Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-01 / 258. szám

Berlinben ülésezett a KGST közlekedési bizottsága 1960. október 25-e és 29-e között Berlinben megtartot­ta ötödik ülésszakát a KGST állandó közlekedési bizott­sága. Az ülésszakon az Albán, a Bolgár, a Magyar Népköz­­társaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság, a Len­gyel, a Román Népköztársa­ság, a Szovjetunió és a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság küldöttségei, továbbá tájékozódás céljából a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság képviselői, valamint a vasúti együttműködési szer­vezet és a KGST állandó gépgyártási bizottsága kép­viselői vettek részt. A bizottság elfogadott több javaslatot a vasútvonalak karbantartására és állapotá­nak javítására, továbbá azokra az intézkedésekre vo­natkozólag, amelyeknek cél­ja a KGST tagállamok ten­geri flottájának jobb kihasz­nálása. Az ülésszakon jóváhagyták az 1961. évi munkatervet. 3 Vita a termelés helyzetéről Az ÉDOSZ és a HVDSZ Csongrád megyei Területi Bizottsága, a Csongrád me­gyei tanács v. b. ipari, épí­tési és közlekedési osztálya ma délelőtt 9 órai kezdet­tel Szegeden közösen vitat­ja meg a termelés és a ter­melékenység alakulásának helyzetét A megbeszélés fontosságát többek között szükségessé teszi a megye iparának egyes területen való lemaradása, s főleg az, hogy Csongrád megye ipa­ra milyen módon tud fel­zárkózni az országos szint­hez. Eszpresszók helyett cukrászdák és önkiszolgáló éttermek épülnek A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság tavasszal és nyáron a vendéglátóiparban országos vizsgálatot tartott. Az ellenőrzéseknek fontos megállapítása többek között, hogy a vendéglátóipar nem fejleszti üzlethálózatát cél­szerű egységes terv szerint, így például az utóbbi idő­ben országszerte rendkívül nőtt az eszpresszók száma. »Mostohagyermek« lett vi­szont a hagyományos rend­szerű cukrászda. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság véleménye szerint a vendég­látóiparban fejlesztési ter­veiben egyforma helyet kell adnia minden üzlettípusnak. Minél több új típusú, ön­vagy gyorskiszolgáló étter­met kell nyitni. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium vendéglátó fő­­igazgatósága, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság javaslatait megszívlelte és máris több fontos intézke­dést tett a hiányok orvoslá­sára. Egységes irányelveket dolgoztak ki a vendéglátó­­ipar hálózatának fejlesztésé­re. Több, eddig elhanyagolt üzlettípust az elkövetkező években tovább fejlesztenek, így például a hagyományos rendszerű éttermet, a kis­vendéglőt és a sörözőt. A hálózatfejlesztési tervek­b­en jelentős helyet foglalnak el a néhány év alatt közked­veltté vált falatozó büfék és a mackó-bisztró jellegű ven­déglátóhelyek. Korlátozzák az utóbbi időben már indo­kolatlanul elszaporodott esz­presszók számát is. A szeszesital-forgalom el­lensúlyozására a­­ vendéglá­tóipar a jövőben tovább bő­víti az alkoholmentes üdítő italok választékát. Elren­delték, hogy csak az osztá­lyon felüli éttermekben szá­míthatnak felárat az üdítő italokra, minden más he­lyen bolti áron kötelesek árusítani. Indul az őszi nagy vadászat 30 ezer nyulat, 11 ezer fácánt lőnek ebben az idényben Szeged környékén Csongrád megye egyre hí­resebb fejlődő vadállomá­nyáról, vadászatairól. Leg­utóbb is a televízió közölt érdekes adást a fehértói vad­kacsa- vad liba vadászatról. Most újra készülnek a tele­vízió riporterei a kezdődő nagy őszi nyúl­vadászat meg­örökítésére. Ma már 28 va­dásztársaság működik Csong­rád megye területén, melyek az állami rezervátumokkal együtt nagy gondot fordíta­nak a vadállomány védel­mére, szaporítására. Az Ásotthalmi Erdőgazdaság 10 300 holdján, Kláramajor­­ban 9300 holdon, Árpádhal­mon p­edig 22 ezer kataszte­ri holdon folyik a vadak sza­porítása. Jellemző adat pél­dául, hogy ez évben egyedül a vadásztársaságok 4800 fá­cántojást gyűjtöttek össze, melynek körülbelül 46 szá­zalka kelt ki az állami te­lepeken. Ezekkel és a rezer­vátumokban gyűjtött tojá­sokkal együtt idén újabb 10 ezer darab fácánnal gyara­pították a vadállományt. Eb­ből öt és fél ezer az úgyne­vezett gyenge vadászterüle­tekre került, de kaptak be­lőle a rezervátumok és Apás megyék is. Deszken, Földeá­kon, Bakson és Vásárhely határában a vadásztársasá­gok maguk is neveltek kö­zel ezer fácánt Sok vadat számítunk külföldre E tervszerű gazdálkodás eredményeképpen évről év­re több vadat lőhetnek a tár­saságok, és az ország más vi­dékeiről és külföldről érke­zett vendégek. Október 16- tól kezdődött meg a fácán­idény és most, november el­sejével indul a nagyszabású nyúlvadászat. Fácánból 11 ezret, nyúlból 30 és fél ez­ret akarnak lőni tavaszig. Összesen 2400 élő nyulat és 1300 élő fácánt fognak el csapdákban, melyeket az ál­lami gyű­j­tő telepekre szállí­tanak. Innen az ország kü­lönböző részeire kerülnek ré­szint a vadállomány szaporí­tása céljából, részint vér­­frissítés végett Küzdelem a vadorzók ellen Mindebből látható, hogy végeredményben a vadászok nem »ellenségei­“ a nyulak­­nak, fácánoknak, őzeknek. Nemes szenvedélyből, csa­ládjuk és a lakosság étkezé­sének változatossabbá téte­le érdekében ezerszámra­­ lö­vik a vadakat, de gondos­kodnak megmaradásukról, sőt gyarapodásukról is. Ha­nem vannak igazi ellenségei is a vadaknak. Ezek pedig a vadorzók, a tilalmi — tehát a szaporodás alatti — idő­ben lövöldöző, lelkiismeret­len vadászok, a »hurkolok«, a kóbor kutyák, macskák és a különböző ragadozó vadak. Ezek ellen tervszerű véde­kezés folyik. Ma már 53 vad­őr őrködik Csongrád megyé­ben. Ezeket az embereket megbecsülik, s az országban először Csongrád megyében egyenruhával látták el őket. A ragadozók elejtésében szép er­ed­ményt érnek el mind a vadőrök, mind pedig az er­dészetek dolgozói. Érdekes adatról számolt be például Borsi Ferenc, az ásotthalmi erdészet vezetője. Tavasztól számítva 26 rókát, 96 kóbor kutyát, 43 macskát, 7 héját, 195 szarkát, 187 szajkát, 6 karvalyt, 6 görényt ejtettek el, azonkívül a ragadozó­madarak 315 tojását semmi­sítették meg. Ezek az ada­tok csupán egy erdészet lis­táján szerepelnek, de ha­sonló eredményes ragadozó­­irtást folytatnak más terüle­tek erdőőrei, vadászai és ter­mészetesen az állami vad­őrök is. Egyre több segítséget nyújtanak az állami és társadalmi szervek a családi házak építéséhez Több ezren nézték meg vasárnap az építési kiállítást Nagy érdeklődéssel hall­gatták a megjelentek vasár­­nap a szegedi építési napok keretében megrendezett csa­­ládiház-építési ankét vitain­dító előadását, amelyet Be­szédes Kornél, városi főmér­nök tartott. Az előadás sok értékes gondolatot vetett fel a családi házak terveinek­ korszerűsítésére, az építke­zések gazdaságosabbá téte­lére. Több példával ismertet­te a folytatandó helyes épí­tési gyakorlatot, amely egy­formán kielégíti majd az építtetők igényeit és egyben kedvezően befolyásolja a vá­rosképet is. A vita során többen szólaltak­ fel, s el­mondották észrevételeiket a családiház-építkezések eddi­gi helyi­ eredményeiről, a je­lentkező nehézségekről stb. Nagy István, a Hazafias Népfront városi titkára kö­zölte, hogy a népfront a to­vábbiakban is minden segít­séget megad azoknak, akik saját maguk teremtik meg otthonukat. Birling József, az OTP Csongrád megyei fiókjának vezetője a bank­kölcsönök­­ felhasználásának kérdéseiről szólott. Késmár­ki Kálmánné, a TÜZÉP ke­reskedelmi osztályának veze­tője bejelentette, hogy a TÜ­ZÉP igyekszik megszüntetni az építőanyagellátásban időn­ként jelentkező akadályokat. Az ankéton közölték, hogy a Hazafias Népfront a Vivőben megfelelő műszaki szakem­berek bevonásával állandó építési tanácsadó szolgálatot szervez és konkrét tanácsok­kal segíti az építkezőket. Több, jelenleg építkező fel­szólaló kifejtette, hogy bár sok gond és baj adódik egy­­egy építés során, a nehézsé­geket le lehet gyűrni. Az ál­lam nyújtotta többoldalú tá­mogatás révén egyre többen juthatnak családi házhoz itt, Szegeden is. Szombatom délután és va­sárnap egyébként igen nagy volt a forgalom az építési napok keretében megrende­zett kiállításon. Több ezer érdeklődő látogatott el a Horváth Mihály utcai be­mutatóra. Ma délelőtt 9 órakor újabb rendezvényre kerül sor a vá­rosi tanácsháza I. emelet 119-es számú termében. Sze­ged város építésügyéről Pálfi Budinszky Endre főmérnök tart előadást Szeged általános rendezési tervét tanulmányozzák az érdeklődők a kiállításon K'-dd, 1960. november 1. Hozzászólás a vitához Az általános műveltség és a gyakorlati képzés egyensúlyáról Hetek óta gyűrűzik a abból, hogy milyen úton-módon is valósuljon meg ez a reform, s milyen intézke­désekkel lehet majd bizto­sítani az általános műveltség és a gyakorlati — ha úgy tetszik, szakmai — ismere­tek egyensúlyát. E kérdésben két szélsősé­ges szemlélet csap össze, né­ha elrugaszkodottan a reform fölött. Nem annyira nyílt vi­tákon, inkább személyes be­szélgetéseken, de ott annál gyakrabban és ánnál heve­sebben. A pedagógusok és a szü­lők egy része minden bi­zonnyal félreértette az irány­elvek szellemét, mert — úgy­mond — az általános mű­veltséget félti tőle. Attól tar­tonrak többen, hogy az új is­kolában túlsúlyba kerül majd a szakmai, technikai, nevezzük úgy: politechnikai képzés a humánus képzéssel szemben. Példákat is­­ hoz­nak fel ennek bizonyításá­ra, már a jelenből. Rossza­­lóan veszik például tudomá­su­l, hogy egy 5 + 1-es ipari tagozatú gimnáziumi osz­tályban heti háromra zsugo­rodott össze a magyar nyelv és irodalom, vagy történe­lem oktatása, s ezek rovásá­ra kap az eddiginél nagyobb szerepet a fizika, a kémia és a műszaki ismeretek tanítá­sa. vita, mint vízbe dobott kő körül a hullám, egyre nagyobb tér­ben, egyre szélesebben. Pro­­feszorok, gyárigazgatók, ál­talános és középiskolai neve­lők, szülők, szakmunkások, diákok érvelnek. Az alapve­tő kérdésekben teljes a né­­­zet­­azonosság:­­korszerűsíteni kell az oktatást, a modern társadalom követelményei­hez kell igazítani annak tar­talmát, célját és módszerét. Meg kell rostálni a tananya­got, meg kell változtatni a tantárgyak óraszámának ará­nyait és mindenekelőtt pol­gárjogot kell adni iskoláink­ban egy új, fontos tantárgy­nak: a munkának.Nem volt ez gond húsz év­vel ezelőtt, amikor szolga­bírók, falusi főjegyzők, nagy­­kereskedők és nagyiparosok gyerekei ültek a középisko­lákban és a felsőfokú tan­intézetek padjaiban. Nekik juttatott a rendszer íróasz­talt, a középiskolai tudás­anyaggal hű adótisztviselői, hivatali titkárai és egyéb ko­rifeusai lehettek a rendszer­nek. Dolgozni sosem akar­tak, így hát tökéletesen mindegy volt számukra is és osztályuknak is, hogy volt-e fogalmuk elektromos szere­lésről, műszaki ismeretekről agronómiáról stb. Manapság azonban már százezrek ta­nulnak ezekben az iskolák­ban, a műveltség magasabb fórumain, s természetes, hogy nagyobb részüket a munka, a teremtő fizikai munka pozíciói várják, ha olyan hivatalok, amelyek­nek sikeres betöltéséhez el­engedhetetlen a gyakorlati képzettség és érzék, a mun­ka természetének, techniká­jának és technológiájának is­merete és szeretete. Mindez ma már társadalmi meggyőződés, minden józan és belátó ember által felis­mert szükségszerűség. Ezért inkább az irányelvek rész­letkérdéseiből csiholnak pa­rázs vitákat, s legfőképpen kétségtelen, ^ ^­szatra van némi alapja en­nek az aggodalomnak. Ha azonban figyelembe ves­­­szük, hogy a korszerű álta­lános műveltség fogalma ma már technikai téren sokkal többet köv­el az eddiginél efölött nem kell sokat me­ditálni. Kiderült ugyanis, hogy a humán tárgyak ok­tatásában nagyon sok volt eddig az olyan holt anyag, amelynek a diákok később semmi hasznát nem vették, vagy alig-alig volt pozitív hatása általános műveltsé­gükre is. Nem az­­ óraszám­mal van és lesz tehát baj elsősorban, hanem a tanter­vekkel és tanmenetekkel. A humánus műveltség sem csonkul akkor, ha nemcsak általában beszélünk korsze­rűsítésről, hanem konkréten is, ha nemcsak az oktatás általános reformját szorgal­mazzuk, hanem az egyes tantárgyak reformját is. így például feltétlenül jobban meg kell válogatni azokat az anyagrészeket, amelyeket az irodalom, vagy a történelem oktatásában az általános mű­veltség elemeiként szüksé­gesnek tartunk. Hasonló szelektálás termé­szetesen szükséges a reáliák­ban is. Meggondolandó, hogy a jövőben kapnak-e olyan terjedelmet mondjuk a gőz­mechanika a fizika oktatásá­ban, mint például a Diesel­motor, vagy a villamosener­gia. Úgy vélem, hogy a tech­nikai fejlődés miatt az ará­nyokat feltétlenül az utób­biak javára kell megváltoz­tatni. A másik szélsőség abban a törekvésben leli értelmét, hogy egyes pedagógusok, szülők és üzemi vezető em­berek minden áron szakmát akarnak adni a diákoknak a gimnáziumi érettségi bizo­nyítvánnyal. E törekvésben a túlzott technikai szemlélet érvényesül. Gondoljuk csak meg, nem kevesebbről van szó, minthogy 14 éves gye­rekektől várjuk el a végle­ges pályaválasztást­, legtöbb­ször figyelmen­ kívül hagyva érdeklődést és alkalmasságot. Ennek érdekében pedig ma még gyakran kell engedmé­nyeket tenni az általános műveltség rovására, éppen a tantárgyak el nem végzett korszerűsítése miatt. Mindkét felfogás és gya­korlat a türelmetlenség gyer­meke. Legalábbis annak mi­nősül mindaddig, amíg for­mai megoldásokra töreksze­nek.­­ Korántsem óraszám kérdése sem az egyik, sem a másik kérdés, mert hiszen előbb minden tantárgyon el kell végezni a korszerűsí­tést, szakmai elfogultság nél­kül, az élet követelményeire apellálva, hogy lássuk, men­­nyi az az idő, amely az ál­talános műveltség veszélyez­­tetése nélkül technikai kép­zésre fordítható és elegen­dő-e az, vagy még több idő­ről kell gondoskodni. A folyama­ SnlTMa­­tos, mert a reformtervezet többször is hangsúlyozza, hogy általánosan művelt, jó szakmunkásokra van szüksé­ge a társadalomnak, s ugyan­csak széles műveltségű kö­zép- és vezetőkáderekre Ezért­­ nem lehet feltétlen követelmény, hogy a gimná­ziumok szakmunkás-okleve­let is adjanak az érettségi bizonyítvánnyal, hiszen a re­formtervezet is azt mondja a gimnáziumok hivatásáról: szakmai előképzettséget kell adniok, lehetővé kell tenni­­ük a szakmai képzés érett­ségi után következő idejének megrövidítését Kár volna tehát ezt a törekvést min­den áron túllicitálni, hiszen a kettőt egyszerre, négy év alatt, csak csodagyerekekkel lehet produkálni. Az más kérdés, hogy kí­sérletezés közben próbálko­zunk ezzel is, azzal is. E kí­sérletekből azonban még ko­rántsem vonhatunk le mes­­­szemenő következtetéseket A túlzott technikai szem­lélet ellentétben áll a szocia­lizmusnak azzal a célkitűzé­sével, hogy az irodalom és a művészetek a dolgozó em­berek mindennapi »kenyeré­vé« váljanak. Műértő és mű­élvező embereket kell nevel­ni, sőt művészi alkotókat is. Próbáljunk tehát úgy gon­dolkozni és cselekedni, amint a reformtervezet valóban el­várja: kutassuk a korszerű­sítés praktikus gyakorlati teendőit, az egyensúly meg­tartásának lehetőségeit. Legnagyobb £ £se­tesen a gimnáziumok jövője körül van. Való igaz, hogy ez az intézmény elöregedett, idejét múlta, de rászolgált a reformra az általános iskola is. S a mai vitákban az a legnagyobb baj, hogy az is­kolatípusok gondjait egymás­tól elszigetelve vizsgálják, pedig a mi többé kevésbé egységes iskolarendszerünk­ben figyelmet kell fordítani a kölcsönösségre is, így pél­dául az általános iskola nyúj­totta alapműveltséget szilár­dabbá kell tenni. Ha vala­hol, már itt érdeklődést kell ébreszteni a tanulókban az irodalom és más művészetek iránt is, hogy ezt az érdek­lődést is magukkal vigyék a jövő szakiskoláiba. Sok helyen kísért a türel­metlenség. Néhány kísérlet­ből egyesek hajlamosak mes­­­szemenő következtetésekre, jóllehet az eredményt csak az új generáció kiforrott ar­culata mutatja majd meg hi­telesen. Addig, amíg a vég­leges formák, a végleges gyakorlat kialakul, csak lé­pésenként mehetünk előre. S mielőtt eggyel továbblé­pünk, meg kell győződni a talaj szilárdságáról. Végeredményben azért akarom felhívni mind­erre a figyelmet, hogy a köz­vélemény reflektorfényét az általános elvi vita után a praktikus kérdésekre irányít­suk. Hiszen mint néhány pél­dából is kitűnik, nem egy­szeregy ez a gazdag, sokágú problémakör­ , ebben a vi­tában nem szabad lehurrog­ni a jóindulatú aggodalmat sem, mert az új roppant ne­hezen születik, s annak meg­tervezésében fontos szerep jut a kritikai észrevételek­nek is. A szocializmus új generá­cióinak fontos sorskérdésé­ben dönt a ma embere, en­nek felelősségét pedig sem személyek, sem intézmények nem vállalhatják magukra, csak az egész társadalom. Halász Péter tanár

Next