Déli Hírlap, 1991. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

1991-09-02 / 203. szám

legfrissebb ... legfrissebb ... legfrissebb ... ieg Hosszadalmas a felújítás Kollégium helyett albérletet kapnak a műszaki tudományok okta­tása mellett — bővítik a humán profilt is; az új tan­évben megkezdődik a német és angol szakos nyelvtaná­rok képzése. Miattuk, vala­mint a közgazdasági kar hallgatóinak elhelyezésére kezdődött meg a nyár elején a hatos számú kollégium bővítése. A terveiket készítő és a ki­vitelezést végző Prodact Rt. az egyetemmel olyan szerző­dést kötött, hogy az épületet „üzemelés mellett”, azaz a hallgatók kiköltöztetése nél­kül végzi el. Az emeletráhú­­zással, bővítéssel egyben a magastetős szerkezettel új, tetszetősebb, az egyetemi épületek jellegét is megvál­toztató látványt nyújt majd­ a ház. Ami egy korábban épült létesítmény megbontásánál rendszerint kiderül, az itt is bekövetkezett; az építés so­rán elkövetett mulasztások most kerültek felszínre. A korábbi építészeti megoldá­sok miatt a vártnál és ter­vezettnél több lett a munka, emiatt a vállalat nem tudta betartani a szerződésben rög­zített szeptember elsejei határidőt. A hallgatókat nem éri hát­rány. Az a 76 fiatal, akiket nem tudnak az építkezés el­csúszása miatt a kollégium­ban elhelyezni, Tapolcán bérelt albérletekben kap szál­lást. Ennek költségét a szer­ződés alapján a kivitelező vállalat fizeti mindaddig, amíg a kollégiumi helyeket el nem foglalhatják — mondta dr. Mang Béla, az egyetem főtitkára. (JAROS) Az avasiak kábelrendsze­ren láthatják a tegnapi, va­sárnap reggeli sugárzott adás ismétlését este 6 órá­tól 7 óráig, majd 8 órai kezdettel a HTV-30 mozi­csatorna filmjét vetítik, melynek címe: Meteo. Akik elmulasztanák a film meg­tekintését, kedden reggel 9 órától pótolhatják. Dr. Ljudmila Dránnyik9 Kijevből Az íriszből diagnosztizál Holnaptól, az Adyban • Fájdalommentes, gyors módszer • Idejében fel lehet ismerni a bajtA Miskolci Egyetemen — Holnaptól a diósgyőri Ady­i Művelődési Házban rendel­t dr. Ljudmilla Dránnyik, ki­jevi szemspecialista. A sze­mészorvos a Déli Hírlap Kft. meghívására érkezett Mis­kolcra, hogy a Miskolci Természetgyógyász Központ­ban segítse orosz, ukrán, grúz, koreai orvos-extra­­szensz és csontkovács kollé­gái munkáját. (A Semmel­weis utca 3. szám alatt — telefon: 26-519 — komplex terápia folyik, az Adyban — telefon: 79-640 — gyógyít dr. Vjacseszlav Jevfimisin ukrán traumatológus-csont­­kovács, és most már dr. Ljudmilla Dránnyik.) Dránnyik doktornő Kijev egyik legnevesebb szemésze, aki fél évtizede foglalkozik az iridodiagnosztikával. (Fér­je ugyancsak orvos, kiváló immunológus, két lányuk egyike medikushallgató, a másik, Jelena, extraszensz, aki jelenleg szintén Miskol­con gyógyít.) Az íriszből, azaz a szivár­­ványhártyából való diag­nosztizálást ma még sokan nem ismerik el nálunk tu­dományos módszernek. A vi­lág számos országában azonban már jelentős iro­dalma van, a gyakorlatban megbízható segítője az or­vosnak a betegség, az arra való hajlam korai felisme­résében. Már az ókorban is éltek e módszerrel, de az­után „elfelejtődött", hogy 1880-ban éppen egy magyar, Péczely Ignácz dolgozta ki a módszer alapjait. Utasítás a betegségek szemből való fel­ismerésére című könyvében. A szivárványhártya pará­nyi elváltozásai pontosan megmutatják a szakember­nek, hogy milyen szerveze­tünk jelenlegi állapota, hogy milyen irányú változások zajlanak le bennünk, mire hajlamosít bennünket gene­tikai örökségünk. Dr. Ljudmilla Dráv­nyik­­hoz a fenti telefonszámo­kon lehet bejelentkezni vizs­gálatra. A Miskolci Természetgyó­gyász Központ még egy új szolgáltatással áll az érdek­lődők rendelkezésére, olyan­nal, ami Magyarországon alighanem egyedülálló. Dr. Vjacseszlav Jevfimisin trau-­­matológus-csontkovács nem­csak gyógyítja a gerinc-, hát- és derékfájósokat,, ha­­­nem — ha idejében kerül­ hozzá a páciens — meg is előzi a baj­t. •­ Gyermekkorban még lehet, segíteni azon, akinek kez­­­­dődő gerincferdülése­­ van,­ meg lehet állítani a folya­matot. Erre vállalkozik Jev­s­zimisin doktor, ezen belül pedig arra, hogy a gyereke­ket ingyen vizsgálja­ meg. A Déli Hírlap Kft. felajánlja az általános iskoláknak, hogy amennyiben megszer­­­­vezik, „házhoz”, azaz iskolá­hoz is megy a csont,kovácso­t diagnosztizálni. Érdeklőd­­­ni, jelentkezni ugyancsak a két, megadott telefonszámont lehet. v­átorszá­ g jugoszláv államelnök­­­ség elnöke és a köztársasá­gok vezetői aláírták a hor­vátországi tűzszünetről és az Európai Közösség küldöttsé­ge megfigyelői jogkörének kiterjesztéséről szóló megál­lapodást. Az ünnepélyes ce­remónia után a holland kül­ügyminiszter kijelentette, hogy a leglényegesebb fel­adat a horvátországi tűz­szünet tényleges megvalósí­tása. Most a tankoké A szerb—horvát háború folyamatosan bővülő áldozat­listája úgy tűnik, új tétellel bővül: veszélybe került a li­picai ménes. Helyszíni tudó­sításban a La Repubblica számolt be a kialakult hely­zetről. A hadsereg ágyúi és he­likopterei elűzték a lovag­lást, a lovakat kedvelő tu­ristákat, a méneséről híres vidék kihalt. Az alapításá­nak 410­. évfordulóját úgy „ünnepelte" a ménes, hogy most már hosszú ideje hi­ányzik, az a 300 ezer láto­gáté, és­­ a 40­­ ezer­ fizetett lovaglóóra, amelynek bevé­teléből tartották fenn a 250 paripából álló, egyedülálló intézményt. Így tehát fáj­dalmas és drasztikus kény­szermegoldásra kényszerül­tek: 70 lovat máris elárve­reztek holland, svájci, né­met és olasz vásárlók kö­zött. „Most még ennyi ló el­adása is elég, de ha nem változik a helyzet, a továb­biakat is kalapács alá kell vezetni” — nyilatkozta az igazgató. A ménes négy év­százados története során — a főszerep I. Ferdinánd osztrák csá­szár idején alakították a trieszti püspökségtől vásá­rolt területen, 1580-ban, és a Ház tulajdonában maradt 1918-ig — egyaránt átélt vészes napokat és hangos sikereket Az első és máso­dik világháború jelentette az utolsó megpróbáltatást, menteni kellett a lovakat. 1947-ben mindössze 11 lóval kezdték az új életet. És hogy milyen sikerrel, azt — egyebek között — a mozi is szemlélteti: a lipicai ménes már „játszott’' a Ben Hur és a Fra Diavolo filmben. Jugoszláviában most a tan­koké a főszerep. LaÉtais ma hazánkba latosai Hazánk ma hivatalosan is felveszi a diplomáciai kap­csolatot a három balti köz­társasággal. Az erről szóló okmányt Lettország, Litvá­nia és Észtország külügymi­nisztere írja alá. A diplo­máciai kapcsolatok újrafel­­vétele alkalmából egynapos hivatalos látogatásra Ma­gyarországra érkezik Vita­utas Landsbergis, litván el­nök. Az államfő megbeszé­léseket folytat Göncz Árpád köztársasági elnökkel és An­tall József miniszterelnök­kel. A bongó számai A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint az augusztus havi bongósorsolás kihúzott nyerőszáma: 2 780 685. Az augusztus havi nyeretlen bongósorsjegyek között egy Ford Escort 1.9 típusú sze­mélygépkocsit sorsoltak ki. A nyertes sorsjegy száma: 4 704 843. Meleg idő Kellemes, meleg időre szá­míthatunk ma estig. A ki­csit hűvös, párás reggel után gyorsan melegszik a levegő. Délután több helyen megnö­vekszik a felhőzet, de eső sehol sem várható. A hő­mérséklet 21—26 fok között lesz. Meghosszabbított ügyfélfogadás a kárrendezési hivatalban A Borsod-Abaúj-Zemp­­lén Megyei Kárrendezési Hi­vatal tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 1991. szep­tember 4-től kezdődően, szerdai napokon 18 óra 30 percig tartó meghosszabbí­tott ügyfélfogadást tart. Az ügyfélfogadási rend: hétfőn: 8—12 és 13—16 órá­ig; kedden: 8—12 és 13—16 óráig; szerdán: 8—12 és 13— 18.30 óráig; csütörtökön: 8— 12 és 13—16 óráig; pénteken: 8—12 és 13—15.30 óráig. A hivatal helye: Miskolc, Tanácsház tér 1. szám. Pos­tacíme: Miskolc 1- Pf.: 595. 3547. Telefon: 22-011. Nézd meg az anyját, vedd el a fiát Barbra Streisand különös magzata Barbra Streisand, mint minden mama, könnyeit hullatta elsőszülött fia es­küvőjén. A Hello Dolly, a Funny Girl és számos más, sikeres amerikai film fősze­replőjére azonban ezúttal nem az örömanya szerepét osztotta a sors, hanem a dü­höngő matrónáét. Fia, a 24 esztendős Jason házasságot kötött ugyan, de nem egy fehér ruhás hölg­­­gyel, hanem egy fehér frak­­kos úrral állt az alkalmi anyakönyvvezető elé. Egé­szen­ pontosan David Knight 26 éves, férfi­ alsóneműt rek­lámozó fotómodellel. A hol­lywoodi botránykrónikák­ban is kiemelkedőnek tekin­tett sztori egyébként a kül­sőségekben tökéletes volt. Los Angelesben, a városház­­án férj-feleségnek nyilvá­nították az ifjú párt — ter­mészetesen jelképesen. A lakodalom azonban igazi volt. Az örömszülők viszont tüntetően távol maradtak, a papa, Elliot Gould énekes, és a mama, Barbra Strei­sand. (Házasok 1963-tól 1968-ig.) A családot a má­sodszülött fiú képviselte — Streisand második házassá­gából —, aki szerint „az AIDS-veszély idején mégis­csak jobb, ha két homo­szexuális a stabil együttlétet választja, mintha alkalmi partnereket keres. Jason há­zassága azonban nem egy­szerű szerelmi gesztus, ha­nem a ki tudja hányadik provokáció a mamával szem­ben, akit mindig is álszent­nek tartott, és a hírneve el­lenére nem sokra becsült.” Országszerte több, főként egyházi iskolában rendeztek ünnepélyes tanévnyitót teg­nap. Göncz Árpád köztársa­sági elnök Vácott arra fi­gyelmeztetett, hogy az isko­láknak és kiváltképp az egy­házi iskoláknak kötelessé­gük,­­a­­ béke ,és,­ a megértés­­ szellemének hirdetése. An­­­­tall József a pápai, reformá­tus gimnáziumban arról be­szélt, hogy Magyarország a nyugati kereszténység érté­kei, vagyis az állam és az egyház elkülönítése mellett kötelezte el magát. András­­falvy Bertalan közoktatási miniszter új iskolát avatott a Zala megyei Pusztaszent­lászlón, ahol a körzetesítés miatt, már évek óta néha volt oktatás. A békéscsabai­­tanítóképző főiskolán Tőkés László, nagyváradi reformá­tus püspök méltatta Ma­gyarország szerepét a szom­szédos országok magyar ér­telmiségének képzésébenv-**'­ Ausztria Lottó Az Ausztria Lottó nyerő­számai: 5, 7, 15, 18, 26, 28. A, pótszám: 25. A jokerszám: 100 155. Magyválasztmányi ülés A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkástanács veze­tése értesíti a megyében működő munkástanács-veze­tőket, hogy szeptember 7-én, délelőtt 10 órakor Budapes­ten, a Tárogató út 2—4. szám alatt nagyválasztmányi ülés lesz, melyre minden működő munkástanács ve­zetőjét feltétlenül várják. Akik még nem csatlakoztak, a cégbírósági bejegyzést ok­vetlenül hozzák magukkal. Tárcsázzuk a 07-et Kettős gyilkosság a Pozsonyi utcában A hétvégén a Ruzsi­n-sző­­lőben egy hétvégi házban jártak hívatlan vendégek. A betörők aranyékszereket, készpénzt és műszaki beren­dezéseket vittek el, mintegy félmillió forint értékben. Sajóvámoson a művelődé­si házba hatoltak be, s két nagy értékű, nyolcvanezer forintos hangszórót vittek el. Nem sokáig élvezhették „munkájuk” gyümölcsét a tettesek, mert a miskolci­­ kapitányság járőrei, Szemán Károly zászlós és Göri La­jos őrmester elfogták a bű­nözőket. Augusztus 31-ről szeptem­ber 1-jére virradó éjszaka a Pozsonyi utcában egy ma­gánlakásban több késszúrás­sal megölték K. Jánosné 23 éves foglalkozás nélküli mis­kolci és F. Károly, 35 éves szintén foglalkozás nélküli miskolci lakosokat. A tegna­pi nap folyamán rendőri in­tézkedés során gyanúsan vi­­­selkedő nőt igazoltattak, majd kísérteik be a kapi­­­tányságra. A kihallgatás so­rán beismerte a gyilkosság elkövetését. A megyei kapi­tányság tovább folytatja a vizsgálatot az alaposan gya­núsítható Horváth László 30 éves foglalkozás nélküli mis­kolci és Gerő Beáta 23 éves foglalkozás nélküli miskolci lakosokkal szemben. A gyors eredményt felmutató nyo­mozásban döntő szerepe volt Gulyás Károly zászlósnak, Skoda András őrmesternek, Gergely Gyula hadnagynak­ és Marczi József főhadnagy*­nak.

Next