Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

F'iunkäs­moxgaBmi doku­mentumok Az idén csaknem ötszáz munkásmozgalmi dokumen­tummal gazdagodott a Csong­­rád megyei Pártbizottság archívuma. A gyűjtők a 19-es vöröskatonákról, a harmin­cas évek földmunkás-sztrájk­jainak résztvevőiről fényké­peket, plakátokat, röplapo­kat és a forradalmi esemé­nyeket idéző fél évszázados újságpéldányokat őriztek meg, s adtak át a kutatók­nak. Ülj szesílő Szombaton átadták rendel­tetésének a kőszegi Szabó­hegy festői környezetében mintegy hatmillió forintos költséggel felépült 106 sze­mélyes Panoráma-szállót. Modern berendezésű, két­ágyas, központi fűtéses szo­báival, állandó hideg-meleg víz szolgáltatásával, szép ki­látást nyújtó teraszaival minden igényt kielégít Jogos-e ekkora m­eg­ta­ka­rítá­s ? A Csongrád megyei Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezete héttagú bér- és munkaügyi csoportja társa­dalmi munkában dolgozik. Németh Ferenccel, a Csong­rád megyei Orvos-Egészség­ügyi Szakszervezet titkárá­val és Stumf Károllyal, a szakszervezeti bér- és mun­kaügyi csoport vezetőjével arról beszélgettünk, hogy Szegeden és Csongrád me­gyében hogyan is képvisel­ték mostanában 34 alapszer­vezetben 8500 orvos-egész­ségügyi dolgozó érdekét, fő­ként bérügyi vonatkozásban. Az értetlenség konok falát kellett áttörniük. Letépniük a hivatali ügyvitelben a né­hol még fellelhető szemel­lenzőt. Rendeletek nem kellő ismerete kapcsán pedig a tunyaságot kellett száműz­niük. Az ügy tisztázása, iga­zuk érdekében el kellett men­niük a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsáig. De mi is történt tulajdon­képpen? Kivéve a Szegedi Orvostudományi Egyetemet és a Csongrád megyei Gyógy­szertári Központot, két éve Szeged és Csongrád megye valamennyi egészségügyi in­tézménye bérkifizetését illet­ményhivatal bonyolítja le. Hogy milyen objektív felté­telek mellett, azt most ne te­gyük szóvá. A központi ügy­vitelnek vannak jó és to­vábbi javításra szoruló olda­lai. Az egészségügyiek alap­fizetésének egyértelműségé­vel nem is volt baj eddig De mert ez az a munkate­rület, ahol az alapfizetés mellé sokféle pótdíj is já­rulhat, a kifizetések értel­mezése már nem mindig egyöntetű. Emiatt hátrányos helyzetbe is kerültek egész­ségügyi dolgozók: késve kap­ták kézhez az őket megillető pótdíjat, míg máskor az eset­leges túlfizetést azonnal ész­revették — persze jogosan — és gyorsan levonták. Na­­gyon is szembetűnő a kétféle „gyorsaság”. Ez év januárjától, az új gazdasági mechanizmus kez­detétől 6—7 százalék közötti bérmegtakarítást írnak elő a pénzügyi rendelkezések az egészségügyi intézményeknél. Adódik ez a be nem töltött állásokból, betegség miatt, fi­zetetten szabadságból stb. Ugyanakkor 1—2 százalék között mozog a bérfejlesztési alap a soros és soron kívüli előléptetésekre. A megtakarításban a túl­zott igyekezet oda vezetett, hogy felhasználatlan maradt szinte mindenütt a bérfej­lesztési alap, sok helyen nem fizették a helyettesítési dí­jakat, noha az utóbbiról egy­értelmű rendelkezés olvas­ható az Egészségügyi Köz­löny ez évi június 17-i szá­mában. Tévedés azt hinni, hogy amit nem olvasunk, ar­ról nem is kell tudni. Kide­rült, hogy Szegeden és Csong­rád megyében ilyenformán 2 és fél millió forintot „taka­rítottak” meg az értetlenség folytán az egészségügyi dol­gozók zsebére, amit most utólag ki kell fizetni — a végzett munka alapján min­denütt — azoknak, akiket megillet A Csongrád megyei Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezete társadalmi bér- és munkaügyi csoportjának több hónapos vizsgálódásába ke­rült, amíg elvégezte szám­vetését mindenütt. S egyet­len egészségügyi intézmény­ben sem tapasztalták, hogy a pénzügyi rendelkezések szerint előírt 6—7 százalék közötti teljesíthető megtaka­rítást el ne érték volna. Az e fölötti 2 és fél millióra azonban nincs szüksége az államháztartásnak. Az alapos vizsgálódás kap­csán az is bebizonyosodott, hogy kár volt megvonni a gazdasági önállóságot azok­tól az egészségügyi intézmé­nyektől, amelyek 1967-ig azok voltak. Ha gazdasági önállóságuk továbbra is meg­maradt volna, aligha hihető, hogy ekkora műhiba becsú­szik a bérügyi munkába. A jövő év januárjától gaz­dasági önállóságukat vissza­kapják azok az egészségügyi intézmények, amelyek az­előtt is bebizonyították nagy­korúságukat. Lődi Ferenc 4 TELEVÍZIÓ ÉS AKIK CSINÁLJÁK Egyben egyek vagyunk­: szidjuk, szapuljuk, ócsárol­juk a tv-t Szidjuk, szapul­­juk, ócsároljuk, de­­ néz­zük. Mint az igazi szerel­mesek, a naphosszat tartó civakodás után, minden es­te odasündörgünk kifényese­dő ablakához, s végigfigye­lünk mindent, amit csak a pocakos képcső mutat; man egyszer késő éjszakáig. Ol­thatatlan már ez a sze­relem. Azzá teszi a minden­­esti reménykedés: igenis, most valami sosem látottat fognak közvetíteni, s azzá a hosszú évek megszokásai is: kivel mással töltsem el az estém, ha nem a leghűsé­gesebb — Sztár, Delta, Ori­on, avagy éppen Olimpia nevű partneremmel... Az ilyen tartalmas és múlhatatlan szerelem aztán előbb-utóbb gondolkodásra is késztet Két becsmérlő megjegyzés között egy idő után kezdjük elismerni, hogy nem is olyan csapni­való valaki — igenis: vala­ki! — az a „másik”, s hogy estéinket néha tényleg be­aranyozza, nemcsak örökö­sen tönkre­teszi. Egy-egy szenvedélykavaró fesztivál, érdekes kérdezz­­fételek műsor, vagy éppen egy száz mérföldekről elénk varázsolt sportközvetítés után önkéntelenül is bólo­gatni kényszerülünk, mond­ván: hát igen, ezt más, mint a televízió, megtenni képte­len lett volna! S ezek az alkalmi elisme­rések lassú-lassan valami véleményfélévé állnak ös­­­sze. Egy csendben, de azért határozottan hangoztatott ál­lásponttá, miszerint, igenis, számlálhatatlan vonatkozás­ban a javunkra van a te­levízió. Nemcsak műszaki újdonságot nyújt, de tartal­mi többletet is kapunk tőle. Különöse­n mostanában kristályosodik még karak­teresebbé ez az elismerő vé­lemény, amikor — főképp hivatalos szerveink illetéke­sei — mind többet panasz­kodnak a bútordarabnak is tetszetős masinák közönség­elvonó hatásáról. Mármint arról, hogy annyira meg­csappant mind a színház-, mind pedig a mozilátogatók száma ... Hogy megcsappant a tény! De hogy ez a meg­csappanás kultúránknak annyira kárára volna, az­­ már vitatható. Mert bár­hogy is nézzük, estéről-esté­­re most milliók figyelik a különböző tv-adásokat a száz­ezernyi mozinéző, meg a tízezernyi színházi vendég helyett Megsokszorozódott — nem is tíz- — de leg­alább százszorosára emelke­dett azoknak a száma, akik a nekik sugárzott ismeretek­ből, ha csak csöppenként is, de naponta újabb és újabb porciókat kapnak. Éppen ezért — s lényegé­ben az itt következők miatt szalad most a tollunk — végzett munkájáért még fé­lig sem kapta meg jogos el­ismerését a televízió. Úgy van, ahogy mondjuk: jó tíz évvel születése után még mindig valami cseperedő kamasznak tekintik, akinek munkáját eléggé honorálja a félig-odafigyelés. A színház a színház, a mozi is mozi, de a millióknak szóló televí­zió, az „csak” televízió. Még akkor is, ha egyre tisz­tább, egyre „felnőttesebb” ez a szólás. Fényesen bizonyítja ezt a félig-odafigyelést többek között az a tény, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola azon hallgatói kö­zül, akik rendezői diplomát szereznek, szinte kivétel nélkül a filmgyárban óhaj­tanak elhelyezkedni. A film­gyárban, ahol többnyire csak hosszú évek könyöklé­se, helyezkedése után jut­hatnak szóhoz, s ahonnan szavuk a legjobb esetben sem hallatszik tüstént or­­szágraszólóan. Csak a Gyarmat u­tcai falak mögé be nem eresz­tettek adják le munkaköny­­vüket, a televíziónál; a „má­sodosztálybeliek”, a fénye­sebb helyről kimaradtak ... S ez nemcsak a — pél­daként idézett — rendező­­utánpótlás esetében van így! Miként köztük, úgy az adá­sok egyéb közreműködői között sem mindig a szak­ma legjobbjai forgolódnak kamerán innen és kamerán túl. Hiába a „kozmikus publicitás”, jónéhány mű­sorcsináló szakemberünket visszatartja egy idő után a közvéleménybe belerögző­dött el-nem-ismerés. S az a legfurcsább, hogy ez a különös lenézés csak nálunk van így! Ismét csak egy ide illő példával élve: Karajan, a zseniális karmester és a te­hetségesnek mondott opera­rendező már évek óta át­pártolt a legtöbb nézőnek szóló „műfajhoz”, a tele­vízióhoz. Műfajváltását az a felismerés indokolja, hogy csak a millióknak szóló tv­­adások útján tudja eljuttat­ni művészetét mindenkihez. Karajan — s persze még sok más, hasonló kvalitású művész — már az asztalhoz ütötte Kolumbusz tojását, azaz rájött arra az arany­­igazságra, hogy ott kell a legjobbat produkálni, ahol a legtöbben nézik. S ha ez a „hely” most a televízió, hát akkor oda kell átpár­tolniuk a műsorkészítő leg­jobbaknak... Ha meggondoljuk, tényleg egy varázs­doboz van a ke­zünkben, a tv varázsdobo­za, amely — ha gombjait jól tekergetik — csodákat tud tenni. Népművelési cso­dákat, össznemzeti kultúr­­csodákat! Csak ehhez az kell, hogy azokat a bizonyos „gombokat” lehetőleg min­dig­ a legelhivatottabb, a legügyesebb kezek csavar­gassák. Ne kontár-, ne fél­szakember-, de igenis a leg­felsőbb fokon hozzáértő ke­zek! Fokozott megbecsülé­sünkkel vegyük rá ezeket a „kezeket” a tíz- meg száz­­ezrek helyett a millióknak való munkálkodásra... A. L. A Közlekedési morál rendszeres ismétlődés miatt hovatovább természe­tes állapotnak kezdjük felfogni az újságok napi bal­eseti krónikájában szereplő félsoros gyászjelentése­ket. Közömbösen vagy halványan felsejlő részvéttel olvas­suk a neveket, gyakran egész családokét, kik az ország­utakon, a városok utcáin egy-egy karambol kapcsán feje­zik be életüket. Akadjanak akik gondolatban még azt is hozzáfűzik: úgy kell nekik, miért nem vigyáztak. A közlekedés emberi magatartás. És e magatartást leg­feljebb bizonyos határok közé szoríthatja a közbiztonsági szervezet, ám alapjaiban a legszigorúbb megtorlás kilátásba helyezése, a szabálytalankodóval szemben bekövetkezhető büntető eljárás ténye sem tudja megváltoztatni. A közel­múltban a közúti közlekedés minden ágára kiterjedő kon­ferencián próbáltak az illetékes szakemberek magyarázatot keresni, miért is szaporodott meg az elmúlt év során az ut­cai közlekedési balesetek száma. Ugyanis a növekedés sem­mivel sem arányosítható. A balesetek megugró száma nincs arányban a gépjárművek szaporodásával. A közlekedés fel­tételei, legalábbis néhány főútvonalon, az elvégzett korsze­rűsítések nyomán a korábbi állapothoz képest lényegesen javultak. És a balesetek mégis szaporodnak. Szegeden, Csongrád megyében is. A számok azt igazolják, hogy ma még Budapest sem tartozik a járművekkel telített városok közé, bár a csúcsforgalmi időszakokban néhány főútvona­lon már határozottan érezhető a közlekedési eszközök okoz­ta zsúfoltság. Történt azonban valami. Az elmúlt évhez képest a jár­művezetők magatartása megváltozott. Türelmetlenebbek, törtetőbbek lettek az autósok. Egyre inkább saját kedvező helyzetüket nézik csak, a másikkal nem törődnek, sőt gyak­ran figyelembe sem veszik azt. A szórványos lélektani vizs­gálatok arra utalnak, hogy erősen romlott a közlekedés morálja, légköre. Sok nagyvárosi utca bizonyos válság­jelenségekkel küszködik. Autóbusz, villamos, motorkerék­pár, magán- és vállalati autó — egyik sem várja már ki a sárga jelzés végét és a várakozási alapvonalról már a sár­gában startol, hogy a zöldet az útkereszteződésben kap­ja, így három másodpercet megtakarít... Igaz, ma még több nagyvárosban gyakran a főútvona­lakon is lehet akár 70 kilométeres sebességgel haladni, ám egy pillanat múlva lehet, hogy cammogásra kényszerül a vezető. Ilyenkor a sorból mindenáron szeretne kitörni, megelőzni az előtte haladókat, mert idegesíti a közlekedési lehetőségek hullámzása, gyakori változása. A legtöbben újabban fütyülnek a jobbkéz-szabályra, mindaddig, míg ne­kik nem fütyül a rendőr, s akkor idegesen magyarázzák: nekik volt ehhez joguk és nem a haladásban általuk gá­tolt másik járműnek... S hiába olvassák naponta az új­ságokban a baleseti krónika híreit, az érzelmek és érzé­sek már nem reagálnak, a legtöbb önzően, erőszakosan köz­lekedőnek eszébe sem jut: mindenkit érhet baleset, de leg­több veszély a türelmetlen, törtető embert fenyegeti, aki semmibe veszi a közlekedési morált... A nagy számok törvénye,­a növekvő baleseti statisztika számai is erre fi­gyelmeztetnek és bármennyire túlterhelt is érzelemvilá­gunk ... velük szemben nem lehetünk közömbösek. Sz. R. Megemlékezések az emberi jogok napjáról A Magyar ENSZ Társaság elnöksége és intéző bizottsá­ga együttes ülést tartott szombaton a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának székházában. Komját Irén­nek, a társaság főtitkárának előterjesztése alapján meg­tárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az 1968. évi munkáról szóló beszámolót. A Magyar ENSZ Társaság idei tevékenységében köz­ponti helyet foglalat el, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének közgyűlése húsz évvel ezelőtt fogadta el az emberi jogok egyetemes nyi­latkozatát, s 1968-at — az ENSZ javaslatára — az em­beri jogok évének nyilvání­tották. A beszámoló hangsú­lyozta, hogy az emberi jogok évének céljai a társadalmi és tömegszervezetek munkájá­ban, akcióiban is kifejezésre jutottak. Az imperialista ha­talmak egyetlen provokáció­ja, egyetlen olyan cselekmé­nye sem maradt visszhang nélkül hazánkban, amely az emberi jogokat sértette. Az ülésen bejelentették, hogy december 10-én, a Magyar ENSZ Társaság és a Magyar Jogász Szövetség közös rendezésében emlékez­nek meg az emberi jogok napjáról. A Magyar Rádió közvetíti az évfordulót kö­szöntő ENSZ-hangversenyt, a Magyar Posta pedig em­lékbélyegzőt használ ezen a napon. Az ülésen megvitatták és elfogadták a Magyar ENSZ Társaság jövő évi munka­programjának tervezetét, majd a Magyar ENSZ Tár­saság intéző bizottságába öt új tagot kooptáltak. (MTI) Naptárak a jövőre Alapításának 100 éves jubileumához közeledő szek­szárdi nyomda kezdettől fogva naptárakat készít. Jelenleg is itt készülnek a legigényesebb kivitelű különféle asztali­naptárak, határidőnaplók, zsebnoteszek. Képünkön: egy asz­­talnyi kolekció a nyomda által készített jövő évi naptá­rakból. Nagy munkában a tűzszerészek A második világháború óta sok áldozatot követeltek a földön és a föld alatt lapuló különböző robbanótestek. Az utóbbi időben is több gyer­mek halálát okozták, annak ellenére, hogy néphadsere­günk tűzszerészei 1946-tól 1967-ig 500 000 darab harc­kocsi- és csaknem 300 000 gyalogsági aknát, 117 500 re­pülőbombát, tüzérségi löve­déket, aknagránátot és más robbanótestet kutattak fel, illetve semmisítettek meg. Az említett időszakban 3831 hektár aknamezőt mentesí­tettek. A Duna és a Balaton vi­zében 2800 víziaknát és más robbanószerkezetet derítettek fel, illetve semmisítettek meg. Az idén eddig mintegy 5000 bejelentés alapján 15 000 bombát és gránátot tettek ártalmatlanná és 73 hektár területet mentesítettek a má­sodik világháborúból szár­mazó aknáktól. (MTI) A Gum magyarországi ruhabemutatója A szovjet—magyar divat- moszkvai Gum-áruház ruha­együttműködés jegyében első bemutatóját Budapesten, Szegeden és Debrecenben ízben fogják megrendezni a (MTI) VASÁRNAP, 1968. DECEMBER 1.

Next