Déli Hírlap, 1976. június (8. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-01 / 128. szám

Vásárolni gyakran könnyebb Amro * TM a hútor hazáig ér Állunk a tehertaxi végál­lomásán. Előbb kevesen, az­tán egyre többen. Néha jön egy-egy kocsi. Gyors párbe­széd, mit, honnan, hova. Miután mindezt tudni, el­hangzik a gépkocsivezető boldogító igenje, ha elhang­zik. Tizenegy óra tájban már alig-alig hangzik el. A ko­csik egy része (rendszere­sen) ebédet szállít, a ko­csik száma (csúcsforgalom­ban) kevés. A kínálat ki­­s­ebb, mint a kereslet, elő­fordul, hogy a gépkocsiveze­tő válogat a jó és a rossz fuvarok között, a közelben mindig talál­ni legalább egy-kis lovas szekeret. Atti megunta a va­rast, rafanyalodik, Kalkuláljunk! Drága vagy olcsó szállí­tani Miskolcon? nem drá­gább és nem olcsóbb, m­int az ország bármelyik nagy városában, ha vállatkozunk rá, hogy mag­un­k rakodunk, hívhatunk tanúkor kapunk­­ tenenaxit. A mi felelett meg­egyeznek a fővárosi díjtéte­lekkel. Szállíthatunk úgy, hogy a rakodást is megren­deljük. (Boy-szolgálat.) Meg­rendelhetjük a darabdíjas házhoz szállítást. Végül igény­be vehetünk lovas kocsit is­ Tájékoztató számok: a bútor (egy komplett szoba) 24 600 forintba került. A vá­sárló kazincbarcikai. Teher­­taxit hívott. A fuvardíj 300 forint körül lesz. Maga ra­kodott, a gépkocsivezető se­gített a rakodásban, s ezt honorálni kell. A fuvar így 350—400 forint. Ha a vásárló nem maga rakodik, ha a gépkocsivezető nem vállal rakodást, akkor a bútorraktár körül mindig van két-három alkalmi mun­kás. Ők alkudott bérért ra­kodnak. Közepes ár: két embernek száz—száz forint. Eddig ötszáz. Rakodni vi­szont otthon is kell, így hétszáz. Ugyanez a vásárló meg­rendelheti még a vomásban a boy-szolgálattól a házhoz szállítást. A fuvar így ki­­lencszáz forint körüli összeg­be kerül, de­ nem kell ide­geskedni, nem kell kocsiért és munkásért szaladgálni, megbízható szakszerűséggel rakodnak. Mindent összevet­ve, ez a szolgáltatás sem drágább, ha a kényelmet is számítjuk. Ugyanennek a szobának az elszállítása Kazincbarcika helyett mondjuk az Avas­délre stráfkocsin legalább 1000—1200 forint, emberek­kel, borravalóval, mindennel együtt. Lóval, ipar nélkül Miből él a fuvaros? A kérdés jogos, ugyanis a fen­tiekből nyilvánvaló, hogy ő a leglassúbb, de a legdrá­gább. Nos, részben abból, hogy tehertaxi nincs elég, hogy a vevő tájékozatlan. Abból, hogy a városon be­lüli fuvar sem a tehertaxi­­nak, sem a szállítási válla­latok gépkocsivezetőinek nem előnyös üzlet. És szom­batonként, vagy éppen más csúcsforgalmi időszakban a lovas kocsis egyeduralkodóvá válik. (Egy garnitúra haza­­szállítása Felsőzsolcára há­rom-négyszáz forintba ke­rül. Tehertaxin a negyede se lenne.) Nos, ha valamiképpen minden fuvar díját, minden rakodási díjat és borravalót összeadnánk, akkor kiderül­ne, hogy Miskolcon valami­vel drágábban szállítunk, mint például Budapesten, és mindez azért, mert sokat szállítunk. A város épül, a várost bontják, az új lakás új bútort követel, a vásár­lásra fordított összegeink egyre emelkednek. Több szállítandó tartós fogyasztá­si cikk kerül a lakásokba, az igények lökésszerűen (pél­dául egy-egy nagyobb bér­­házcsoport átadásakor) je­lentkeznek. Van azonban egy másik oka is a viszonyla­gos drágaságnak: Miskolcon mindössze 21 fuvaros kis­iparost tartanak nyilván. Ezek többsége tüzelőszállí­tással foglalkozik, pontos díjszabás szerint dolgozik. A többi ? Érdemes lenne egyszer vé­gére járnunk, hogy a taxa­méter szerint kérő, a pontos díjszabások szerint számoló gépkocsik „kisegítői” kikből kerülnek ki? Miskolcon ugyanis több a fuvaros, mint az adózó fuvaros kisiparos. Az ezer forintokat ők kérik, ők, akik nem tartoznak sen­kihez, s akiket sajnos nem számoltat el senki. B. G. a­ t Száz forintnál kevesebbet egy székért se kérnek.. Kir Rakodik a vevő és a gépkocsivezető. Gyors és olcsó, ha van kocsi. (Agotha Tibor felvételei) r Ui országos mentőközpont énál Fejlesztésének legjelentő­­sebb állomásához érkezett az Országos Mentőszolgálat — tájékoztatta dr. Bencze Béla főigazgató az MTI munka­társát­ . —­­­Szolgálatunk igen sokat fejlődött az elmúlt negyed­évszázad alatt — mondotta. — Az országban már 159 mentőállomásunk van. Van­nak rohamkocsijaink, van mentőkórházunk és légi be­tegszállító csoportunk. A leg­mostohább körülmények kö­zött azonban mégis a fővá­rosban dolgozunk: intézmé­nyünk megalakulása, 1948 óta Budapesten egyetlen új épületet sem kaptunk, pedig ez alatt itt is megháromszo­rozódott dolgozóink száma, s négyszer annyi mentőkocsi fut a budapesti utcákon, mint 27 évvel ezelőtt. Tavaly csak Budapesten 400 ezer hívás­nak tettünk eleget, miközben kocsijaink több mint öt és fél millió kilométert futot­tak. Az igény pedig tovább nő. E nagy feladat ellátása már elképzelhetetlen új mentőközpont nélkül. Ilyen megfontolás alapján hagyták jóvá az országos mentőbázis beruházási tervét, s ez lesz az Országos Mentőszolgálat eddigi legnagyobb építkezé­se. A tervezést már 1974-ben megkezdték. Az új mentő­központ a Róbert Károly körúton — a Mohács és Vá­gány utcák által határolt te­rületen — kap helyet. A ter­vek szerint ide költözik majd az országos irányító appará­tus. Ezen a telepen épül fel az országos feladatokat el­látó központi javító- és szer­vizműhely, a központi anyag­raktár és — a meglevő bu­dapesti mentőállomások te­hermentesítésére — ugyanitt egy 70 kocsis mentőállomást is kialakítanak, így ez lesz az ország legnagyobb men­tőállomása is. Az építkezést ez év végén kezdik meg, s előreláthatólag a tervidőszak végére fejezik be. Várható költségei megközelítik a 200 millió forintot. — Az új központi mentő­bázis építésével egyidőben természetesen a vidéki men­tőállomás javítására is je­lentős összegeket fordítunk — mondotta befejezésül az Or­szágos Mentőszolgálat fő­igazgatója. Mindenki tegye a magáét­­ Leggyakrabban használt szavaink közé tartozik újabban a hatékonyság. Mindannyian tudjuk, mit jelent, mégis másképp fogalmazna a mérnök is, a közgazdász is, ha a fogalom meg­határozására kérnénk fel. Ugyanazt érti a hatékonyságon, de másképp beszél róla a gyárigazgató és a műhelyben dolgozó munkás is. Ki-ki a saját tapasztalatai, ismeretei szerint látja az összefüggéseket, azoknak megfelelően alakítja ki vélemé­nyét a gazdaságosabb munka lehetőségeiről. És azok szerint él is a lehetőségekkel. A munkások között azonban elég gyakran elhangzik, hogy a hatékonyság növelése azért mégis elsősorban a vezetők feladata. Ők készítik a vállalati terveket, ők döntenek a gyártási eljárásokról, ők biztosítják a termeléshez szükséges eszközöket és anyagokat, így az eredményért is rájuk hárul a felelősség. A munkás végrehajtja az utasításokat, nem tőle függ, jó vagy rossz előírásnak tesz-e eleget. Még ha módja is lenne beleszólni, akkor sem tehetné,­ mert nem elég kép­zett hozzá. Nem ismeri a bonyolult technológiai folyamatok magyarázatát, nincs tisztában a sokrétű gazdaságossági szá­mításokkal. Csak a saját dolgát tudja, azt igyekszik elvégezni a legjobb tudása szerint. Hogyan lehetne hát döntő szerepe abban, milyen hatásfokkal dolgozik a vállalat? Túlságosan kis pont egy műhely, egy ember a gyár egészében, hogyan forgathatná ki sarkaiból azt a „világot”? Gondolkozzanak, tanácskozzanak, törjék a fejüket a vezetők, mondják meg, mit, hogyan csináljanak a hatékonyság fokozása érdekében — a munkások itt állnak be a sorba. A végrehajtást már számon lehet kérni tőlük, de csak azt, és semmi többet. Azok a munkások, akik így vélekednek, nem azért beszél­nek így, mert el akarják hárítani maguktól a felelősséget. Jól tudják, nekik sem mindegy, milyen eredménnyel dolgo­zik a vállalat. Csak éppen a vezetőkre bízzák az útkeresést, s számos helyen kész, minden részletében pontos térképet várnak tőlük e cél eléréséhez. Pedig ilyen, hajszálnyira kidolgozott térképet a legfelké­szültebb vezető gárda sem készíthet. A műhelyek munkáját csak a műhelyekben lehet jól megszervezni, és csak a mun­kások és a műszakiak együttműködésével. A munkások vé­leménye mindig hasznosítható tapasztalat, hiszen ők a mások számára észrevétlent is látják, a kezük között formálódó anyag rejtett titkait is elárulja nekik. Eddig is sok-sok érték származott abból, hogy a munkások gazdaként számíthattak, mit lehet javítani, egyszerűsíteni. A panaszok ugyanúgy megvalósítható ötleteket nyújtottak, mint az újítási javasla­tok. Hogy érdemes volt-e szólni, figyelmet felkelteni, töpren­geni, megoldást keresni, az ma már csupán szónoki kérdés lehet. A közös eredmény a közös vagyonunk. Most sincs szó sem többről, sem másról. A hatékonyság növelése népgazdasági cél, de egyénileg is ez az érdekünk. Ezért felesleges azt latolgatni, hogy az igazgató, a mérnök mennyivel tehet többet a munkásnál. Mindenkinek a magáét kell megtennie: képzettsége, beosztása, tudása szerint. A mun­kás sem várhat szótlanul a felsőbb utasításra: ha kedvezőbb lehetőséget lát, kötelessége a kezdeményezés. A gazda szeme mindig megleli a javítani valót... VICZIÁN ERZSÉBET Hírünk az országban Tallózás lapokban, folyóiratokban Az országos közvélemény előtt kevéssé ismert, miskol­ci vonatkozású irodalomtör­téneti emlékekről közöl há­rom hasábos nagy cikket a Magyar Nemzet idei 121. szá­ma. CSOKONAI­ EMLÉKEK Az írás szerzője, Szilágyi Ferenc, a nyugtalan alkotó költő borsodi és zempléni kapcsolatairól ír érdekes ada­lékokat. Csokonai kétszer is járt városunkban.­­ „Mikor először járt Miskolcon, 1793 nyarán, az apostolok lován jött, 1801-ben már bizonyosan fo­gaton, hiszen éppen kínzó izü­leti fájdalmaira keresett gyógyu­lást Tapolca és Diósgyőr hévi­zeiben. A márványtáblát, amely erre emlékeztet, a barlangfürdő kupolás előcsarnokában helyez­ték el. Az emléktáblánál tartott taka­ros kis ünnepség után buszra szálltam, s elindultam a Miskolc melletti Gesztelyre.” Gesztelyen az irodalompár­toló Puky család vendége volt Csokonai. Itt írta a leg­inkább valószínűsíthető fel­­tételezések szerint a Szere­lő indul a csikóbőrös kulacs­hoz című híres versét. A cikk írója a továbbiakban az úgy­nevezett Gesztelyi-kódex sor­sáról tudósít. Ez a kéziratos gyűjtemény Csokonai legra­dikálisabb műveit tartalmaz­ta, s belőle a köztársasági mozgalommal rokonszenvező, forradalmár alkatú költő ké­pe rajzolódott ki. KÖRNYEZETVÉDELEM Két országos lap is elisme­rően emlékezik meg a mis­kolci ipari üzemek környe­zetvédelmi erőfeszítéseiről. A Nők Lapja májusi utolsó száma a Környezetvédelmi őrség című rovatában a he­­jőcsabai cementgyárat állítja követendő példának: „Új létesítményeket csak olyan berendezésekkel lehet üzemben tartani, amelyek a levegő szen­­­nyeződését megakadályozzák. Ilyen új létesítmény a környe­zetvédelmi törvény megjelenése óta a Cement- és Mészművek hejőcsabai üzeme. A régi gyár naponta 60 tonna port szórt szét, időnként egész Miskolcot bebo­rítva. Most az engedélyezettnél is jóval kevesebb por kerül a le­vegőbe.” A Népszava május 26-i száma pedig arról ad hírt, hogy Miskolcon már hos­­­szabb ideje tart — a Tejipa­ri Tröszt megbízásából — a tejipar különleges agresszív szennyvizeinek tisztítására az úgynevezett perlit-előle­­pényes, dobszűrős és elektro­­flotáciás víztisztítási mód kí­sérletsorozata. Az első mód­szert a Nehézipari Műszaki Egyetem ásványelőkészítés­­tani tanszékén dolgozták ki, a másik pedig egy bevált an­gol szabadalom. Az üzemi kísérletek egyértelműen iga­zolték, hogy a hazai anya­gokból előállított eszköz fel­veszi a versenyt a legjobb­nak tartott külföldi tisztító­eljárásokkal is. SZOLGÁLTATÁSI EREDMÉNYEK ÉS GONDOK Ugyancsak a Népszava kö­zöl hosszabb cikket a múlt vasárnapi számában a szol­gáltatások miskolci, borsodi eredményeiről és gondjairól. Miskolcról megszólaltatja többek között Szepesi And­rásáét, a Pamutfonó Üzem előmunkását, aki így minő­sít: „A Patyolattal, a Golkával elé­gedett vagyok. Gyors, jól kiszol­gálja az embert. A közlekedést viszont javítani kellene. Ha éj­szakás vagyok — pedig nem la­­kom a gyártól távol — már 9 órakor el kell jönnöm hazulról, hogy 19 órára beérjek A 3-as, a 7-es járatokat sűrítsék.” Silimon Emilné, az I. ke­rületből így beszél: Temesi Gáborné technoló­gus a III. kerületben modern házban lakik. Ő azt jegyzi meg: . . alig várjuk, hogy a köze­lünkben nyisson a fodrász, a Patyolat, a zöldséges és az új ABC.” Összeállította: BERECZ JÓZSEF Áruházak épülnek vetkező években, de új áru­házat kap több nagy vidéki város is. Áruházzal gazda­godik például Komló, Győr, Szekszárd, Szeged, Szolnok, Várpalota és Makó. Már épül és előreláthatólag 1979-ben elkészül a székesfehérvári szövetkezeti áruház, bővítik, korszerűsítik a siófoki és a nagykanizsai áruházakat. A kiskert-tulajdonosok és a háztáji gazdaságok segíté­sére több helyen — így pél­dául Egerben, Budakalászon és Szombathelyen — nyílik mezőgazdasági cikkeket áru­sító szaküzlet, illetve szak­áruház, ahol­­ a kisgépek, kertészeti felszerelések esz­közök széles választékát ta­lálják majd a kistermelők. A fejlesztési tervekben jelentős helyet kapott az áfészek szolgáltatásainak korszerűsítése. Bővítik a ház­hoz szállítást, szélesítik a kölcsönzést, valamint a GELKA és a Patyolat begyűj­tőhálózatát. Az áruházi hálózat a me­gyeszékhelyeken nyolc új létesítménnyel bővül a kö­ O­R­J $

Next