Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-01 / 1. szám
Uj kapu nyílik Ma nem lehet kitaposott értelmű s verklibe kívánkozó hangú frázisokkal köszönteni a uj esztendőt, de nem engedhetjük át magunkat annak a mámoros optimizmusnak sem, mely megkönnyebbülten búcsúzik minden rossz régitől s boldog ujjongással köszönt minden érkező ismeretlent. A nemzet életében ez az év nem ismeretlen célok és ismeretlen feladatok számára adja meg az idő kereteit, a nemzet történelmi átalakulása hajnalán könnyű lélekkel s derűs szívvel nem köszönthetjük legnehezebb feladataink és legsúlyosabb kötelességeink esztendejét. Inkább szeretnénk elkerülni, mint keresni a nagy szavakat még az idő fordulatának ezen a páthoszos hajnalán is s nem mondjuk azt, hogy történelmi változások előtt állunk, de ennek, az ellenkezőjéről sem lehetünk meggyőződve. A titkos választójog, ha a kormány tervezetének kiáltó fogyatkozásait s talán a részben sietségből eredő érthetetlen hiányosságait a későbbi tárgyalások megszüntetik, mégis átalakítják a törvényhozás összetételét s ezzel a nemzet politikai és gazdasági struktúrájának mai képét is. Senki nem tagadhatja, hogy egy nemzeti irányú demokratikus átalakulásra szükség is van, — Magyarország az egyetlen állam, ahol még a háború előtti erők töretlenül hatnak s amelyben a társadalmi tényezők háború előtt munka- és tekintélymegosztódása változatlan maradt. Ehhez a titkos választójog itt is, eszköz is. S ha — lehetetlen lévén a következmények fölmérése, — nem is mondtuk azt, hogy történelmi átalakulás előtt állunk, annyi bizonyos, hogy a kapu nyilik meg a nemzet utján, elágazás elé ért a jövő útja s ez az ut — vezethet boldogabb tájakra, papsütéses, „kalászos rónaság"-ra is. De vájjon oda fog-e vezetni ? A mai ünnep talán nem alkalmas arra, hogy az ismertté vált törvénytervezetet kritikai ismertetésben részesítsük. Van azonban egykét rendelkezés, amiről — ceterum censeo, — már most és mindig beszélni kell. A magyar városi kultúra politikai erejét ez a tervezet a falu politikai befolyása alá akarja helyezni s ezzel a kulturális visszafejlődés lejtője felé teszi meg az első lépést. A városok polgárai egyszer választhatnak, a falu népe kétszer Az egyetemi tanároknak singuláris választójoguk van, a falu választójoghoz juttatott népe plurális választójogot kapna. A magyar városok belenyugodhatnak ebbe a sérelmes, politikai súlyukat s kulturális erejüket degradáló megkülönböztetésbe ? A nyílt választás — Gömbös Gyulának megalkotóját túlélő megállapítása szerint —: 1 éve ktiprás volt s most olyan tervezet kerül elénk, amelyik a városok szavazóit nyilt választásra kényszerítené. A tervezet szerint minden ajánló a listára, melyet ajánl, leszavazottnak tekintendő. Az ajánlók száma viszont korlátozva nincs. Mit jelent ez? Azt, hogy eddig ajánlók után futkároztak a koTt??ok, ezgtór. szavazók után fognak szaladgálni. S amennyivel többet ér a szavazat az ajánlásnál, annyival hibásabb, tévesebb, annyival lélektipróbb az a tervezet a régi törvénynél. Az ajánló arra szavazott eddig, akire akart s nem egy esetben történt meg az, hogy a képviselő kevesebb szavazatot kapott ajánlói számánál. Ennek a „visszás" helyzetnek a törvénytervezet azzal vet véget, hogy minden ajánlót leszavazottnak tekint, de nem szabja meg az ajánlók számát. Mi lesz ennek a következménye? Az, hogy mindegyik politikai párt tűzzel-vassal fogja gyűjteni nem az ajánlókat, hanem a voksokat. S mennyivel több eszköze, módja, lehetősége, mennyivel több tüze és vasa lesz annak a pártnak, amelyik a közhatalom eszközzeivel fog rendelkezni. Kiben lesz annyi bátorság és függetlenség, hogy megtagadja voksát jelentő ajánlatát a kormánypárt jelöltjeitől? Minél szegényebb a társadalom, annál legyűrhetetlenebb a kormány hatalma, annál több félni és veszteni valója van a polgárságnak. Eddig nyíltan kellett ajánlani, most nyíltan kell majd szavazni is. Eddig az ajánlók száma haladta meg a választók számát, ezután a leadott voksok száma is meg fogja haladni. Több voks lesz, mint szavazó. S amikor az egész országban titkos lesz a választás, a városokban nyíltan kényszerítik majd szavazásra azokat, akik a kormányt akár meggyőződésből, — ilyenek is lesznek —, akár félelemből vagy megfélemlítésből, akár a kockázatvállalás kikerülése érdekében szavazatukkal támogatni fogják. A magyar törvényhozás nem emelheti törvénnyé azt a tervezetet, amelyik a titkos választást wrv alkotja meg, hogy nyílttá teszi a választást a városokban. És ezenfelül: a törvényhatósági városokban a hozzávetőleges becslés szerint mintegy negyven százalékkal fofr csökkenni a választók száma. Szegedre nézve hogyan állhat elő ez a csökkenés? Úgy, hogy a városi haszonbérlők legnagyobb része el fogja veszíteni választói jogát. A törvény választói jogot ad azoknak a gazdasági cselédeknek, akik irni-olvasni tudnak s leginkább hat év óta ugyanannak a munkaadónak állnak szolgálatában, de nem ad választójogot annak a haszonbérlőnek, aki akár negyven év óta ugyanazt a földet gazdagítja verejtékével. A mezőgazdasági munkás, ha hat évig egy gazdának dolgozik, szavazhat, de a város értelmes, hűséges, szorgalmas, kipróbált haszonbérlője ennek a jognak birtokába nem jut. S itt nem is csak erről van szó, hanem arról is, hogy az a nagy tömege a haszonbérlőknek, akik más címen nem lesznek választók, el fogják veszíteni választójogukat. Amíg tehát a törvény tervezete kinyitja az ajtókat az uradalmak cselédsége előtt, addig a városi haszonbérlők legnagyobb részétől visszaveszi a legelemibb alkotmányos jogát: a választójogot. A mezőgazdasági munkás, az uradalmak cselédje, ha írni, olvasni tud és hat évig egy urat szolgál, választani fog, mégpedig plurális választójogán kétszer is, míg a város haszonbérlője azt a jogát sem gyakorolhatja, amiben eddig részesült. A gazdasági cseléd kétszer szavazhat, a város haszonbérlője egyszer sem. S mindez akkor történik, amikor — a hirdetett program és vállalt feladat szerint — a lélektiprás megszűnik. Mennyit hallottunk a magyar városok kulturális feladatairól beszélni banketteken, mennyi nemzeti és morális feladatot róttak — teljes jogszal — a városok polgárságára, hány megnyilatkozás ismerte el már a magyar városok szerepét és hivatását a kultúra szogálatában, a nemzetpolitikai hivatás betöltésében s olykor a szociális kötelességek vállalásában is. S íme, eljutottak a magyar városok oda, hogy a politikai befolyás s ezáltal a nemzet vezetése tekintetében falvak és majorok jutottak vele szemben fölénybe, az egyetem tanárai, a városi kultúra munkásai és harcosai, a tanult, műveit, mesterségüket és foglalkozásukat kiváló képességgel és eredményekkel folytató iparosok és kereskedők, a város szellemi életének vezetői egyszer választhatnak, a gazdasági cselédek, a falu népe, az ispánok és kasznárok által vezetett szavazók pedig kétszer. És még ehhez: a falu népe titkosan szavazhat, a város népét nyilt szavazásra fogják kényszerűen az ajánlási ívek aláírásával. A választójog reformja az a kapu lehetne, amin keresztül szabadabb és boldogabb demokráciához jut el a meggyötört ország meggyötört népe s új friss erőket, a nemzeti öntudatnak lendületes és megbízható forrását nyithatná fel a jogkiterjesztés. E helyett, attól félünk, a városok vezető szerepét meg fogja szüntetni s a szellemnek és kultúra harcosainak politikai befolyását csökkenteni fogja. Ha az előbecslések nem csalnak, Szegeden mintegy tizennyolcezer választóval lesz kevesebb, mint ahányan eddig gyakorolhatták szavazati jogukat. A kormányzat felismerése szerint az a tény, hogy a szegedi választók két egységes párti jelöltet választottak meg, elég indok ennek a politikai tömegjogfosztásnak megvalósítására? A szegedi két egységes párt mandátuma a mai kormányzat megítélése szerint mit bizonyít: a városi polgárság politikai érettségét-e, vagy pedig azt, hogy ezt a politikailag éretlen tömeget meg kell harmadolni ? Ilyen jogfosztó jogkiterjesztéssel a magyar alkotmányjog történetében még nem találkoztunk. Ezzel a javaslattal búcsúzik a nemzet ez elmúlt évtől s ennek a javaslatnak terhével indul új esztendejének új útjaira. Ha módban nem is tudnánk, a magyar városoknak találkozni kell abban a harcban, amit politikai súlyukért kell megindítaniok. A magyar városoknak, önkormányzatban felnőtt, a politikai érettségit pracmaturusok módjára kiállott polgárságának nem lehet belenyugodnia abba, hogy alárendelt szerephez jut az ország vezetésében. A város és falu egyensúlyát nem zavarhatja meg, nem boríthatja fel a választói törvény. A városok, melyek a magyar kultúrát megteremtették, melyek a magyar nemzeti ne -