Délmagyarország, 1946. május (3. évfolyam, 97-121. szám)
1946-05-01 / 97. szám
1946 május 1 »•UMAGYARQI*»»*» 3 Sándor Béla söröző- és italáruüzlet a Főpostánál. Kitintitalok! Mérsékelt árai! Figyelmes kiszolgálás! (Szeged, április 30) Amint ismeretes dr. Ernst Jenő elvtárs, a pécsi tudományegyetem kiváló élettan-tudós professzora néhány héttel ezelőtt igen érdekes előadást tartott a Magyar Kommunista Párt szegedi politikai akadémiáján. A Délmagyarország munkatársa ez alkalommal felkereste Ernst professzort, hogy megérdeklődje, mi a véleménye az értelmiség szerepéről a mai demokráciában. Kérésünkre Ernst professzor egyetlen mondattal válaszolt: ■— Az értelmiség szerepe ma igazán ■ csak egy lehet: Arccal kultúránk felé! — mondotta, majd rátért a kultúra fogalmának meghatározására. — Szerintem nem tartozik a kultúrához sem a bajuíszkefe, sem a rúzs, sem a selyemharisnya. Az agrikultúrához semmi köze a gondozott parknak, az emberkultúrához mag az ember gondozott külső megelezésének. Arra a közbevetésünkre, hogy ez a vélemény talán sok és mondhatni nagy kultúrájú ember véleményével ellenkezik, a professzor mosolyogva válaszolta: — Lehet, de magának a kultúrának, sőt a rendezett és tisztességes, vagyis civilizált társadalmi életnek is éppen ez a feltétele, hogy mindenki mondja meg nyíltan és világosan véleményét Addig nem is képes felvenni a kultúrát egy-egy társadalom, míg a különböző nézetek mélyszántása alkalmassá nem tette erre. A komoly és értelmes vita érdeklődést vált ki, ez kívánatossá teszi az állásfoglalást. Ehhez viszont tájékozódás, olvasás,, tanulás szükséges. Ez a kultúra lényege! Nem a maga, hanem a kultúra szükségességének érzete, a tudás kívánása a kultúra magja. — A kultúrához egészséges társadalomra van szükség — folytatta a professzor —, amelyben minden irány önmagát képviseli. Nyílt és "világos beszéd nélkül nincs egészséges közélet, nincs társadalmi élet, nincs termékeny szellemi érintkezés, nincs lehetőség ismeretek közlésére és a kultúra terjedésére. A XIX. század német kultúrája a világ egyik felülmúlhatatlan kulturális gócpontjává tette volna Németországot, de jött II. Vilmos, a kívül császár, belül porosz zupás őrmester és a német tudomány, a német kultúra képviselői behódoltak »fennkölt császáruknak«, ahelyett, hogy a kémet népet felrázták és felvilágosították volna. A társadalmi Élet hibája folytán tehát nem volt képes a nagyszerűen Indult német kultúra megóvni a német nép nagy tömegeit *em a wehelmianus hóbort, sem a logikusan következő hitleri brigantizmu* katasztrófájátől Ezért tartozik össze a kultúra és a közélet. — A kultúra alapjaihoz hozzátartozik az egyes egyének és a társadalom önkritikája is, mert enélkül nincs egészséges társadalom, — fejtegeti tovább Ernst professzor a kérdést. Például a földreform 1514 óta bizonyára legnagyobb eseménye a magyar társadalom történetének. Vajjon gondoskodtunk-e róla, hogy minden földhöz jutott teljesítse kötelességét az agrikultúra irányában? Vehetünk másik példát is: az ország egészséges társadalmi életének és fejlődésének brutális akadályát megszüntettük, a kommunizmus is szabadon hirdetheti tanait, amiért pedig bitóval büntettek 25 éven át. Oroszországban azonban egekig lobogott a lelkesedés, — nem pedig a hivatali asztalok elfoglalásáig. Az orosz munkás napi 5 deka kenyéradaggal harcolt és egyszer sem fenyegetett sztrájkkal, — saját rendszere ellen. Oroszországban felismerték, hogy a szociálista társadalom feltétele a kultúra, azzal áll, vagy bukik a rendszer. Ugyanakkor ezért nem kétséges, hogy hol a helye az éretlmiségnek! Itt az egyetemi tanár kevesebbet kap, mint bármelyik munkás. Oroszországban a kommunistasággal együttjárt szinte emberfeletti erőfeszítések, feladatok vállalása és megoldása. Nálunk azonban nem kommunista rendszer van, hiszen pártkoalícióban élünk és demokráciában — vetjük közbe ismét. — Persze, persze demokrácia, sőt demokrácia oh! — válaszolja Ernst professzor. A »nyugati demokrácia« itteni »hívei« beszélnének egyszer nyugati demokratával! Mondanák el, hogy nálunk a tekintetes, nagyságos, méltóságos, kegyelmes újra divatba jön, pedig még az átkos Szálasi is eltörölte! Nincs ennél biztosabb jele annak, hogy a demokrácia ezeknél csak szólam, komoly szándék nélkül. — Ez talán látszólag már nem tartozik hozzá a kultúra kérdéséhez, de ismét ki kell jelentenem, hogy egészséges és őszinte társadalmi rend nélkül nincs valódi kultúra. Először tehát a társadalmi lehetőségeket kell gyorsan megteremteni, mert a talajelőkészítés az első feladat. Azután azonnal tanítókat kell szétküldeni az országban, hogy megszűnjön az analfabétizmus. Más oktatókat is kell küldeni a nép közé, továbbá egyszerűen írt, rövid ismeretterjesztő könyveket. A sok újság kétharmadából például sok hasznos könyv kerülhetne ki. Városokban ismeretterjesztő és bizonyítványra jogosító esti tanfolyamokra van szükségük a nagy tömegeknek. Ebbe a népnevelésbe az egyetemi hallgatók is bevonhatók. Mozikat kell létesítenünk a falvakban is és minden műsor elé oktatófilmet kell adnunk, nemcsak gyilkosság érdekében lehet kötelező műsorszámot előírni. Nagy szükség van olcsó könyvtárakra is. Legalább annyi ismeretterjesztő előadás kell, mint amennyi politikai gyűlést tartanak. Csak néhány dolgot említettem most meg, a kultúra jövője azonban csak úgy biztosítható, ha az mindenkihez szól. A történelem kultúra korszaka akkor követezik majd be, ha a kultúra minden ember közkincse lesz és egyben közszükséglet. Végül az igazi kultúra szükségességét Ernst professzor a következőkben határozta meg: — Kultúra nélkül nem tudják az emberek megkülönböztetni a helyeset az ostobaságtól, sőt többre becsülik a csillogó frázisokat, mint a szürkébb valóságot. Ezzel letérnek a kultúra útjáról, amint a közelmúltban is történt és a katasztrófa poklába kerülnek. Vagy azonnal nekilátunk a valódi kultúra terjesztésének, a tömegek érzelmi művelésének, vagy pedig megint azok irányítják majd a tömegeket, akiknek ideálja a sarkantyús csizma, meg a prolit, a »modern kultúrát« pedig lepénzelt íródeákjaik fogják terjeszteni, de nem az atomenergia békés, termelő értékéről, hanem az »atombomba« bámulatos erejű romboló hatásáról. Azután a tömegek kellő »értelmi« előkészítése után meg is jelenik majd az atombomba és rombaponti évszázadok eredményeit. Ma tehát a valódi harcosnak mindkét kezébe tollat kell fognia: az egyikkel igyekszik előrevinni a kultúrát, a másikkal leleplezni és elhárítani a kultúra haladásának akadályait. , 1 ! ! „ I ' *• Arccal kultúránk felé A kultúra korszaka akkor következik be, ha a kultúra minden ember közkincse lesz és egyben közszükséglet Ern&t Jenő elvtárs egyetemi tanár nyilatkozata a kulturális munka feladatairól ANGOL MAGYAR BANK RT. Krimsál-tér 4 szám. SZEGEDI FIÓK Telefon : 4-2», A szövetkezeti gondolat jegyében Út a kollektív ipar és kereskedelem felé írta: Gács György, az Újjáépítési Szövetkezet igazgatója. Szeged dolgozóinak mai ünnepi felvonuló sotán részt vesz egy személy- és teherkocsikból álló autóoszlop is. Büszkén hirdetik a táblák: Szakszervezetek Munkaközössége Szieged. A felírat új fogalmat jelent nálunk és ma még egyedülálló az országban. Azok számára azonban érthetetlen, akik még mai napig sem vették ki részüket abból a heroikus munkából, amit Szeged dolgozó népe, szervezett munkássága, a Szakszervezetek Újjáépítési Szövetkezete segítségével megindított. A szegedi Újjáépítési Bizottság múlt év nyarán Komócsin Mihály elvtárs elnöki veztése mellett arra a meggndolásra jutott, hogy Szeged újjáépítési tervei a gazdátlanul hagyott gyárakat munkába állítsa, a tőke szabotázsa miatt gazdátlanul hagyott munkaműhelyek üzembehelyezése, a felülről támogatást váró közmunkák, a hídépítések megkezdése — ha a bizottság terveit gyakorlati síkra át nem viszi, soha nem valósulhatnak meg. Gazdasági osztályt állított fel erre a célra — újszerű valamit — egyedülállót ebben a vonatkozásban az országban. Ennek az intézménynek lehetőséget kellett engedni, hogy bizonyos gazdasági tevékenységet fejthessen ki az elméleti tervek gyakorlati megvalósítása felé. így kapcsolódott ebbe a munkába a Szakszervezetek Szakmaközi Bizottsága és megalakult a Szakszervezetek Újjáépítési Beszerző és Elosztó Szövetkezete, nevében felvéve mindazt, ami célkitűzése. A szakszervezetek, segítséggével újjáépítési munkálatokat megindítani, az áru- és anyagbeszerzésekkel az újjáépítés dolgozóit segíteni. Visszatekintve az elmúlt hónapokra, a tervek az ezek elé tornyosuló akadályok, áruhiány és az ezt követő infláció dacára nagymértékben megvalósultak. A szövetkezet nyilvántartásba vette mindazon üzemeket, amelyekben megítélése szerint újjáépítési munkálatok folynak, azok dolgozóit a közellátási juttatásokon kívül élelmiszer- és ruhaellátásban részesítette. Különös tekintettel volt itt a szövetkeztet igazgatósága azokra az üzemekre, amelyek olyan áruval vagy anyaggal dolgoznak, mely nem rekompenzációs cikk. A rongyokba dolgozó vasútépítőknek, a posta műszaki alkalmazottainak ruházatot, bakkancsot és jobb ellátást szerzett. A hídroncs kiemelő, hídépítési munkálatok a szakszervezeti szövetkezet nélkül nem indulhattak volna meg. A kellő létszámú munkásság megszervezésén kívül a dolgozók ellátásáról, munkaruháiról is gondoskodott a szövetkezet. Az elsüllyedt uszályok kiemelési munkálatait megindította, létrehozta a Szeged Hajózási Szövetkezetét. A munkálatok sajnos az uszálytulajdnosok egymásközötti egyenetlenkedése miatt abbamaradtak. A nyár derekán a válságos szegedi kenyérellátás leküzdésére a közellátási hivatal felkérésére a szövetkezet együttműködést fejtett ki ezzel az intézménnyel és erélyes közbelépésével, továbbá a Földmunkás Szakszer- MUNKÁS ÖSSZEFOGÁS a szövetkezeti észttérjeden MUNKÁSSZÖVETKEZETET