Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-01 / 1. szám
s DÉLMAGYARORSZÁG "Munkanélküliség és kevés kereset: az elmúlt esztennő tükre", — mondta Cáfer Dezső, a szociáldemokrata párt titkára. (A Délmagyarország munkatársától.) A munkásság elmúlt évi küzdelmeire élénken rávilágít Lájer Dezsőnek, a szociáldemokrata párt titkárának a nyilatkozata, aki az új esztendő alkalmából a következőket mondotta a Délmagyarország munkatársának: — A munkásság gondokkal és keserűségekkel tele ó esztendőtől búcsúzik. Egyes szakmákban, így a szabó-, cipész- és vasiparban azt mondhatom, hogy az elmúlt esztendő még súlyosabb volt az összmunkásságra nézve, mint az előbbiek. A munkásság helyzetét így jellemezhetem: munkanélküliség, a dolgozók számára a megélhetésre is kevés keresetek Az építőiparban és az ezzel szorosabban összefüggő iparágakban tényleg volt Szegeden az óesztendő második felében javulás, azonban a rövid konjunktúra nem tette lehetővé, hogy a munkásság a válság ideje alatt letört munkabérekkel életszükségleteit a megfelelő nívóra tudta volna felemelni. — Az ujesztendő sem igér a munkásság számára semmi jót. Újévi ajándékul megkapja a munkásbiztosítást hatáskör nélküli autonómiával és a legteljesebb állami bürokráciával. A munkanélküliek segélyezése úgy látszik végleg lekerült a napirendről. Az aggkor- és rokkantbiztosítás életbeléptetésére ígéret ugyan van, de ha lesz is belőle valami, ugyanaz a mentalitás fogja életre hívni, amely a munkásbiztosítás reformját olyan nagyszerűen megcsinálta. A mai kormányzat gazdasági és szociálpolitikája a politikai reakció rendszerének hű másolata, amely nem a dolgozók érdekeire és akaratára van felépítve. Mindaddig, míg ez a politikai rendszer fennáll, vagy meg nem tilt, a munkásság semmi jót nem remélhet, érdeke tehát minden dolgozónak, haladást akaró polgárnak, hogy az új esztendőben a mostani kormányzati rendszer megdöntése, vagy megváltoztatása érdekében összefogjon és megteremtse a demokrácia győzelmével a maga boldogulását is. 1928 január 1. Pallenberg-jubileum. 1 Bécs, december vége. (A Délmagyarország tudósítójától.) Pallenberg 50 éves. Berlinben éri meg az 50-ik évét, ahol művészete hazatalált, nem Bécsben, a szülővárosában, ahonnan mennie kellett, mert túl nehéz Bécsnek a nihilizmus, ami Pallenberg komikuma mögött sötétlik. Megint körülcsodálkozzák ebből az alkalomból azt a ritka madarat, a legendás és egyetlenegy színészbarátságot, amiről a német színészkrónika tud, Masa Pallenberg és Ernst Wieland barátságát. Két szomszédos uccában gyerekeskednek, az egyik, Wieland színésznek készül. Pallenberg, a másik, nem igen válogathat eshetőségek között, be fog ülni az apja vörös- és rövidáru kereskedésébe, mint annyi más ember. Wieland tisztafejű, intelligens gyerek, nyeli a tudományt, amihez hozzájuthat és 18 évesen, szegény fiú létére, nagy örömmel veszi a szerződést valami pöttömnyi német fészekbe. Pallenberg figyelemreméltó kéményfejűséget mutat a tudományok terén és a felebarátaival való érintkezésben rosszindulatú. 18 évesen beevez a révbe, rövidáruval. A dolog nem megy simán, Max kirepül és egyenesen színész barátjához. Színész lesz. Az esetlen, vöröshajú, csúf, ideges figura láttára elemi erővel rázza a nézőt a nevetés, lett légyen tragédia, vagy vígjáték, amiben a színpadra szabadítják. Max kijelöltnek látja az útját: komikus lesz, drasztikus komikus, közelebbről és színházi nyelven. Operett komikus szerepekről álmodik és itt kezdődik a barát szerepe és itt kezdi el megalkotni Wieland, a tisztaszívű és szemű barát a rpaga élete nagy művét, azt a csudálatos összetett és egyszerű fogalmat (valamit), amit Pallenbergnek hívnak. Egy délután leteszi a hónapos szobájuk asztalára Halbe: Ifjúság című darabjának egy szerepét, a kedélybeteg, furcsa tanítóét, eléje ülteti Maxot: — Ide figyelj. Ne locsogj hülyeséget, nem leszel komikus, színész leszel. Nekem hétig próbám van, te addig megtanulod ezt a szerepet. Ha hazajövök kihallgatlak, Max este nem tudja a szerepet, ellenben hatalmas pofont kap. Vissza akar ütni, a másik ruganyos, ügyes, jobbról-balról még egy. Max leül morogva és magol. Wieland mondatról-mondatra átveszi vele a szerepet, a delikvens kedvetlen, unott, rosszindulatú ellenkezésével nem törődik. És csudálatos, ami itt kezdődik: színt, formát, életet kapnak a kényszeredetten mondott szavak, hopp, Pallenberg megfogta a szerepet és már játszik, ni, csakugyan milyen közel van ez hozzá, ez a félszeg, beteg tanító és csupa csodálkozás. Wieland nem csodálkozik, ő tudta. Ők ketten már tudják, de senki más nem hiszi. A jó osztrák publikum azután is mulatságos operett-szerepekben örül neki leginkább és nehéz évek jönnek. Maxot igen bizonytalan üzlet szerződtetni és Wieland nem vagy a barátja nélkül. Szegény és csak önmagára, számíthat. Nem közönséges tehetség és csinos, rokonszenves fiatalember, könnyű volna elhelyezkednie. Csak, ha Maxot is szerződtetik., Együtt koplalnak. Apró társulathoz kerülnek és tovább dobálódnak, két fiatal színes gummi-i labda. J Max vissza-visszatér, kénytelenségből is, az operetthez. Wieland útközben beleszeret egy, hozománytalan tiszt-leányba, megnősül. Felesége, kisfia nem élhetik az ő zaklatott, pihenéstelen életét. Megszerzi egy magán-színésziskola koncesszióját. — Professzor Hecnan Pallenberg a Szép Helénában Wenelaosf játsza, Reinhardt a nézőtéren van véletlenül: Hip, hip, hurrá! Ma naponta megszámlálhatatlan márkát keres. Wieland uj szinészgenerációt nevel, e biztos szem nem egy ma már jónevü színészt válogatott ki és Bécsben az a hire, pénzes és reménykedő ifjú csemeték elől megindíthatatlanul tudja elzárni a világhír felé vivő szivárványutat. Pallenberg Berlinben él, Wieland Bécsben és ha néha összejönnek, az körülbelül így, fest. Pallenberg (zsebredugott kézzel, leszegett fejjel és két szúrós szemével jár le-fel): Milyen jó a ruhád. Uj? Wieland: Sok éves. .. Pallenberg: Hm. Pedig egészen újnak látszik. — De a cipőd, azt most csináltattad? Wieland: Régi. Pallenberg: No igen. — És különben uagy vagy? Most már mind a kettő ötven éves. Ligeti Erzsi: 11 ............... mi 11— Üzletem áthelyezésével az összes áruk mélyen leszállított árban lesznek árusítva. Vásznak, schroll silonok, asztalneműek, köperek, törülközők, zsebkendők, nyakkendők, kézlyuk, harisnyák, saját készítésű női és férfi fehérneműek, orvosi köpenyek rendelésre is gyári árban készülnek Soós fehérnemü üzletében Feketesas ucca és Kígyó ucca sorok. ■ :ánitémi iparművészeti cikkek, um.vitrindiszek, restet fea- RJancKill léstet, bálikat, és csipkeutánzattal ellátott zsebkendik a legizlésesebb kivitelben igen előnyös áron kapnátok. Hímzést, eterajzolást 15 százalékkal mérsékel áron váltatok. 2 Müller Erzsi kézimunkaüzlete Szeged. Takaréktár u t. Küldöttségben a kultúránál írta: Móra Ferenc. Ahogy karácsony harmadnapján becsúszkáltam a kultúrpalotába, vagy negyven ember feketéllett elém a lépcsőfeljárón, az oszlopok alatt. Ahogy az uccasarokról megláttam őket, anélkül, hogy ki tudtam volna venni a formájukat, egy dideregtett emléket juttatott eszembe a nyüzsgő tömeg. 1019 telén járt utóljára ilyen nagy deputáció a kultúrpalotában. Havacska ugyan nem terítette be a világot, de kegyetlen hideg volt — a kultúrpalotában még kegyetlenebb, mint az uccán. Már akkor második fele nem bírta a város szénnel etetni a kazánjainkat s abban az időben már csak az én szobácskámat sütöttük, oda is hazulról lopkodtattam egy kis szenet, hogy legalább hivatalos órát tarthassunk. Ugyan hétszámra nem nyitott ránk ajtót senki, mindenkinek elég volt a maga baja és nem jutott eszébe a kultúrát kérdezgetni, hogy hát neki hogy szolgál drága egészsége ? Annál jobban meglepett, mikor egyszer úgy délután két óra tájban megszólal mérgesen a Csengő és el se akar állni. Mintha ráfagyott volna valakinek az ujja. Szaladok ki kaput nyitni, mert egyedül voltam az egész házban, tódul be rajta egy csomó torzonberz ember. — Nóno, — mondom, — le ne gázsijának már, nincs most nyitva a muzeum, menjenek Isten hirivel. — Nem lehet. ■— mondja egy derekbajuSzu ember és szigorú szemet vet rám a katona sapka alól. — Deferációba járunk. Hát az más. Tessék beljebb kerülni. De ne olyan nagyon, csak itt a doberdói fánál álljunk meg és most már halljuk, miben lehetünk szolgálatára a nemzetnek. — Kicsodák maguk? — Mink komenista katonák vagyunk. — De hát ez nem kaszárnya, emberek. — Nem ám, hanem kaszinó rossz. Azért küldött bennünket a komenista nemzet, hogy ezt tekintsük föl, mert ezt az Isten is kaszinónak teremtette. Kicsit meghökkentem. Még akkor csak tizenkilenc februárjában jártunk ugyan, de már úgy vert a szó a komenista nemzetihez. De, gondoltam, lehet ezekkel beszélni és megpróbáltam megértetni velük, hogy a kultúra háza nem köpködőnek való. Aztán meg ez úgyis a népé, hát itt ne garabonciáskodjanak. — De minket ide küldtek, hogy itt ressz a legtérségesebb helység. — Ki küldte magukat ide? Mondtak egy nevet, — minek keresnénk, kiét. — Az itt nem parancsol, — csóváltam a fejem. — Se én nem parancsolok. Ez a városháza, itt a városháza parancsol. Azt felelték, hogy éppen onnan jönnek s onnan azzal eresztették el őket, hogy ezt könnyű megcsinálni, csak nekem szóljanak. Hát ez igy ment akkor. Kzerabár úgy vette ki a legkönnyebben a maga lábából a tövist, hogy a máséba szúrta. De én nem szúrhattam senkiébe.s kezdtem nekik istenkedni, nem ért semmit* élresimitottak és benyitottak a díszterembe. — Ez megfelel, — néztek körül megelégedetten* csak székeket kék belerakni. Itt még kuglizni i lehetne, olyan térséges. — Az ám, de kutya hideg van, — villogott kőül egy vászon kulis ember. .— Hun tartózkodik :t a kályha? * — Az itt sehol se tartózkodik. — Hát itten maguk nem fűtenek? — Itt nem. Csak az én szobámban, úgy a híre* rt. * — Mutassa csak azt is. Betáskálódtak az én szobámba is. Ki is voltak vele békülve nagyon. Ez már igen. Itt már kienged az ember csontjában a velő. Csakhogy ez még kicsi rossz a komenista nemzetnek. — Nem teszen semmit, — mondta a véiérajd kilökjük innen ezt a falat. — Csakhogy attól nem lesz melegebb —®yeceztem szárnyát szegni a kedvüknek . 0 meg nincs mivel. . . — Van itt könyv elég, legyint ais***zdő, — tüzeltünk mán azzal a fronte*1 Isjem leszünk papok, igaz-e, etr ° ° r ° k . Ezen igen felderültek, úgy, hogy még kezet is lyujtottak, Ígérvén, hogy még délután küldenek egy-két kőmüves-elvtársat. . . . . Ahogy kitámolyogtam vélük a folyós j •, end ötleté ma támadt . . • ‘ — Ez pedig mégse kaszinónak való hely, - mondom a vezérnek, - mert micsoda kaszinó £