Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-23 / 70. szám

7 tonV cscso­p­o­r­­t­H K A IIN­APILAP HI V. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM , 1973. MÁRCIUS 23., PÉNTEK IÁRA: 80 FILLÉR Lottó­ számok a hatodik oldalon Folytatta munkáját az országgyűlés Jóváhagyták a kormány beszámolóját A Minisztertanács beszá­molója feletti vitával folytat­ta tegnap munkáját az or­szággyűlés tavaszi ülésszaka. Az első hozzászóló Nagy Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Buda­pesti Pártbizottság első titká­ra volt. Megállapította, hogy a kormány eredményesen munkálkodott országépítő céljaink megvalósításáért. Örülni kell mindannak — mondotta — amivel gyara­podtunk és őszintén felhá­borodni azon, amit nem tel­jesítettünk, amit megtehet­ünk volna, de szervezetlen­ség, felelőtlenség, önzés vagy hanyag munka miatt elmu­lasztottunk. Érthető, hogy mindez okkal nyugtalanít bennünket. De teremtő nyug­talanság legyen ez, ne csak egyszerűen felháborodás. Ar­ra kell törekednünk, hogy azokat becsüljük jobban, a figyelem azokra irányuljon, akik a közösséggel együtt akarnak boldogulni. Ez még inkább aláhúzza a szocialista tervgazdálkodás, a tervszerű­ség fokozását, amely nélkü­lözhetetlen feltétele a szo­cializmus építésének. A tegnap délelőtti vitában felszólalt dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára, megyénk képviselője is. Beszélt a­­ párt Központi Bizottságának ifjú­ságpolitikai határozatáról és a másfél éve született ifjú­sági törvényről, majd meg­jegyezte, hogy az elmúlt két esztendőben a kormány több intézkedéssel javította az if­júság munka- és életkörül­ményeit, tanulási lehetősé­geit, szociális és kulturális ellátását, mint a korábbi másfél évtizedben együttvéve. Tegnap késő délután ismét Fock Jenő emelkedett szó­lásra, hogy a kormánybeszá­moló feletti vitában elhang­zottakra válaszoljon. Nagy tetszéssel fogadott, a derűt és a kemény kritikát sem nélkülöző beszédében utalt rá, hogy népünk felelős ve­zetői látják a gondokat, de minden jogos kérést és kí­vánságot ebben az évben, sőt a mostani ötéves terv idő­szakában sem tudnak teljesí­teni. A kormány elnökének zárszava után az országgyű­lés Fock Jenő beszámolóját a Minisztertanács munkájá­ról, valamint a vitában el­hangzott véleményekre adott válaszát jóváhagyólag tudo­másul vette. A képviselők ma délelőtt a büntetőeljárásról szóló tör­vényjavaslat vitájával foly­tatták tanácskozásukat. Napsütéses idő Várható időjárás: időnként megnövekvő felhőzet, csapa­dék nem valószínű. Napsüté­ses idő. Kissé megélénkülő szél. A nappali hőmérséklet 15 fok körül lesz. Bánkú­ton a hóréteg vastagsága 23 centi­méter, sportolásra alkalmas. Taneszközök Több jut Borsodnak is Ülést tartott a Pedagógu­sok Szakszervezetének Köz­ponti Vezetősége. Az iskolák taneszköz-ellátottságának helyzetéről és az ezzel kap­csolatos feladatokról tanács­koztak többek között. Bár sok­­ millió forintnyi összeget fordítottunk eddig ezekre a célokra, mivel te­lepülésstruktúránk kedvezőt­len volta miatt fennmaradt az iskolák szétszórtsága, a befektetések ellenére sem ér­tünk el kellő eredményt. Az iskolák ellátottsága szinte évek óta 50—60 százalékos. Az utóbbi 10 év során első­sorban a kémiai, földrajzi taneszközök hiánya volt za­varó. Szó volt az iskolai tanesz­közök fejlesztésének pers­pektíváiról is. Az általános iskolák fejlesztésére 125 mil­lió forintot fordítanak. Ebből 65 millió forint a legrosszabb helyzetben levő hét megye (Bács, Borsod, Csongrád, Hajdú, Somogy és Szabolcs) oktatásügyi hálózatának fej­lesztését — közöttük bizo­nyos részben eszközbeszer­zését — is szolgálja, míg a másik 60 millió forint cél­hitelként az általános isko­lák alaptaneszköz-hiányának pótlását hivatott részben fel­számolni. Társadalmi kérdés A népszaporulat „A felnövekvő nemzedék, a szocialista Magyarország jö­vendő lakossága iránti mélységes felelősségtől áthatva biz­tosítanunk kell, hogy a népszaporulat kedvezőbben alakul­jon” — mondta többek között Fock Jenő az országgyűlésen tartott beszédében. A lakosság elöregedésének jele, hogy a nyugdíjasok száma megközelíti az ipari munkások teljes lét­számát. Húsz-harminc év múlva társadalmunknak már nem­csak a korösszetétele módosul erőteljesen, hanem a lakosság létszáma is csökken, ha nem változik a jelenlegi kedvezőtlen tendencia. A kormányelnök expozéjá­hoz kapcsolódva kerestünk választ Miskolcon a népsza­porulat néhány kérdésére. „A tudatos családtervezést továbbra is népesedéspoliti­kánk alapjának tekintjük. Nem akarunk olyan megszi­gorításokat bevezetni, ami­lyenek régebben érvényben voltak.’’ Évente körülbelül 200 ezer művi vetélést hajtanak végre az országban. Az abor­tuszok száma fokozatosan csökken — Borsodban az or­szágos átlagnál is jobban. Mindemellett továbbra is nagy gond, hogy a terhes nők — különösen a fiatalabb korosztályhoz tartozók — gyakran döntenek a terhes­ség megszakítása mellett ak­kor is, ha még nincs gyer­mekük. Más kérdés, hogy a műtétet eleve meg lehetne előzni, hiszen ma már az óv­szerek széles választéka áll rendelkezésre. A műtétek ro­vására írható — más okok mellett —, hogy nő a kora­szülések aránya. A koraszü­lött gyermekek pedig hajla­mosabbak a különféle beteg­ségekre. Másik káros követ­kezménye a művi vetélésnek, hogy a nők egy része meddő marad. A házasságok tíz szá­zaléka meddő, és ez nem­ritkán válóok is. A család­­tervezés helyes útja tehát a terhesség megelőzése. Ennek ellenére nem lenne jó rende­letileg betiltani a műtéteket, hiszen ezzel az illegális be­avatkozások számát szaporí­tanánk. Az 50-es években évente átlagosan 300 nő halt meg illegálisan végzett mű­tétek következtében. Miskolc azzal dicsekedhet, hogy az országban elsőként itt szer­vezték meg a nővédelmi gon­dozást, s nem vitás, ennek is része van abban, hogy az or­szágos átlagnál valamivel jobban alakul nálunk az abortuszok száma. (Folytatás a 3. oldalon) +: Csinosítják az utcát (Ágotha felv.) Ifjúság a békéért Hogyan harcol a világ if­júsága a békéért? Milyen szerepet játszanak a fiatalok a béke megtartásában? Erről a kérdésről tartott előadást tegnap délután dr. Zámbó János tanszékvezető egyete­mi tanár a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen. A rendezvényen részt vettek az egyetemen tartózkodó szófiai műszaki főiskola delegációjá­nak s az egyetem KISZ-bi­­zottságnak a tagjai is. Zsarolás a csapatkivonással Időhúzó amerikai taktika A legfrissebb reggeli hír szerint, Bunker, az USA sai­­goni nagykövete megbeszé­lést folytatott Thieu állam­fővel. Még nem tudni, miről tanácskoztak, annyi azonban tény, hogy az amerikaik újabb manővert alkalmaznak Dél-Vietnamban. Követelik, hogy a DIFK fogságába esett amerikaiakkal párhuzamosan bocsássák szabadon a laoszi hazafiak által őrizetben tar­tott amerikaiakat is, külön­ben leállítják a csapatkivo­násokat. A vietnami katonai vegyes bizottság VDK-tagozata eré­lyesen visszautasította az amerikai követelést, és a visszautasításhoz a DIFK-ta­­gozat is csatlakozott. Már­­már úgy látszott ugyanis, hogy néhány nappal a pári­zsi megállapodásban előírt határidő előtt befejezhetik a fogolycserét, és kivonhatják Dél-Vietnamból a még ott tartózkodó 6300 amerikai ka­tonát. A saigoni kormányzat köz­ben Dél-Vietnam két pontján is területszerző katonai ak­ciót indított. Ez ellen a két vietnami fél belpolitikai ren­dezést célzó párizsi értekez­letén is kénytelen volt a DIFK küldöttségének veze­tője tiltakozni. Hírmagyarázat de „Dél-Vietnamban maradás”, ami mögött nyilvánvalóan azok­nak a — főleg kaliforniai és közép-nyugati — tőkésköröknek óhaja áll, amelyeknek gazdasági kapitányai a kaliforniai Nixont hatalomra juttatták és menteni akarják befektetéseikből, amit az előző „vietnamizálás” idején még nem tudtak megmenteni. Nem lehetetlen — és erre már számos kommentár célzott a vi­lág legkülönbözőbb lapjaiban —, hogy az USA-nak ezt a takti­káját elősegíti Kína Vietnam­­politikája: benntartani az USA-t a fegyverszünet után is Indo­kínában, részben a Szovjetunió esetleges befolyása ellen, más­részt segíteni minél több tőke kimentését Dél-Vietnamból és ezt esetleg Kína számára megszerez­ni. MÁTÉ IVÁN A­z első pillanatra látható, hogy az amerikai taktika lényege az időhúzás, a­kármilyen módon is, KÖZVETÍT AZ ARAB DIPLOMÁCIA Irak és Kuwait között folytatódik az arab diplomá­cia békeközvetítése. Ghaleb, volt egyiptomi külügyminisz­ter, Szadat államfő megbízá­sából Bagdadba érkezett, és onnan tovább megy Kuwait­­ba. — Kuwait emírje Mah­mud Kiaddal, az Arab Liga főtitkárával, valamint Abdel Halim Khadda szíriai kül­ügyminiszterrel tanácskozott. ÚJABB ELNÖKVÁLASZTÁ­SI VÁLSÁG Miután a török nemzet­­gyűlésben hét forduló során sem sikerült megválasztani az elnököt, az áthidaló meg­oldás is kudarcot vallott. A két legnagyobb párt által be­terjesztett törvényjavaslat, amelynek értelmében Suray elnök további két évre he­lyén maradt volna, nem kap­ta meg a parlamenti többsé­get. A válság tehát tovább tart. NEM ALKOTMÁNY­­ELLENES A nyugatnémet parlament jogi bizottsága úgy döntött, hogy nem alkotmányellenes, tehát azzal összeegyeztethető, éppen ezért jóváhagyható a két német állam közötti kapcsolatok normalizálásá­ról szóló alapszerződés. A bizottság ezt szótöbbséggel döntötte el, valamint azt is, hogy a szerződés nem ütkö­zik az NSZK államrendjébe sem. ALLENDE ÁTALAKÍTJA KORMÁNYÁT Platz tábornok, chilei bel­ügyminiszter megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a népi eg­ység kormá­nyában változtatásokat haj­tanak végre. Miután a jobb­oldal kormánybuktató kísér­lete a választáson nem sike­rült, Allende folytathatja munkáját. A kormány — amint szokásos — benyújtot­ta lemondását, és Allende átalakíthatja kabinetjét. TILTAKOZNAK A GIMNAZISTÁK Párizsban és vidékén ter­jed a középiskolások tiltako­zó mozgalma a katonai szol­gálatot szabályozó új törvény ellen. Ennek értelmében ugyanis a diákok nagy több­sége elvesztené azt a lehető­ségét, hogy csak főiskolai ta­nulmányai befejeztével vo­nuljon be katonai szolgálat­ra. Párizsban több tüntető felvonulást rendeztek a diá­kok.

Next