Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)

1984-08-16 / 193. szám

Milyen a táj és történelme? Vándorló úttörők a Blikkben Az úttörőélet legromantiku­­sab­b időszaka a nyár. Leg­alábbis így tartják azok a gye­rekek, akik vakációjuk egy ré­szét természetjáró vándortábo­rokban­­ töltik. Az idén az or­szág legszebb tájain 29 gya­logos, két kerékpáros és egy vízi tábor kínált választékot. Népszerűségükre jellemző, hogy a rendszeres túljelentke­zés miatt több csapatnak le kellett mondania részvételi szándékáról. Az egyik legke­resettebb útvonal Bükk II. né­ven ismert. Kezdő- és vég­pontja Miskolc, táborhelyei pedig Csókás, Szentlélek, Lét­­raszelő, Bükkszentkereszt és Tapolca. Két hónapon át más­naponként vágott neki egy­­egy csoport az útnak. Hat­száz vörösnyakkendős, hátizsá­kos kisdiák masírozott itt vé­gig a szezon alatt. A tapolcai autóskemping mellett csinos facégér jelzi a táborhelyet. A kerítésen belül gyerekzsivaj, móka, kacagás. Mintha túl sokan lennének. — Ez egyben állandó nyá­ri tábor is — mondja Reisz Miklós táborvezető. — A vándortáborosok ott a szél­ső faházakban vannak, ve­lünk étkeznek, és a prog­ramjainkba is bekapcsolód­hatnak. Jöjjön, odakísérem. A parancsnoki szobában Var­ga László tanár, a 258-as számú II. Rákóczi Ferenc út­törőcsapat vezetője és Jakab József tanító, a túravezető fogad. A KISVASÚTON MÉG NEM ÜLTÜNK — Egy zselici település­ről, Kadarkútról érkeztünk. A gyerekek roppant izga­lommal készülődtek, mert noha zömük már gyakorlott vándortáboros, erre még nem jártak soha. Ketten felkészültek a látnivalók is­mertetésére, mások az itte­ni partizánmozgalmakat ta­nulmányozták, a természet­­járó szakkör diáktitkára ve­télkedőt szervezett. Várako­zásaikban nem is csalódtak, de azt meséljék el ők ma­guk — mondja Varga tanár úr, és beinvitálja a ház kö­rül játszadozók egy részét, mert mind a harmincan úgy­sem férnének be. — Gyönyörű ez a vidék! — lelkendezik egy barna ha­jú kislány. — Olyan kisvas­­úton, amelyik Garadnáig ho­zott, még egyikünk sem ült. Legjobban a csókási tábor tetszett, mert ott sátorban aludtunk! — Itt volt a bátorságpró­ba is — folytatja társa, Si­mon Gabriella. — Sötétben, lámpa nélkül mentünk vé­gig egy félkilométeres út­vonalon. Úgy féltünk, a fiúk meg elbújtak a bokrok kö­zé, és ijesztgettek — mesé­li nevetve. — Létráson pedig csűr­ben aludtunk, és éjszaka odajöttek a vaddisznók! Az őrség vette észre röfögésü­­ket, de nem merték elza­varni őket, hanem megvár­ták, míg maguktól odébb mennek — veszi át a szót a lányoktól Tóth Zoli. — Itt számháborút is rendeztünk. A védők jól megtréfálták a támadókat: egy dombot véd­tek, a zászlót meg másho­vá, egy völgybe rejtették. Ez Pintér Józsi ötlete volt. + HEGYI PÖRKÖLT ÉS PISZTRÁNG — Fontunk koszorút is, és megkoszorúztuk a tábor melletti partizánemlékművet — veszik vissza a beszéd fonalát a leányok. — Bükk­­szentkereszten pedig legyőz­tük kézilabdában az ott üdülő szlovák kislányokat, a fiúk meg fociban győztek a szlovák fiúk ellen. A túrák közben sokat énekeltünk, többször főztünk is magunk­nak a szabadban. Egyszer Varga tanár úr alaposan el­áztatta a tésztát — de er­re már dülöngél az egész gyereksereg a nevetéstől. — Azért megettetek az utolsó szálig, éppúgy, mint a hegyi pörköltöt (ez másutt paprikáskrumpli névre hall­gat), vagy a pisztrángot, amit Garadnán vettünk és néztük, hogyan fogják a tó­ból — védekezik a „fősza­kács”. + SZÁZ KILOMÉTERT MENTEK — Valóban élményekkel sűrítve és hasznosan telt a táborozás — fejtegeti komo­lyabbra fordítva Jakab Jó­zsef, a túravezető. — Min­den helyen két-két napot időztünk. A hosszabb túrá­kat a táborhelyek közötti vándorlások jelentették, amit teljes felszereléssel tettünk meg. Odaérkezésünk másnap­ján a környék nevezetes he­lyeire vezettünk kisebb-na­­gyobb kirándulásokat. Leg­alább száz kilométert ba­rangolhattunk. Jártunk a­­ Fehérkő sziklakilátóján, lát­tuk a bolhási víznyelőt, a Massa Múzeumot és a diós­győri várat, lubickoltunk a tapolcai barlangfürdőben, holnap még Aggtelekre is el­megyünk. Az útvonal helyi felelőse, Kocsárdi Ervinné, többször is személyesen meg­látogatott bennünket az egyes váltótáborokban, segí­tett apró gondjainkon. A vándortáborozás alapvető célkitűzése — megismerked­ni hazánk tájaival, történel­mével, edzett, a természetet szerető és védő gyermekkö­zösséget kovácsolni — úgy érzem, maradéktalanul meg­valósult. Egyet sajnálunk csak: a szentléleki táborhely a KÖJÁL határozata folytán ezúttal kimaradt az útvonal­ból. Kovács A. Gábor : Az utolsó este is szép, nemsokára felgyűl a búcsú tábor­tűz (Kiss József felvétele) Az Evita a várban A Lloyd Webber—Tim Ri­ce szerzőpáros világsikerű rockoperájával, az Evitával szerepel hamarosan Miskol­con a Rock Színház társu­lata.­­A szerzőpár tagjai az­óta már különváltak, mint erről az Új Tükör múlt he­ti számában olvashatunk. A cikk bemutatja a Magyaror­szágon is járt Webbert, aki a Jézus Krisztus szupersztár, az Evita és a Macskák sike­re után nemrég új rockope­­rát vitt színre — nemcsak mint szerző, hanem mint producer —, melynek hősei mozdonyok és vasúti kocsik.) Az Evita Eva Peron kar­riertörténete. Tizenöt éves volt, amikor megtette az el­ső lépést a csúcs felé vezető úton, melynek végén felesé­gül vette az akkori elnök. Harminckét éves korában halt meg, méhrákban, de mítosza tovább él. (A dara­bot a Miskolci Nemzeti Szín­ház is bemutatja az új sze­zonban.) A Rock Színház 1980-ban vitte színre az Evitát, Mik­lós Tibor magyar szövegével, Katona Imre rendezésében, Várkonyi Mátyás vezényle­tével. A főszereplők: Kovács Kriszta (Evita), Szakácsi Sándor, Homonyik Sándor (Cher. Andorai Péter (Pe­ron), Szolnoki Tibor (Magol­­di ) az a bárénekes, aki először figyelt fel Évára), Nagy Anikó, és Füsti Mol­nár Éva (Lány). A Rock Színház miskolci vendégszereplésére 80 és 100 forintos áron a Városi Mű­velődési Központban (Szé­chenyi út 30), a diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház­ban, a diósgyőri várban és az Express Utazási Irodában válthatók jegyek. A diósgyő­ri várban rendezendő elő­adások időpontja: szeptem­ber 4. és 5., este 8 órától.­­A 4- i előadás esőnapja 6-a, az 5- i előadásé 7-e.j Környezet­védelmi pályázatok Az idén hét pályázat ér­kezett a tanácsi környezet­­védelmi alapból nyújtandó támogatásokra. A Borsod megyei Környezetvédelmi Bizottság nemrég vélemé­nyezte a pályázatokat, s dön­tött arról, hogy három kör­nyezetvédelmi beruházás ré­szesüljön az idén támogatás­ban. A pénz odaítéléséről végül is a megyei tanács végrehajtó bizottsága határoz majd. A teljes összeg meg­haladja az öt és fél millió forintot. «an ajk­ak­at a kitünteti A Hazafias Népfront Bor­sod megyei Bizottsága az al­kotmány napja tiszteletére kitüntetéssel, jutalmazással egybekötött megemlékezést tart holnap délelőtt. A mis­kolci ipari vásár megnyitó­jára való tekintettel az ere­detileg tervezett kezdést fél kilencre módosították. A jövő héten kedden kinyit a színház jegyirodája A szezon csak szeptember elején kezdődik, de augusz­tus 21-én, kedden kinyit a színház jegyirodája. A régi és az új bérlőket a hét öt munkanapján délután egytől este hét óráig várják. Az idei bérletek hat előadásra szólnak. „ . .. Hangulatos show-k­hoz már értettünk, de azzal is tisz­tában voltunk, hogy ez önma­gában kevés lenne egy két­órás filmhez...” - mondja Benkő László abban az inter­júban, ami a Filmszem au­gusztusi számában olvasható. Nos, az Omega, Omega, Ome­ga című film mindössze 75 perces, és ennyi épp elég be­lőle. Vagyis az ötletek kevés­nek bizonyultak a kétórásra tervezett filmhez. Jancsó Miklós és Hernádi Gyula bábáskodott az Ome­ga 1982 novemberi, a Buda­pest Sportcsarnokban meg­rendezett koncertje­i fölött, hét kamera rögzítette a ké­peket, a videoszalagot egy londoni cég másolta át film­re, gyártóként a Magyar Te­levízió, a MAFILM Dialóg Filmstúdió, a MOKÉP és az Omega van feltüntetve. Húszéves fennállását ünne­pelte az együttes a koncert­tel, melyből tizenhárom szám hangzik el a filmen. Az újabbak mellett olyan régi sikerek, mint a Tízezer lé­pés és a Gyöngyhajú lány. Néhány koncertfilmet már láthattunk a hazai mozik­ban, nem lehet elkerülni az összehasonlítást ezekkel, de legalábbis A koncert című­vel (rendező Koltay Gábor), ami a régi Illés együttest támasztotta fel. A különbé­ség ég és föld. A Koncert­film, szól valamiről, valakik­ről (a zenekarról és közön­ségéről), ott si­n hiányzik a show, de nyilvánvaló a ren­dezői szándék is, mely a beat hazai hőskorszakáról alkotott véleményt. A Jan­­caofilm nem egyéb a kon­cert néhány képénél, mely­be a rendező egy-két mű­termi, vagy éppen gellért­hegyi jelenetet is beleszőtt, ezek hordozzák a humoros ötleteket (csatajelenet, tűz­oltózenekar, vacsora, Herná­di Gyula szándékoltan ál­interjút a zenészekkel). A Jancsó—Hernádi szer­zőpáros meg sem kísérli fel­­vázolni az Omega-jelenséget, valóban bemutatni az együt­test, melynek technikai fel­szerelése ma messze veri az összes magyar zenekar „cájgját” — nagyszabású koncerteknél tőlük bérelik az együttesek az erősítést, a fénytechnikát, vagy éppen a lézerberendezést —, gmk-t alapítottak, hanglemezstú­diójuk van, és hasonlóan a másik NAGY együtteshez, az LGT-hez, ők is többször megkísérelték a betörést a nemzetközi pop-piacra. (An­nak idején pár percig élt csak az hír, hogy két volt Deep Pur­ple-énekes is be­száll az Omegába.) A kép és hang minősége nem kevés kívánnivalót hagy maga után. (szabados) I Omega, Omega, Omega Gyertyák, egy félpucér hölgy és négyen az ötösfogatból: Debreceni Ferenc, Mihály Tamás, Molnár György, Bénim László. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Bemutatjuk új kórus­felvételeinket. — 13.20: Íróvá avatnak. — 13.50: Daloló, mu­zsikáló tájak. — 14.20: A Bí­­borbanszületett. — 15.00: Hírek. — 15.05: Móricz Zsigmondi A tizenkettedik órában. — 15.15: Koncz Zsuzsa és Bródy János énekel. — 15.35: Dalok és talál­kozások. — 16.07: Délutáni Rá­­diószínház. — 17.00: Hírek. — 17.05: Olvastam valahol... — 17.25: Zenei események a régi Nemzeti Színházban. — 18.20: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A főszerepben: Márkus László. — 21.12: Spirituálék. — 21.40: Adott­ságok, lehetőségek a Siófoki Állami Gazdaságban. — *­2.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Dobos Kál­mán: Moldvai csángó népdalok. — 22.40: Érdek és kölcsönös füg­gőség. — 23.00: A Cseh Fil­harmonikus Zenekar felvételei­ből. — 23.51: Két Giovanni Ga­­rieli-canzona. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Mezők, falvak éneke. — 13.00: Kapcsoljuk a győri kör­­­zeti stúdiót. — 13.20: Éneklő If­­júság. —­­ 13.34: Gitármuzsika gyerekeknek. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Vá­logatott perceink. — 16.30: Hí­rek. — 16.35: Idősebbek hullám­hosszán. — 17.30: Segíthetünk? — 18.30: Hírek. — 18.35: Hétvé­gi panoráma. — 19.35: Sport. — 19.55: Slágerlista. — 20.30 : Hí­rek. — 20.35: A 04. 05, 07 je­­­lenti. — 21.05: Középkori dalla­mok. — 21.20: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 22.17: Szintetizátorvarázs. — 23.00: Hí­rek. — 23.20: Nóták. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.21: Zenekari ope­rarészletek. — 13.00: Hírek. — 13.07: A Jereváni Kamarazene­­kar hangversenye. — 14.31 : Ka­maramuzsika. — 15.33: Botrány a tőzsdén. — 16.00: Zenei lexi­kon. — 16.20: Lortzing operái­ból. — 16.50: pillanatkép. — 16.55: Pophullám. — 18.00: Bach: D-dúr szólószvit. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Rádióhangversenyeink­ről. — 19.35: Operaest. — 20.35: Új lemezeinkből. — 22.01 : Sal­vatore Accardo Paganini-cap­­rice-okat hegedül. — 22.25: Szi­getek éneke. — 22.40: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor­ismertetés,­­hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a­­ Dunáig. Északi Szerkesztő­: Borsodi Gyula. (A tartalomból:­Mü­lleu­m az Orczy­­kastélyban. — A naiv festő pa­rasztasszony. — Gyerekek a nyárban. Gyarmati Béla jegy­zete.) — 18.00: Észak-magyaror­szági Krónika. (A Borsod me­gyei párt-vb kihelyezett ülése ■ Borsodi Szénbányáknál. — Ki­lencedik országos a kvarc non? Kí­na!?. — A fogathajtó világbaj­nokságról jelentjük szilvásvárad­ról.) — 18.25: Lap- és műsorelő­­zetes. Televízió, 1. műsor: 18.25: Hí­rek. — 18.30: A Tenkes kapitá­nya. — 17.90: Postaírók 3SV. — 1125: Desszert Constance-nak. — 18.30: A rövid­filmstúdiók műhe­lyéből. — 19.40- Idősebbek is el­kezdhetik..­­ 19.45: Esti mese. — •­0.00: Tv-híradó. — 29.89: Kri­­mileckék.­­ 21.35: Hatvanhat. — 22.25: A nevem­ Székely Zsig­­mond. — 22.30: Tv-híradó. Televízió. 2. műsor: 18.55: A nyelv világa. — 19.40: Nasa Ob­­razovka. — 20.00: Zenés nyári esték. Láng István: Álom a szín­házról. — 20.45: Az ékszer és az arany története. — 21.10: Tv­­híradó. — 21.30: Telesport. — 23.00: Képújság Szlovák televízió: 17.00: Nem­zetközi sportversenyek­ — 18.40: Dokumentumfilm. — 18.30: Tv­­híradó. — 20­00: Nemzetközi sportversenyek — 21.45: Egy kis muzsika. — 22.00: Világhír­adó.— 22.15: Gazdasági magazin. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Japán iparművészeti re­mekek. — Fotógaléria (10—20): Miskolc archív fotókon. — Ady Művelődési Ház (10—18): Fotók a múló díszekért. Farkas Ida kiállítása. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és mun­ka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ás­ványok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Néprészletek Déry György gyűjteményéből. — Miskolci Képtár (10—18): Két év­század magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Béla-emlékkiállítás. — Az észak-magyarországi pos­ták története. — Herman Ottó­­emlékház (10—1­8): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága — Diósgyőri vár (9— 18): A diósgyőri vár története. — Péntek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (h—­18) - Déryné-em­­lékszoba. — Üvegművészeti em­lékek a XVI— XIX. századból. Filmszínházak: Béke ItI­ : A világgá ment királylány (mb. színes szovjet). — (n6 és f8): Omega. Omega. Omega (színes (magyar, II. helyár­) — Béke kamaramozi (4): Magánélet (mb. szovjet). — (6): Ez Amerika! (amerikai, 16 éven felülieknek. III. helyár.) — Kossuth (13. hn5 és 7): Omega. Omega. Omega (színes magyar, TI helyár!) — [ígycsú­rván Filmklub ifS és fzV: Meztelenek és bolondok (mb. tw:e sirm-ik-ti. 14­­ éven felü­lieknek. III. helyár!) — Tán­csics (17): Biciklitolvajok (fel­­újítás, olasz). — Táncsics ka­maramozi (6) : Rossz fiú (színes francia, 16 éven felülieknek!:) — Szikra (« és 6): Eszkimó as­­­szony fázik (színes magyar, IS éven felülieknek!) — Petőfi («): A piszkos tizenkettő !—n. (mb. színes amerikai, 14 éven felü­lieknek. duda és III. helyár!) — Fáklya (4 . és 8) : A pagoda csapdája (színes szovjet). — Fáklya kamaramozi 11ó),: Újra szól a hatlövetű (mb. színes amerikai, n. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Ke’nő Kaliforniába készül (mb. színes amerikai, 16 éven felülieknek, Ti. helyár­) — Tokaj, diszkómozi (fő): Gyertek el a névnapomra (színes magyar, 14 éven felü­lieknek !) — Tapolca, kertmozi (7 órakor a teremben, 9 óra­kor a kertben): Balfácán (mb. színes francia, m­. helyár!) — Vasas parkmozi (f9): Omega, Omega, Omega (színes magyar, II. helyár!) — Avas-déli mozi (f9): A fekete kalóz (olasz, m. helyár!) — Hámor (f6): Meg­találni és ártalmatlanná tenni (szovjet). — Pereces (8): Tekin­tetek és mosolyok (mb. angol, 14 éven felülieknek!) — Táncsics (15): A seriff az égből (színes olasz, ín. helyár!) péntek Kossuth rádió: 8.09: Hírek. — 8.25: Miről ír a Társadalmi Szem­le új száma? — 8.35: Janine Mi­­cbeau operaáriákat énekel. — 8.54: CTI Melódia-lemezeinkből.— 9.33: Vidéki óvodások énekelnek. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Révkalauz. — 10.35: „Egy régi ismerős Panno­nosából...” — 10.40 • A Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa énekel. — 1b.59: Lottóeredmé­nyek. — 11.00: Gondolat. — n.45: Fúvószene háromnegyedben. Petőfi rádió: 8.00: Hírek — 8.05: Szervánszky Endre: Név­nap a cserénynél. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Fúvósindulók. — 8.44: Slágermúzeum. — 9.31: Külpo­litikai arcképcsarnok. — 9.53: Lottósorsolás — 10.00: Zenedél­­előtt. — 11.30: Hírek. — 11.36: Tánczenei koktél. 3. műsor: 9.00: Amikor én még ■ — 9.45: Sámson és Delila. — 10.30: Szimfonikus könnyű­zene. — 11.00: Hírek. — 11.05: Haydn: A teremtés. Televízió, 1. műsor: 19.05: Lá­nyok, korcsolyák, medvék. — Háo Pirx kalandjai. — ll.és Képújság.

Next