Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-20 / 116. szám

belföld MANDULA LAJOS, a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1924- től volt tagja a pártnak, 84 éves korában elhunyt. Te­metése május 21-én, szerdán 14 óra 30-kor lesz az avasi református temetőben. MSZMP Miskolc városi Bizottsága, Magyar Partizán Szövetség SZEKÉR GYULA LÍBIÁ­BA UTAZOTT. A Miniszter­­tanács elnökhelyettesének, Szekér Gyulának vezetésével tegnap magyar küldöttség utazott Tripoliba. A delegá­ció Abu Zeid Omar Durda­­ gazdaságügyi miniszter meg­­­­hívására a magyar—líbiai­­ gazdasági kapcsolatok fej­­­­lesztésének kérdéseiről tár­gy­aL AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOK A PETŐFI-HÍDON. Egy hónap múlva már teljes szélességében bekapcsolódik a budapesti köz­lekedésbe a Petőfi-híd. A mun­kálatokról Dalmy Tibor mi­niszteri biztos elmondta: min­denütt az utolsó simításokon dolgoznak. A híd budai térségé­ben, az Irinyi József utcában és a Schönherz Zoltán úton már a burkolati jeleket festik, és hoz­záfogtak a környék parkosításá­­hoz. A hídon a villamosvágá­nyokat rögzítik végleges helyük­re, és a szigeteléssel foglalatos­kodnak. A pesti oldalon elké­szültek a parti híddal, lépcső­sorait a napokban betonozzák. Az útépítési munkák befejező szakasza a tervek szerint má­jus 21-én kezdődik, amikor is a hídon és a pesti oldalon fölte­rítik az érdesített aszfaltszőnye­get. A Petőfi-híd átadása után az építők átvonulnak a Szabad­ság-hídra. Ott június 36-án kez­dődik, és öt-hat hónapig tart a munka. NEMZETISÉGI NEVELŐK. Hazánkban az elmúlt fél évtized alatt megkétszerező­dött a nemzetiségi óvodák­ban nevelkedő gyermekek száma, s ma már csaknem tízezer délszláv, német, ro­mán és szlovák származású óvodás tanulja, gyakorolja, használja az anyanyelvét a gyermekintézményekben. A többi között erről számoltak be tegnap Pécsett a nemze­tiségi óvodai napok kereté­ben megtartott nevelői ta­nácskozáson. A nemzetiségi óvodai napokat a magyaror­szági délszláv, német, ro­­m­án és szlovák óvodai há­lózat megteremtésének ne­gyedszázados évfordulója al­kalmából rendezték. NEMESÍTETT PÓRÉHAGYMA­ .Friss, fogyasztásra és ipari fel­dolgozásra egyaránt alkalmas az első hazai nemesítésű póré­hagyma, amelyet a Zöldségter­mesztési Kutató Intézetben állí­tottak elő. A póréhagymát, ame­lyet külföldön kiterjedten hasz­nálnak, a következő években hazánkban is a korábbinál na­gyobb mennyiségben terjeszthetik el. A póréhagymát frissen zöld­hagymaként, vagy elvermelve a ny­ár végétől a következő év ta­vaszáig használhatják ételek ízesítésére. A póréhagymának három alaptípusa van. Az első a korai vagy nyári típus, amely nagy terméshozammal fizet, erő­teljesen növekszik, viszont a fa­­gyot nem töri. Az őszi póré­hagyma már kisebb termésho­zamú, és a fagyokkal szemben is érzékeny. A téli hagyma ter­méshozama alacsony, de a te­rületen hagyva a téli fagyoknak ellenáll, s ezért igen keresett. Ebbe a típusba tartozik a Tété­­nyi-áttelelő elnevezésű fajta, amelynek termesztésével javítani lehet a téli-tavaszi hónapok friss zöldségellátását és az ipari ellátást. BRONZKORI KINCSEK: Késő bronzkori kincseket ta­lált. Virág István, a Somogy megyei nagyberki termelő­­szövetkezet traktorosa tárcsá­zás közben a szalacskai sző­lődomb tövében. Az időszá­mításunk előtti XI. század­ból való bronz ékszerek alig valamivel a felszín alatt —­­12 centiméter mélyen — rej­tőztek a földben. A régészek feltételezése szerint a haj­dani tulajdonos az ellenség elöl menekítve rejtette el az ékszereket, több mint há­romezer évvel ezelőtt. A bronzkincseket a kaposvári Rippl-­Rónai Múzeumban restaurálják. Tüntetések voltak Franz Josef Strauss ellen Nyugat-Ber­­linben, ahol a nyugatnémet Kereszténydemokrata Párt két­napos konvencióját tartja. Majd én segítek...” Meglopta a magatehetetlent Még ez év januárjában tör­­tént az eset: a miskolci Sta­dion utca 1. számú ház előtt a havon feküdt egy ember. Rosszul volt. A Stadion ét­teremből arra jött egy fiatal­ember, s a fekvő férfihoz si­etett.­— Beviszem egy lépcső­házba, hátha jobban lesz és segítek hazavinni a holmiját is — ajánlotta készségesen. Aztán a legközelebbi­ lépcső­házba érve, a fiatalember levette a férfi kabátját, s el­vette tőle táskáját is, majd távozott. Hová? A Fazola Henrik utca 32. számú ház­ba. Az említett kabátban ugyanis megtalálta a rosszul levő férfi igazolványát (ben­ne a címét), s a lakáskulcsát is, így teljes nyugalommal bement a lakásba és onnan elvitt egy magnót, egy eser­nyőt, egy körömcsipeszes ol­lót és egy elemlámpát... Ki volt ez a fiatalember? A többszörösen büntetett elő­életű File János József (Mis­kolc, Stadion utca 45. szám alatti lakos), aki lopás, köz­­veszélyes munkakerülés és egyéb bűncselekmények mi­att életének 31 évéből egy­szer már 2 év és 6 hónapot, majd 7 évet is ült. Legutób­bi büntetéséből tavaly sza­badult. Legfrissebb bűncse­lekményéért a közelmúltban ítélte el a Miskolci Járásbí­­­róság — nyolc hónapi bör­tönre és a közügyektől két­­évi eltiltásra. ­­ Terrorakció Nápolyban hétfőn reggel terroristák meggyilkolták Pino Amatót, a városi tanács végrehajtó bizottságának költségvetési kérdésekkel fog­lalkozó kereszténydemokrata tagját. A 49 éves férfit gép­­pisztolysorozattal lőtték le, amikor lakásából kijövet be­ült gépkocsijába. Hála az esetnél jelen volt rendőrőrszem ügyességének, az akcióban részt vett ter­roristák néhány perccel tet­tük elkövetése után rendőr­kézre kerültek. A rendőr ugyanis azonnal riasztotta a központot, onnan pedig URH- gépkocsikat irányítottak a gépkocsikon menekülők elé és után, majd tűzharcban megadásra kényszerítették őket. Négy terroristát fogtak el, köztük egy fiatal nőt. Va­lamennyi politikai fogolynak minősítette magát és nem volt hajlandó vallomást ten­ni. Csupán annyit tudtak meg tőlük, hogy a „Vörös Brigádok” nevű terrorszerve­zet tagjai. Földrengés Szerbiában • Hazánkban is érezték A dél-szerbiai Kopaonik­­hegységben levő középpont­tal hétfőn délelőtt tovább folytatódtak a vasárnap­­ este kezdődött földmozgások. Kö­zülük egy, magyar idő sze­rint 9.14 órakor bekövetke­zett erősebb rengés újabb épületkárokat okozott Bla­­zsevóban, Gerekariban, Do­­nje Levicah, Belo Poljen, Sdimljen, és a környék több más falvában is sok ház összedőlt vagy lakhatatlanná vált. Ezért a­­ lakosságnak sürgősen sátrakra, élelmiszer­re és ivóvízre van szüksége, annyival is inkább, mert a szokatlanul hideg időjárás következtében ezt a vidéket sok helyütt még hótakaró fe­di. A földrengésnek halálos áldozata nincsen, de sokan megsérültek, és nagy anyagi károk keletkeztek. Több üzem, köztük a „Bruszinka­” gyár termelése leállt, az is­kolákban szünetel a tanítás. A Brus és Blazsevo, vala­mint a Jaszenica és Vitano­­vac közötti úton kőomlások miatt megbénult a közleke­dés. Néhány híd is megron­gálódott. A polgári védelmi alakula­tok a természeti csapás által sújtott vidéken mindenütt nagy erőfeszítéssel dolgoznak a romok és kőomlások elta­karításán, a lakosság ellátá­sának biztosításán. Szerbiában egyébként az idén immár 13. alkalommal észleltek földrengést, majd utórezgéseket, közülük nyolc alkalommal a Kopaonik­­hegységben. Vasárnap este 22 óra 04 perckor nagyobb földrengést regisztráltak az MTA buda­pesti és piszkéstetői föld­rengésjelző állomásainak sze­izmográfjai. A földmozgás epicentruma Jugoszláviában, Skopje környékén volt. A rengést Magyarország terüle­tén elsősorban az ország dé­li részein — Szegeden és Pécsett — észlelték. Az elő­zetes becslések szerint erős­sége a Mercalli—Sieberg-ská­­la szerint 3—4 fok volt. A rengés magnitúdóját — a Richter-skála szerint — 6 fokra becsülték a szakembe­rek. A szeizmográfok a késő esti órákban még három utórengést is regisztráltak. Sérülést sehonnan nem jelen­tettek. Budapesten a torony­házak, magasabb épületek felső emeletein is észleltek kisebb erősségű rengéseket, ezek erőssége nem haladta meg a 2,5 fokot. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Kovács Bélának és Dorosz­­lay Évának Róbert; Venglovecz Istvánnak és Varga Piros­kának Viktória; Smik­e Lászlónak és Lőrincz Valériának Zoltán; Takács Józsefnek és Havas Ro­záliának Krisztián Tibor; Barczi Istvánnak és Fehér Zsuzsanná­nak Viktor; Forgó Pál László­nak és Turóczi Rózsának Csa­ba László; Dragos Ferencnek és Bednárik Annának Krisztina; Darab Lajosnak és Lehoczki Pi­roskának László; Kocsis Barna­básnak és Ördög Editnek Ta­más ; Dudás Lászlónak és Üve­ges Klárának László; Galamb Elemérnek és Balogh Gyöngyi­nek Jolán Mónika; Csorba Jó­zsefnek és Pacsuta Piroskának Zsuzsa; Siska Ernő Mihálynak és Bóna Erzsébet Juditnak Ber­nadett; Darai Balázs Györgynek és Miliczk­i Máriának Gergely Tamás; Molnár Ferencnek és Pintér Erzsébetnek Gábor nevű gyermeke. ♦ Fesztiválkommentár: Tanyasi történet Mint ez országban csaknem kivétel­ nélkül minden tévénéző, magam is Vitrey-rajongó vagyok. És most gyorsan néhány név, hogy ne legyek igazságtalan, hiszen a Tanyasi történet című riportfilm stáblistáján utoljára olvasható az ő neve, tehát a többiek: Kóthy Judit, Hollós Olivér, Fekete Katalin, Illés Tiborné. Kinek mennyi e megrázó alkotásban az érdeme? Talán csak az alkotók tudják; kétségtelen, hogy a Vitray-riportok minden eré­nye benne van. A Sok van mi csodálatos... egyik 25 perce ez a film, két — és még nagyon sok - ember története. Szörnyű, hogy mi minden történt ezzel a két emberrel, a tanyán élő idős házaspárral. A feleséget lánykorában italért, cimboraságért árulta vadállat apja, sőt, még ennél borzalmasabbat is tett vele. Mindezt egykedvűen, nyugodt hangon meséli el az asszony, férje nemkülönben. A ri­porter hangját, kérdéseit csaknem teljes egészében kivágták, ez nem beszélgetés, önvallomás. Az a bizonyos még nagyon sok ember: a szomszéd falu lakói, akik boszorkányüldöző indulattal beszélnek a „hibbant" emberpárról. Majd a riport végén feltű­nik még két öreg, egy nyolcvan valahány éves bácsi és a fe­lesége, ők is tanyasiak, a falu gondozottjai. Pár villanás csupán, néhány szó a botra támaszkodó bácsi szájából, és mi a men­­­nyekbe­n állunk, már nem hisszük, hogy az emberiség úgy ahogy van gonosz, ostoba, hiszen lám, két, az életből már kifelé ara­szoló ember milyen szépen, megértő, bölcs rokonszenvvel beszél a riport hőseiről, akikről csak rosszat hallottak másoktól. Merem zseniálisnak nevezni a szerkesztést, a riportot, a drá­mát. A drámát, melynek végén a jó néző elnyeri méltó jutal­mát, a katharzist. (szabados) Stradivari az óvodában Osaka egyik városi ta­nácsi óvodájában Stradivari­­hegedűre bukkantak. A fel­fedés örvendetes és szenzá­ciós, mindazonáltal rejtély lengi körül: az elöljáróság képtelen megfejteni a ta­lányt, hogy miképpen került éppen egy kisdedóvodába a világhírű cremonai hegedű­­k­észítő-dinasztia ritka és ér­tékes remeke. A dúsgazdag helybeli ke­reskedők és iparmágnások adakozásaiból 1880-ban ala­pított mintaóvoda június 1-én ünnepli fennállásának cente­náriumát. Az ünnepségek előkészületei közben végigta­karítottak minden helyiséget, benéztek minden zugba, lel­tároztak, s kerestek-kutattak a száz év előtti emléktárgyak után. Eközben kerítettek sort a félreeső és a Stradivarit rejtő raktár megszemlélésére is. Annak idején a gazdag szülők kisgyermekeinek neve­lését szolgáló óvodát a meg­alapítás után fokozatosan a legdrágább oktatási eszkö­zökkel szerelték fel, bőven telt erre az adományozott pénzösszegekből. Csak felté­telezik, hogy így szerezték be a Stradivari-hegedűt is. E hangszer értékét jelenleg körülbelül 400 ezer dollárra becsülik. Közönség­­találkozó a 111-ben Ma délután 6 órakor a TIT Kazinczy Klubjában Vi­­tézy László filmrendező Bé­keidők című játékfilmjéről ankétot rendeznek. Beveze­tőt mond Benedek Miklós új­ságíró, az Észak-Magyaror­­szág főmunkatársa. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő- CSala LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.: 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223; bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika­ 18-226, sportrovat: 18-222; levelezés- 18-221 — Kiadja­ a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc­, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 179.­­ Felelős kiadó VERES MIHÁLY Telefon- 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható­ a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133-0209 MOSZKVA: Leonyid Brezs­­nyev táviratban üdvözölte Khomeini ajatollahot és az Iráni Iszlám Köztársaság ba­ráti népét a szovjet—iráni diplomáciai kapcsolatok lét­rejöttének 60. évfordulója alkalmából. A távirat megál­lapítja: „A szovjet nép nagy tisztelettel és együttérzéssel viseltetik az iráni nép igaz­ságos, hősi harca iránt, ame­lyet az imperializmus és a gyarmatosítás ellen, a termé­szeti erőforrásai fölötti ren­delkezés jogáért, hazája szu­verenitásának, függetlenségé­nek és területi integritásá­nak szavatolásáért vív.” A szovjet vezető táviratában annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a szovjet—iráni kapcsolatok továbbra is a barátság, a jószomszédság és a kölcsönösen előnyös együtt­működés útján fejlődnek. ISLAMABAD: Az isla­mabadi iszlám konferencián részt vevő országok meg akar­ják szakítani kapcsolataikat azokkal az államokkal, ame­lyek Jeruzsálemet Izrael „fő­városaként” ismerik el. A külügyminiszteri konferenci­án tegnap a fentiekről hatá­rozati tervezetet fogalmaztak meg és azt a plénum elé terjesztették. Megfigyelők sze­rint biztosnak tekinthető, hogy az értekezlet a határo­zatot elfogadja. Az iszlám államok egyidejűleg követel­ték az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli ülésszakának összehí­vását abból a célból, hogy „határozott döntés szülessen" a palesztin kérdésben. A külügyminiszterek nyilatko­zatban szögezték le, hogy „Jeruzsálemet Palesztina örök fővárosának kell tekin­teni”. ff . KAIRO. A politikai véle­ménynyilvánítást és tevé­kenységet korlátozó tilalma­kat jelentett be tegnap Sza­dat egyiptomi elnök az új kormány első teljes ülésén. A múlt hét végén megala­kult 26 tagú kormány ülésén mondott, a televízió által is közvetített kétórás beszédé­ben Szadat közölte: betiltják a kormány által előzetesen nem engedélyezett tüntetése­ket; tilos mindenféle politi­kai, vagy vallási tevékenység az egyetemeken és az isko­lákban; megtiltják a politi­zálást a mecsetekben és a templomokban. A tilalmak betartásáért Szadat elsősor­ban a tartományi kormány­zókat tette felelőssé. Megfi­gyelők szerint az intézkedé­sek jórészt azok ellen az isz­lám diákok ellen irányulnak,, akik az egyetemeken és az iskolákban hatásos propagan­dát folytatnak a Szadat-re­­zsim ellen. TEHERÁN: Az iráni fegy­­­­veres erők tegnap Baniszadr elnök jelenlétében nagysza­bású hadgyakorlatot kezdtek a Perzsa-öbölben. A gyakor­laton mind a három haderő­nem: a haditengerészet, a légierő és a szárazföldi had­sereg egységei részt vesznek. Az iszlám erők hatalomátvé­tele óta eddigi legnagyobb hadgyakorlat a Pars iráni hírügynökség megfogalmazása szerint arra szolgál, hogy „megmutassa az iráni had­sereg ütőképességét és moz­gékonyságát”. Az Egyesült Államok haditengerészete egy nappal korábban ugyan­abban a térségben gyakorla­tozott. LONDON: Francisco Car­­neiro portugál miniszterelnök — a vasárnapi gépkocsibal­esete nyomán fellépett ge­rincfájdalmai miatt — teg­nap lemondta az e hétre ter­vezett nyugat-európai körút­ját, s Londonból visszauta­zott Lisszabonba.

Next