Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-01 / 1. szám
1.1 NÉVMÁGIA Irta BERCZELI ANZELM KAROLY Az Ir5 csalt félföllcft fület a nyolhnészt JQtdijára mert egész valójával belesüppedt a fiatal Tabódy arcába. A jellemét, a lelkét szerette volna kiköveztetni belőle. Előtte állt egy ember, akit soha nem ismert, akit ma látott először, de akiről csak az imént tudta meg, hogy éppen úgy hívják, mint azt a legjobb ismerősét, barátját, akivel hónapokon keresztül foglalkozott. — Kérem, — szólt idegesen —< a* 8b apja, bocsásson meg a kérdésért, de tényleg olyan különös véletlen... — Csak tessék — szóltamaz nyugodtan — semmi titok nincs benne, hiszen az újságok is írtak róla. — Az újságok is? — csodálkozott az író még jobban. — Valószínűleg akkor éppen külföldön tartózkodtam. Szóval, az ön édesapja kártyás volt? — Igen —bólintottamaz s mintha sötét gond terpeszkedett volna ki benne, egy pillanatra elkomorult. — Igen, kártyázott és inni is szeretett , ennek köszönhette a sorsát. — Akkor mindent tudok már! — kiáltotta el magát az író magánkívül, de ebben a kiáltásban valami őrületes is keveredett. — Ugye az operációnál járta meg és szeretője is volt? Mi? Mindent tudok róla, hiszen végeredményben... — s zavartan nézett körül — én csináltam az egszet... Tabódy rámeresztette szemeit, aztán a többire pillantott ijedten, hátha azok adnak valami fölvilágositást az iró részegségi fokáról. Mindenki komolyan viselkedett s inkább félelem, mint megbocsájtás sugárzott amikről. — úgy látszik — gondolta — ez bolond! Igyekezett tehát nem nagyon csodálkozni többé. — Kérem, — fordult újra Tabódyhoz az Író — meg tudná mondani, hogy mikor történt a szerencsétlenség? — Hogyne — válaszoltamaz — december 11.én lett öngyilkos szegény... Az iró elővette naptárját, mely tele volt jegyzetekkel. Idegesen lapozgatta, aztán majdnem döbbenten jelentette ki: IL »— Igen! Akkor úgy látszik... i— Micsoda? — kiváncsiaskodott a tanár. — Megegyezik a dáttum? —i Pontosan ! — Mert az Író. — Nem árbem! Sosem gondoltam volna, hogy velem... — Mondja uram, — ugrott fel a tanár s az íróra meredt — nem gondolt arra, hogy ezek szerint az ön irói tevékenységének is volt valami misztikus szerepe Tabódy halálában? — Hiszen éppen erről van szó! Nem értem... — csapott az asztalra az iró. — Úgy érzem, mintha én gyilkoltam volna meg... — Kérem uraim, — pattant föl Tabódy — beszéljenek világosabban! Végeredményben az apámról van szó. Nem tudom mit ért azon, hogy ön gyilkolta meg. Tréfa ez, vagy komoly? — Magam sem tudom — dadogott az író — én ép oly érthetetlenül állok a dolog előtt, mint ön. Azt tudom csak, hogy volt egy emberem, akit dr. Tabódy Gábornak hívtak s aki úgy élt, olyan dolgokat művelt, hogy kénytelen voltam megölni. Mégpedig a saját keze által, mert annál többre becsültem, hogy a rendőrség kezére juttassam. Kérem, ez a Tabódy már-már sikkasztásra vetemedett ... — Kikérem magamnak — dobbantott a fiatalember — hogy az apám nevét meghurcolja... — Ne kérje ki magának, fiam, — ordított az Író —, hanem arra feleljen, hogy igaz-e vagy sem? Tabódy, mintha megtáiztorodott volna az író energikus hangjától, néhány másodpercig zavartan nézett maga elé, aztán majdnem elpirulva, egészen halkan válaszolt: — Igaz! Az írót ez végleg megkomolyította. Tabódy regényének jelenetei összekuszálódtak előtte. A szereplők, a házak, minden-minden elhomályosult benne, csak a revolver rettenetes csöve meredt ki a romokból, mint valami szörnyű, figyelmeztető ujj. Érezte, hogy minden megváltozott körülötte. Kegyetlennek és gonosznak tűnt fel önmaga előtt. Mint valami kísérletre, úgy nézett a fiatal Tabódyra, aki most megjelent előtte, hogy számon kérje tőle apja halálát. S egyszer talán minden teremtménye elébe áll, hogy megbosszulja magát a teremtés isteni passziójáért ... Mindannyian hallgattak. Tabódy még mindig alig értett az egészből valamit s titkos gyűlölködéssel pillantott az íróra. Mintha tényleg az apja hóhérjával állt volna szemben. Aztán, mintha eszébe jutott volna valami fontos dolog, kivette a tárcáját s egy kis cédulát tölti az iró elé. — Az apám bucsusorai — szólt s várta a hatást. Az Író habzsolva futotta át a sorokat: — „Talán még lett volna más utam is... Nem tudom... Úgy érzem, hogy valami kényszerítő erő adja kezembe a revolvert. Talán, ha akarnék, sem tudnék ellentállni. Meg kell történnie...“ Ez több volt, amit a roncs ember idegrendszere elviselhetett. Becsapta az Írást és Ihatottan ugrott fel. — Megyek uraim ! Bocsássanak meg! — s anélkül, hogy mindenkivel végigkezelt volna, egy mindenkinek szóló meghajlással kinntermett a szobából. Elment. Akik ottmaradtak még a háziak bosszúságára, érthetetlenül néztek utána. A tanár meg volt győződve róla, hogy tudatalatti gyilkossággal áll szemben s a primitívek történetében keresett analógiát. Tabódy még mindég bámult , önkéntelenül is a kiürített borosüvegeket számolgatta. Ő még most is inkább részegségre gondolt. A nyultarcu, szakállas patikus, aki szívesebben hallgatott, mint beszélt, mert egy szavát sem lehetett érteni, annyira hadart, csak bámult s azt hajtogatta magában. Az iró gyilkos! vagy fordítva: a gyilkos iró! De ő maga sem értékelte ki nem ejtett szavait. A zongoránál még mindig vihlongtak a lányok. A monoklis a házikisasszonyt nevettette s újra elkiáltotta magát, hogy most már reggelnél előbb nem megy haza. Mire a házigazda ép úgy összerándult, idegesen pillantva az órára, mint egy órával azelőtt. Csak a háizasszony változott meg. Addig udvarolt neki az álom, míg végtére is bedült. Kisompolygott észrevétlenül a szobából s úgy, ahogy volt, szédülten omlott az ágy karjaiba . Másnap egy borzalmas szenzáció foglalkozkoztatta a helyi lapokat. Nemes Ferencet, a jónevü iret meggyilkolva találták lakásán. A rendőrség teljesen tanácstalanul állt az eset előtt s a tanúkihallgatások folyamán még jobban összekuszálódott az amúgy is bonyolult ügy. Ifjú Tabódy Gábor még mielőtt letartóztathatták volna, önként jelentkezett s bevallotta, hogy ő gyilkolta meg bosszúból az írót, aki — bizonyos benne — édesapját ölte meg. Vallomásában hangsúlyozta, hogy édesapja ezek szerint nem is lehetett öngyilkos, mint ahogy a felületes vizsgálat megállapította, hanem bűncselekmény áldozata. Erősködve kérte a holttest exhumálását, amit a legnagyobb jóhiszeműséggel végre is hajtottak, de eredménytelenül. A dolog sosem tisztázódott. Ifjú Tabódyt nyolc esztendőre ítélték. A közvélemény s a jogi kar néhány tekintélyes tagja ugyan sürgette a nyomozás folytatását az iró bűnösségének megállapítása érdekében, de a rendőrség hasztalanul fáradozott. Egy tanú hangoztatta csak teljes határozottsággal az író ártatlanságát s ez dr. Pongrácz Antal volt, a nyelvészet professzora. Valami névmágiáról beszélt a dologgal kapcsolatban, ezt a vallomását azonban senki sem vette komolyan. COLUMBIA CIPŐ!! Garantált minfteérfil kézimunköM Cipők, hó- és párcipők javítása c szakszerűen ás olcsón. -illegenciában a legszebb ? Minőségben a legfőbb! Árban a legolcsóbb! Gyári lerakat: ARADI DCCA 6. SZÁM, ALTH KÁROLY a Délmagyarország lapkiadón tu* ss ............-—-——--vinVfirftit.ViTfitaiati'aaiMrMj» az alföld legnagyobb url, obi divat- és rövidáru üzlete. Alapítva 1905. évben. Legnagyobb választék férfi, női és gyermek fehérneműekben, harisnyák, kesztyűk, nyakkendők, férfi kalapok és sapkák, kötöttáru különlegességek stb. olcsó szabott árakon. a világhírű gFbharisnyák gyári lerakata. Külön kelengyeosztály. Ernyők gyári árakon. 130 POLLNK TESTVÉREK Csekonics ucca és Széchenyi tér. Mindkét üzlet telefonszáma 18-55. Kedves vevőinknek Boldog Újévet kívánunk.