Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-01 / 181. szám

DELMAGYORORSZÁGVASÁRNAP. 1954 AUGUSZTUS 1. 2 Bata István altábornagy, honvédelmi miniszter ü­dvözlő távirata Csu-te-tioz a kínai népi felszabadító hadsereg főparancsnokához CSU TE ELVTÁRSNAK, a kínai népi felszabadító hadsereg főparancsnokának, , PEKING Engedje meg, Főparancsnok elv­társ, hogy a kínai nép nagy ün­nepe, a kínai népi felszabadító hadsereg napja alkalmából, a ma­gam és a magyar néphadsereg egész személyi állománya nevében, üd­vözletemet és szerencsekívánatai­­mat küldjem önnek és önön keresz­tül a kínai népi felszabadító had­sereg minden harcosának és pa­rancsnokának. Kívánom, hogy a baráti kínai hadsereg további sikereket érjen el hazája függetlensége és a nagy kínai nép szocializmust építő mun­kája megvédése érdekében. Budapest, 1954. július 31-én BATA ISTVÁN altábornagy, Magyar Népköztársaság honvé­delmi minisztere Rövid külpolitikai hírek Berlin (ADN). Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön bemu­tatkozó látogatáson fogadta G. M. Puskint, a Szovjetuniónak a Német Demokratikus Köztársaságba újon­nan kinevezett rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetét. Paul Scholz miniszterelnökhelyet­tes, mező- és erdőgazdasági mi­niszter pénteken fogadta bemutat­kozó látogatáson G. M. Puskin nagykövetet. A nagykövet ugyan­ezen a napon látogatást tett Loch mi­n­iszterelnökhelyettes pénzügymi­niszternél. Friedrich Ebert berlini főpolgármester ugyancsak pénte­ken fogadta Puskin nagykövetet. a Bern (MTI) Az összes svájci lapok nagy tudósításokban számol­nak be arról a gazdasági megkü­lönböztető intézkedésről, amellyel az Eisenhower-kormány mindenek­előtt Svájcot sújtotta. Az elmúlt napokban ugyanis az amerikai kor­mány intézkedésével 50 százalék­kal emelte az órák behozatali vám­ját. „A washingtoni döntésnek ■— hangoztatja a La Suisse — súlyos következményei lesznek nemzetgaz­daságunkra. .. Eisenhower ezzel a tettével aggodalmat keltett, mert ezen keresztül megmutatja, hogy amikor saját érdekei úgy kívánják, mennyire figyelmen kívül hagyja más országok érdekeit. Sajnos, meg kell állapítani, hogy Svájc bizalma az Egyesült Államok irányában nagy mértékben megingott. Eisenhower döntését a De Volk­­srant c. amszterdami lap is kom­mentálja. Aggódva veti fel: „Teg­nap Svájcra került sor, holnap ta­lán Hollandiára ... Az elnök kép­telen elhatározása, hogy emeli a behozatali vámokat, a kétkedés maglyait hintette el a szabad nem­zetközi kereskedelem híveiben. Az elnök lépése megingatta az euró­pai országoknak a szabad amerikai kereskedelembe vetett bizalmát“, ★ A „Le Monde“ szerint —• bár hivatalosan még semmit sem kö­zöltek az új tuniszi politikáról — arról van szó, hogy „a kormány hajlandó a legrövidebb időn belül széleskörű önkormányzatot biztosí­tani a tuniszi népnek belpolitikait vonatkozásban. Átadták a Szovjetuniónak az Angliában épített teherhajót London­­(TASZSZ). Július 29-én Hartlepool városban ünnepélyes keretek között adták át a „William Gray and Company Limited“ an­gol társaság által épített teherha­jót, amelyet a „Stanhope Stormship Company Limited“ társaság adott el a Szovjetuniónak. Déli 12 órakor megérkezett a hajó fedélzetére J. A. Malik, a Szovjetunió nagybritanniai nagy­követe, Millert, Hartlepool főpol­gármestere, valamint a Szovjetunió kereskedelmi képviselői, az angol hajóépítő társaságok és a sajtó képviselői. 12 óra 30 perckor a szovjet hajós­­kapitány megadta a parancsot és a „Bogdan Hmelnyickij“ nevét vi­selő hajó árbócára felvonták a Szovjetunió állami zászlaját. rVVTVVTV W W wnr W­TVVTVTWTVVVTV A zászlófelvonás után banket­tet tartottak, amelyen Miller fő­polgármester üdvözölte a szovjet nagykövetet. Malik, a Szovjetunió nagykö­vete szívből jövő háláját fejezte ki a hajóépítő társaság vezetőinek, mérnökeinek, technikusainak és munkatársainak, akik tudásuk, munkájuk és tapasztalatuk legja­vát adták a hajó építéséhez az Anglia és a Szovjetunió közötti kereskedelmi és gazdasági kapcso­latok fejlesztése érdekében. J. A. Malik reményét és meg­győződését fejezte ki az iránt, hogy a Szovjetunió és Anglia közötti gazdasági és kereskedelmi kapcso­latok a jövőben tovább fognak erősödni és szélesedni. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Keleti Márton elv­társnak 80. születésnapja alkalmá­ból a munkásmozgalomban végzett több­ évtizedes munkássága elis­meréséül a „Munka érdemrend“ ki­tüntetést adományozta. tájékoztató az árvízkárok h­elyreállítására vonatkozó irányelvekről Az árvízkárok helyreállítására alakult kormánybizottság kidolgoz­ta a helyreállítás legfőbb irány­elveit. Ezek tartalmazzák a mezőgazda­­sági termelési károk elhárításában nyújtandó segítség módozatait. A termelés líjra megindításához szükséges vetőmag, műtrágya és egyéb területen nyújtandó segítség módját; Pénzügyi vonalon az adóban, be­gyűjtésben, valamint a lakások helyreállításánál nyújtandó segít­ség mértékét. A lakó- és középületek helyreál­lításának műszaki feladatait. A kidolgozott javaslat értelmé­ben a kormányzat messzemenő se­gítséget nyújt az árvízkárosult la­kosság részére. A javaslatot a na­pokban tárgyalja a minisztertanács; a minisztertanács ülésén hozott határozatot a sajtó és a rádió ismerteti. Li Szín Man és Eisenhower tárgyalásokat folytattak Washingtonban Washington (MTI). Eisenhower elnök és Li Szin Man délkoreai el­nök pénteken befejezték tárgyalá­saikat. Közös közleményt bocsátot­tak ki, amelyben azt állítják, hogy „folytatni kívánják fáradozá­saikat az egységes Korea meg­teremtéséért". A londoni rádió jelentése szerint a délkoreai és amerikai katonai és gazdasági szakértők tovább folytat­ják tárgyalásaikat Washingtonban. Ismeretes, hogy Li Szin Mannak az amerikai kongresszusban el­mondott háborús uszító beszéde a nyugati országok közvéleményében is mély felháborodást keltett. A közvélemény és a sajtó szinte egyöntetű felháborodása láttán Li Szin Man jobbnak látta, ha kissé ,,visszatáncol“. Kijelentette, hogy a kongresszus előtt elmondott beszédét „félreér­tették“. Hozzáfűzte: „Nem az volt a célja, hogy úgy állítsa be a dol­gokat, mintha amerikai segélyt kérne a kínai kommunisták azon­nali megtámadására.­­..“ NEMZETKÖZI SZEMLE ÍJj szovjet békekezdeményezés A Genf után következő napok­ban ismét napnál fényesebben megmutatkozott: a Szovjetunió elő­re akar lépni, tovább a tárgyalások útján, a békés együttélés elvén alapuló megegyezés, a béke biztosí­tása felé. * A béketábor országaiban és a vi­lág népeinek százmilliói körében osztatlan örömet keltett az indokí­nai fegyverszünet. Az óceán túlsó partján pánik tört ki a newyorki tőzsdén, a Wall­ Streeten zuhanni kezdett a fegyvergyárak, a hadimo­­nopóliumok részvényeinek ára. Ha örülnek az egyszerű emberek Pá­rizsban és Hanoiban, Moszkvában és Londonban — és tegyük hozzá, Amerikában —, akkor Washington és New­ York börzéin »fekete»­ na­pok járnak. És hogyan akarja az amerikai kormány felhasználni Genf ered­ményeit? A kérdést rosszul tettük fel, he­lyesebb így felvetni a kérdést: Ho­gyan szeretné »visszacsinálni?« Eisenhower sajtóértekezletén még megválogatta szavait, amikor azt m­ondta, hogy a genfi megegyezés »nincs ínyére«, de a »szókimondó« szenátorok és tábornokok száján keresztül már megszólalt a fogvi­­c­árító düh, a gyújtogató eszelős­­ség hangja. Minél hamarabb »ellen­súlyozni« Genf »megbékítő« hatá­Ms volt a béketábor vezető ha­talmának első lépése Genf után? Ha meg lehetett egyezni az indo­kínai problémában, miért ne lehet­ne megegyezni a további égető kérdésekben, Korea és Németor­szág ügyében is? Ha enyhült a nemzetközi feszültség, észszerű, hogy további lépéseket tegyenek a feszültség eloszlatására. A szovjet kormány július 24-én a három nyu­gati nagyhatalomhoz intézett jegy­zékében javasolta: tárgyalják meg az európai kollektív biztonság rend­szerének kérdését, vegyen részt ezen az értekezleten bármely euró­pai állam, amely hajlandó csatla­kozni a kollektív biztonság gondo­latához, vegyen részt a tárgyaláson az Egyesült Államok is, s küldjön erre a nagy horderejű megbeszélés­re megfigyelőt Kína. sát! — Ez vezette az amerikai dip­lomácia irányítóit. Egy angol repülőgépet Hajnan sziget közelében, Tajvan térségében egy kínai repülőgép lelőtt. (Tudni kell, hogy Tajvan térsége­­ állan­dó Kína-ellenes provokációk szín­tere.) A kínai kormány nyomban saj­nálkozását fejezte ki és felajánlotta a kártérítést. Nyilvánvaló volt, hogy a szerencsétlen incidens két or­szágra, Kínára és Angliára tartozik és a jelek arra mutattak, egyikük sem akarja, hogy a véletlen inci­dens megrontsa a javuló angol-kí­nai kapcsolatokat. Nem így Ame­rika! A washingtoni háborús uszí­tók provokációra használták ki az esetet. Azzal az ürüggyel, hogy részt vesznek a »mentési munkála­tokban«, az angolok háta mögött repülőgépanyahajókat és repülőgé­peket küldtek a hajnani vizekre. S hogy milyen »mentési« utasításokat adtak ezeknek az amerikai erők­nek, kitűnt a következményekből: az amerikai repülőgépek megtá­madtak egy kínai hajót a nyílt tengeren, behatoltak Hajnan légi­terébe és orvul lelőttek két őrjá­ratát végző kínai repülőgépet. A légigengszterek felháborító kalóztámadásával az Egyesült Ál­lamok ismét kimutatta a foga fe­hérjét: a provokáció célja félreis­merhetetlen. Ezzel akarnak új háborús fe­szültséget teremteni Délkelet- Ázsiában az Indokínai fegyverszü­net után. Ez a kihívás világszerte felháborodást, és még amerikai ve­zető körökben is meglehetős nyug­talanságot keltett. Miller köztársa­ságpárti képviselő kijelentette: nem tartja igazolhatónak, hogy ameri­kai repülőgépek és hadihajók tar­tózkodjanak a kínai partok men­tén. Hozzáfűzte: »Úgy látszik, hogy az Egyesült Államokban egyesek mindent el akarnak követni, hogy harcba keveredjenek«. Valóban — odaát »egyesek«,­­maroknyian, de elszántak és ve­szélyesek) mindent megtesznek, hogy harcba keveredjenek, hogy új háborúba döntsék az emberiséget. Mi meg akarjuk akadályozni azt. Minálunk az »egyesek« (együttesen tíz- és százmilliók) azt kívánják, hogy a nemzetek ne harcban, ha­nem békés versengésben mérjék össze erejüket. És az amerikai kalóztámadás Indokína a genfi megegyezés után 1954 júliua 21 jelentős időpont az indokínai né­pek és Francia­­ország történel­mében: ezen a napon írták alá Genfben az in­dokínai fegyver­szüneti egyez­ményt. A megegyezés igazolta a békés megegyezés hí­vei álláspontját, igazolta Men­­­ dés-France fran­­cia miniszterel­nök és külügy­miniszter ez év június 17-én, miniszterelnöki beiktatása al­kalmával tett kijelentéseit is. — „Az indokí­nai helyzetre vonatkozó adatok ta­nulm­ányozása és a szakértőkkel folytatott tanácskozás után arra a meggyőződésre jutottam — mon­dotta Mendes-France —, hogy le­hetséges az indokínai konfliktus békés rendezése“. Az a tény, hogy a francia mi­niszterelnöknek az előre kitűzött július 20-i határidőt követő pár órán belül sikerült megegyezésre jutnia, annak bizonyítéka, hogy Mendes-France reálisan ítélte meg az indokínai helyzetet, különösen annak katonai vonatkozásait és he­lyesen választotta meg az ahhoz vezető utat. Erőfeszítései azonban eredménytelenek maradtak volna, ha a Szovjetunió, a Kínai Népköz­­társaság és a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság küldöttsége nem tanúsította volna azt a megértést és jóindulatot a francia érdekek iránt, amely a tárgyalások döntő szakaszára jellemző kölcsönös en­gedékenység alapja lett. Csaknem nyolc évig tartó súlyos harcok után született meg a meg­egyezés Indokínára vonatkozólag. Indokína tulajdonképpen három önálló államból áll: Vietnamból, Laoszból és Kambodzsából. Laoszt másképpen Patet Lao-nak, Kam­bodzsát pedig Khmer-nek is ne­vezik. E három állam közül Viet­nam a legnagyobb: területe 329 ezer négyzetkilométer, lakosainak száma 22 millió 600 ezer. Laosz területe 236 ezer 800 négyzetkilo­méter 3 millió 700 ezer lakossal Kambodzsa kiterjedése pedig 139 ezer négyzetkilométer, lakosainak száma szintén 3 millió 700 ezer. A franciák 1862-ben foglalták el Viet­namot, majd nem sokkal azután La­oszt és Kambodzsát is és a má­sodik világháború utolsó esztende­jéig protektorátusként tartották uralmuk alatt. 1945 elején a japá­nok szállták meg a három indokí­nai államot, de ugyanez év szep­temberének elején Vietnam már szabad állam — kivívta független­ségét és demokratikus köztársaság­gá lett. A franciák sehogyan sem akartak belenyugodni ebbe 1946 márciusában egyezmény jött létre Franciaország és Vietnam között. Ezt az egyezményt használták ki a franciák arra, hogy megszállják Vietnam északi részét és átvegyék a kivonuló Kuo­­mintang-csapatoktól az ország fe­lett gyakorolt fennhatóságot. A po­hár akkor telt be teljesen, amikor a franciák 1946 november 27-én vérfürdőt rendeztek Haiphong vá­rosában ezt követően pedig elfog­lalták Hanoit. A vietnami néphad­sereg ekkor önvédelmi harcokba kezdett és mint az azóta eltelt ese­ményekből ismeretes, egyik győ­zelmét a másik után aratták a Francia Unió csapatai felett. A harcok az elmúlt évben már Laosz és Kambodzsa területére is átter­jedtek. A fegyverszüneti egyezmény értelmében Vietnamban a 17. szé­lességi kör és a 9. számú műút kö­zött demarkációs vonal létesül. Az ettől északra fekvő területek a Vi­etnami Demokratikus Köztársaság, a délre fekvő területek pedig a franciák fennhatósága alá kerül­nek. Az egyezmény értelmében 1955. július 20 és 1956 július 20 között egész Vietnam területén tit­kos szavazás alapján szabad válasz­tásokat kell tartani. A fegyverszü­net ellenőrzését a két fél tagjaiból álló vegyesbizottságok és India, Lengyelország és Kanada képvise­lőiből, India elnöklete alatt álló nemzetközi bizottság látja el. Az ellenségeskedések megszüntetését — a „tüzet szüntess“ parancs ki­adását — az északvietnami arcvo­nalon ma, augusztus elsején, a dél­­vietnami arcvonalon pedig augusz­tus 11-én kell végrehajtani. Mind­,­­két fél megj­egyezett abban is, hogy a „tü­zet szüntess“­­parancs kiadása előtt nem kez­deményeznek nagyobb had­műveleteket Az egyezmény, amelynek teljes szövegét még nem hozták nyilvánosságra — mindkét fél számára hos­­­szabb időt álla­pít meg, hogy csapataikat a másik fél fenn­hatósága alá ke­rült területek­ről kivonják;­­ így például a­­ franciáknak Ha­noit és környékét október 11-én éjfélig kell kiüríteniök. Észak- Vietnam teljes francia kiürítése hivatalos francia jelentés szerint 1955 május 19-re fejeződik be. Laoszban augusztus 6-án lép élet­be a fegyverszüneti megállapodás, Kambodzsában pedig augusztus 7-én. E két állam területén a meg­egyezés értelmében idegen csapa­tok nem tartózkodhatnak és a két ország semmiféle katonai szövet­séghez nem csatlakozhatik, kivéve, ha függetlenségüket, területi ép­ségüket fenyegeti veszély. Úgy Laoszban, mint Kambodzsában 1955 folyamán az érvényben lévő alkotmánynak megfelelően titkos szavazással és az alapvető szabad­ságjogok tiszteletben tartásával vá­lasztásokat kell tartani. Vietnam kettéosztásának terve az angolszász hatalmak elképzelé­sei alapján jött létre. Az angolok és az amerikaiak azért ragaszkod­tak e megoldáshoz, mert ez — mint gondolták — megkönnyíti az agressziós délkeletázsiai amerikai tervek megvalósítását, támaszpon­tok kiépítését, a gazdasági leigázás elmélyítését. Az Observateur című francia lap szerint különösen az angolok kardoskodtak Vietnam kettéosztása mellett. „Angol szom­szédunk körzejének két vége — írja a francia lap — Honkongon és Singapúron nyugszik és ezzel mér­nek mindent a Távol-Keleten. Hon­kong előretolt bázis, ahonnan meg­szervezik a felderítést és az of­­fenzívát, de nemcsak katonai vo­natkozásban, hanem kereskedelmi­leg is­. Nos, ez a körző a harma­dik pontként Dél-Vietnamra kíván támaszkodni. Ezért aggódnak a franciák az angol „érdeklődés“ miatt. Ami az amerikaiakat illeti, azok szinte alapjaiban veszélyez­tetik a franciák indokínai érdekeit. Sokan nem látják tisztán, hogy a fegyverszünet után hogyan ala­kul Vietnam gazdasági élete. Ami a terület és a lakosság kérdését il­leti, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fennhatósága alá 165 ezer négyzetkilométer terület és 12 milió lakos, a franciák fennha­tósága alá pedig 164 ezer négyzet­­kilométer terület és mintegy 10 millió ember kerül. Ezzel szemben a gazdaságilag — iparilag és me­zőgazdasági szempontból egyaránt a legértékesebb területek a Viet­nami Demokratikus Köztársaság fennhatósága alatt találhatók, így például idetartozik a Vörös-folyó delta vidéke is, ahol Vietnam legjobb és leg­nagyobb rizstermő földjei terül­nek el. Nem messze innen, a Ton­­kini-öböl partján terül el a Hon­­gay-szénmedence, ahol felszíni fej­téssel termelik ki a nagy kalóriájú szenet, de gazdag ez a vidék ón-, ólom-, cink- és vasércben is. A legtöbb nagyipari üzem is északon található. Nagy jelentőségűek még a kínai határ mellett lévő szénbá­nyák, a Haiphong környékén lévő cementgyárak és a demarkációs vonaltól nem messze fekvő gya­pot-, gyapjú- és textilipari üze­mek is. Vietnam déli része elsősorban mezőgazdasági szempontból jelen­tős. A Mekong-folyam torkolatvi­­déke kitűnő rizstermő-vidék, ahol nagy rizshántoló telepek is van­nak. A déi vietnami ipari üzemek legtöbbje könnyűipari termékeket előállító kis- és középüzem. A vietnami demarkációs vonal—­ mint a genfi értekezlet záró­­jelentése is megállapítja — ,,ideig­lenes vonal, amelyet semmi esetre sem szabad politikai vagy területi határnak tekinteni". A zárónyilat­kozat befejező részében megállapít­ja, hogy a fegyverszüneti egyez­mény rendelkezéseinek betartása a közeljövőben megteremti a politi­kai rendezés lehetőségét is. PETROVICS ISTVÁN

Next