Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-01 / 128. szám

Kedd, 1976. június 1 Öröm és vidámság Színes gyermeknap Szegeden A fiú kétforintost tart a ke­zében, perselybe akarja dob­ni, amikor egy felnőtt meg­szólítja: „Nem kell fizetne­tek.” A gyerek nem hiszi el, a buszvezetőt kérdezi, aki ugyanezt mondja. Így zsebre vágja a kettest, visszamegy a társaihoz, akik hamar üdv­rivalgásban törnek ki. Együtt szöktünk le a busz­ról, még reggel van, de a fiúk sietnek a Széchenyi tér­re, ahol már szól a zene. Így kezdődött a gyermeknap vasárnap, amelyen a Magyar Úttörő Szövetség megalaku­lásának 30. évfordulóját is ünnepelték. A kettős ünne­pen 10 órára a tér megtelt piros és kéknyakkendős isko­lásokkal. Ha ezer fiatal gyűlt össze, közöttük vendégként a szabadkai pionírok. A jubileumi úttörő dísz­szemlére minden csapat és raj zászlóikkal, jelvényeikkel sorakozott fel. Sok száz szülő a járdáról leszorulva figyel­te a nem mindennapi esemé­nyeket. Jelentették az ezred­parancsnokok, behozták a csapatzászlót, majd Borbola István városi úttörőelnök megnyitója után Pádár Lász­­lóné megyei úttörőelnök mon­dott beszédet. Az ünnepség díszemelvé­nyén meghívott vendégként ott voltak a jugoszláv pionír szövetség szabadkai vezetői Mihajlo Jancsikin, Mihajlo­­vics Barbara, Budai József­­ is, és a város társadalmi, politikai életének vezetői, többek között Deák Béla, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának titkára, Bányai­né dr. Birkás Mária és Prá­gai Tibor, a Szeged megyei város tanácsának elnökhe­lyettesei, Horváth Lajos, a KISZ megyei bizottságának titkára, dr. Dékány Klára, a KISZ városi bizottságának el­ső titkára. Pádár Lászlóné beszédében felelevenítette a harminc év­vel ezelőtti eseményeket, amikor az úttörő szövetség megalakult. A szövetség már kezdetben sok segítséget ka­pott a szülőktől. A támoga­tásra szükség volt, hisz az úttörőcsapatoknak nem volt olyan felszerelésük, annyi já­tékuk, mint most. Pádár Lászlóné szólt arról is, hogy a jubileumi évfordulóra ké­szültek a pajtások. Kutatták a mozgalom történetét, doku­mentumokat, képeket gyűj­töttek a gyerekek, és felke­resték az alapítókat, elbe­szélgettek velük. Szó esett ezeken a beszélgetéseken, mi­lyen volt a régi mozgalmi munka, tábori élet. Termé­szetesen a diákok a ma is­kolájáról meséltek. Végered­ményben a jublieumi ünnep­ség szónoka hangsúlyozta azt is, hogy az úttörőmozgalom harminc év alatt tekintélyt szerzett, és olyan formát, életet alakított ki, amelyben a gyermekkor legszebb élmé­nyét kapják a pajtások. Nincs olyan gyerek, aki ne akarna úttörő lenni.A csapatok, ra­jok a közösségformálással és a neveléssel méltó hírnevet szereztek a mozgalomnak. salkoznak, hogy felkészítsék az általános iskolásokat a KISZ-életre. Dr. Dékány Klára a KISZ Szeged városi bizottsága ne­vében az ünnep alkalmából zászlót adományozott a váro­si úttörőelnökségnek, majd Pádár Lászlóné és Borbola István a mozgalmi munká­ban élenjáróknak kitünteté­seket nyújtott át. Kiss Ernő KISZ Érdemér­met, a II. Rákóczi Ferenc út­törőcsapat a kiváló csapat­munkáért, a Dózsa György és a Mező Imre úttörőcsapat a Dicsérő Oklevél kitüntetése kapta. Kiváló Úttörővezető kitüntetésben részesült dr. Pleskó András, Dobcsányi Ferencné, Hencz Alajosné, Oroszvári Ferenc, Dicsérő Oklevélben: Szabó Károly, Surman Hermina, Zsarkó Ist­ván. Kiváló Ifjúvezetői Mun­káért kitüntetést kapta Bodó Károly, Balogh Gábor, Dosz­­poly Zsuzsanna, Volford Ká­roly. Tizenkét pajtás Kiváló Úttörő kitüntetést és egy Ki­váló Kisdobos kitüntetést ka­pott. A Kossuth, a Gábor Áron és a Zalka Máté úttö­rőcsapatok pedig a városi út­törőelnökség Dicsérő Okleve­lét vehették át. A színes karneválon a gye­rekek az úttörőélet legérde­kesebb mozzanatait tánccal, dallal, jelszavakkal fejezték ki. A közönség óriási érdek­lődése kísérte az aszfaltrajz­versenyt. Osztálytárs, szülő, csapatvezető biztatta az ifjú Többek között azzal is fog­ó művészeket­.A legtöbben talán Ocskó Tibort figyelték, a gedói iskola tanulója fan­táziája a világűrben kalan­dozott. Izgalmas volt a délutáni játékverseny is. A vetélke­dő az iskolások hétköznap­jait is szimbolizálta. A ta­­nulópárok köztudottan egy­mást segítve rajtoltak a jó bizonyítványért. A versenyen ez úgy nézett ki, hogy két gyerek egymásnak háttal áll­va, egymáshoz szorítva vitte a labdát, kezükkel azt nem foghatták meg. A felnőttek, szülők is kedvet kaptak a versenyzéshez, ők is beszáll­tak. Csúzlival lőttek a lég­gömbökre, így apa és fia együtt vetélkedett, ki az ügyesebb. Este Újszegeden, a Berta­lan emlékműnél, a tábortűz­nél felhangzott az ismert dal... Sose hallok olyan gyö­nyörű nótaszót. Jókedv, vidámság, tréfa. A gyermeknapi örömöt nehéz kifejezni. H. M. Átadják a kitüntetéseket a legjobb úttörő vezetőknek A szabadkai pionírok táncolva vonulnak Somogyi Károlyné felvételei A kisdobosok játékot mutatnak be Tápai kistáncosok Tápén hagyomány, hogy az iskolai szünidőben nép­tánctábor működik. A tava­lyi rendezvénysorozat egyik előadója Ofella Sándor, a tápiószecsői művelődési ház igazgatója volt. Úgy látszik, szívéhez nőttek a tápai kis­táncosok, mert már akkor meghívták őket honába, tölt­sék ott a 76-os év gyermek­napját Tápiószecső Tápéhoz ha­sonlóan igen régi település. Első ismert említését Sze­csőd néven őrzi egy korabeli oklevél 1270-ből. Lakói — főként az asszonyok — még ma is hagyományosan öltöz­nek. Érzékeny fülünknek kölcsönösen tetszett nyelv­járásunk. A gyermeknapi műsoban a helyi és a tápai csoport saját fájának gyermekjáté­kaiból, néptánchagyományá­ból nyújtott ízelítőt. A mű­sort leginkább a tápai­ak ál­tal tolmácsolt szecsői nép­dalok színesítették. / 3 S írás nélkül­i s­ zemünk láttára változik az ország képe. Új jelek rajzolódnak a tér­képre, terjeszkednek a városok, a falvak. Ha megkérdeznénk egy átutazó idegent, mit látott országútjainkról, bizo­nyára azt válaszolná: mindenütt építkez­nek. Valóban, soha nem építkeztünk annyit, mint most. Építünk nagyban és kicsiben,­­városon és falun. Családok sokaságának erejét kötik le a „házi” beruházások, akárcsak az országét, és akkor még nem is beszéltünk a hétvégi telektulajdonosok építkezési lázáról. Az ő gondjuk azonban nem azonos a szükségből építkezőkével. Szükségből, saját emberi létük keretei­nek megteremtéséért szánják rá magukat az építkezésre a társasházi, lakásszövetke­zeti közösségek tagjai, a családi házak épí­tői. Otthont akarnak teremteni, ahol nyu­galmasak az esték és békések a reggelek, ahol a saját szabályaik érvényesülhetnek, nem a főbérlőé, társbérlőé, a szívességből fedelet adó rokonságé. Lehet persze, hogy gyakran a szükségből építkezők is felna­gyítják szükségleteiket, tovább akarnak nyújtózkodni, mint ameddig a takarójuk ér, de ez nem változtat a tényeken. Azon, hogy tiszteletre méltó törekvéseiket közel sem irigylésre méltó körülmények között váltják valóra. Csak az tudja igazán, milyen kínszenve­dés az építkezés, aki próbálta. Terv, épí­tőanyag, kapacitás, szakemberek, szerelők; ezek a szavak ugyanannyiszor ismétlődnek napról napra a kiemelt nagyberuházáso­kon, mint az új lakótelepeken, vagy a társasházaknál. A gondok azonosak, leg­feljebb a méretek és a kockázatok külön­bözőek. De míg az új lakásnak fél évvel az eredeti határidő után is örül a tulajdo­nosa, az országos beruházásnál ennyi „csúszás” sok-sok millióval könnyíti meg a zsebünket. Mégis úgy tűnik, ezen kevés­bé izgatjuk magunkat. A beköltözésre vá­rók felháborodásával mélységesen egyetér­tünk, az ország beruházásainak késedel­meivel szemben sokkal engedékenyebbek vagyunk. Pedig a lazaságokra sem a mé­retek, sem a valóban nehézkes körülmé­nyek nem adhatnak felmentést. Az országos beruházások kivitelezőit, az állami építőipari vállalatokat, a társashá­­zak vállalkozóit ráadásul szigorúan körül­határolt jogi formulák kötik szerződésük teljesítésére. Régen leszoktunk róla, hogy az adott szó becsületére hivatkozzunk, hi­szen a szóbeli megállapodás a zárt közös­ségek jellemzője volt. A fejlődés termé­szetes velejárója, hogy manapság papíron kötünk jogi megállapodásokat. Annyira viszont mégsem kellene „előreszaladni” a fejlődésben, hogy a már hivatalos szerző­déseket is semmisnek tekintsék egyes vál­lalatok. Másutt is előfordul, de az építke­zések esetében különösen sok az ilyen példa. Állami vállalatok, szövetkezetek magyarázzák a bizonyítványukat ahelyett, hogy keresnék a megoldás lehetőségeit. Az pedig olykor talán nincs is olyan tá­vol, mint hiszik. Elég, ha a családi házak­ra gondolunk. Ezeknél a tavasszal fölhú­zott falakra ősszel rákerül a tető, pedig nincs generálkivitelező, fő- és alvállalko­zó. Minden „egyedi kivitelezésben” törté­nik. Látszólag külső segítség nélkül — mégis megannyi külső segítségből. A te­lekhez, anyaghoz állami hitel segíti az építtetőket; eddig közös a helyzetük a szövetkezeti és társasházakkal. Ezután vá­lik szét az útjuk. Míg a nagyobb vállal­kozásoknál hivatalos útra terelődik a do­log, a családi házakat a családtagok, a barátok, a munkatársak, szomszédok „kö­zös vállalkozása” hozza tető alá. C­supa írás nélküli, pusztán a segítő szándék miatt kimondott, a szom­bat-vasárnapokat odaígérő szóra alapuló szerződés. Amíg az alapból, a csu­pasz falakból otthon lesz, ki-ki beleépíti saját erejét, szakértelmét; a ház a roko­nok, a barátok, a munkatársak közös ügye. Írásos szerződés nélkül teszik. Nem ártana tanulni tőlük a nagyobb építkezése­ken is. Nem szakértelmet, hanem a segítés minden akadályt leküzdő erejét. Viczián Erzsébet Az V. ötéves terv sikeréért Textiles- és vendéglátó brigádok fölajánlásai A PNYV szegedi textil­művek gyára párt-, gazda­sági és tömegszervezeti ve­zetői, dolgozói, szocialista brigádjai vállalták az 1976. évi feladatok sikeres telje­sítését. Fölajánlották, hogy az 1975. évhez viszonyítva tovább csökkentik a termé­kek előállítására fordított munkaórákat. Ennek érde­kében a gyár kiváló brigád­ja címmel kitüntetett Land­ler Jenő szocialista brigád vállalta, hogy a gépi haté­konyság fokozására a terme­lő gépek jobb minőségű kar­bantartásával segítik a ter­melőüzemek mennyiségi és minőségi vállalásainak túl­teljesítését. A gyár kollektívái vállal­ják továbbá, hogy az 1976. évi mennyiségi és minőségi tervfeladatokat túlteljesítik. A fonodai szocialista brigá­dok ezért 100 tonna többlet­fonalat termelnek úgy, hogy termékeik I. osztályú rész­arányát átlagosan egy szá­zalékkal növelik. A szövődés szocialista brigádok ígér­ték, hogy az 1976. évi elő­irányzott termékenkénti mi­nőségi feladatokat átlagosan fél százalékkal túlteljesítik. A gyár szocialista brigádjai védnökséget vállaltak a ki­vitelezés alatt levő szak­munkástanuló leányszállás szeptember 1-én történő át­adásáért. Ennek érdekében többlet társadalmi munkát végeznek a belső munkála­tok időbeni befejezésére. A Csongrád megyei Ven­déglátó Vállalat brigádjai is felmérték, milyen több­letfeladatokat vállalhatnak az V. ötéves terv sikeréért. Egyebek között ígérik, hogy emelik az étkeztetési szín­ű vonalat; az ételválasztékot a korszerű táplálkozás köve­telményeinek megfelelően alakítják, figyelemmel a szerényebb igényekre. Bőví­tik az előfizetéses és diák­­étkeztetést, népszerűsítik a tejes ételeket, s az ilyen áruk részarányát növelik, többet készítenek a cukor- és vajszegény kímélő tészta­féleségekből. A háziasszo­nyoknak azzal kedveznek, hogy ezután több süteményt és félkész terméket készíte­nek, s adnak el. Vállaltak feladatokat a brigádok a szegedi Hági étterem re­konstrukciójának mielőbbi befejezéséért, valamint a Vásárhelyen állami támoga­tással — a gyermek- és di­ákétkeztetés javítása érde­kében — épülő 3 ezer ada­gos vendéglátó egység gyors megvalósításáért is. v Nemzedékváltás a termelőszövetkezetekben A TOT elnöksége hétfőn ülést tartott, megtárgyalta a termelőszövetkezeti tagság helyzetének alakulását, és életkörülményeinek fejlődé­sét Az elnökség megállapítot­ta, hogy az elmúlt 5 évben a tsz-tagok száma egyenle­tesen csökkent, és a tagság összetétele a nemzedékváltás nyomán számottevően módo­sult. 1975 végén 930 ezer tagja volt a termelőszövet­kezeteknek, közülük 510 ezer aktív korú, 420 ezer pedig nyugdíjas. (A nyugdíjasok száma öt év alatt 20 száza­lékkal nőtt.) Az elmúlt években élénk munkaerőmozgás volt megfi­gyelhető, főleg az iparoso­dott körzetekben és a tsz­­alkalmazottak körében. A változás nyomán a fiatal, képzettebb szövetkezeti ta­goknak a munkaviszony­ és a munkafeltételek iránti igé­nye az iparban meghonosot­­ott gyakorlathoz közeledett. Az aktív tagság tovább fia­talodott, az átlagos életkor öt év alatt három évvel, 41 évre csökkent. A termelőszövetkezeti ta­gok jövedelmi helyzete a központi életszínvonal-poli­tikai célokkal összhangban általában kedvezően alakult Viszont a foglalkoztatás mértékétől, a szövetkezet gazdasági helyzetétől függő­en — esetenként szubjektív okok miatt — túlzottan dif­ferenciálódott az azonos munkát végzők keresete, to­vábbá az egyes szövetkeze­tek és megyék átlagkereseti színvonala. Bár a tervidő­szak során enyhültek a kü­lönbségek, továbbra is fon­tos feladat a szocialista el­osztás elveinek következete­sebb érvényesítése. (MTI)

Next