Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
F'iunkäsmoxgaBmi dokumentumok Az idén csaknem ötszáz munkásmozgalmi dokumentummal gazdagodott a Csongrád megyei Pártbizottság archívuma. A gyűjtők a 19-es vöröskatonákról, a harmincas évek földmunkás-sztrájkjainak résztvevőiről fényképeket, plakátokat, röplapokat és a forradalmi eseményeket idéző fél évszázados újságpéldányokat őriztek meg, s adtak át a kutatóknak. Ülj szesílő Szombaton átadták rendeltetésének a kőszegi Szabóhegy festői környezetében mintegy hatmillió forintos költséggel felépült 106 személyes Panoráma-szállót. Modern berendezésű, kétágyas, központi fűtéses szobáival, állandó hideg-meleg víz szolgáltatásával, szép kilátást nyújtó teraszaival minden igényt kielégít Jogos-e ekkora megtakarítás ? A Csongrád megyei Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete héttagú bér- és munkaügyi csoportja társadalmi munkában dolgozik. Németh Ferenccel, a Csongrád megyei Orvos-Egészségügyi Szakszervezet titkárával és Stumf Károllyal, a szakszervezeti bér- és munkaügyi csoport vezetőjével arról beszélgettünk, hogy Szegeden és Csongrád megyében hogyan is képviselték mostanában 34 alapszervezetben 8500 orvos-egészségügyi dolgozó érdekét, főként bérügyi vonatkozásban. Az értetlenség konok falát kellett áttörniük. Letépniük a hivatali ügyvitelben a néhol még fellelhető szemellenzőt. Rendeletek nem kellő ismerete kapcsán pedig a tunyaságot kellett száműzniük. Az ügy tisztázása, igazuk érdekében el kellett menniük a Szakszervezetek Országos Tanácsáig. De mi is történt tulajdonképpen? Kivéve a Szegedi Orvostudományi Egyetemet és a Csongrád megyei Gyógyszertári Központot, két éve Szeged és Csongrád megye valamennyi egészségügyi intézménye bérkifizetését illetményhivatal bonyolítja le. Hogy milyen objektív feltételek mellett, azt most ne tegyük szóvá. A központi ügyvitelnek vannak jó és további javításra szoruló oldalai. Az egészségügyiek alapfizetésének egyértelműségével nem is volt baj eddig De mert ez az a munkaterület, ahol az alapfizetés mellé sokféle pótdíj is járulhat, a kifizetések értelmezése már nem mindig egyöntetű. Emiatt hátrányos helyzetbe is kerültek egészségügyi dolgozók: késve kapták kézhez az őket megillető pótdíjat, míg máskor az esetleges túlfizetést azonnal észrevették — persze jogosan — és gyorsan levonták. Nagyon is szembetűnő a kétféle „gyorsaság”. Ez év januárjától, az új gazdasági mechanizmus kezdetétől 6—7 százalék közötti bérmegtakarítást írnak elő a pénzügyi rendelkezések az egészségügyi intézményeknél. Adódik ez a be nem töltött állásokból, betegség miatt, fizetetten szabadságból stb. Ugyanakkor 1—2 százalék között mozog a bérfejlesztési alap a soros és soron kívüli előléptetésekre. A megtakarításban a túlzott igyekezet oda vezetett, hogy felhasználatlan maradt szinte mindenütt a bérfejlesztési alap, sok helyen nem fizették a helyettesítési díjakat, noha az utóbbiról egyértelmű rendelkezés olvasható az Egészségügyi Közlöny ez évi június 17-i számában. Tévedés azt hinni, hogy amit nem olvasunk, arról nem is kell tudni. Kiderült, hogy Szegeden és Csongrád megyében ilyenformán 2 és fél millió forintot „takarítottak” meg az értetlenség folytán az egészségügyi dolgozók zsebére, amit most utólag ki kell fizetni — a végzett munka alapján mindenütt — azoknak, akiket megillet A Csongrád megyei Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete társadalmi bér- és munkaügyi csoportjának több hónapos vizsgálódásába került, amíg elvégezte számvetését mindenütt. S egyetlen egészségügyi intézményben sem tapasztalták, hogy a pénzügyi rendelkezések szerint előírt 6—7 százalék közötti teljesíthető megtakarítást el ne érték volna. Az e fölötti 2 és fél millióra azonban nincs szüksége az államháztartásnak. Az alapos vizsgálódás kapcsán az is bebizonyosodott, hogy kár volt megvonni a gazdasági önállóságot azoktól az egészségügyi intézményektől, amelyek 1967-ig azok voltak. Ha gazdasági önállóságuk továbbra is megmaradt volna, aligha hihető, hogy ekkora műhiba becsúszik a bérügyi munkába. A jövő év januárjától gazdasági önállóságukat visszakapják azok az egészségügyi intézmények, amelyek azelőtt is bebizonyították nagykorúságukat. Lődi Ferenc 4 TELEVÍZIÓ ÉS AKIK CSINÁLJÁK Egyben egyek vagyunk: szidjuk, szapuljuk, ócsároljuk a tv-t Szidjuk, szapuljuk, ócsároljuk, de nézzük. Mint az igazi szerelmesek, a naphosszat tartó civakodás után, minden este odasündörgünk kifényesedő ablakához, s végigfigyelünk mindent, amit csak a pocakos képcső mutat; man egyszer késő éjszakáig. Olthatatlan már ez a szerelem. Azzá teszi a mindenesti reménykedés: igenis, most valami sosem látottat fognak közvetíteni, s azzá a hosszú évek megszokásai is: kivel mással töltsem el az estém, ha nem a leghűségesebb — Sztár, Delta, Orion, avagy éppen Olimpia nevű partneremmel... Az ilyen tartalmas és múlhatatlan szerelem aztán előbb-utóbb gondolkodásra is késztet Két becsmérlő megjegyzés között egy idő után kezdjük elismerni, hogy nem is olyan csapnivaló valaki — igenis: valaki! — az a „másik”, s hogy estéinket néha tényleg bearanyozza, nemcsak örökösen tönkreteszi. Egy-egy szenvedélykavaró fesztivál, érdekes kérdezzfételek műsor, vagy éppen egy száz mérföldekről elénk varázsolt sportközvetítés után önkéntelenül is bólogatni kényszerülünk, mondván: hát igen, ezt más, mint a televízió, megtenni képtelen lett volna! S ezek az alkalmi elismerések lassú-lassan valami véleményfélévé állnak össze. Egy csendben, de azért határozottan hangoztatott állásponttá, miszerint, igenis, számlálhatatlan vonatkozásban a javunkra van a televízió. Nemcsak műszaki újdonságot nyújt, de tartalmi többletet is kapunk tőle. Különösen mostanában kristályosodik még karakteresebbé ez az elismerő vélemény, amikor — főképp hivatalos szerveink illetékesei — mind többet panaszkodnak a bútordarabnak is tetszetős masinák közönségelvonó hatásáról. Mármint arról, hogy annyira megcsappant mind a színház-, mind pedig a mozilátogatók száma ... Hogy megcsappant a tény! De hogy ez a megcsappanás kultúránknak annyira kárára volna, az már vitatható. Mert bárhogy is nézzük, estéről-estére most milliók figyelik a különböző tv-adásokat a százezernyi mozinéző, meg a tízezernyi színházi vendég helyett Megsokszorozódott — nem is tíz- — de legalább százszorosára emelkedett azoknak a száma, akik a nekik sugárzott ismeretekből, ha csak csöppenként is, de naponta újabb és újabb porciókat kapnak. Éppen ezért — s lényegében az itt következők miatt szalad most a tollunk — végzett munkájáért még félig sem kapta meg jogos elismerését a televízió. Úgy van, ahogy mondjuk: jó tíz évvel születése után még mindig valami cseperedő kamasznak tekintik, akinek munkáját eléggé honorálja a félig-odafigyelés. A színház a színház, a mozi is mozi, de a millióknak szóló televízió, az „csak” televízió. Még akkor is, ha egyre tisztább, egyre „felnőttesebb” ez a szólás. Fényesen bizonyítja ezt a félig-odafigyelést többek között az a tény, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola azon hallgatói közül, akik rendezői diplomát szereznek, szinte kivétel nélkül a filmgyárban óhajtanak elhelyezkedni. A filmgyárban, ahol többnyire csak hosszú évek könyöklése, helyezkedése után juthatnak szóhoz, s ahonnan szavuk a legjobb esetben sem hallatszik tüstént országraszólóan. Csak a Gyarmat utcai falak mögé be nem eresztettek adják le munkakönyvüket, a televíziónál; a „másodosztálybeliek”, a fényesebb helyről kimaradtak ... S ez nemcsak a — példaként idézett — rendezőutánpótlás esetében van így! Miként köztük, úgy az adások egyéb közreműködői között sem mindig a szakma legjobbjai forgolódnak kamerán innen és kamerán túl. Hiába a „kozmikus publicitás”, jónéhány műsorcsináló szakemberünket visszatartja egy idő után a közvéleménybe belerögződött el-nem-ismerés. S az a legfurcsább, hogy ez a különös lenézés csak nálunk van így! Ismét csak egy ide illő példával élve: Karajan, a zseniális karmester és a tehetségesnek mondott operarendező már évek óta átpártolt a legtöbb nézőnek szóló „műfajhoz”, a televízióhoz. Műfajváltását az a felismerés indokolja, hogy csak a millióknak szóló tvadások útján tudja eljuttatni művészetét mindenkihez. Karajan — s persze még sok más, hasonló kvalitású művész — már az asztalhoz ütötte Kolumbusz tojását, azaz rájött arra az aranyigazságra, hogy ott kell a legjobbat produkálni, ahol a legtöbben nézik. S ha ez a „hely” most a televízió, hát akkor oda kell átpártolniuk a műsorkészítő legjobbaknak... Ha meggondoljuk, tényleg egy varázsdoboz van a kezünkben, a tv varázsdoboza, amely — ha gombjait jól tekergetik — csodákat tud tenni. Népművelési csodákat, össznemzeti kultúrcsodákat! Csak ehhez az kell, hogy azokat a bizonyos „gombokat” lehetőleg mindig a legelhivatottabb, a legügyesebb kezek csavargassák. Ne kontár-, ne félszakember-, de igenis a legfelsőbb fokon hozzáértő kezek! Fokozott megbecsülésünkkel vegyük rá ezeket a „kezeket” a tíz- meg százezrek helyett a millióknak való munkálkodásra... A. L. A Közlekedési morál rendszeres ismétlődés miatt hovatovább természetes állapotnak kezdjük felfogni az újságok napi baleseti krónikájában szereplő félsoros gyászjelentéseket. Közömbösen vagy halványan felsejlő részvéttel olvassuk a neveket, gyakran egész családokét, kik az országutakon, a városok utcáin egy-egy karambol kapcsán fejezik be életüket. Akadjanak akik gondolatban még azt is hozzáfűzik: úgy kell nekik, miért nem vigyáztak. A közlekedés emberi magatartás. És e magatartást legfeljebb bizonyos határok közé szoríthatja a közbiztonsági szervezet, ám alapjaiban a legszigorúbb megtorlás kilátásba helyezése, a szabálytalankodóval szemben bekövetkezhető büntető eljárás ténye sem tudja megváltoztatni. A közelmúltban a közúti közlekedés minden ágára kiterjedő konferencián próbáltak az illetékes szakemberek magyarázatot keresni, miért is szaporodott meg az elmúlt év során az utcai közlekedési balesetek száma. Ugyanis a növekedés semmivel sem arányosítható. A balesetek megugró száma nincs arányban a gépjárművek szaporodásával. A közlekedés feltételei, legalábbis néhány főútvonalon, az elvégzett korszerűsítések nyomán a korábbi állapothoz képest lényegesen javultak. És a balesetek mégis szaporodnak. Szegeden, Csongrád megyében is. A számok azt igazolják, hogy ma még Budapest sem tartozik a járművekkel telített városok közé, bár a csúcsforgalmi időszakokban néhány főútvonalon már határozottan érezhető a közlekedési eszközök okozta zsúfoltság. Történt azonban valami. Az elmúlt évhez képest a járművezetők magatartása megváltozott. Türelmetlenebbek, törtetőbbek lettek az autósok. Egyre inkább saját kedvező helyzetüket nézik csak, a másikkal nem törődnek, sőt gyakran figyelembe sem veszik azt. A szórványos lélektani vizsgálatok arra utalnak, hogy erősen romlott a közlekedés morálja, légköre. Sok nagyvárosi utca bizonyos válságjelenségekkel küszködik. Autóbusz, villamos, motorkerékpár, magán- és vállalati autó — egyik sem várja már ki a sárga jelzés végét és a várakozási alapvonalról már a sárgában startol, hogy a zöldet az útkereszteződésben kapja, így három másodpercet megtakarít... Igaz, ma még több nagyvárosban gyakran a főútvonalakon is lehet akár 70 kilométeres sebességgel haladni, ám egy pillanat múlva lehet, hogy cammogásra kényszerül a vezető. Ilyenkor a sorból mindenáron szeretne kitörni, megelőzni az előtte haladókat, mert idegesíti a közlekedési lehetőségek hullámzása, gyakori változása. A legtöbben újabban fütyülnek a jobbkéz-szabályra, mindaddig, míg nekik nem fütyül a rendőr, s akkor idegesen magyarázzák: nekik volt ehhez joguk és nem a haladásban általuk gátolt másik járműnek... S hiába olvassák naponta az újságokban a baleseti krónika híreit, az érzelmek és érzések már nem reagálnak, a legtöbb önzően, erőszakosan közlekedőnek eszébe sem jut: mindenkit érhet baleset, de legtöbb veszély a türelmetlen, törtető embert fenyegeti, aki semmibe veszi a közlekedési morált... A nagy számok törvénye,a növekvő baleseti statisztika számai is erre figyelmeztetnek és bármennyire túlterhelt is érzelemvilágunk ... velük szemben nem lehetünk közömbösek. Sz. R. Megemlékezések az emberi jogok napjáról A Magyar ENSZ Társaság elnöksége és intéző bizottsága együttes ülést tartott szombaton a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. Komját Irénnek, a társaság főtitkárának előterjesztése alapján megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az 1968. évi munkáról szóló beszámolót. A Magyar ENSZ Társaság idei tevékenységében központi helyet foglalat el, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése húsz évvel ezelőtt fogadta el az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, s 1968-at — az ENSZ javaslatára — az emberi jogok évének nyilvánították. A beszámoló hangsúlyozta, hogy az emberi jogok évének céljai a társadalmi és tömegszervezetek munkájában, akcióiban is kifejezésre jutottak. Az imperialista hatalmak egyetlen provokációja, egyetlen olyan cselekménye sem maradt visszhang nélkül hazánkban, amely az emberi jogokat sértette. Az ülésen bejelentették, hogy december 10-én, a Magyar ENSZ Társaság és a Magyar Jogász Szövetség közös rendezésében emlékeznek meg az emberi jogok napjáról. A Magyar Rádió közvetíti az évfordulót köszöntő ENSZ-hangversenyt, a Magyar Posta pedig emlékbélyegzőt használ ezen a napon. Az ülésen megvitatták és elfogadták a Magyar ENSZ Társaság jövő évi munkaprogramjának tervezetét, majd a Magyar ENSZ Társaság intéző bizottságába öt új tagot kooptáltak. (MTI) Naptárak a jövőre Alapításának 100 éves jubileumához közeledő szekszárdi nyomda kezdettől fogva naptárakat készít. Jelenleg is itt készülnek a legigényesebb kivitelű különféle asztalinaptárak, határidőnaplók, zsebnoteszek. Képünkön: egy asztalnyi kolekció a nyomda által készített jövő évi naptárakból. Nagy munkában a tűzszerészek A második világháború óta sok áldozatot követeltek a földön és a föld alatt lapuló különböző robbanótestek. Az utóbbi időben is több gyermek halálát okozták, annak ellenére, hogy néphadseregünk tűzszerészei 1946-tól 1967-ig 500 000 darab harckocsi- és csaknem 300 000 gyalogsági aknát, 117 500 repülőbombát, tüzérségi lövedéket, aknagránátot és más robbanótestet kutattak fel, illetve semmisítettek meg. Az említett időszakban 3831 hektár aknamezőt mentesítettek. A Duna és a Balaton vizében 2800 víziaknát és más robbanószerkezetet derítettek fel, illetve semmisítettek meg. Az idén eddig mintegy 5000 bejelentés alapján 15 000 bombát és gránátot tettek ártalmatlanná és 73 hektár területet mentesítettek a második világháborúból származó aknáktól. (MTI) A Gum magyarországi ruhabemutatója A szovjet—magyar divat- moszkvai Gum-áruház ruhaegyüttműködés jegyében első bemutatóját Budapesten, Szegeden és Debrecenben ízben fogják megrendezni a (MTI) VASÁRNAP, 1968. DECEMBER 1.