Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)

1983-07-04 / 157. szám

f Regőczy Krisztina a TVK műjégpályáján Edzőtábort vezet A forró nyári napokon­­ ugyancsak élvezetes dolog fürdőruhában korcsolyázni. Sok miskolci lakos kipróbál­ta már ezt a Tiszai Vegyi Kombinát impozáns műjég­pályáján, amely a megye­­székhelytől mindössze 35 ki­lométerre található. A napok­ban két híres műkorcsolya­edző, Regőczy Krisztina vi­lágbajnok és Dohány Andrea —, aki már két esztendeje Svédországban edzősködik — ezt a pályát tartotta tanítvá­nyai számára a legalkalma­sabbnak a gyakorlásra. A mi­értről Regőczy Krisztinát kérdeztem. — Ezek a körülmények, amelyekről csak felsőfokon lehet beszélni, az egész vilá­gon egyedülállóak. Ragyogó napsütésben, friss levegőn tudunk itt dolgozni, utána pe­dig a meleg vizű kismedencé­­ben az izmokat jól kilazítjuk. A legidősebb tanítványom már tíz éve korizik, de azt mondta, hogy ilyen jó edző­táborban még nem volt. Mi csak kigondolunk valamit, s máris megvalósítják nekünk. — Meddig tart a tábor? — Július 12-ig leszünk Le­­ninvárosban. Ebben az év­ben Huszár Andor vezérigaz­gató jóvoltából három hetet töltünk itt, de jövőre, ha min­den jól megy, 6 hétig szeret­nénk itt lenni. — Kik vesznek részt az ed­zőtáborban? — A junior és az ifjúsági magyar bajnok jégtáncpáros: a Wertán—Demeter és a Ke­rekes—Szentpétery kettős, valamint két újonnan alakult páros: a Száraz—Partos és a Lengyel—Kolecsánszky duó. — Milyennek találják a je­get? — Szinte tökéletes. Bejár­tam már a világot, de nyitott pályán ilyen jó minőségű je­get még nem láttam. — Hogyan telik el egy nap­juk Leninvárosban? — Én a Hotel Olefin ven­dége vagyok, a gyerekek pe­dig a TVK Kárpáti-szállójá­ban vannak elszállásolva. A napunk úgy kezdődik, hogy negyed tízkor átmegyek a ta­nítványaimhoz, reggelizünk, majd az Olefin SC sporttele­pén szárazedzést tartunk. Ezt ebéd követi, délután egy órá­tól háromig a jégpályán gya­korolunk, majd fürdünk és napozunk egy kicsit. E­ste 7 órakor vacsorázunk, majd visszajövünk a jégpályára, és fél 9-től fél 11-ig ismét ed­zőnk. A keddi nap szabad, most ezt arra használtuk fel, hogy a fővárosban megnéz­zük az itt vendégszereplő amerikai jégrevüt — mondot­ta befejezésül Regőczy Krisz­tina. SOLTÉSZ RUDOLF >„ A kecses, elegáns mozdulatokat minden jégtáncosnak el kell sajátítania. Regőczy Krisz­tina a gyakorlatban is bemutatja tanítványainak a szemet gyönyörködtető tartásokat. Regőczy Krisztina profi világbajnok, az edzőtábor ve­zetője (Nagy Miklós felvételei) Tippet adnak üdüléshez, kiránduláshoz A Tourinform, az Országos Idegenforgalmi Hivatal in­formációs irodája hamar nép­szerűvé lett; tavaly 88 ezer hívás érkezett, az idén pedig fél év alatt 50 ezren érdek­lődtek. Az idegenforgalmi fő­szezonban a napi hívások száma eléri az ezret is. A Tourinform adatbankja naprakészen tartalmazza mindazokat a tudnivalókat, amelyekre az itthon nyara­lóknak, a külföldre utazók­nak, a hazánkba érkező kül­földieknek, a sportolni és szó­rakozni vágyóknak szüksége lehet. Az adatbank ma már 24 témacsoportban, több mint 100 ezer, mikrofilmre rögzí­tett adatot tartalmaz. A Tour­inform valamennyi utazási irodával, idegenforgalmi hi­vatallal, közlekedési vállalat­tal, közművelődési és sport­intézménnyel, szolgáltató vál­lalattal állandó kapcsolatot tart, s naponta értesítést kap az újdonságokról, a változá­sokról, a tervekről. Az érdek­lődők között egyre több a kül­földi, akik főként tanácsokat, javaslatokat kérnek magyar­­országi tartózkodásuk idejére. Még ebben a hónapban megindítja hasznos informá­ciókat tartalmazó füzetsoro­zatát a Tourinform, melyek­ben egyebek között­ arra kap­nak választ az érdeklődők, hogy hol, milyen üdülési prog­ramba kapcsolódhatnak be, vagy hová, milyen feltételek­kel szervezhetnek iskolai ki­rándulásokat. Ugyancsak új­donság, hogy már az idei fő­szezonban csatlakozik a Tourinform a Balatonnál ki­épült idegenforgalmi CB- lánchoz, így gyorsabb, pon­tosabb információkat tud nyújtani a közönség szállás­sal, programmal kapcsolatos kérdéseire Kánikulában trágyáztak Edent A termőtalajnak szerves­­anyag -utánpótlásra van szük­sége. Még akkor is, ha mű­trágyával pótolják az elvesz­tett termőerőt. A trágyázásra megfelelő időszak az ősz, a ta­vasz — ám semmiképpen sem a nyári meleg. Két hete azonban jól meg­szórták a földet (még az útra is jutott!) szerves trágyával Miskolc idegenforgalmi­ neve­zetességű helyén, az Éden kemping és a Park motel kö­rül. Jó sűrűn, hogy teremjen majd a föld! De hát nyár van. A kempingezők, a motelban lakók a szabadban, a tera­szon étkeznek. Azaz étkezné­nek, hiszen a bűz oly nagy, hogy alig lehet elviselni. A röpködő legyek százairól már nem is beszélve. Pattanásig feszült a helyzet — telefonált be szerkesztősé­günkbe felháborodottan több olvasónk, turisták kattogtatják fényképezőgé­peiket, hogy elvigyék a hírét a miskolci kempingnek, mo­telnek. Vagyis: a két szállás­hely körül elterített istálló­trágyáét! ... Biztos, hogy akik majd e felvételeket látják va­lahol, kétszer is meggondol­ják, nyári szabadságukat Mis­kolcon töltsék-e. Aki pedig most látja, azaz érzi a trá­gyát, nemigen kívánkozik majd vissza... Sürgős vizsgálatra, intézke­désre lenne szükség: ki, vagy kik terítették el a trágyát a nyár kellős közepén, s köte­lezni őket a bűz megszünte­tésére — követelték az érin­tett kempingezők. Felhívtuk a Miskolci Ker­tészeti Vállalatot, ahol Petrik Sándor építésvezető a követ­kező tájékoztatást adta: — A Miskolci Vendéglátó Vállalattal történt írásbeli megállapodás szerint a fű fel­újítását a Park motel környé­kén május 25-ig kellett volna elvégezni. Ehhez 50 mázsa is­tállótrágyát szállítottunk­­ ki a múlt héten, s a nagy részét már el is terítettük, illetve bedolgoztuk a talajba. A több mint egyhónapos késés oka elsősorban a májusi száraz­ság volt: kiszikkadt a talaj, és emiatt nem lehetett elvé­gezni a füvesítést. Abban azonban hibásak vagyunk, hogy nem kerestünk más meg­oldást, amivel elkerülhettük volna a kellemetlenséget. Sajnáljuk, hogy a bűzzel a kemping és a motel, valamint a környék lakóinak néhány napra problémát okoztunk. A hét elején a maradék trágyát is bedolgozzuk a talajba. A nyári egyetemen Holnap reggel negyed ki­lenctől dr. Tóth Árpád szo­ciológus, a Nehézipari Mű­szaki Egyetem főmunkatársa tart előadást a miskolci nyá­ri egyetemen. A gazdasággal összefüggő néhány ideológiai kérdés címmel. A háromne­gyed tízkor kezdődő előadást dr. Kovács Sándor, a Marx Károly Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem Ipari Üzem­­szervezési Tanszékének do­cense tartja. Címe: Vezetési rendszerek fejlesztése. Hol a falu közepe? A kormány legutóbbi üléséről kiadott kommüniké felemle­geti a mozgó boltokat, a falut járó autóbusz-ABC-ket. Bor­sodban is teljesít szolgálatot egy ilyen kerekes üzlet. Az encsi járás községeit járja, jötte esemény a faluban. A me­netrendet ismerem, de arról már nem tudok megbízható adatokat, hogy mennyibe kerül egy ilyen speciális Ikarus megvásárlása és k 1működtetése. Az viszont tény, hogy a Mi­nisztertanács szövetkezeteket tárgyaló napirendjéről megje­lentetett közlemény megállapítja: a fogyasztási szövetkezetek boltjainak jelentős hányada ráfizetéses ... A borsodi adatok szerint a száznál több aprófalu boltjai­nak jövedelmezősége annyira rossz, hogy pusztán üzleti szempontból egyik napról a másikra el kellene rendelni a bezárásukat. Bonyolult közgazdasági fejtegetések helyett pusztán egyetlen pénzügyi mutatóra hivatkozunk. A kész­letek forgási sebessége azt jelzi, hogy a cég mennyire ru­galmas, hogy milyen gyorsan tud pénzt árura, illetve árut pénzre váltani. Nos, a borsodi kisboltokban egy cejgnadrág, vagy egy pár gumicsizma általában 122 napig vár vevőre! A megyei szakmai átlag 70 nap. A sok nap és a sok kis tétel a 12 százalékos kamat mellett összeadódik. Gazdasági megfontolásból a kisbolt: nem bolt. A szövetkezet, nem kevés állami támogatással, le tudja nyelni a veszteséget. De a magánvállalkozó ilyesmire nem szerződik. Az új üze­meltetési formák bevezetésének első évében a kétezer bor­sodi szövetkezeti boltból csak 30 talált bérlőre. A dolog másik oldala, hogy ezekre az üzletekre szükség van. Egy kimutatás szerint a lélekszám szerinti rangsorban legkisebb 114 borsodi településen 138 boltot működtet a szövetkezet. Az üzletek alapterülete éppenhogy eléri egy átlagos panellakás nagyságát, de kétharmad részükben nincs folyóvíz, s nyáron, a szabadságolási időszak alatt megold­hatatlan a helyettesítés. A kormány elé került téma kapcsán a rádióban az egyik felelős vezető elmondotta, hogy a közlekedési díjak feleme­lése felértékelte a kisboltok szerepét. Apróbb holmikért már­ nem utazik a városba a falusi ember. Ugyanebben a nyilat­kozatban hangzott el az a javaslat, hogy az amúgy is a falu közepét jelentő kisboltok ne csak áruval szolgáljanak, hanem olyan szolgáltatásokkal is, amelyeket posta, gyógy­szertár, Patyolat híján nélkülözni kénytelenek a hatvan la­kosú Debréte, vagy az egy híján kétszáz lelkes Árka idős polgárai. (brackó) ISCSI Ma tartja tanácstagi fogadóórád­ját Bárány István, Stadion u. 37/a. sz. alatti óvoda, 17 órakor; Béres Pál és Lehoczky András, szirmai tanácskirendeltség, L. Vö­röskatona u. 49. sz., 19 óra 30 perckor; Bumbera László, Oszip István u. 14. tszt. 1., 18 órakor; dr. Gyimesi Béla, vb-hivatal, Pe­tőf­ u. 23. I. em., 1x6. szoba, lé­től k­1 óráig; Éles sándorné,­ 1/6. sz. pártalapszervezet, Tízes hon­véd u. 21. szám, 17 órakor; Kiss Géza és Szénfy Zoltánné, 1/7. sz. pártalapszervezet, Kisfaludy u. 37. szám, 18 órakor; Kiss Már­tonná, napközi otthonos óvoda, Kacsóh P. u. 8. szám, 12-től 14 óráig; Márkusz Dezső, Szentpéte­­ri kapui II. sz. Lakásszövetkezet, Katowice u. 7. szám, 18 órakor; Nagy János, III/8. sz. pártalap­szervezet, Alpári Gy. u. 2 a., 17 órakor; Sárközi Andorné, Kossuth Gimnázium, igazgatói iroda, Day­­ka Gábor u. 4. szám, 16 órakor; Soós Miklósné, Gagarin u. 13. IV/4., 18-tól 19 óráig; Szepesi La­jos, László J. u. 99. szám, 16 óra­kor. Holnap tartja tanácstagi foga­dóóráját dr. Tamás Elvira, tapol­cai orvosi rendelő, 17-től 19 óráig. Kemping nyílt a Hortobágyon Megnyitotta kapuit a Hor­tobágy közepén, nem messze a csárdától, a víziszínpad mellett a Puszta” kemping. Az új létesítményben egy­szerre százhúsz személy ré­szére van hely sátorban, il­letve lakókocsiban. A riport után­­i újság HP í j­r­t a T­orok utcán: A Török utca tulajdonkép­pen nem is utca, csak egy kis köz az LKM meddőhányói­nak tövébe szorítva. Hogy milyen nehéz körülmények között él itt néhány család, arról nemrégen írtunk la­punkban. Akkor azzal fejez­tük be riportunkat, hogy az illetékesek megvizsgálják, mit tehetnek a Török utcai lakók életkörülményeinek javítá­sáért. Érdemes még egy kicsit elidőzni az előzményeknél. A Török utcaiak évtizedek óta laknak a néhai üveggyá­ri lakásokban, amit a Mis­kolci Ingatlankezelő Vállalat vett át már jó ideig. Az ala­csony, barakkszerű kis házak állapota az elmúlt évek alatt egyre siralmasabb lett: a fa­lakról lehull a vakolat, ro­had a padló és az ablakke­ret, roskad a tető. A Török utcaiak szeretnének innen mihamarabb elkerülni, ám lakásigénylésük még túl friss ehhez, hiszen hosszú évekig azt hitték, hogy ha­marosan lebontják a rozzant házacskákat. Az ingatlankezelő vállalat szakemberei már riportunk­ban is elmondták, hogy a te­rület szanálásra ítéltetett, így ők itt nem végezhetnek felújítást a jogszabályok ér­telmében. Azóta az illetéke­sek kint jártak a helyszínen, s megállapították, hogy amit a lakók állítanak panaszos leveleikben, pontról pontra megfelel a valóságnak. Vál­toztatni a körülményeken azonban továbbra sem áll módjukban. A városi tanács illetékesei is megvizsgálták az ügyet, s elmondták, hogy hamarosan a végrehajtó bi­zottság elé kerül a „szociá­lis követelményeknek meg nem felelő” lakások ügye. Döntés mindaddig nem szü­lethet a Török utcaiak ügyé­ben, míg a testület nem tár­gyalja meg ezt a kérdést, hiszen még jó néhány ha­sonló helyzetben levő család van a városban, s így bár­milyen nehéz is, de sorolni kell az igényeket. Mindehhez kommentár­ként csak annyi kínálkozik, hogy ha még hosszabb idő­re ezen a helyen kell élniük a Török utcaiaknak, meg kell próbálni javítani az épületek állapotán. Kétség­telen,­­ hogy léteznek a kor­látozó szabályok, ám kiska­put keresni ilyen ügy érde­kében bocsánatos vétek ... (k—e) jjc Itt nem könnyű az élet.

Next