Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

• Houston (UPI, AP) Hold körüli pályára állt az Apollo—12 űrhajó. Conrad, Bean és Gordon m­indjárt az első fordulat során hosszabb színes tv-közvetítést adott a látványról. Az űrhajósok, de a tv-közvetítés alapján a földi közönség sem tudja biztosan, milyen színű a Hold­­ felszíne: a fehéres­szürkén kívül időnként bar­nás színben látszott. Conrad viszont megjegyezte, hogy az ég „a legfeketébb fekete, amit el lehet képzelni”, s „feketébb, mint ahogy a Földet megkerülve látták az eget”. Az űrhajósok megfigyelé­seket végeztek a Hold fel­színéről, beleértve a terve­zett leszállóhelyet, a „Viha­rok óceánja” néven ismert, viszonylag sík területet. A kedden reggel végre­hajtott újabb pályamódosí­tás nyomán az Apollo—12 olyan Hold körüli, úgyne­vezett „parkolópályán” ha­lad, amelynek a legtávolab­bi pontja az égitest felszí­nétől 122 kilométer, legkö­zelebbi pontja pedig 101 ki­lométer. Ezen a pályán marad az űrhajó szerdán, magyaror­szági idő szerint 5 óra 46 percig, amikor Conrad és Bean — a szétkapcsolási manőver után — a hold­komp segítségével megkezdik leereszkedésüket az égitest felszínére, amelyet magyar idő szerint 7 óra 53 perc­kor érnek el. Richard Gor­don ettől kezdve két társa visszatértéig egyedül ke­ring majd a „Yankee Clip­per” fedélzetén a Hold kö­rül. A szükséges ellenőrzések és a rövid pihenő után ma­gyar idő szerint röviddel szerdán déli 12 óra előtt kezdődik meg a három és fél órára tervezett első hold­­séta. Leszállás a Holdra Első munkaü­lés Helsinkiben • Helsinki (MTI, AFP) A hétfői ünnepélyes meg­nyitó után kedden sor ke­rült a stratégiai fegyverke­zés korlátozásával kapcsola­tos szovjet—amerikai tár­gyalások első munkaülésére — ezúttal az Egyesült Álla­mok helsinki nagykövetsé­gén. A megállapodás sze­rint ugyanis a tanácskozá­sokat felváltva a szovjet és az amerikai nagykövetségen tartják és az elnök személye is hasonlóképpen váltakozik. Ennek megfelelően az első ülésen Gerard C. Smith, az amerikai delegáció vezetője elnökölt. Az AFP jelentése szerint a Helsinkiben folyó szov­jet—amerikai tárgyalások első munkaülése kedden délelőtt másfél óra hosszat tartott. Tájékozott körök szerint a következő ülésre csütörtökön, a szovjet nagy­­követségen kerül sor. A tárgyaló delegációk összetétele a találgatások első alapja. A szovjet kül­döttségben két vezérezredes van: Nyikolaj Ogarkov és Nyikolaj Alekszejev. Előbbi a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese. Georgij Kornyijenko, a szov­jet külügyminisztérium kol­légiumának tagja, Pjotr Ple­­sakov, a rádióipari minisz­ter helyettese, Alekszandr Scsukin akadémikusról pe­dig úgy tudják, hogy ki­magasló elektronikai szak­értő. Az egyelőre csonka ame­rikai küldöttségben Royal B. Allison repülő-vezérőr­nagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága mellett működő különleges tanul­mányi csoport vezetője. Paul Nitze (volt hadügy­miniszter-helyettes), a kül­ügyminisztériumot képviselő államtitkári minőségben. Harold Brown, a „techni­kus”, a kaliforniai techno­lógiai intézet igazgatója. Thompson, az Egyesült Ál­lamok volt moszkvai nagy­követe, aki szintén tagja az amerikai küldöttségnek, a közelmúltban műtéten esett át és még nem érkezett meg Helsinkibe. Urho Kekkonen finn köz­társasági elnök kedden fo­gadta a két küldöttség ve­zetőit és tagjait. A vendég­látó ország államfője ezzel a gesztussal is kifejezte azt a meggyőződését, milyen jelentős esemény a két nuk­leáris szuperhatalom ta­nácskozása a legpusztítóbb és egyben legköltségesebb fegyverek gyártásának és alkalmazásának korlátozásá­ról. Karjalainen, a vendéglátó Finnország külügyminiszteree fogadást adott Helsinkiben a szovjet—ame­rikai tárgyalások résztvevőinek tiszteletére. A képen: a küldöttségek vezetői (balról) Szemjonov (szovjet) és Smith (USA) a találkozó sikerére emelik poharaikat Kozmikus prognózis Nyugatnémet lap és az űrállomás­ Hiába hangzottak el köl­csönösen olyan nyilatkoza­tok, hogy a világűr kutatása és meghódítása nem lehet versenyfeladat, s mind a Szovjetunió, mind az USA a maga tudományosan megha­tározott programjának meg­valósítása felé törekszik — időnként itt is, ott is kibújik az emberekből a drukker. Vagyis a közvélemény nem adta fel a versenyt, és talál­gat: ki áll előbb? Különösen olyankor támad föl a talál­gatási kedv, amikor egy-egy nagy vállalkozás tanúi va­gyunk, amilyen például a három Szojuz repülése volt vagy most az Apollo újabb holdexpedíciója. A laikusok tehát leginkább drukkolnak­­, de a tudo­mány szakemberei kommen­tálnak. S hogy a tudomá­nyos megítélés nem a látvá­nyosság, hanem a realitás felé hajlik, arra hadd álljon itt példaként a Frankfurter Rundschau október 14-i és 15-i számának egy-egy sze­melvénye. Erről a lapról igazán nem lehet elmondani, hogy a kozmoszkutatásban a szocializmusnak drukkol — legfeljebb el-elkeseredik oly­kor az összevetések végered­ményén. „A szovjet űrhajózás fel­tehetően alig behozható előnyt szerzett” — ezzel a címmel riasztja a nyugati közvéleményt és a NASA-t Wolfgang Bartsch, majd így fogalmaz: „Az, hogy két ember az elmúlt nyáron a Holdra lépett, igen kézzel fogható esemény volt, amely mélyen behatolt az emberek tudatába — elsősorban azért, mert az amerikaiak lehetővé tették, hogy a Földön élő emberek közben televízión át láthatták az eseményt. Az elektronika tehát lehetővé teszi, hogy az ilyen esemé­nyek látványossá válhassa­nak. Mindenesetre egy dolog bizonyos: a három Szojuz­­űrhajót három napon belül elindítani már egymagában is óriási technikai munkát igényelt, amely nemcsak a kazahsztáni szovjet koz­­modrom dimenzióiról, ha­nem teljesítő­képességéről is tanúskodik. Már a gondosan elválasztott pályák megfi­gyelése és számítása a Föld­ről, igen furfangos feladat. .A jövőben nyilván senki sem fogja állítani, hogy a Szovjetunió az elektronikus finom munka tekintetében elmarad az Egyesült Álla­moktól. A Szovjetunió azon fára­dozik, hogy űrállomás építé­sét készítse elő. Az asztro­­nautikus események megfi­gyelői számára ez azt jelen­ti, hogy néhány olyan do­loggal kell megismerkedniük, illetőleg megbarátkozniuk, amelyek számára a Holdra lépés ellenére feltehetően újszerűek. Így például egy rakétának, amely valamely űrállomásról indul, a második kozmikus a holdutazásról építés tervéről sebesség (a Földről való in­dulás esetén: 11,2 km/sec) csupán 3,3 km/sec gyorsu­lásra, tehát 11,5-szer kisebb energiaráfordításra van szüksége. Az USA 1972-ben akarja első kísérleti űrállomását Föld körüli pályára hozni. Ez azt jelenti, hogy a Szov­jetuniónak ez esetben három­­esztendős tapasztalata lesz az űrállomás előkészítésében és kezelésében. De mivel bizonyos, hogy ezek az állo­mások inkább hatalmas to­lóerővel rendelkező rakéták­ként fogják az űrhajózás tá­voli jövőjét meghatározni (például a bolygókon való leszállásnál), a bajkonuri emberek olyan előnyt sze­reztek az amerikaiakkal szemben, amelyet alig lehet behozni. A NASA, amely teljes figyelmét a Kennedy­­féle Hold-tervre fordította, kénytelen egy úgynevezett Szputnyik-csapást meg­emészteni. A NASA csak kereken há­rom év múlva lesz képes ilyen űrállomásokat összeál­lítani. Az űrhajózás távolab­bi jövője szempontjából az űrállomások fontosabbak, mint a Holdra-szállások.” Nehogy elfogultságba es­sünk, siessünk ismét hozzá­tenni a kommentárhoz: ez nyugati, rokoni ítélet. S a szónoki kérdés is a frank­furti lapé: Nem bizonyul-e majd ez a Holdra-szállás pirrhoszi győzelemnek? Ma általános sztrájk Olaszországban • Róma (MTI) Itália kék ege alatt politi­kai értelemben is meleg volt az ősz és most, a télbe át­csapó időjárás hideg szele sem hűtötte le a forró indu­latokat. Ma, szerdán, a szak­­szervezetek egységes állás­­foglalásának megfelelően Olaszországban általános sztrájkot tartanak. Az ipari munkások, a felesbérlők, a mezőgazdasági dolgozók a kereskedelmi és állami al­kalmazottak, a magántiszt­viselők, továbbá a tanítók 24 órán át sztrájkolnak majd, összesen mintegy 20 millió dolgozó lép sztrájkba. Változások a CDU-ban # Bonn (MTI) A Nyugatnémet Keresz­ténydemokrata Unió, a CDU kongresszusa, mint várható volt, újra Kiesingert válasz­totta országos elnökévé. A jelek szerint a választási kudarcból egy tanulságot le­vont a CDU: azt, hogy a felnövekvő új nemzedékre teljesen hatástalan a vaska­lapos régi gárda frazeológiá­ja. Kiesingert meg kellett vá­lasztani, mert a CDU nem engedhette meg magának azt a fényűzést, ho­gy a fo­lyamatosságnak legalább ezt az illúzióját félredobja, így ellenjelöltet nem is ál­lítottak. A szőkébb pártvezetés személyi összetétele ugyan­akkor meglehetősen ponto­san tükrözi a választók csö­mörét: az öt alelnök közül mindössze Schröder maradt meg a nagy befolyást biz­tosító székben, négy helyre viszont új, az ifjúság szá­mára relatíve elfogadhatóbb személyiségek kerültek. Véget ért az Angol KP kongresszusa szusa kedden befejezte munkáját. A záróülésen ha­tározatot hoztak a nemzet­közi kommunista mozgalom­ról. A határozat egyebek kö­zött leszögezi: a kongres­­­szus üdvözli az imperializ­mus elleni harcban elért nagyfokú egységet, de úgy véli, hogy ezt a harcot csak akkor lehet a leghatéko­nyabban folytani, ha lépések történnek azoknak a nézetel­téréseknek a leküzdésére, amelyek világmozgalmunk­ban a szuverén kommunis­ta pártok közötti kapcsola­tok elveinek gyakorlati al­kalmazásával összefüggés­ben merültek fel, s ha hely­reáll az egység. Ismertették a hétfői zárt ülésen megválasztott 42 tagú új végrehajtó bizottság és a revíziós bizottság névsorát, majd Tony Chater, a párt elnöke mondott záróbeszé­det. # London (MTI) Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának 31. kongresz- A­ moratórium harmadik szakasza • Washington (MTI) Karácsony estéjén is tilta­koznak majd a vietnami há­ború folytatása ellen az amerikai békeharcosok. A vietnami moratóriumbizott­ság — amely az októberi nagy sikerű megemlékezést, s a múlt heti háborúelle­nes akciókat szervezte — közzétette terveit a tiltakozó kampány harmadik szaka­szára. A terv szerint de­cemberben három napon át tartanak majd a tiltakozó megmozdulások. December 12-én és 13-án ismét helyi gyűléseket, békeőrségeket, aláírásgyűjtő kampányokat szerveznek. Új kezdeménye­zés lesz a békeőrség a sze­nátus és a kongresszus tag­jainak otthonánál, hogy a törvényhozókat háborúelle­nes állásfoglalásra szólítsák fel. A moratóriumbizottság kapcsolatba lép a katonák békeszervezeteivel is. A bé­keharcosok segítséget nyúj­tanak a katonai egységek­nél létrejött háborúellenes csoportok működéséhez. A Vatikánváros (AP, AFP) VI. Pál pápa ismét szót emelt a vietnami háború be­fejezéséért, az igazi és tar­tós béke megteremtéséért gyors tárgyalások útján. A római katolikus egyház ve­zetőjének felhívását az a nyilatkozat tartalmazza amelyet öt amerikai kor­mányzó előtt tett, amikor magánkihallgatáson fogadta őket. H szovjet atomtudós­­küldöttség az USA-ban • New York (AP) Tíztagú szovjet atomtudós­­küldöttség érkezett az Egye­sült Államokba, hogy két héten keresztül tanulmá­nyozza az atomenergia békés felhasználásával kapcsolatos amerikai intézményeket és berendezéseket. A küldöttség­­ látogatását januárban ame­­­­rikai delegáció viszonozza­­ Moszkvában. A kommunista párt programot adott Hazánkat rendkívül nehéz helyzetbe sodorta a II világháború. A fasiszta Németország olda­lán viselt háború nemcsak nagy pusztításokat vont maga után, de mint ismeretes, a reakciós magyar uralkodó osztályok nép- és nemzetelle­nes politikája következtében a háború utolsó szakaszában országunk még formális függet­lenségét is­­ elvesztette. Az 1944. március 19-i német megszállás után a hazafias erők fő fel­adatává a függetlenségért folytatott küzdelem vált. Erre a feladatra különben már jó előre felhívta a figyelmet a kommunista párt. 1944 márciusa előtt a párt a fasiszta háború elleni harcot összekapcsolta az ország függetlenségé­nek védelméért folytatott küzdelemmel. Ezt tük­rözte a kommunista párt 1942-es programja. Is­mert tényezők miatt azonban a demokratikus erők képtelenek voltak megvédeni az ország függetlenségét. Ehhez hasonlóan nem járt si­kerrel az sem, hogy saját erőinkkel állítsuk vissza országunk függetlenségét. Ez csak a Szovjetunió segítségével volt lehetséges. Az ország felszabadításával ebben a vonatko­zásban is új helyzet jött létre. A demokratikus erők vezető pártjának, a kommunista pártnak, számolnia kellett a megváltozott körülmények­kel. Az 1944 őszére kialakult helyzet új prog­ramot követelt, amelyet ugyancsak a kommu­nista párt dolgozott ki. A feladatok meghatá­rozásánál számos körülményt figyelembe kel­lett venni: az ország akkori állapotát, a fasisz­taellenes háborúba való bekapcsolódás szüksé­gességét, a nemzeti összefogás megteremtésének lehetőségét, a nemzetközi tényezőket és még sok más körülményt. A vázolt helyzetben olyan programot kellett meghirdetni, amelynek meg­­valósításában egy szűk csoport kivételével töb­­bé-kevésbé minden osztály és csoport érdekelve volt. A programnak az ország előtt álló leg­fontosabb feladatok megoldására kellett moz­gósítania az összes lehetséges erőket. Biztosítani kellett a széles nemzeti összefogást. Ezeknek kellett meghatározniuk a program jellegét. A kommunista párt vezetése reálisan mérte fel a helyzetet, s ez ki is fejeződött az 1944 ok­tóber elején elkészített programban. Mint is­meretes, a pártnak ekkor két központi bizott­sága volt; az egyik az országon belül, hallatla­nul nehéz körülmények között, illegálisan dol­gozó központi bizottság, a másik a Szovjetunió­ban működő külföldi bizottság. A párt mind­két vezető testülete szükségesnek tartotta a fentieknek megfelelő program kidolgozását, el is készült a két programtervezet, de több ok miatt a KÜB által kidolgozott program került nyilvánosságra és elfogadásra. Ha nem is rész­letezhetjük e rövid cikk keretében az illegális KB programtervezetét, arra mégis szükséges rá­mutatni, hogy lényeges különbség a két prog­ram között nem volt. Jellegében, a fő felada­tok meghatározásában a két központi bizottság programja megegyezett. A program bevezetőjében Magyarország ak­kori válságos — „Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország.” — helyzetének jellemzése és a nemzeti összefogás szükségessé­gének indoklása található. Az ország újjászüle­tésének feltétele az összes hazafias, haladó erők összefogása a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba való tömörítése. „A magyar hazafiak harcos összefogását, Magyarország demokratikus újjáépítését és felemelkedését szolgálja a Ma­gyar Kommunista Párt alábbi programja”. A 6 fejezetből álló program fontosabb követe­lései: Az ország cselekvő részvétele a magyar és német fasizmus megsemmisítésében, a fel­szabadító Vörös Hadsereg m­esszemenő támoga­tása, a hazaárulók és háborús bűnösök népbí­róságok elé állítása, a fasizmus teljes kiirtása, a demokratikus jogok biztosítása. A demokrácia alapjainak megszilárdítására a legrövidebb ha­táridőn belül széles körű földreformot kell végrehajtani. Az ország gazdasági önállóságának megszilárdítása és fokozása érdekében erőteljes ipar- és kereskedelemfejlesztő politikát kell folytatni. Az élősdi egykézvállalatokat meg kell szüntetni. A kartelleket és a nagybankokat ál­lami ellenőrzés alá kell helyezni. Állami tulaj­donba kell venni a föld mélyének kincseit és a köz érdekét szolgáló vállalatokat. Biztosítani kell a munkásság sok évtizedes szociálpolitikai követeléseit. Az újjáépülő országnak demokrati­kus külpolitikát kell folytatnia. Az ország de­mokratikus átalakításának meggyorsítása érdé-

Next