Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

a A szarvasmarha-tenyésztés komplex fejlesztésének programja A szarvasmarha-tenyésztési politika alapelve, hogy — a fejlődés meggyorsítására — külön alakítják ki a hús- és külön a tejelő típusú állományt, és csak a kisüzemekben tartják fenn a kettős hasznosítású tenyésztést. Az elképzelések szerint 1995-re a tehénállománynak mintegy a fele tejelő hasznosítású, valamivel több mint 30 százaléka húshasznosítású, a javított — eredeti kettős hasznosítású — állomány aránya pedig mintegy 20 százalékos lesz. A tenyésztési munkához szorosan kapcsolódnak az állategészségügyi feladatok. Megvannak a feltételei annak, hogy a nagyobb közigazgatási területeken 1975- re befejezzék az állomány teljes gümőkórmentesítését, amely országosan 1978-ban ér majd véget. A szarvasmarha-tenyésztés gondjai nem kis részben abból adódtak, hogy a szálas- és tömegtakarmány-bázis nem fejlődött kellőképben. Miután a takarmánytermő területeket összességükben már nem lehet növelni, a termésátlagokat kell fokozni, és fejleszteni kell a takarmánykezelést, így előteremteni az állatállomány takarmányát. A fejlődés meggyorsítása érdekében a silókra, a silótornyokra és pajtákra, valamint a melléktermék és tömegtakarmány alapú keveréktakarmány-gyártás létesítményeire kiterjesztik az 50 százalékos állami támogatást. Az iparszerű takarmánygyártáshoz korszerű gépeket és technikai eszközöket — közöttük számos külföldi típust — biztosítanak a termelőknek. Az elmúlt években fokozatosan csökkent a gazdaságok beruházási kedve. A kedvezőtlen helyzetet olyan beruházáspolitikai intézkedésekkel igyekeznek megváltoztatni, amelyekkel a nagyüzemeket érdekeltebbé teszik a szarvasmarha-férőhelyek korszerűsítésében, a telepek bővítésében, illetve új, korszerű létesítmények építésében. Az 1973 után létesülő új és bővített telepeket pályázati felhívás alapján, zárt konstrukciós rendszerben valósítják meg. Az építészeti és technológiai rendszerekre a MÉM tervajánlatokat készíttet, ezeket az üzemek saját elhatározásuk alapján valósítják meg. A telepek építését és üzembe helyezését azonban központi ellenőrzés és koordináció segítségével oldják meg. Az építési beruházási támogatás 50 százalékos mértékét továbbra is fenntartják, és kiterjesztik az elavult, de egyébként még használható épületek korszerűsítésére. A szarvasmarha-tenyésztés személyi feltételeinek megteremtése nemcsak hazánkban, hanem mindenütt a világon a fejlődés egyik kulcskérdése. A dolgozók ebben az ágazatban a gépesítés általánossá válásakor is nehéz fizikai munkát végeznek, hajnali 3 órától este 9-ig dolgoznak. A munkavállalási kedvet a kettős műszak általánossá tételével kell elősegíteni, és gondoskodni kell arról, hogy néhány éven belül a heti két munkaszüneti napot a dolgozók minden gazdaságban megkapják. Az új felvásárlási árak kialakításával kapcsolatban sokan úgy vélekednek, hogy a jövedelmezőséget legegyértelműbben a végtermékhez fűzött és az árbevételen keresztül biztosított érdekeltséggel lehetne megteremteni. Tisztán kell azonban látni, hogy egy ilyen jellegű felvásárlási ár végeredményben magasabb tejárat eredményezne, és ez keresztezné az életszínvonal-politikai elképzeléseket. Ezért a nyereséget realizáló árszint csupán a vágómarhánál érvényesíthető, a tejtermelés jövedelmezőségét továbbra is az ár- és az üzemviteli állami támogatás együttesen adja meg. Az új ár- és egyéb közgazdasági intézkedések olyan jövedelememelkedést hoznának, amely meghaladná a negyedik ötéves tervben előirányzott mértéket, ezért az intézkedések megvalósításához szükséges összegek egy részét a mezőgazdaságon belül teremtik é s csak kisebb rész tér majd a költségvetést intézkedéseket részben ellensúlyozó jövedelemelvonás egy része már korábban megvalósult, további ellentétet jelent az október 1-től hatályba lépő keveréktakarmány-áremelés, és az ahhoz kapcsolódó sertés- és baromfifelvásárlási áremelés egyenlege, valamint az SZTK-járulék 10 százalékra növelése is. Az ágazatot közvetlenül érintő intézkedések közé tartozik az üzemviteli támogatások csökkenése, a takarmánytejpor árának emelése és a mesterséges termékenyítés költségeinek díjasítása. Az üzemi összes jövedelmet befolyásolja még a földadó, a termelőszövetkezeti jövedelemadó és a mezőgazdasági lakossági jövedelemadó növekedése. Se. L. I. Hol járt Petőfi és Jókai tanúkért? „ Hatvany Lajos „így élt Petőfi” című gyűjteményében megemlékezik arról, hogy a nagy költő Jókai Mór társaságában 1846-ban Esztergomban járt. Barátjuk, Várady Antal esküvőjén tanúskodtak. A plébánia korabeli anyakönyve így szól erről: „Anyakönyvi bejegyzés Krisztus Urunk születése után 1846. június 29. házasságra öszveadottak Vezeték és Keresztneve, hitvallása: n. Várady Antal helvét vallású és Ruffy Ida k. a. R. katolikus. Házasságra öszveadottak. Életneve, születés- és lakhelye. Köz- és véltó jogi ügyvéd Paszadi Szabolcs Vm. születés, pesthi lakos. Fajkürthi szülés itteni lakos. Tanúk Vezeték és Kereszneve, életneme. Petőfi Sándor költő, pesthy lakos és Asvay Jókai Móricz, pesthy lakos. Az öszveadó egyházi személy. Kölcsönös megegyezésöket a házasságra kijelentették előttem. Kollár István Plébános előtt a Plébánia lakban. Felmentés, elbocsátás. Vőlegény felmentve és elbocsájtva. Menyasszony hirdetve”. Az közismert tehát, hogy a 19. század irodalmának két nagy alakja tanúskodott az esztergomi esküvőn. A házról azonban, ahol lagzi volt, eddig nem tudtak semmit. Ortutay András, a Komárom megyei levéltár igazgatója most a levéltárban őrzött Esztergom szabad királyi város 1845'46-os adófelosztási könyvében talált bejegyzések alapján „kinyomozta” hol lakott Ruffy Ida édesanyja „tekintetes Ruffy Andrásné”. Az akkor 131. számú házként megjelölt épületben a ház lakóinak neve közt utólagos bejegyzésként — feltehetően évközben költöztek oda — ez szerepelt: „még egy özv. asszony, annak van egy tehene, Ruffyné.” Az összeírást 1845 végén készítették. Az 1847-48-as adókivetés szerint is abban a házban laktak. A ház a város akkori úgynevezett második fertályában állt. Egy, ugyanazt az állapotot tükröző, 1877-ben készült térkép alapján, valamint a házhely nagyságából pontosan azonosítani lehetett: a mai Kossuth utca 21-es számú házban járt a lakodalomban Petőfi és Jókai. A ház udvari része, ahol a lakók, köztük Ruffyék éltek, feltehetően már akkor is így nézett ki. Ugyanis az 1838-as nagy árvíz után Esztergom házainak kilencven százalékát újjáépítették. A 19. század negyvenes éveinek ódon hangulatát tükröző házrészt Ortutay András fényképen is megörökítette. VASÁRNAP, 1972. OKTÓBER 1. Furcsa „munkaszervezés” Telefonüzenet értesített arról, hogy a DELÉP kivezényelte hivatalnokait az építkezésekre ... Mérnök, technikus, normás, könyvelő most ajtót illeszt, a bérszámfejtő takarít. Az üzenet után nem sokkal már panaszos levél is érkezett, amiatt, hogy „elvették a szabad szombatot”, s különben micsoda dolog olyanokkal söpörtetni, akiket osztani, szorozni vettek fel? E z lakonikus rövidségű hír, annyira groteszknek tűnt, hogy nem tudtam hinni neki, mígnem a valóságról meggyőződtem. Íme a tény: a DÉLÉP 362 1000/1972. számú igazgatói utasításában „felkérte” alkalmazottait, hogy az eredetileg kiszabott feladatok elvégzése mellett vállaljanak munkaidőben fizikai munkát a tarjáni lakásépítkezéseken. S amit papíron ilyen tömörséggel megfogalmaztak, az a gyakorlatban késedelem nélkül valóra vált. A DÉLÉP-nél e sorok írásáig 50—60 alkalmazott dolgozott rendes munkaidejében, eredeti beosztása helyett a Tarján, illetve Fürj utcai lakásépítkezéseken. Hogy mit, ezt már egyszer ide leírtuk. Közülük vannak, akik (ismerve a DÉLÉP helyzetét) utolsó szükséges kísérletnek értékelik, vannak, akik hiábavaló erőlködésnek, mások törvénytelenségnek. Egy biztos, osztatlan lelkesedést nem váltott ki sem a „fizikai munkások”, sem pedig a vállalati központban. Előbb azt nézzük miért. Rögtön le kell zni, hogy az intézkedést akár felkérésnek, akár másnak tekintjük — nem törvénysértő, legfeljebb a törvényesség határát súrolja. S azzal is egyetérthetünk, hogy az ilyen utolsó szalmaszálba való kapaszkodás általában nem tölti el örömmel az embereket. Megkérdeztük Sípos Mihályt, a DÉLÉP igazgatóját, vajon miért volt erre szükség? Mint mondotta, a rendkívüli intézkedést a lakásátadási terv és a kormány által kiemelt feladatok teljesítése érdekében hozták. A DÉLÉP tavaly a tervezettnél kevesebb lakást, készített, s az idén szerették volna a hiányt megszüntetni. Sajnos, nem sikerült ez, sőt az elmaradás tovább nőtt, a statisztikák azt mutatják, hogy körülbelül 500 lakással kevesebb készült volna el 1972 végéig, ha az eredeti ütemben haladnak. A DÉLÉP vezetősége látva ezt, mindent megpróbál: szövetkezetektől, más üzemektől toborzott brigádokat, illetve bízott meg alvállalkozóként. Mivel a komplex termelésszervezési feladatok jelentős részét nem sikerült végrehajtani, a munkaverseny nem érte el a megfelelő színvonalat, a termelékenység nem emelkedett a kívánt mértékben, a lakásépítkezés továbbra is lassan megy. Megállapítható — mondta az igazgató —, hogy az országos átlagnál magasabb élőmunka ráfordítással — mintegy 300 órával — dolgozik a DÉLÉP. A vállalatnak nem sikerült megoldani az égető létszám hiányát sem, s ezért folyamodott a rendkívüli intézkedéshez. Az év nyolcadik-kilencedik hónapjában született elhatározást megértjük. Megpróbálják megmenteni, mi menthető. Az előzőik tudatában azonban aligha fogadhatjuk el; nem, mert hatékonysága, a tőle várható eredmény enyhén szólva kétséges. Belőle világosan látszik ugyan a vállalatvezetők felelősségérzete, de az is, hogy az év első nyolc hónapjában — tehát nagyobbik felében — kellett volna ésszerű, ökonomikus megoldást keresni és alkalmazni. Mert maguk a hivatalnokból hirtelenjében átvedlett rendkívüli munkások mondják el — s ez köztudott a vállalatnál —, azért kell most kapkodni, mert Tarjánban a szervezetlenség, s mondjuk ki kereken, a lógás miatt lassúbb a munka. Az anyaghiánytól kezdve az érdekeltségi rendszerig, szinte mindenhol találhatunk kivetnivalót. A tarjániak sokszor látják felháborodottan az építősök pazarló „anyaggazdálkodását”, italozását, sétálgatásait. Ezt most már a következmények igazolják, s azt is, hogy a vállalatnak nem sikerült megtalálnia a megfelelő ellenszert. E Bár a lényeghez nem tartozik, érdemes néhány szót ejteni a „felkérés” módjáról. Igaz, az utasítással egyetértett a vállalati pártbizottság, a szakszervezeti bizottság, s az összehívott osztályvezetői értekezlet. Ott megbeszélték. A dolgozók, az érintettek legszélesebb táborát azonban már nem vonták bele ennyire a dologba. Az egyik panasz szerint: az osztályvezető beosztottjainak megkérdezése nélkül nevükben vállalkozott a rendkívüli munkára. Ez pedig így helytelen. Ha önkéntességre apellálunk, tartsuk tiszteletben az önkéntesség szabályait. Talán jobb lett volna az ilyen horderejű kérdésben, mondjuk rendkívüli vállalati tanácskozást összehívni, ahol valóban megkérik a dolgozókat. Elvégre a segítség nem az igazgatónak kell, hanem a DÉLÉP-nek. Hiszen a vállalat a munkásoké, hivatalnokoké, sorsa az ő sorsuk. Matkó István Közel ISO ezer kilométer víziót Több mint ezer kilométer hosszan húzódik a Volga egyik mellékfolyójának, a Kámának hajózható szakasza. Különböző terheket juttathatnak el a folyón a Szovjetunió európai részének bármelyik tengerére. Uráli fa, műtrágya, építőanyag, papír, hengerelt áru, gépipari termékek, olaj stb. indul útnak innen távoli tájakra, míg a Szovjetunió különböző vidékeiről szén, búza, személygépkocsi, erdőipari gépek és különböző közszükségleti cikkek érkeznek ide. A folyón kényelmes utasszállító hajó és gyors szárnyashajók bonyolítják le az utasforgalmat. Idén a hajózási idény kezdete óta a Kámán több mint 10 millió tonna árut szállítottak. E mennyiség felét a tutajokon és hajókon továbbított fa képezi. A terv szerint 1975-ben a Kéma folyón 27 millió 950 ezer tonna teherárut szállítanak. A Szovjetunió egységes szállítási rendszerében a vízi szállítóeszközöknek vezető szerepe van. Az ország belső víziútjai a világon egyedülálló hosszúságúak, összesen 145 ezer kilométert tesznek ki. A szovjet állam komoly anyagi eszközöket fordít a vízi szállítás fejlesztésére, 1971—1975 között 1,9 milliárd rubelt költenek e célra, ami 15 százalékkal lesz több, mint az előző ötéves tervben. BERCZELL A. KÁROLY 82. — Nekem nincs beszélni valóm veled. A Verőn gyűljön haza, mert itt a helye! — válaszolt Tandari Sándor, aki így külsőleg valóban megtévesztően rokonszenvesnek és jóvágású, csinos embernek látszott. Kis bajuszkája fölfelé ágaskodott, s meglehetősen szabályos, már-már jellegtelenül arányos arca semmit sem sejtetett vad természetéből, talán csak a szája kissé ragadozó formája, húsos ajka, s erős lapátfogai utaltak nyers, durva indulataira. De bizonyos, hogy az összbenyomás kedvező volt, egészséges, izmos, kimondottan jóképű parasztfiú volt ez a Sándor, nem csoda, hogy Verőn, aki vallásos áhítatával minduntalan elaltatta, elringatta vágyait, rögtön tüzet fogott iránta, mert áradt belőle a kan erő, de úgy, hogy első közeledésével már fökkorbácsolta a rózsafüzéres szűz érzékeit, s majd elepedt utána, mig az kövő föl nem szabadította. Sándoron múlt, hogy a nagy szerelem már a nászéjszakán hi*s sérülést szenvedett. — Verőn otthon van, Ő hazajött — fokozta hangja erejét Gábor. Ide nem teszi be többé a lábát, erről te szépen gondoskodtál. — Engem te ne oktass, mert megjárod velem te is — hősködött tovább Sándor. — Mondtam már, hogy nem osztozkodni jöttem, hanem hogy Verőn néhány halmiját hazavigyem. Tandori Sándor tajtékozva kacagott föl. — Azt próbáld meg! Innét ugyan egy tűt se viszel el, mert kettőshasítalak. Mit gondolsz, mert te tanultál, nekem parancsolhatsz? Gábor már nagyon erőltette nyugalmát, de még mindig békés hangnemben folytatta: — Nézd, Sándor, ez a házasság nem sikerült, mindegy, hogy miért. Ezt a törvény fel fogja bontani. Erről én kezeskedem. Mégpedig a te hibádból. Nincs értelme hogy pörösködjünk, meg életre szóló gyűlölséget tápláljunk egymás iránt. Te menj a magad útján, Verőn otthon marad. Gyerek nincs, hála Istennek ... — Kurvának nem is lehet — ordította Tandori Sándor. Gábor ökle ebben a pillanatban megfeszült, s teljes erejével úgy vágott a másik arcába, hogy ajka fölhasadt, s kiserkedt a vére. De Tandari csak egy pillanatra szédült meg az ütés erejétől, mert villámgyorsan kirántotta a kést a csizmája szárából, s ha Matyi, aki erre már eleve fölkészült, nem csap a karjára hatalmasat az ostor nyelével, akkor Gábort végzetesen megsebezhette volna. De Matyi most már nem hagyta magához térni Sándort, mert elkapta a karjét, hátracsavarta, s bal kezével meg addig pofozta, ami" össze nem csukló". De Sándor ott se nyughatott, már alighony Matyi otthagyta a földön, s kicsit a lábával is megtaszította, már pattant is föl, s éktelen káromkodással ugrott neki újra Gábornak, de már kés nélkül, mert Kinizsi azt messze elhajította az udvarban. — Te rohadt kurafi — üvöltött Tandari —, ide mered tolni a pofádat? Kurva az anyád is, apád meg heptikás! Gábor, aki mindvégig igyekezett mérsékelni magát, ettől a szitkozódástól, mely egész családját beszennyezte, elvesztette önuralmát. Különösen a „vadrác” ütötte szíven. — Ezt mered nekem mondani? Engem rácozol, te, pokolfajzat? No, majd beverem én a szádat, de kiköpöd az összes fogaidat. Erre először teljes erejével belerúgott a térdébe, s mikor az odakapott önkénytelenül, rávetette magát, lerántotta a földre, s öklével úgy verte a fejét meg a száját, hogy már mindenütt patakzott belőle a vér. — Hagyd, Gábor, ezt a barmot. Majd én elintézem! Ezzel felrántotta Sándort a földről, mint egy élettelen csomagot, odanyomta a diófához, kihúzta zsebéből az előre elkészített madzagot, s úgy odakötözte a fa törzséhez a még mindig ficánkoló, vergődő, átkozódó embert, hogy moccani is alig tudott. Csak a fejét forgathatta, amíg erőlködött, hogy szabaduljon, s közben köpködte a vért s a gyalázkodó szavakat. Matyi enyhén vakszemen vágta, ettől egy kicsit megszédülhetett, mert hirtelen elhallgatott. — Te, semmi ember, idehallgass, ha nem dugult be egészen a filled — förmedt rá Matyi. — A holmit elvisszük, addig te itt maradsz, de még tovább is. Majd leszed valaki Árián arra Vigyázz, hogy valahogy a felsővárosba ne tévedj, mert mink ott sokan vagyunk, több százan. Hogy ki vág úgy tarkón, hogy kiadod a párádat, te disznó, azt senki se fogja tudni, még Ráday geróf se, ha vissza találna gyónni. (Folytatjuk.)