Délmagyarország, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-01 / 152. szám
r KEDD; 1952. JULIUS I, 1 IHz MDP Központi Vezetőségének lilája A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 június 27-én és 28-án ülést tartott. Az ülés napirendje a következő volt: 1. A párt felvilágosító munkája a tömegek között (előadó Horváth Márton elvtárs); 2. A párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs). A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Ráknái Mátyás elvtárs is felszólalt, mindkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagyta. A párt felvilágosító munkája a tömegek között Horváth Márton elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén " A Központi Vezetőség ülésén tartott beszámoló elején Horváth Márton elvtárs a szocializmus építésében elén eredményeinkből beszélt, hangsúlyozva: legjelentősebb győzelmünk a dolgozó nép öntudatának fejlődése. Népünk öntudatának fejlődésében döntő része van pártunk felvilágosító munkájának, lendületesebb, állandóbb, gazdagabban érvelő és erősebben a termelés felé forduló agitációnknak. E kedvező fejlődés azonban nem általános. Pártunk gyakorlata azt bizonyítja, hogy pártszervezeteink és pártbizottságaink elég jelentős része még mindig nem ismerte fel eléggé az agitáció döntő jelentőségét a tömegek nevelésében és mozgósításában — noha pártunk határozatainak egész sora hangsúlyozza ezt.— Mi magyarázza — folytatta Horváth elvtárs — szembetűnő eredményeink mellett is agitációnk gyengeségét? Először: az önelégültség, az eredményeken való megpihenés. Rákosi elvtárs emlékezetes 1950 február 10-i beszédében már figyelmeztetett tűnök veszélyeire, amikor ezt mondotta: „Ahol elharapódzik az önelégültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogy elég erősek vagyünk egyedül is, hogy nincs szükségünk a dolgozó tömegek támogatására, ott rögtön megh azni és később elvész a párt és a tömegek egészséges kapcsolata. Pártunk elszigetelődik a dolgozó néptől“. Sok pártfunkcionáriusunk úgy gondolkozik, hogy a pártvezetés jó politikája, a helyes párt- és állami intézkedések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. Pártbizottságaink gyakran a könnyebb végén fogják meg a feladatot: túl egyoldalúan támaszkodnak pártunk vezetőinek megnyilatkozásaira az agitáció központi eszközeire, a sajtóra és rádióra. Túl egyoldalúan támaszkodnak arra, hogy pártunk politikája, államunk intézkedései „önmagukért beszélnek“. Természetesen helyes, ha minderre támaszkodnak, ide nem helyes, ha mindez megnyugvásban, az eredményekkel való megelégedésben, a helyi politikai tömegmunka lebecsülésében nyilvánul meg. Ellenkezőleg: a párt tekintélye és jó politikája, a tömegek jó hangulata és odaadó hűsége nem ürügy a pihenésre, hanem ok az erősebb mozgósításra, a nagyobb feladatok vállalására és alaposabb •elvégzésére A tömegfelvilágosító munka lebecsülésének másik oka a párt monopolhelyzetével kapcsolatos. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmon lévő osztály és párt számára nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósítás erőfeszítéseinek, mint a hatalomért vívott harc szakaszában. De ha a kérdés másképpen is áll ma, a lényeg ugyanaz maradt. Az ellenséget szétvertük. A tömegeket megnyertük pártunk és politikánk számára. Kivívott győzelmeinket nem fordíthatja visszájára semmi más, csak, ha karbatesszük kezünket, ha megpihenünk határainkon, ha nem látjuk továbbra is elsőrendű harci és napi feladatunknak és kötelességünknek a tömegek megnyerését és mozgósítását. Az önhittség, az elbizakodottság és az ebből folyó opportunizmus az ellenség szövetségesévé válik. Megakadályozza erőfölényünk kihasználását, a vereséget szenvedett ellenség megsemmisítését Az éles politikai és ideológiai harc e tompulásához, gyakorlatias, adminisztratív rendszabályokkal való helyettesítéséhez vezet és egyértelmű az ellenséges ideológiákkal vívott aktív harcról való lemondással. A politikai nevelőmunka lebecsülésének, a megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye: az ellenséggel vívott harc lés az éberség gyengülése. A szociáldemokratizmusról Általános jelenség a szociáldemokratizmus veszélyességének lebecsülése. Sokan elintézésinek vélik a kérdést azzal, hogy nyílt szociáldemokrata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell: ha küzdenünk kell egyes munkásrétegek elmaradottságával, ha fontos harci kérdésként vetjük fel a munka- és bérfegyelem ügyét, ha a munkaverseny itt ott formálissá válik, ha felüti fejét a demagógia, ha ellenséges kártevő munkába ütközünk üzemeinkben — akkor nemcsak általában ..polgári maradványokkal“, hanem konkrétan szociáldemokrata ideológiával, esetleg szervezett szociáldemokrata tevékenységgel állunk szemben. Üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan, vagy öntudatlanul szociáldemokrata nézeteket, hangoztatnak és „utánpótlást“ kapnak a munkásosztályba beáramló deklasszált elemektől és az új munkások legelmaradottabb rétegeiből. A legteljesebb mértékben időszerű, amit Rákosi elvtárs a szociáldemokrácia leleplezéséről mondott már a DISZ- kongresszuson. Rendszeresen meg kell mutatnunk a szociáldemokrácia áruló magatartását az osztályharc legkiélezettebb történelmi szakaszaiban: az 1914—18-as imperialista háború ügynökei, az 1919-es proletárforradalom orgyilkosai, Horthy fehérterrorjának sec"decapaia. 10*5 után a reakció álcázott szövetségesei, akiknek veszélyességét különösen fokozta, hogy a munkásosztályon belül vetették meg lábukat Meg kell mutatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus támogatásában. Mindezt elsősorban az ifjúság számára, amely alig ismeri tevékenységüket, a volt szociáldemokrata munkások számára, akiknek a Szociáldemokratizmus elleni élesebb ideológiai harc testvéri speítséget jelent a kommunista ideológia és öntudat megszilárdításához. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van Alátámasztja harcunkat a szociáldemokratizmus helyi, üzemi aknamunkája ellen, amely fegyelmezetlenségre, bér- és tánpénzcsalásra uszít, rémhíreket terjeszt, de ha kell, szabotál is. Önelégültségünk miatt és éberségünk hiánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizonyos szociáldemokrata tömörülés olyan budapesti és vidéki nagyüzemekben, amelyekben a fordulat éve előtt erős szervezeteik voltak. Az ilyen üzemekben a terv gyenge teljesítése, a magas selejtszázalék, egyes rétegek politikai magatartása arra enged következtetni, hogy egyik-másikban bizonyára szervezett ellenséges szocdem tevékenység folyik. A szociáldemokratizmus elvi és gyakorlati leküzdése a kapitalizmus befolyása ellen vívott harcunk legfontosabb feladata üzemeinkben. A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt- és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció ,,ártalmatlanságáról“ szóló illúziók. A Mindszenty és Grőszper, a Wall Street és a Vatikán magyarországi megbízottaira mért csapások persze az ellenség számára súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezések persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi békemozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt higgyük: Mindszenty és Grősz embereiből, a tegnapi farkasokból mára ártalmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen, hogy pártjunk, cionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi Vezetőségünk 1950 június 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken pártfunkcionáriusok részt vesznek egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli népét hogyan végzi majd párt munkáját, amelynek elválaszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is. A mi elvtársainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció, amely Mndeszenty és Grősz példájából megtanulta, hogy a mai erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pórul — taktikát változtatott és kényszerűségből részben „demokratának“ álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államhoz hű napokat és bizonyos keretek között be is kell vonni őket a békemozggalomba, bár ugyanakkor óvakodni kell a politikai vagy vallási tevékenységükkel kapcsolatos illúzióktól Sok helyen nemcsak a béke hívének ismerik el az ilyen napot, hanem mindjárt be is vonják a tszcs-be, mrit Kuncsorba községben történt (Szolnok megye), «6) felkérik, hogy a tszcS-vezetőségben lássa el a gazdasági vezetést, mint Nemesbükk községben (Veszprém megye). A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az alkalmazkodás és szemforgatás évezredes jezsuita hagyománya'hoz. Fel kell számolnunk az egyházi reakció állítólagos ,,békés“ szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Rendszeres propagandamunkára! világossá kell tenni a párton belül azt a százéves marxi megállapítást, hogy a vallás opium a képnek. Funkcionáriusainktól, öntudatosabb párttagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a téren is, egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt pártszerí formában számon is kell kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik részt vesznek (vagy máskép segédkeznek egyházi rendezvényeken, vagy gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat is a helyes kommunista magatartásra, s ahol szükséges, alapos nevelő, felvilágosító munkával segíteni kell őket abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot leküzdjék magukban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a kevésbbé öntudatos elemek, a pártonkívüli hívők tömege közt. Nem szabad megengedni, hogy elhalványuljon az az éles fény, amelyet Grősz és cinkosainak leleplezése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben és intenzívebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait. Tovább kell szélesíteni az előadásos természettudományos és világnézeti felvilágosító munkát. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre, mint a bányászcég — a nők jelentős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcsös fegyelemrontó tevékenységének központjában áll. A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt- és tanácsszerveink nagy része a kulákokkal szemben tanúsít. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák. Nem nevezhető másnak, mint az osztályérzék eltompulásának az a gyakorlat, hogy gyakran a kulák beadási terheit hárítják át a dolgozó parasztok Kállaira, ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó parasztot védik a kulákkal szemben és nem megfordítva. A sertésbeadási kötelezettség elszámoltatása során a hátralékban lévő kulákok közül országosan mindössze 10 százaléknál történt igénybevétel. Somogyban csak a kulákok 60 százalékára vetettek ki sertésbeadást, de ebből is csak 30 százalék teljesített határidőre Fejér megyében a dolgozó parasztság 88.2 százaléka, a kulákok 45.7 százaléka teljesítette sertésbeadási kötelezettségét. Miközben egyes tanácsaink a kulákokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasztokra. Például a seregélyesi kulákok 67 sertéssel tartoznak, de ahelyett, hogy rajtuk keresték volna, egyszerűen kivetették azokra a dolgozó parasztokra, akik már teljesítették kötelezettségüket. Vannak párt- és tanácsszerveink, például a mátészalkai járási begyűjtési osztály, amelyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegények. Természetesen: a kizsákmányolás ,,jogában“ korlátozott kulák, különösen, ha nem nagyon fűlik a foga a munkához, remélhetőleg valóban szegényebb*“, mint volt. S az is természetes, hogy a becsületesen dolgozó parasztok egyetlen kategóriájára sem illik ma már a ,,szegény“ jelző. Vájjon tudják.e egyes falusi párt. t's tancesszer valrik, hogy á, ilyen „vedd ahol éred“ begyűjtéssel a párt helyes paraszti osztály-politikáját helyettessek észrevétlenül ellenséges osztálynolitikával? A tények azt bizonyítják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki hízott sertés beadási kötelezettséget a félévi különkivetés kereteiben. Nem követelik meg a földjüknek megfelelő számú állat tartását és eltűri, hogy a kulákok az állat állomány lecsökkentésével szabotálnak beadási kötelezettségüket. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint egy év alatt kerek százezer kát holdra tehető az a kulákföldterület, amelyet a fennálló rendelkezések megsértésével a helyi tanácsok különböző címen nem kulákföldjyé minősítettek. Eltűnik a ku’rkföl d, sokszor a kuláik és az állatállománya —s később a kulák megkerül, mint „újbalépő dolgozó paraszt a tszcs.be“*, a földje pedig valamelyik sógor, vagy koma ..dolgozó paraszti tulajdonaként*. Elég lesz egyetlen szágjerfeles példa erre. A csongrádmegyei Csórva község Kiss Imre termelőszövettkezete erről az elvtársról nem elnevezve, akit két éve a kulákok állatiasan meggyilkoltak. Ennek a szövetkezetnek a vezető tisztségeibe kulákok épültek be és kiüldözték a dolgozó parasztokat. Kulák volt a tsz.elnök, a tanácselnök és a tsz párttitkár, akinek a múltban 26 bolti földje és fűszerüzlete volt. Minderről tudott a járási bizottság, de mindaddig szemet hányt, amíg a sajtó és a felsőbb pártszervek közbe nem léptek. Amint mondták, attól féltek, hogy a szövekezet felbomlik, ha a kulákokat kizárják. Fel kell vetni elvtársak: mi az alapja az ilyen nem egyedülálló, rothadt opportunista magatartásnak? Az éberség és az osztályérzék eltompulása és sok esetben cimborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a „szétvert ellenség" hangulatával szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meghunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. Meg kell szólaltatni azokat, akiket közvetlenül kizsákmányolt, volt cselédeit, napszámosokat, igakölcsön vevőket. A falusi agitációban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtok-rendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszanyerni a régi kizsákmányoló szerepét a nagybirtok-rendszerrel, a csendőrterrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt A kukák „passzivitása“ — ha ugyan ezt az elbújást passzivitásnak lehet nevezni — csapda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, adócsaló, a beadási és a földmegművelést szabotáló, a rémhírterjesztő, a szövetkezetbe csalárd módor befurakodó kulákra. Az egészségvédelem kérdéséről Az osztályérdek elimpulása nem csupán a falusi osztályharc, hanem az ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk különösen állami és szakszervezeti funkcionáriusoknál olyan jobboldali opportunizmussal, amely nem keres „elvi“ alátámasztást, de annál sűrűbben jelentkezik a napi munka gyakorlatában, a dolgozók irányában tanúsított lélektelen, bürokratikus magatartásban, különösen a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Hasonló nemtörődömség mutatkozik a túlóráztatások területén. A munkások pihenési jogának egyik legdurvább megsértése, ha az igazgatók nem biztosítják a dolgozóknak a heti rendszeres szabadnapot. Mindez nem egyéb, mint a dolgozóknak a kollektív szerződésre, a munka biztonságára, a pihenésre vonatkozó elemi jogainak semmibevétele. Nem kis számban akadnak egyébként becsületes, munkássorból kikerült elvtársaink, akik az igazgatói és minisztériumi íróasztalok mellett nem csupán új munkakörükhöz szükséges szaktudást igyekeztek elsajátítani, hanem rájuk tapadt valami a régi igazgatói és minisztériumi hivatalok fölényes, a dolgozókat lebesülő, a munkások éltbiztonságát és jogait semmibe vevő szelleméből. Vannak szakszervezeti funkcionáriusok, akikre mintha ráragadt volna valami a régi szakszervezeti vezetők — enyhén szólva — bürokratikus magatartásából. Az ilyen elvtársakat alaposan fel kell ébreszteni. Az az igazgató, aki az ÜB és gyakran a pártszervezet hallgatólagos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló kiadásokon takarékoskodik, tíz pazarol a dolgozók életével és egészségével és nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen. Az ilyen eljárás nemcsak bűnös, hanem ostoba is. Miféle „takarékosság" az, ha ennek következtében sok munkanap esik ki és munkabér helyett táppénzfizetés terheli az államot. Nem véletlen, hogy Komló egyszerre „vezet“ a munkavédelem bűnös elhanyagolásában és a terv nemteljesít évében. A munkavédelem elhanyagolása, a termelésre is káros túlóráztatás, a törvényes pihenőnapok semmibevétele, a szállások, üzemi konyhák, az elemi higiénia elhanyagolása egyúttal a munkásosztálytól való elszakadás tünetei az ilyen jelenségekért felelős funkcionáriusok részéről. E jelenségek természetesen nem általánosak, de eléggé elterjedtek ahhoz, hogy a lélektelen bürokratizmus visszataszító megnyilvánulását lássuk bennük, ami elv ellen felvilágosító munkánkban is fel kell vennünk a harcot. A vezetés színvonalához A tömegek meggyőzésének legkirívóbb hiányossága, amely szorosan összefügg az ellenség elleni harc gyengülésével és agitációnk elkényelmesedésével, az, hogy pártbizottságaink nagy részénél a tömegmozgósítás és politikai nevelőmunka helyett az állami feladatok közvetlen végzése kerül előtérbe. Ez a hiányosság olyan jelentőségű, hogy nemcsak a tömegmunkát, hanem az egész helyi pártvezetés jó kialakítását akadályozza. Sztálin elvtárs így határozza meg a vezetés legfontosabb feladatát: „Mit jelent a vezetés, ha a párt [ politikája helyes, és az élcsapat és az osztály közti helyes viszony zavartalan? A vezetés az ilyen feltételek mellett azt jelenti, hogy meg tudjuk győzni a tömegeket a párt politikájának helyességéről, olyan jelszavakat tudunk kiadni és megvalósítani, amelyek a tömegeket i elviszik a párt álláspontjához és megkönnyítik nekik azt, hogy saját tapasztaltuk alapján felismerjék a párt politikájának helyességét, azt jel enti, hogy a tömegeket a párt öntudatának színvonaláig tudjuk emelni, s * eké-t b’zlisítjuk a s"merek támogatását, készségüket a döntő ’1 harcára“. Eleget teszünk-e a tömegmeggyőzés és mozgósítás e követelményének? A párt politikája helyes, az osztály és a párt közötti viszony általában zavartalan, de számos pártszervünk és szervezetünk munkájában a meggyőzés helyett az adminisztrálás jellemzi a vezetést. Legtöbbször nem lehet különbséget tenni a megyei és járási pártbíottság, továbbá a megyei és járási végrehajtó bizottság határozatai között az egyes kormányintézkedésekkel kapcsolatban: operatív állami feladatok felsorolását tartalmazza mindkettő. A pártellenőrzés gyakran elveszti párt jellegét és összekeveredik az állami ellenőrzés feladataival. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy pártbizottságaink távolabb kerüljenek az állami, termelési feladatoktól. Pártszerveink felelősek a megfelelő állami szervek munkájáért is. Irányító és ellenőrző munkájuk teljes kibontakozásához jobban meg kell tanulnunk, hogy pártbizottságaink az állam feladatait az állam szerveivel végeztessék el. A tanácsok fiatal szervek és fejlődésünkkel összefüggően megvannak még a koalíció idejéből maradt „mindenes munkának“ maradványai pártunk gyakorlatában: ez egyik oka, hogy nem egy területen a párt még mindig az állam helyett próbál dolgozni. Másrészt azért is vonzzák pártbizottságainkat az ilyen „állami módszerek", mert adminisztratív jellegüknél fogva könnyebb feladatnak tűnnek, mint a helyes politikai irányítás és az állami feladatok politikai tömegmunkával történő alátámasztása. Különösen szembetűnő az adminisztratív rendszabályok mögé húzódás a fegyelem megszilárdítása, vagy a beadás kérdéseinél. A tömegmozgósító politikai munka megjavításához emelni kell a helyi vezetés színvonalát. Központi Vezetőségünk országos irányítást ad, tehát a kérdéseiket általában országos érvénnyel veti fel. Pártbizottságaink munkáját fenyegeti az a veszély, ha az átfogó érvénnyel felvetett célok a pártbizottságok határozataiban is ugyanígy jelennek meg, akkor az átfogó általánossá válik, egyszerű ismétlés lesz. Pártbizottságaink gyakran a postás szerepét játsszák, mert a helyi politikai tömegmunka kidolgozása helyett a „levitel ütemtervét“ határozzák el. Súlyosbítja ezt a hibát, hogy a KV agit.-prop. osztálya nem nyújt megfelelő segítséget. Mi magunk is gyakran megelégedtünk a megtárgyalás és továbbítás ilyen formális „ütemtervével“, ahelyett, hogy tapasztalatok felhozásával és átadásával, a határozatok politikai lényegének mélyebb magyarázatával segítenénk emelni a helyi politikai tömegmunka színvonalát. Pártbizottságaink munkájának felsorolt hiányosságai távolról sem általánosak. Számos példa van arra, hogy pártbizottságaink magas színvonalú és tervszerű felvilágosító munkával oldják meg a meggyőzés és lönkSjnc«g.ósyáa feladatait, H ©,