Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-01 / 258. szám
Berlinben ülésezett a KGST közlekedési bizottsága 1960. október 25-e és 29-e között Berlinben megtartotta ötödik ülésszakát a KGST állandó közlekedési bizottsága. Az ülésszakon az Albán, a Bolgár, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel, a Román Népköztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttségei, továbbá tájékozódás céljából a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselői, valamint a vasúti együttműködési szervezet és a KGST állandó gépgyártási bizottsága képviselői vettek részt. A bizottság elfogadott több javaslatot a vasútvonalak karbantartására és állapotának javítására, továbbá azokra az intézkedésekre vonatkozólag, amelyeknek célja a KGST tagállamok tengeri flottájának jobb kihasználása. Az ülésszakon jóváhagyták az 1961. évi munkatervet. 3 Vita a termelés helyzetéről Az ÉDOSZ és a HVDSZ Csongrád megyei Területi Bizottsága, a Csongrád megyei tanács v. b. ipari, építési és közlekedési osztálya ma délelőtt 9 órai kezdettel Szegeden közösen vitatja meg a termelés és a termelékenység alakulásának helyzetét A megbeszélés fontosságát többek között szükségessé teszi a megye iparának egyes területen való lemaradása, s főleg az, hogy Csongrád megye ipara milyen módon tud felzárkózni az országos szinthez. Eszpresszók helyett cukrászdák és önkiszolgáló éttermek épülnek A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tavasszal és nyáron a vendéglátóiparban országos vizsgálatot tartott. Az ellenőrzéseknek fontos megállapítása többek között, hogy a vendéglátóipar nem fejleszti üzlethálózatát célszerű egységes terv szerint, így például az utóbbi időben országszerte rendkívül nőtt az eszpresszók száma. »Mostohagyermek« lett viszont a hagyományos rendszerű cukrászda. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság véleménye szerint a vendéglátóiparban fejlesztési terveiben egyforma helyet kell adnia minden üzlettípusnak. Minél több új típusú, önvagy gyorskiszolgáló éttermet kell nyitni. A Belkereskedelmi Minisztérium vendéglátó főigazgatósága, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság javaslatait megszívlelte és máris több fontos intézkedést tett a hiányok orvoslására. Egységes irányelveket dolgoztak ki a vendéglátóipar hálózatának fejlesztésére. Több, eddig elhanyagolt üzlettípust az elkövetkező években tovább fejlesztenek, így például a hagyományos rendszerű éttermet, a kisvendéglőt és a sörözőt. A hálózatfejlesztési tervekben jelentős helyet foglalnak el a néhány év alatt közkedveltté vált falatozó büfék és a mackó-bisztró jellegű vendéglátóhelyek. Korlátozzák az utóbbi időben már indokolatlanul elszaporodott eszpresszók számát is. A szeszesital-forgalom ellensúlyozására a vendéglátóipar a jövőben tovább bővíti az alkoholmentes üdítő italok választékát. Elrendelték, hogy csak az osztályon felüli éttermekben számíthatnak felárat az üdítő italokra, minden más helyen bolti áron kötelesek árusítani. Indul az őszi nagy vadászat 30 ezer nyulat, 11 ezer fácánt lőnek ebben az idényben Szeged környékén Csongrád megye egyre híresebb fejlődő vadállományáról, vadászatairól. Legutóbb is a televízió közölt érdekes adást a fehértói vadkacsa- vad liba vadászatról. Most újra készülnek a televízió riporterei a kezdődő nagy őszi nyúlvadászat megörökítésére. Ma már 28 vadásztársaság működik Csongrád megye területén, melyek az állami rezervátumokkal együtt nagy gondot fordítanak a vadállomány védelmére, szaporítására. Az Ásotthalmi Erdőgazdaság 10 300 holdján, Kláramajorban 9300 holdon, Árpádhalmon pedig 22 ezer kataszteri holdon folyik a vadak szaporítása. Jellemző adat például, hogy ez évben egyedül a vadásztársaságok 4800 fácántojást gyűjtöttek össze, melynek körülbelül 46 százalka kelt ki az állami telepeken. Ezekkel és a rezervátumokban gyűjtött tojásokkal együtt idén újabb 10 ezer darab fácánnal gyarapították a vadállományt. Ebből öt és fél ezer az úgynevezett gyenge vadászterületekre került, de kaptak belőle a rezervátumok és Apás megyék is. Deszken, Földeákon, Bakson és Vásárhely határában a vadásztársaságok maguk is neveltek közel ezer fácánt Sok vadat számítunk külföldre E tervszerű gazdálkodás eredményeképpen évről évre több vadat lőhetnek a társaságok, és az ország más vidékeiről és külföldről érkezett vendégek. Október 16- tól kezdődött meg a fácánidény és most, november elsejével indul a nagyszabású nyúlvadászat. Fácánból 11 ezret, nyúlból 30 és fél ezret akarnak lőni tavaszig. Összesen 2400 élő nyulat és 1300 élő fácánt fognak el csapdákban, melyeket az állami gyűjtő telepekre szállítanak. Innen az ország különböző részeire kerülnek részint a vadállomány szaporítása céljából, részint vérfrissítés végett Küzdelem a vadorzók ellen Mindebből látható, hogy végeredményben a vadászok nem »ellenségei“ a nyulaknak, fácánoknak, őzeknek. Nemes szenvedélyből, családjuk és a lakosság étkezésének változatossabbá tétele érdekében ezerszámra lövik a vadakat, de gondoskodnak megmaradásukról, sőt gyarapodásukról is. Hanem vannak igazi ellenségei is a vadaknak. Ezek pedig a vadorzók, a tilalmi — tehát a szaporodás alatti — időben lövöldöző, lelkiismeretlen vadászok, a »hurkolok«, a kóbor kutyák, macskák és a különböző ragadozó vadak. Ezek ellen tervszerű védekezés folyik. Ma már 53 vadőr őrködik Csongrád megyében. Ezeket az embereket megbecsülik, s az országban először Csongrád megyében egyenruhával látták el őket. A ragadozók elejtésében szép eredményt érnek el mind a vadőrök, mind pedig az erdészetek dolgozói. Érdekes adatról számolt be például Borsi Ferenc, az ásotthalmi erdészet vezetője. Tavasztól számítva 26 rókát, 96 kóbor kutyát, 43 macskát, 7 héját, 195 szarkát, 187 szajkát, 6 karvalyt, 6 görényt ejtettek el, azonkívül a ragadozómadarak 315 tojását semmisítették meg. Ezek az adatok csupán egy erdészet listáján szerepelnek, de hasonló eredményes ragadozóirtást folytatnak más területek erdőőrei, vadászai és természetesen az állami vadőrök is. Egyre több segítséget nyújtanak az állami és társadalmi szervek a családi házak építéséhez Több ezren nézték meg vasárnap az építési kiállítást Nagy érdeklődéssel hallgatták a megjelentek vasárnap a szegedi építési napok keretében megrendezett családiház-építési ankét vitaindító előadását, amelyet Beszédes Kornél, városi főmérnök tartott. Az előadás sok értékes gondolatot vetett fel a családi házak terveinek korszerűsítésére, az építkezések gazdaságosabbá tételére. Több példával ismertette a folytatandó helyes építési gyakorlatot, amely egyformán kielégíti majd az építtetők igényeit és egyben kedvezően befolyásolja a városképet is. A vita során többen szólaltak fel, s elmondották észrevételeiket a családiház-építkezések eddigi helyi eredményeiről, a jelentkező nehézségekről stb. Nagy István, a Hazafias Népfront városi titkára közölte, hogy a népfront a továbbiakban is minden segítséget megad azoknak, akik saját maguk teremtik meg otthonukat. Birling József, az OTP Csongrád megyei fiókjának vezetője a bankkölcsönök felhasználásának kérdéseiről szólott. Késmárki Kálmánné, a TÜZÉP kereskedelmi osztályának vezetője bejelentette, hogy a TÜZÉP igyekszik megszüntetni az építőanyagellátásban időnként jelentkező akadályokat. Az ankéton közölték, hogy a Hazafias Népfront a Vivőben megfelelő műszaki szakemberek bevonásával állandó építési tanácsadó szolgálatot szervez és konkrét tanácsokkal segíti az építkezőket. Több, jelenleg építkező felszólaló kifejtette, hogy bár sok gond és baj adódik egyegy építés során, a nehézségeket le lehet gyűrni. Az állam nyújtotta többoldalú támogatás révén egyre többen juthatnak családi házhoz itt, Szegeden is. Szombatom délután és vasárnap egyébként igen nagy volt a forgalom az építési napok keretében megrendezett kiállításon. Több ezer érdeklődő látogatott el a Horváth Mihály utcai bemutatóra. Ma délelőtt 9 órakor újabb rendezvényre kerül sor a városi tanácsháza I. emelet 119-es számú termében. Szeged város építésügyéről Pálfi Budinszky Endre főmérnök tart előadást Szeged általános rendezési tervét tanulmányozzák az érdeklődők a kiállításon K'-dd, 1960. november 1. Hozzászólás a vitához Az általános műveltség és a gyakorlati képzés egyensúlyáról Hetek óta gyűrűzik a abból, hogy milyen úton-módon is valósuljon meg ez a reform, s milyen intézkedésekkel lehet majd biztosítani az általános műveltség és a gyakorlati — ha úgy tetszik, szakmai — ismeretek egyensúlyát. E kérdésben két szélsőséges szemlélet csap össze, néha elrugaszkodottan a reform fölött. Nem annyira nyílt vitákon, inkább személyes beszélgetéseken, de ott annál gyakrabban és ánnál hevesebben. A pedagógusok és a szülők egy része minden bizonnyal félreértette az irányelvek szellemét, mert — úgymond — az általános műveltséget félti tőle. Attól tartonrak többen, hogy az új iskolában túlsúlyba kerül majd a szakmai, technikai, nevezzük úgy: politechnikai képzés a humánus képzéssel szemben. Példákat is hoznak fel ennek bizonyítására, már a jelenből. Rosszalóan veszik például tudomásul, hogy egy 5 + 1-es ipari tagozatú gimnáziumi osztályban heti háromra zsugorodott össze a magyar nyelv és irodalom, vagy történelem oktatása, s ezek rovására kap az eddiginél nagyobb szerepet a fizika, a kémia és a műszaki ismeretek tanítása. vita, mint vízbe dobott kő körül a hullám, egyre nagyobb térben, egyre szélesebben. Profeszorok, gyárigazgatók, általános és középiskolai nevelők, szülők, szakmunkások, diákok érvelnek. Az alapvető kérdésekben teljes a nézetazonosság:korszerűsíteni kell az oktatást, a modern társadalom követelményeihez kell igazítani annak tartalmát, célját és módszerét. Meg kell rostálni a tananyagot, meg kell változtatni a tantárgyak óraszámának arányait és mindenekelőtt polgárjogot kell adni iskoláinkban egy új, fontos tantárgynak: a munkának.Nem volt ez gond húsz évvel ezelőtt, amikor szolgabírók, falusi főjegyzők, nagykereskedők és nagyiparosok gyerekei ültek a középiskolákban és a felsőfokú tanintézetek padjaiban. Nekik juttatott a rendszer íróasztalt, a középiskolai tudásanyaggal hű adótisztviselői, hivatali titkárai és egyéb korifeusai lehettek a rendszernek. Dolgozni sosem akartak, így hát tökéletesen mindegy volt számukra is és osztályuknak is, hogy volt-e fogalmuk elektromos szerelésről, műszaki ismeretekről agronómiáról stb. Manapság azonban már százezrek tanulnak ezekben az iskolákban, a műveltség magasabb fórumain, s természetes, hogy nagyobb részüket a munka, a teremtő fizikai munka pozíciói várják, ha olyan hivatalok, amelyeknek sikeres betöltéséhez elengedhetetlen a gyakorlati képzettség és érzék, a munka természetének, technikájának és technológiájának ismerete és szeretete. Mindez ma már társadalmi meggyőződés, minden józan és belátó ember által felismert szükségszerűség. Ezért inkább az irányelvek részletkérdéseiből csiholnak parázs vitákat, s legfőképpen kétségtelen, ^ ^szatra van némi alapja ennek az aggodalomnak. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a korszerű általános műveltség fogalma ma már technikai téren sokkal többet kövel az eddiginél efölött nem kell sokat meditálni. Kiderült ugyanis, hogy a humán tárgyak oktatásában nagyon sok volt eddig az olyan holt anyag, amelynek a diákok később semmi hasznát nem vették, vagy alig-alig volt pozitív hatása általános műveltségükre is. Nem az óraszámmal van és lesz tehát baj elsősorban, hanem a tantervekkel és tanmenetekkel. A humánus műveltség sem csonkul akkor, ha nemcsak általában beszélünk korszerűsítésről, hanem konkréten is, ha nemcsak az oktatás általános reformját szorgalmazzuk, hanem az egyes tantárgyak reformját is. így például feltétlenül jobban meg kell válogatni azokat az anyagrészeket, amelyeket az irodalom, vagy a történelem oktatásában az általános műveltség elemeiként szükségesnek tartunk. Hasonló szelektálás természetesen szükséges a reáliákban is. Meggondolandó, hogy a jövőben kapnak-e olyan terjedelmet mondjuk a gőzmechanika a fizika oktatásában, mint például a Dieselmotor, vagy a villamosenergia. Úgy vélem, hogy a technikai fejlődés miatt az arányokat feltétlenül az utóbbiak javára kell megváltoztatni. A másik szélsőség abban a törekvésben leli értelmét, hogy egyes pedagógusok, szülők és üzemi vezető emberek minden áron szakmát akarnak adni a diákoknak a gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal. E törekvésben a túlzott technikai szemlélet érvényesül. Gondoljuk csak meg, nem kevesebbről van szó, minthogy 14 éves gyerekektől várjuk el a végleges pályaválasztást, legtöbbször figyelmen kívül hagyva érdeklődést és alkalmasságot. Ennek érdekében pedig ma még gyakran kell engedményeket tenni az általános műveltség rovására, éppen a tantárgyak el nem végzett korszerűsítése miatt. Mindkét felfogás és gyakorlat a türelmetlenség gyermeke. Legalábbis annak minősül mindaddig, amíg formai megoldásokra törekszenek. Korántsem óraszám kérdése sem az egyik, sem a másik kérdés, mert hiszen előbb minden tantárgyon el kell végezni a korszerűsítést, szakmai elfogultság nélkül, az élet követelményeire apellálva, hogy lássuk, mennyi az az idő, amely az általános műveltség veszélyeztetése nélkül technikai képzésre fordítható és elegendő-e az, vagy még több időről kell gondoskodni. A folyama SnlTMatos, mert a reformtervezet többször is hangsúlyozza, hogy általánosan művelt, jó szakmunkásokra van szüksége a társadalomnak, s ugyancsak széles műveltségű közép- és vezetőkáderekre Ezért nem lehet feltétlen követelmény, hogy a gimnáziumok szakmunkás-oklevelet is adjanak az érettségi bizonyítvánnyal, hiszen a reformtervezet is azt mondja a gimnáziumok hivatásáról: szakmai előképzettséget kell adniok, lehetővé kell tenniük a szakmai képzés érettségi után következő idejének megrövidítését Kár volna tehát ezt a törekvést minden áron túllicitálni, hiszen a kettőt egyszerre, négy év alatt, csak csodagyerekekkel lehet produkálni. Az más kérdés, hogy kísérletezés közben próbálkozunk ezzel is, azzal is. E kísérletekből azonban még korántsem vonhatunk le messzemenő következtetéseket A túlzott technikai szemlélet ellentétben áll a szocializmusnak azzal a célkitűzésével, hogy az irodalom és a művészetek a dolgozó emberek mindennapi »kenyerévé« váljanak. Műértő és műélvező embereket kell nevelni, sőt művészi alkotókat is. Próbáljunk tehát úgy gondolkozni és cselekedni, amint a reformtervezet valóban elvárja: kutassuk a korszerűsítés praktikus gyakorlati teendőit, az egyensúly megtartásának lehetőségeit. Legnagyobb £ £setesen a gimnáziumok jövője körül van. Való igaz, hogy ez az intézmény elöregedett, idejét múlta, de rászolgált a reformra az általános iskola is. S a mai vitákban az a legnagyobb baj, hogy az iskolatípusok gondjait egymástól elszigetelve vizsgálják, pedig a mi többé kevésbé egységes iskolarendszerünkben figyelmet kell fordítani a kölcsönösségre is, így például az általános iskola nyújtotta alapműveltséget szilárdabbá kell tenni. Ha valahol, már itt érdeklődést kell ébreszteni a tanulókban az irodalom és más művészetek iránt is, hogy ezt az érdeklődést is magukkal vigyék a jövő szakiskoláiba. Sok helyen kísért a türelmetlenség. Néhány kísérletből egyesek hajlamosak messzemenő következtetésekre, jóllehet az eredményt csak az új generáció kiforrott arculata mutatja majd meg hitelesen. Addig, amíg a végleges formák, a végleges gyakorlat kialakul, csak lépésenként mehetünk előre. S mielőtt eggyel továbblépünk, meg kell győződni a talaj szilárdságáról. Végeredményben azért akarom felhívni minderre a figyelmet, hogy a közvélemény reflektorfényét az általános elvi vita után a praktikus kérdésekre irányítsuk. Hiszen mint néhány példából is kitűnik, nem egyszeregy ez a gazdag, sokágú problémakör , ebben a vitában nem szabad lehurrogni a jóindulatú aggodalmat sem, mert az új roppant nehezen születik, s annak megtervezésében fontos szerep jut a kritikai észrevételeknek is. A szocializmus új generációinak fontos sorskérdésében dönt a ma embere, ennek felelősségét pedig sem személyek, sem intézmények nem vállalhatják magukra, csak az egész társadalom. Halász Péter tanár