Szegedi Néplap, 1956. december (1. évfolyam, 11-35. szám)
1956-12-01 / 11. szám
Olyanokra bízzák a vállalat irányítását az Ujszegedi Kenderben.Nagyobb segítsége! akikél el tudják látni ezt a feladatot Munkástanács-választás az üzemben Emlékeimmel birkózva lépek be az Ujszegedi Kender-Lenszörp Vállalat kapuján. Egyre az a kép jár előttem, amikor október 26-án néma, vádló menetben felkanyarodtak a hídra az újszegedi gyár munkásai, tüntettek. Követeléseikbe akkor még nem foglalták bele azt, ami ma ebben a gyárban megkezdődött, de mégis, e megmozdulás eredménye a mai munkástanács-választás. Ott a hídon és azokban a napokban sok volt a gyár munkásai között a szomorú, megtört ember. Most is akad még ilyen köztük, de több már a vidám arcú, pedig még sok a gondjuk, bajuk. A gyárban még most sem a régi munkarend szerint dolgoznak. Az országos áramkorlátozás ugyan nem érinti üzemüket közvetlenül, mert saját áramfejlesztőjük van. A szén azonban náluk is fogyóban, és nyersanyagban sem bővelkednek. Több napig sztrájkoltak, de most már a lehetőségekhez mérten dolgoznak, és sort kerítettek az állandó munkástanács megválasztására is. Nem titok... Franyó Antal — mint később megtudtam, az egyik jelölt — kísért fel a szövőterem egyik irodájába. Itt rendezték be a szavazó helyiséget. Kíváncsian lépek be a választó szobába. Alighogy átlépem a küszöböt, s meglátom a nagy sárga szavazóurnát, önkéntelenül a zselémhez nyúlok. Ez már az újságíró megszokott mozdulata, hozzászoktam, hogy ha szavazóhelyiségbe lépek, nálam legyen »a belépő igazolvány«. Most azonban a karton nincs nálam, amellyel szigorúan bizalmas helyekre be lehetett lépni. De nem kérnek igazolványt, természetesnek veszik, hogy az újságíró megjelenhet. Nem titok, hogy mi történik itt. A szavazás titkos, de nem úgy értelmezik ezt,hogy csak maguk néhányan »fejtsék meg«, ki hány szavazatot kapott. • Na, de még nem tartunk a szavazatszámlálásnál, hisz alighogy megkezdődött a választás. Kettesével, hármasával jönnek a szövőnők, a szavazók. Azt hittem, hogy a szövőrész összes dolgozóinak közös gyűlésére toppanok be. Meg is néztem a nálam lévő újságban a munkástanácsokról szóló rendelet idevonatkozó részét. Talán nem jól tudom, hogy a választást gyűlésen kell megejteni? Miért így csinálják itt? Na, gondolom magamban, itt figyelmen kívül hagyják a rendelkezést, vagy nem is ismerik, mit ír elő. Nem sokáig motoszkál a kérdés a fejemben, alig nyílik két ízben az ajtó, a szí&rocsarnok gépeinek csattogása válaszol kérdéseimre: ... kell a... textil... kell a ... textil. .. olvasom ki a választ a gépek ritmikus csattogásából. Igen, kell a textil, a szőnyegáru, mindaz, amit itt is szőnek. S mintha megértették volna a szavazatszedő bizottság tagjai, milyen gondolatok járnak fejemben. Dobó István, Lengyel Mátyásné, Decker Béláné sorolni kezdik, mit hallottak, vásárlási lázról, amely nyomán megfogyatkoztak a textilboltok raktárai. Mindemellett azt is elmondják, hogyha más időpontban tartanák a választást, a munkások egy része nem vehetne részt ezen a fontos eseményen. Négy óráig tart a munka, s ekkor már indulnak a vonatok, sietnek a vidékiek, hogy sötétedés előtt hazaérjenek. Így aztán nem volna igazságos a választás. Ezért választották ezt a módját. Jól tették. Aki letssik, megmarad... Beszélgetésünket az újraérkezők zavarják meg, s akik még előbb nagy élvezettel mesélték, milyen nevetséges volt egyik-másik vásárló a boltokban, most új mondókába kezdenek, amit elmondtak ezután tán százszor is: — »Aki tetszik, megmarad, aki nem, azt kihúzza, mást ír be helyette«. Ez a Lengyelné által mondogatott szöveg. A többiek ,s hasonló módon magyarázgatták, hogyan szavazzanak. Ha véletlenül nem mondta valaki gramofonlemez szerűen a szöveget, máris többen kérdezték. — Mit kell ezzel a papírral csinálni? Horváthné és Sáriné barátnők, gépszomszédok is, egy fülkébe szeretnének bemenni. Lehet, hogy csintalanságból, vagy azért, mert egyikük nem tudja, hogyan kell szavazni. Az utóbbi derül ki. Sáriné visszadugja a fejét a fülkéből. — Nem értem én ezt, tegyék bele így a ládába. Igaz, nem régi szövőnő, nem ismeri a jelölteket úgy, mint a többiek. Dobó Istvánt hallgatja s aztán visszabújik a fülkéibe. Úgy látszik megértette, talán nagyon is, mert jó ideig bogarássza bent a névsort, míg vissza kilép. Újabbak jönnek, ka »jónapot«, ki »szabadság« köszönéssel lép be, összeállnak, vitatkoznak, latolgatják, jó-e a jelölés. Néhányai idegenkedve néznek rám, nem csoda, hisz, idegen vagyok köztük. Szemük sarkából figyelnek, s ahogy kiolvasom tekintetükből, ellenőrnek, vagy valami instruktornak sejtenek, összesúgnak, s kérdeződnek., S máris hallom a szót: újságíró. A tekintetek szelídebbek kié válnak, úgy látszik, nagyobb a bizalom egy újságíróhoz, mint egy ellenőrhöz, vagy instruktorhoz. Ez jóleső érzéssel tölt el. Oláh Károly művezető is mustrálgat egy ideig, amikor meghallja, hogy honnan jöttem, zavartan hajtja össze a szavazócédulát, lehet, hogy eszébe ötlött: az itt történtekről újságcikk is készülhet, ő ugyanis nem ment be a ponyvával elkerített fülkébe, az egyik asztalnál helyesbítette a jelölők munkáját, kihúzott néhány nevet, újabbakat írt be. Nem tartott attól, hogy valaki meglátja. A választás titkos, de ő nem csinál belőle titkot, hogy nem ért egyet néhány jelölt nevével a listán. Válogatnak, ki lesz jobb Kíméletlenül szántanak a ceruzák a harminc név között. Szinte hallani lehet, hogy a ponyva mögött kihúznak és új nevet írnak. Válogatnak, ki lesz jobb. Ez valóban szabad választás, igazi demokratikus választás. Magas, beesett arcú ember pörgesimléderes sapkában, Bozó Pál lép be, itteni neve szerint a „Hívogatós”. Mint elmondják, nevét onnan kapta, hogy ő szólítgatja be a minőségvizsgálóba a szövőnőt, ha hibás a vászon, vagy a ponyva. Az asszonyok huncutkás mosollyal néznek össze, s aztán rá. Kíváncsiak véleményére. Elégedett-e a jelöléssel? A „Hívogatós” rájuk se néz, úgy belefeledkezik a nevek böngészésébe. Csak időnkint szalad fel szemöldöke a micisapka alá, ebből sejtjük, nem nagyon érthet egyet azzal, akinek nevét éppen olvassa. És amikor bebújik a ponyva mögé, a kintiek már topognak, nem győzik kivárni. — Siessen, áll lent a gépem. Holnap választanak a többiek Négy óra körül jár már az idő, mikor urnabontásra kerül a sor. Szavaztak az Újszegedi Kender-Lenszövőgyár szövődő üzemrésze egyik műszakjának dolgozói. Nagy a kíváncsiság, ki hány szavazatot kapott. Előbb egyeztetik a szavazók és a szavazócédulák számát, majd kiválasztják, hány cédulán nem történt kihúzás. Már írják is: a 235 szavazó közül 68-an nem változtattak. Az összes szavazatot csak Tóth István és Patai József kapták meg. A többiek ki ennyivel, ki annyival kevesebbet. Szappanos Lajost 128-an, Meleg Józsefnél 79-en, Wamger Andrást 45-en húzták ki a listáról. Volt, aki a kihúzás mellé megjegyzést is tett: rosszindulatú, bosszúálló, nem való ilyen felelős helyre. Huszonnégy új név került a listára. Az újak közül Kalapáti József 55,idős Tóth Sándor 40 szavazatot kapott. Volt, aki még sorrendbeli változást is tett. A póttagok közül a rendes tagok közé és megfordítva jegyzett be. Fél öt felé jár az idő, mire véget ér a szavazatszámlálás. A szövő-üzemrész dolgozóinak fele leszavazott, holnap választanak a többiek. Amit itt leírtam, csak gyűszűnyi víz a tóból. De ebből a gyírszűnyi vízből látni lehet, szabadon árad az új, demokratikus légkör jó hatása az Újszegedi Kender-Lenszövőben. A szavazás lefolyása, a bátor véleménynyilvánítás, amit a szavazólapok tükröznek, bizonyítja, nem akárkikre, semmi esetre sem azokra, akik a zavarosban akartak halászni, hanem a dolgozók legjobbjaira. — kommunistákra és pártonkívüliekre —, olyanokra akarják bízni a vállalatirányítás ügyét, akik képeseik is lesznek ellátni ezt a felelősségteljes feladatot. ________ _— P —) SZEGEDI NÉPLAP Vasárnap: MSZMP-aketíraértekezlet A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi ideiglenes intézőbizottsága december hó 2-án, vasárnap délelőtt 9 órakor összevont aktívaértekezletet tart. Az értekezlet napirendjén szerepel a gazdasági, politikai helyzet és a párt feladatai. Az értekezletre való belépés meghívóval és párttagsági könyv felmutatásával történik. Az MSZMP szegedi ideiglenes intézőbizottsága Zavartalanul folyik a tanítás Szeged iskoláiban Szegeden elterjedt az utóbbi napokban sok egyéb hazug híresztelés mellett az is, hogy az általános- és középiskolákban megszüntetik a tanítást, illetve egyes iskolákban már meg is szüntették. Ez a híresztelés semmi egyéb, mint közönséges hazugság, zavartkeltés — mondja a városi tanács oktatási osztályának vezetője, Harmath István, aki lapunk munkatársának kérdésére határozottan kifejezésre juttatta, hogy a szegedi általános- és középiskolákban változatlanul és zavartalanul rendes tanítás folyik december 22-ig, amikor is a Rendtartásban előírt szokásos téli tanítási szünidő kezdetét veszi. A téli szünidő letelte után is biztosított Szeged összes iskoláiban a rendes tanítási munka zavartalansága. a kisiparosoknak Mostoha gyermekként kezelték évek hosszú során a kisiparosokat. Az a törekvés, hogy mindenáron szövetkezetbe tömörítsük a kisiparosokat, károsan éreztette hatását a dolgozók szükségleteinek kielégítésére, mert a szövetkezetek nem mindig a helyi lakosságnak dolgoztak. A szolgáltató iparágak közül szinte teljesen felszámolták a borbély kisiparosokat, megritkultak a cipészek, akik a lakosság cipőjavítását látták el, s már csak ütött akadt kovács a paraszti területeken, kőművesek is igen gyéren voltak. Akik pedig megmaradtak, magukon hordták a „maszek“ bélyeget. Ez azt jelentette, hogy háttérbe szorultak, különösen az anyagellátásban, de annál inkább megnyomták őket adóval. Arra sem terjedt ki a figyelem, hány családtagot kell eltartaniuk, így aztán érvényesült a régi közmondás, hogy vagy megszokik, vagy megszökik. Inkább megszöktek. Ezekben a napokban nehézségekbe ütközik a gyárak, a szövetkezetek anyagellátása. De napról napra javul a helyzet. Ebben a nyugodtabb légkörben gondolnunk ítéli majd a kisiparosokra is. Az asztalosok nem kapták meg a negyedévi fűrészáru kiutalásukat. Nem is új bútorra kell ez, bár azt is szívesen készítenének és nagy szükség volna rá. Javítómunkákra használnál ezt a kevés kiutalt anyagot, de még azt sem kapták meg. Ennek is a lakosság érzi kárát. A cipészek csak felét kapták meg annak az igen kevés mennyiségnek, amit erre a negyedévre engedélyeztek nekik. A kovácsoknak nincs szenük. Igaz, ezekben a napokban első gondunk volt az üzemi, közületi szénellátás biztosítása. Annyit azonban megtehetünk, hogy ha kovácsszenet nem is tudunk adni a kisiparosoknak, legalább a TÜZÉP-en keresztül a Gázgyártól utaljunk ki részükre Jjokszor, hogy azt összetörve kovácskokszként használhassák, és zavartalanul dolgozhassanak. Érezzék kisiparosaink, hogy nem mostoha gyermekeik ők sem az államnak. S a részükre nyújtott nagyobb segítséggel, jobb anyagellátással járuljunk hozzá a lakosság szükségleteinek jobb kielégítéséhez. Mindannak, ami október 23 óta történt hazánkban egyik legnagyobb eredménye a munkástanácsok megszületése. A szakszervezetek régebbi javaslatára megteremtett munkástanácsok révén végre valóban az üzemek, gyárak tényleges gazdáivá, vezetőivé válnak a munkások, a dolgozók. S alighogy a viharos események során megszülettek szocialista hazánk új társadalmi szervezetei, máris hatalmas erőpróba előtt állnak. A termelés beindítása az üzemek, gyárak, bányák és építkezések bénaságának megszüntetése, a szétzilált közlekedés helyreállítása, mind-mind reájuk vér. Ugyanakkor rájuk nehezedik még egy rossz iparvezetés minden öröksége, —ölteniük kell az anyagkészletek hiányán, a szerszámok és felszerelések elavultságán, meg kell szervezniük a rokkant bányavígatok rendbehozását s áthidalni az üzemanyaghiányt. Rendkívül nehéz helyzetben kell tehát a munkástanácsoknak bebizonyítaniuk életrevalóságukat. Minden segítségre, tanácsra nagy szükségük van. Ezért is fogadhatták érdeklődéssel a Nagybudapesti Központi Munkástanács gépelt röpcéduláját Sajnos, csalódniuk kell. A négy oldalon egyetlen szó útmutatást sem találnak a termelés irányításáról, az anyagellátásról, a szállításról, a bérezésről és az energiahelyzetről. Még azokról a megkötöttségekről sincs szó, amelyek ma is akadályt jelentenek a munkástanácsok útjában. Még az egyik legfontosabb: a gazdasági önigazgatás problémái sem szerepelnek a körlevélben. Ha mindez nem szerepel benne, akkor hát mivel foglalkozik a termelés beindításának napjaiban a Nagy budapesti Központi Munkástanács? Nagyon helyesen, az egész nép érdekében, a munka továbbfolytatása mellett foglal állást. Ezt azonban már nem támasztja alá a munka megkezdését szolgáló és ma elv annyira nélkülözhetetlen hasznos gyakorlati javaslatokkal, tanácsokkal. Sokkal inkább hangoztatja a rönirat a maguk vezető szerepének fontosságát és hasonló területi szervek létrehozásának szükségességét. Holott világos, hogy a különböző üzemi munkástanácsok céltudatos, gazdaságos együttműködésének kialakításához, összehangolásához semmiféle területi csúcsszervre, központi intézményre nincs szükség. Egyedül és kizárólag az iparági koordináló szervek, az iparági kamarák alkalmasak arra, hogy a munkástanácsok tevékenységét segítsék. Persze egyáltalán nem véletlen, hogy a Nagybudapesti Központi Munkástanács, amely maga is a területi elvre épül, ugyancsak magához hasonló kerületi, megyei központok létrehozását sürgeti. Nem véletlen ez, mert az ilyesfajta központosítás — ha a gazdasági vezetés számára, az üzemi munkástanácsok számára nem is célszerű —, nagyon is megfelelő a különféle politikai kérdések mesterséges napirenden tartására. A Nagybudapesti Központi Munkástanács röpirata tehát hamis vágányra terelné a munkástanácsokat. Hiszen a munkástanácsok ma már csak akkor politizálnak helyesen, csak akkor szolgálják a munkásosztály és az egész nép politikai célkitűzéseit, ha minél hamarabb, elsősorban az üzemi élet, a termelés, a gazdasági munka irányítóivá válnak. Kertelés nélkül meg kell végre mondani: akik a munkástanácsok figyelmét elvonják a termelés megszervezésétől, azok előbb-utóbb éppen a munkástanácsokat járatják le. Most már az üzemi dolgozók munkástanácsaiktól a termelés megszervezését, a gazdasági problémák megoldását várják. Nem nézhetjük tétlenül, nem hagyhatjuk szó nélkül az olyan káros tevékenységet, amely nemhogy erősítené, hanem ellenkezőleg, lehetetlenné teszi a munkástanácsok hivatásuk szerinti működését. (A Népakarat november 80*1 számának vezércikke) A munkástanácsok hivatása hyltás előtt a S zivánát*tyban Nyolc óra van, ködös, esős reggel. A Szivárvány Áruházban most gyülekeznek az elárusítók ,, ha a csapadékos idő ellenére, az ajtó előtt gyülekeznek már a vevők is. Az áruház csak kilenc órakor nyit, ez alatt az egy óra alatt az elárusítók rendezik a készleteket, felkészülnek a vásárlók ostromára. Legalábbis azt állítják, hogy valóságos ostromot kell kiállniuk a vevőktől. „Aggodalomra nincs ok“ Amíg az elárusítók a Pultok körül foglalatoskodnak, arra is jut idő, hogy néhány kérdést tegyünk fel az áruház dolgozóinak. Először Babják László igazgatóhoz fordulunk. — A vásárlói állandóan tolonganak, pedig aggodalomra nincsen ok — mondja. — Elég tekintélyes az árukészletünk, a raktárunkban lévő áruk értéke közel három millió forintot tesz ki Természetesen, a hihetetlenül nagyfokú vásárlás miatt egy-egy cikkben ideiglenesen hiány is mutatkozik. Mielőtt megkérdezhetnénk milyen árucikkek hiányoznak, az áruház két dolgozóm, Almás Gyula és Mison Adolf már felvilágosítást is adnak. — Egyes cikkek kifogytak, s most a szállítási nehézségei miatt ezeket nem tudjuk még beszerezni, így például nincs túrabakancsunk. Igaz, hogy helyette tudunk adni duplatalpú cipőt. Hiány mutatkozik a fekete cipőárukban, viszont van elég barna és egyéb színű cipőnk Napi 150 ezer forint Következő kérdésünk a keresletre irányul. — Főként idénycikkeket keresnek vásárlóink. Elsősorban téliruhát és cipőt. Négy óra hosszat árusítunk naponta, s ez alatt 120—150 ezer forint értékű áru fogy el. A vásárlási láz alig csökkent. Tompás Sándor, az üzletvezető helyettese két közérdekű megjegyzést fűz ehhez a kérdéshez. Mint mondja, a textiliák közül kabátszövetben és bélésáruban mutatkozik hiány átmenetileg, amíg nem idul meg a rendszeres és normális méretű szállítás. Jelenleg kifogyott a férfiing, viszont helyette inganyagokat adhatnak, ugyanakkor nincs ágynemű anyaguk, de elegendő a kész ágynemű. A másik közérdekű probléma egy megfigyelésre alapul. A piacon a nyolc forintos harisnyát tíz forintért, a húsz forintos zoknit harminc forintért árusítják, holott semmi értelme sincs feketén drágábbért venni ezeket a cikkeket, amikor a boltban van elegendő belőlük. Mit kérnek az elárusítók? Végezetül megkérdeztük az áruház dolgozóitól, hogy nincs-e valami kívánságuk, amit mi tolmácsolhatnánk. — De mennyire van! — mondták többen is. Mi tehát két fontos kérést jegyeztünk fel, amelyet itt közlünk: — Borzasztó fegyelmezetlen a közönség — tették szóvá az elárusítók. — Tülekednek, pedig egyszerre úgy sem tudjuk mindet kiszolgálni. Aztán elállják a bejáratot. Kénytelenek vagyunk a tulajdonképpeni munkánk helyett utat csinálni azoknak, akik már bevásároltak. Ezzel tehát, a vásárlási időt rövidítik meg. A másik kérés sem érdektelenebb. — Az elárusítóink többnyire reggel 8-tól délután 4-ig dolgozna, amikor nyitva tartanak az üzletek. Emiatt nem tudnak vásárolni. Kérjük tehát, hogy a kereskedelmi osztály segítsen ezen a gondunkon. Közben kilen órára jár az idő. A bejárat előtt most már nagy tömeg áll. Kinyitják az ajtót és kezdődik az „ostrom“. Nekem erről az a jelenet jut eszembe, amikor a kisiskolások szünet után betülekednek az osztályba. Pedig itt felnőttek volnának:,. Szombat, 1936. december 1. 3 Szeged Ploestiből benzint, Brnoból iparcikket kér Amint azt a szegedi sajtó annak idején közölte, Szeged testvérvárosa, a romániai Ploesti és a csehszlovákiai Brno is. Most a szegedi tanács végrehajtó bizottságának elnöksége felvette a kapcsolatot a két testvérvárossal azért is, hogy olyan anyagok szállítását kérjék Szegedre, amelyek szükségesek. Ploestiből főképpen benzint szeretnénk Szegedre hozni, Brnoból pedig különféle ipari terméket. Szeged és a két testvérváros között, tovább folynak a tárgyalások.