Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-01 / 161. szám

1910 december 1 DÉLMAGYARORSZAG nap után jóllakott, pocakos, vastag ujjú urak, képviselők, bizottsági tagok, nagycímű egyesületek tudományos majálisokat rendeznek, siránkoznak a húsdrágaság fölött, kedves tanácsokat pattogtatnak és bájosan vagdalják egymás fejéhez a legkönnyebben megállapítható konklúziót, — ennek pedig mind önmaguk az okai és nem mi. Az agráriusok ütik a kereskedelmet, a kommercisták az agráriusokat, bizottságok a kormányokat és igy tovább és azalatt a hús ára megy vigan följebb és följebb. Aztán szétoszolnak abban a csöndben és rendben, ahogy összekerültek és mint akik jól végezték dolgukat, megtették kötelességüket, barátságos kézszorítással találkoznak újból a bakkaratasztalnál, rogerekben vagy kávéházban, fogadva az ujságot olvasó ismerősök meleg gratulációit. A régi, mindig visszatérő és mindig itj maradó komédia, melynél rosszabbat és siralmasabbat csak boldogult hazai Veray János sírhatott volna a budai árok szélén. Vagy még talán ő se. * Aki külföldi lapokat is olvas, hasonló komédiákat olvashatott volna a németországi lapokban is. És aki rosszmájú ember, aki ismeri a mi egész közéletünk alapját, ráfogná, hogy ez semmi egyéb, mint a régi metódus, német mintára készített belpolitikai szédelgés. Nem így van, kérem. Németországban forr az egész közvélemény és az ö ankétezésük csak a közvélemény parancsszavának szócsöve, mely szócső nemcsak kiabál, de, ha nem akarják meghallani, ütni, törni és zúzni is tud. Nálunk nem a közvélemény csinálja az ankéteket, hanem az ankétok formálják a közvéleményt. Nálunk a közvélemény állandóan alszik, a sajtótudósítások piszkálják föl néha a falusi kaszinókban. A mi aluszékonyságunk mindenre jó médium, melyet könnyen lehet rászuggerálni minden helyzetre, belecsalni minden állapotba. Ott voltunk mint egy test egy lélek, ha konzervatív volt a politikai levegő, fölesküdtünk a koalíciónak egy adott frázisára és vezettettük magunkat az elvek harcában, nem nézve se jobbra se balra, csak bukdácsolva előre a sötétségbe. És ez a sötétség kísért bennünket még ma is. Ettől a sötétségtől nem látjuk, hogy Magyarország addig nem lesz ország, amíg nem szakít eddigi „Grader Michl“ tradícióival. Nem lesz ország, míg nem választja meg elsősorban is azt a meghatározott gazdasági irányt, mely minden befolyástól menten halad útján. Vagy agrárország akarunk maradni — és akkor ne fecséreljük anyagi és erkölcsi erőinket az ipar és kereskedelem föllendítése körül, vagy ipari ország akarunk lenni és akkor ki kell szakítani magunkat az agrárizmus körmei közül. Egy nálunknál hatalmasabb ország, az Egyesült Államok is volt hasonló helyzetben, amikor az észak ipara és a dél mezőgazdasága állt egymással szemben és ők is megtalálták az utat, mely naggyá tette őket — az ipar megerősítésével. Lenyomták először a mezőgazdasági uralkodó érdekeket és ennek gyümölcsén táplálták és fejlesztették erőssé az ipart, mely az elnyomott agrárizmus megerősödését vonta magával. Balga, pártérdekü fölfogása a mi agráriusainknak, hogy a vámsorompók megnyitása őket tönkreteszi. Eddig is tapasztalhatták, hogy ez a kereskedelmi politika nemcsak őket teszi tönkre, mint ahogy már eddig is tönkretette hanem megbénítja az egész ipari és kereskedelmi életet és százezrekben hajtja ki az országból az embereket. Mert ha nincs mit enni, akkor nem lehet dolgozni: ez volt és marad az örök igazság. Boldogabb időket élt a földbirtokos és bérlő akkor, amikor negyven koronát kapott egy borjúért és fölemlítésre is szégyenletes munkabérért kapott embereket, mint most, amikor száznegyven koronát fizet egy borjú, de még a hat koronás aratót is csendőrkísérettel kell munkába állítani, ma, amikor börzeüzletek alapján értékesíti a még el nem zálogosított, vagy előlegektől ment kis búzáját, mert ott akar keresni valamit, míg az utolsó ingót is ott nem hagyja. De meg van védve; más búza, más marha, mint az övé, nem kerülhet piacra, mert le van zárva a vámsorompó és ő a saját zsírjában fulad meg. Ha maguk az agráriusok gyermeteg módon vezettetni engedik magukat párt- és egyéni érdekektől, álljon talpra az ország józan gondolkozású osztálya és követelje tántoríthatlan, nyílt szóval az agrárpolitika mérséklését. Várhatnánk ugyan, mert előbb-utóbb maguk az agráriusok fogják lekiabálni magukról az agrárpolitika hallóanyaságát, mely csak fészekbe rakta őket és rábízta a maguk boldogulására. De az ország szomorú helyzete, mely előbbutóbb szomorú viszonyokra és keserves, talán jóvá nem tehető tapasztalatokra vezetne, ebben a már tizenkettedik órában mindig hangosabban követeli a gyors szanálást és ekszperimentálásokra nem enged időt. Meg kell nyitni a szomszédos agrárországoknak a vámsorompót, hogy új vér jöjjön a sorvadni készülő artériákba, ne pedig, hogy az uj vér az Egyesült Államokban frissüljön föl mint uj vér itthon pedig sokasodjon mindig jobban a föl nem frissülhető erő és anyag, meg minden. 3 A képviselőház ülése. — Puffogtak a görögtüzes frázisok. — Saját tudósítónktól.) Az indemnitási vitát folytatták ma is. Az indemnitás az nagy szó volt mindig, kérem, mert ahoz mindenki hozzászólhatott eddig is. Most is. Az ellenzéki képviselők az indemnitás szóra fölébredtek, mint honatyák. Ehhez aztán hozzászólunk, — mondták. De rettenetes hosszú mondatokban mondják a tisztelt Ház ülésén is. A Justh-párt olyan titokzatos arccal mosolygott és mérgeskedett, mintha föltalálta volna a bábeli tornyot, mintha megszabadult volna a bábeli nyelvtől. A Kossuth-párt is gyönyörködött. Ő is észrevette, hogy a Justh-párti tisztelt szónok, neve szerint Maczky Emil, nem is bábeli nyelven beszél, hanem nem egyszer az ő nyelvén beszél. Természetesen, műfölháborodással adták az ellenzéket, olyan pózzal, mintha kivételesen rájuk bíztak volna egy színházi előadás, például az „Egy test egy lélek“ rögtönzését. És az ellenzék ma már színésznek is rossz. Elmaradt a hajdani hej Lengyel Zoltán függetlenségi bajusza és Nagy György oroszlánszelidítő sörénye, a többbiek eldorádós alakja, amikor egy-egy ellenzéki bomba úgy robbant, hogy az ellenzéki szónok is repült. Persze, minden baj nélkül. De most? Ma még nem is repül. Ma már nem is válaszolnak az ilyen tárogatós és fuvolás szólamokra. Sőt, ma már nem is derültségeznek. Ma már egy-egy ellenzéki beszéd arra való, hogy az olvasó a lapokban találjon egy kis hamisítatlan humort. Ma is akadt humor az ellenzékiek vitája során. Az ő humoruknak pedig tragédiája is jelentkezett már ma az ő számukra. Ugyanis nagyon sokan föliratkoztak az indemnitási vitában való részvételre és mert látták a munkapárttól feléjük küldött derűs részvétet, hát többen, sőt: a legtöbben vissza is léptek „Tisztelt Ház“ kezdetű és cimű Eliánájuktól. Tanulság? Hogy a mai ellenzék nemcsak rossz ellenzéknek, de rossz még szónoknak is. Vigaszuk lehet, hogy másra se jók. A másik tanulság még ennél is többet ér, mert sejteti, hogy a végnélkülinek keresztelt indemnitási vitának hamar vége szakad majd. A mai ülés negyed tizenegy órakor kezdődött Berzeviczy Albert, majd Kabos Ferenc elnökölt Jegyzők: Nyegre László, Szász Károly, Zlinszky István. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatta Szilágy vármegye feliratát a tűzrendészeti törvények megalkotása, több vármegye kérvényét az általános választójog létesítése iránt. Pap Cs. István betegségére való tekintettel három heti, Lipcsey Ádám, félévi szabadságot kért. A Ház ezt megadja. Fekete Márton az első bírálóbizottság nevében igazolta Varga Gábor mandátumát. A Ház ehez hozzájárul. Az elnök: Mielőtt a napirend további pontjaira áttérnénk, a tegnapi ülés egy epizódjára vagyok bátor visszatérni. A nagy zajban nem hallottam, de a hiteles gyorsírói jegyzetekből értesülök, hogy Molnár János képviselő úr beszéde folyamán Szmrecsányi György ezt a kitételt használta: — Disznóság! Szmrecsányi képviselő urat ezért a kifejezéséért utólag rendreutasítom. (Helyeslés.) (Három interpelláció.) Szász Károly jegyző fölolvassa az interpellációs könyvet, melyben három újabb bejegyzés van. Ezek: Első: Beszkid Antal interpellációja a miniszterelnökhöz az amerikai görögkatolikus püspökség ügyében. Második: Pető Sándor a közoktatásügyi miniszterhez a „Magyarországi Tanítók Szabad Egyesületének“ föloszlatása tárgyában. Harmadik: Modrusán Gusztáv interpellációja a földmivelésügyi miniszterhez a Kulpa-folyó rendezése és több horvát folyó szabályozása érdekében. Az elnök javasolja, hogy a Ház egy órakor térjen át az interpellációkra. A Ház ehez hozzájárul. Az elnöki széket Kabos Ferenc foglalta el. Következik az indemnitási törvényjavaslat tárgyalása, melyet ma elsőnek a gazdapárt szónoka, Herczeg Sándor támadott. Azt a bizalmat, amely az indemnitás megszavazásának kelléke, ennek a kormánynak nem előlegezheti — mondotta. — A kormányok lelkiismeretlen gazdálkodása okozta, hogy a nép egyke-rendszerrel öli saját fajtáját, a hadseregi kiadások teszik, hogy a nép nyomorogni kénytelen. A „tenger ablakáért“, Fiuméért kell milliókkal adózni a középosztálynak is. Szólt azokról a visszaélésekről, amelyek a parcellázások terén történnek, továbbá a népoktatási mizériákról. Horvát községek, melyek erővel magyarosodni akarnak, nem tudnak állami iskolát kapni, mig Horvátországban tüzzel-vassal horvátositják a magyarokat. Nem szavazza meg az indemnitást. (Maczky elmefuttatása.) Maczky Emil (Justh-párti) fölpanaszolja, hogy a kormánypárti sajtó terrorizálja az ellenzéket, ami alkalmas arra, hogy minden hazafias ember szívében keserűséget ébresszen. A mostani kormány első indemnitása alkalmával obstrukcióval gyanúsította az ellenzéket a kormánypárti sajtó, mikor pedig nem volt obstrukció, azt írták az ellenzékről, hogy nem áll elmebeli képességei magaslatán. Most szintén azt írták az általa említett tisztelt sajtószervek, hogy az ellenzék obstruálni akar. Vegyék tudomásul azt az általam említett tisztelt sajtószervek, hogy a haza boldogulását igenis a negyvennyolcas eszmékben látom, melyeknek zászlaját magasan fogom lobogtatni. (Óriási derültség a kormánypárton.) Nem szavazza meg az indemnitást, mert a kormány eddig semmit sem tett, így rendezetlenül hagyta a tűzrendészeti viszonyokat. Mikosevics Kanut: A koalíció se csinálta meg, pedig elég ideje volt hozzá! Maga is odatartozott ! Maczky Emil: A kormány a tűzrendészettel semmit se törődik, minden pénzt a tisztelt csatahajókba töm. Jobban tenné a kormány, ha a tűzrendészetet államosítaná. Beszéde folyamán rátér a közigazgatás viszonyaira. Bár tudom — úgymond — hogy a tisztelt nemzeti munka kormánypártnak titkos óhaját a közigazgatás államosítása képezi, nem átallok erről is nyilatkozni. Foglalkozik a községi jegyzők rendezetlen közjogi helyzetével, továbbá a nemzetet fenyegető rettenetes nagy sárga veszedelemmel, a kolerával. A mostani nívón álló parlament . . . Egy hang: Ó kedves dívó . . . (Derültség.) Maczky: A mai parlament nem alkalmas e kérdések megoldására, csak az általános választójog alapján összegyűlt képviselőház. Az indemnitást nem szavazza meg. (Horvát nyilatkozat.) Popovics Sándor (horvát) magyar nyelvű beszédet olvas föl, amelyben a vasúti pragmatikával foglalkozik. A miniszterelnöknek ez irányban február folyamán tett propozíciója nem különbözik az előző kormánynak e tárgyban tett előterjesztéseitől. A miniszterelnök nyilatkozata, melyet a Házban legutóbb a horvát viszonyok-