még meggyőződéses szovjet kommunisták szemében lehetetlenné tette az eddigi orosz politikát, mely már csak a kommunista párt cinikusabb többségére támaszkodik. Ha a sztrájk és a bábkormányt nevetségessé tevő passzív ellenállás még pár hétig eltart, a kormány és az oroszok lélektani veresége már jóvátehetetlen lesz, mégha nem jelenti is a Magyarországot megszálló hadsereg fizikai vereségét. (j-y) Meddig tarthat ki az ország? ! LAPUNK ÚJ ELŐFIZETÉSI ÁRA 1 ÉVRE: 40/-; ÉVRE: 20/INDOKOLT ESETBEN (betegség, munkanélküliség) INGYEN KÜLDJÜK AZ ÚJSÁGOT! Mit szabad hazaküldeni ? A magánszemélyek álal küldhető csomagok vámmentessége egyelőre csak azokra a csomagokra vonatkozik, melyeket január 31.-ig adtak fel külföldön. Ausztráliában legfeljebb 11 lbs (font), tehát kereken 5 kg. súlyú csomagot vesz fel a posta. A fenti rendelet szerint a következő árucikkek küldhetők egy személynek: 4 kg. kakaó, 3 kg. kávé, 1 kg. tea, 6 kg. csokoládé, 1 kg. cigaretta vagy dohány, 100 db. zsilettpenge, 6 m. ruhaszövet, 2 pár cipő, 2 pár harisnya, 6 pár zokni, 1 esőkabát és 6 kg. fonal. Hozzávetőlegesen tehát 4—5 csomagban fér el az egy személynek küldhető mennyiség. Kisiparosok és háziiparosok részére is küldhető nyersanyag és félkészáru (fonal, műanyag, bőr, stb.), amennyiben nem éri el a “kereskedelmi mennyiséget”. A vámmentes csomagküldési lehetőség következtében az IKRA által kibocsátott vámmentesítő jegyekre nincsen szükség. Remélhetőleg a febr. l.-i számunkban már közölni tudjuk a júnis 30.-ig meghosszabított vámmentesítés hírét. Szilágyi Mihály dr., a vámőrség vámpolitikai osztályának vezetője kijelentette, hogy a jelenlegi vámmentes csomagokra vonatkozó intézkedés kiterjesztését 1957. június 30-ig feladott csomagokra akarják kiterjeszteni. Szerinte ily módon az eddigi évi 300.000 csomag helyett négyszer ennyit küldenének a külföldi magyarok. Szilágyi szerint az egész vámmentes csomagakció rendelet kiadását a MONIMPEX vállalat akadályozta meg, mely vállalat önző módon csak a saját “teljesítményeire” volt tekintettel és “indokolatlanul magas valutaárat” kellett befizetni külföldön az árucikkekért. A nyilatkozat szerint az IKEA ajándékcsomagok valutaárait csökkenteni kell (ami a 25%-os csökkentéssel már meg is történt) és el kell érni, hogy a külföldi csomagküldők az IKEA csomagok küldésével se járjanak rosszabbul, mint a postán, saját maguk által küldött vámmentes csomagokkal. Feltehetőleg és remélhetőleg a február 1.-i határidőt meg fogják hosszabbítani. Legalábbis erre enged következtetni a szakszervezetek lapjának az a cikke, mely élesen támadta a MONIMPEX nevű külkereskedelmi vállalat kebelében működő IKKA akciót elviselhetetlenül magas árai miatt. Az IKKA akcióban minden személynek, aki az elmúlt három hónapban vámmentesítő jeggyel ellátott csomagot kapott, a külföldön (a feladó által) kifizetett vámmentesítő jegy értékének megfelelő vásárlási utalványt adnak. A cserét annak kell kérni, aki a csomagot kapta. Hívjuk fel rá hozzátartozóink figyelmét! Ugyancsak szólítsuk fel vidéken élő rokonainkat, akiknek postán küldik ki az ajándékcsomagot, hogy jelentsék be a pesti IKKA központban, ha okt. 23. — nov. 30. közötti időben a csomagot nem kapták meg. Az IKKA az elveszett ajándékot pótolja.