Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
A boríték megremegett a kezében, amikor megpillantotta rajta a rendőrség pecsétjét. Némi tétovázás után azonban úgy döntött, hogy nem bontja föl azonnal a levelet... Miért is bontaná? Nincs oka a félelemre, az ő lelkiismerete aztán tiszta. Zsebébe csúsztatta a borítékot, s mint bármikor, végigjátszotta most is a hazaérkezés szertartását. Először is benyúlt táskája dzsungeljébe, hogy kitapogassa a mélyben rejtőző lakáskulcsot. — A fene egye meg! — csattant föl mérgesen, amikor a cigaretták, az öngyújtó, a kisolló, a fogpiszkálók, a pénztárca és néhány villamosjegy egyetlen tárgyként hagyta el a táskát és gurult ezerfelé a lépcsőházban. — Másik táskát veszek, ha addig élek is — gondolta, miközben szedegette össze holmijait. — Á, ez legyen a legnagyobb gondom — dugdosta a kulcsot a zárba, mígnem sikerült beletalálnia. Miközben vetette le a kabátját, eszébe villant: — Igen, a napokban sárgán villogott a lámpa abban a nagy kereszteződésben, nekem háromszögtáblám volt, mégis elindultam, balról őrült mód rám tülkölt egy koma, akkor vettem észre, hogy mögöttem rendőrautó állt... Ha csak emiatt nem! De nem hülyeség, a közlekedésrendészet nem ilyen borítékot küld. Szent ég, kéz alól vásároltam azt a kis magnót... Csak nem lopott holmi volt?! Hogy én nem sikkasztottam, nem csaltam, az biztos. Tehát nyugi. Mondtam volna valamit, amit nem kellett volna? őrültség.’ Esetleg láttam, hallottam valamit... Igen, ez is lehetséges. Bontsd már föl azt a borítékot! — nógatta magát. De kajánul megszólalt a másik Az idézés énje: — De sürgős, csak nincs valami a füled mögött? Megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Mint ilyenkor rendesen, most is fölrakta a kávét. Hihetetlen hosszú időbe telt, míg kicsöpögött. El is határozta, kicseréli ezt a vacak fűzőt. Kistányért tett a csésze alá, elővette a cukortartót, rágyújtott egy cigarettára és kezében a levéllel, kényelembe helyezte magát. Kortyolt egyet a kávéból és föltépte a borítékot. „Idézés” — olvasta. Méghozzá „bűnügyben”. Nem érzett megkönnyebbülést, akkor sem, amikor a „tanú, szakértő” szavakra esett a pillantása. — Hát miféle emberekkel hoz össze engem a sors? — kérdezte önmagától, és ettől a perctől kezdve mindenki gyanús volt neki. Fürkésző pillantásokkal fogadta szomszédja köszönését, próbálta szeme villanásában fölfedezni a bűnt. — Hátha ez a csirkefogó veri a feleségét, éhezteti a családját, vagy ki tudja, nyilvános helyen szerencsejátékot űz. * Napi bevásárlása közben jött rá, hogy tulajdonképpen a sarki zöldségesről mindig is sejtette, hogy az egy sötét alak: ősz fejjel is gondjai vannak az összeadással. Hirtelen főnöke feddhetetlenségében sem lett olyan biztos. Mód fölött gyanúsnak találta kedvességét. — Valamit vár tőlem. Haha, de abból nem eszik. Engem nem lehet lekenyerezni! — gondolta ravaszkásan —, én megkeményítem magam. És ír>megkeményítette. Másnap a mosolyra szenvtelen arccal válaszolt, a kávéra szóló meghívást kerekperec elutasította. Ennek valami az agyára ment — súgtak össze kollégái a háta mögött. S hogy félrehúzódtak, nem is szóltak hozzá, ez ugyancsak gyanús volt. — Bizonyára valami gazdasági bűntettet lepleztek le a vállalatnál, azért ez a hallgatag lapulás! Na, kis szarkáim, féltek, mi, hogy akad egy tiszta ember, aki nem csipegetett egy tálból veletek — gondolta. Végigjáratta szemét a főkönyvelőn, a körmét lakkozó adminisztrátornőn és a gépet lankadatlanul ütögető Pirikén, mint aki mindent tud, majd jóízűt harapott odahaza elkészített vajas kenyeréből. Az idézés napján fényesre borotválta arcát és nyakkendőt kötött. A folyosón már többen várakoztak és egy Kócsagh nevű férfit emlegettek. — Életemben nem találkoztam emberrel, akit így hívtak volna. Magamnak csak bevallanám... így morfondírozott amikor kinyílt a párnás ajtó. Egy hang a nevén szólította. Érezte, elönti a veríték. — ön Elekes Elek? Bólintott, alig jött ki hang a torkán. Lakik? — Deák tér 15. — Bocsánat, talán Deák utca? — Nem, százados elvtárs. tér .Ti. tetszik tudni, Platz. — Elnézést kell kérnünk, nem önnek szólt az idézés — nyújtotta búcsúra a kezét a százados —, tudja, a gépírónőnk... Chikán Ágnes VETERÁN KÖSZÖNTÉSE Tegnap, hétfőn Csomgrádon, 70. születésnapja alkalmából köszöntötték, Mikszáth Kálmán utcai lakásán Vata Antal nyugalmazott rendőr őrnagyot, a város egyik legidősebb munkásmozgalmi harcosát, aki 1928-tól 1943-ig tartozott a Szociáldemokrata Párt balszárnyához, és a Földmunkás Szakszervezethez, majd 1944-ben a Magyar Kommunista Párt tagja lett. A megyei pártszervek üdvözlő levelét Gyárfás Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára nyújtotta át. Az ünnepségen jelen volt dr. Szucsán Sándor, a csongrádi városi pártbizottság első titkára is. AMERIKAI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Hétfőn, a Népligetben megnyílt az „USA ma” amerikai képzőművészeti kiállítás. Az itt látható szobrok és festmények, mintegy negyven művész alkotásai, az utóbbi tíz évben készültek, a körtévé amerikai művészetet reprezentálják. A kiállítás megnyitóján részt vett Molnár Ferenc kulturális minisztériumi államtitkár, Merült Vilmos, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese, valamint kulturális és művészeti életünk több képviselője. Jelen volt Harry E. Bergold, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A kiállítást amerikai részről Marta Casals Istomin asszony, a washingtoni Kennedy kulturális központ művészeti igazgatója, magyar részről Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. GÉP- ÉS GYORSÍRÓK SIKERE Kiemelkedő eredményt értek el a Gutenberg utcai közgazdasági szakközépiskola tanulói az Országos Gyors- és Gépíróversenyen. Gyorsírásban a IV. osztályos Eperjesi Magdolna második, Deák Erzsébet harmadik, Nagy Mária negyedik, Perecz Veronika ötödik, Tompa Ágnes pedig hetedik lett. A gépírók versenyében Deák Erzsébet harmadik, Eperjesi Magdolna pedig ötödik helyezést ért el. A sikeresen szerepelt tanulók szaktanára: Gyovai Jánosné. HELYREIGAZÍTÁS Vasárnapi számunkban a kitüntetett pedagógusok névsorában elírás történt: a miniszteri dicséretben részesültek között szerepelt az algyői általános iskola igazgatóhelyettese, aki Zombori Lászlóné. Szabad idő '80 kiállítás Tíz ipari szövetkezet exportkínálatát mutatja be a Szabad idő ’80 kiállítás, amelyet hétfőn nyitottak meg a KGM Technika Házában. A bemutatón kempingcikkeket kerti bútorokat és stilizált, reprezentatív kivitelű teraszgarnitúrákat vonultat fel a Hungarocoop, elsősorban piackutató céllal. Az öt napig nyitva tartó kiállításra a Hungarocoop mintegy 40 külföldi kereskedelmi partnerét hívta meg, azért, hogy a bemutatott termékek alapján tájékozódhassanak az idei és a jövő évi kínálatról és előkészítsék, illetve megkössék az exportszerződéseket. MAGYAR TUDÓS ELISMERÉSE Kornál Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját külföldi tagjává választotta a Királyi Svéd Tudományos Akadémia. TÖBB KORSZERŰ ÉPÍTŐANYAG A gázszilikát falazóelem — amit a Könnyűbeton- és Szigetelőanyagipari Vállalat gyárt — már tökéletesen megfelel az energiatakarékosság szabta követelményeknek. A vállalat ebben az évben 240 ezer köbmétert ad belőle a kereskedelemnek. A porotontéglából 20 millió darab kis méretű téglaegységnyit gyárt az ipar. Ez a mennyiség még csupán a töredéke annak, amennyire az otthont teremtőknek szükségük van. A tervek szerint azonban — újabb bel házások és rekonstrukciók esetén — 1983-ra a jelenleginek többszörösére növelik a porotontégla termelését. A vázkerámiákból viszont már most megfelelő az ellátás. Év végéig mintegy 500 ezer köbmétert gyártanak téglagyáraink a keresett termékcsaládból. MEMÓRIAJAVÍTÓ? Brit kutatók szerint a halakból készült kivonat lassítja az öregedés folyamatát. Dr. Glen bejelentette az edinburghi konferencián, hogy a tengeri halakból készített szárított kivonatból, amelynek a Choline nevet adták, elég három kanállal elfogyasztani ahhoz, hogy az idős emberek emlékezőképessége észrevehetően megjavuljon. FELÚJÍTOTTÁK A 70-ES UTAT Négy sávon, haladhatnak már a gépjárművek a Balaton déli partján, az M7-es út Zamárdi kereszteződésétől Balatonszárszóig. Ugyanis a Kaposvári Közúti Építő Vállalat Balatonföldvár és Balatonszárszó között elkészítette a 70-es út szélesítését és felújítását, s ezzel jelentősen meggyorsult a közlekedés. 18-23 ° Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan előforduló záporeső. Kissé mérséklődő, többfelé erős, helyenként viharos északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 18— 23 ° között SZAKSZERVEZETI IFJÚSÁGI NAPOK A fővárosi Szakszervezeti Ifjúsági Napok június 9-től 15-ig tartó rendezvénysorozata keretében a szakszervezeti mozgalom régi hagyományának felelevenítéseként a budapesti gyárak és üzemek 200 végzős szakmunkástanulóját ünnepélyesen munkássá fogadják, köszöntik soraikban azok, a még ma is aktív szaktársaik, akik felszabadulásunk esztendejében álltak a munkapadokhoz, gépekhez — tájékoztatták a sajtó képviselőit hétfőn a MUOSZ székházában a SZÍN rendezői. Tanács... Az orvos megvizsgálja a beteg lábát és azt mondja: — Ha esetleg holnap nem tud járni, akkor feltétlenül jöjjön el hozzám megmutatni a lábát! Közlekedési balesetek Szeged felől Balástya felé tartott az E5-ös főúton a hét végén, a déli órákban személygépkocsival az 57 éves Cenker Alexander, osztrák állampolgár. A 164-es kilométerkő közelében járva későn vette észre, hogy előtte teherautó áll az úton. Vezetője balra kívánt kanyarodni, ám a szemközti forgalom miatt várakozni kényszerült. A személyautó vezetője későn fékezett, így az álló járműnek ütközött. A balesetben Cenker Alexander és utasa súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Személygépkocsijával Kiskundorozsmán a Felszabadulás utcán haladt a délelőtti órákban a 33 éves Kuzma Sándor helybeli, Jernei utca 3/1. alatti lakos. A Széksósi út kereszteződéséhez közeledve, előzés közben összeütközött egy szemből érkező motorkerékpárossal. A motoros, a 19 éves Juhász Sándor Dorozsma, Mália utca 8. szám alatti lakos a balesetben könnyű sérülést szenvedett. Szegeden, a Petőfi Sándor sugárúton kerékpározott a délutáni órákban a 70 éves Meskál Sándor. A Szivárvány-kitérő felé igyekezett. Amikor lakása, a Petőfi Sándor sugárút 80. szám alatti ház elé ért, hirtelen irányjelzés nélkül jobbra, a sínekre kanyarodott. Nem vette észre a vele azonos irányban haladó villamost, melynek vezetője már hasztalan fékezett, elütötte a kerékpárost. Meskál Sándor kórházba szállítás közben életét vesztette. Bordányban, a Zákány utca 65. számú ház előtt hirtelen balra, egy vele azonos irányban haladó motorkerékpáros elé kanyarodott személyautójával a 18 éves Tanács László helybeli, III. kerület 629. szám alatti lakos. A balesetben a motoros, a 18 éves Gémes István Sándorfalva, Ady Endre utca 65. szám alatti lakos könnyű sérülést szenvedett. A két járműben keletkezett anyagi kár közel 15 ezer forint értékű. Kedd, 1980. június 3 1980. JÚNIUS 3., KEDD - NÉVNAP: KLOTN.D A Nap kel 01 óra 50 perckor, és nyugszik 20 óra 35 perckor. A Hold kel 00 óra 16 perckor, és nyugszik 09 óra 10 perckor. VIÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 328 cm (áradó). HÚSZ ÉVE, ÚJVIDÉK 18.10: Tévéhíradó 1. szerb horvátul, magyarul és a belgrádi stúdióból 19.15: A törpéknek fogalmuk sincs a gyermekeknek 19.45: Énekel a világ 20.15: Rajzfilm 20.30: Tévéhíradó 2. magyarul 21.00: Belpolitika 21.55: Ménesgazda — magyar film 23.35: Tévéhíradó 2. szerbhorvátul 23.55: Feljegyzések az el nem kötelezett és fejlődő országok kultúrájáról BUKAREST 14.00: Nemzetközi teniszverseny 15.30: Iskolatévé 15.50: Úttörő almanach 16.15: Ifjúsági klub 17.00: Kérdésekre válaszolunk 17.25: Szocialista országokból 17.50: Gyermekeknek 18.00: Tévéhíradó 16.45: Énekfesztivál 19.15: Tévéankét 19.40: Gabriel Borgman — Ilsék drámája 21.10: Tévéhíradó szerda délelőtt BUDAPEST L 10.00: Tévétorna (ism.) 10.05: Iskolatévé 10.30: Kisfilm 11.00: Anna Karenina — 5. (ism.) 11.55: Lehet egy, kérdéssel több? 1860-ban e napon hozta nyilvánosságra a szovjet kormány javaslatait az általános és teljes leszerelésről, a Szovjetunió békéért folytatott lazakia-dattlan küzdelmének fontos láncszemeként. kisszinhAz Este 7 órakor: A szemtanúk — Mese az állatkertről — Janicsóbérlet. MOZIK Fáklya: háromnegyed 3 és fél 6 órakor: Párharc (színes, m. b. NDK, 14 éven felülieknek), fél 8 óraikor: Iszony (magyar). Vörös Csillag: délelőtt 10, este fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Kígyótojás (színes, m. b. NSZK— amerikai), negyed 4 órakor: Mindent bele, csak rá ne fázzunk! (színes, m. b. bolgár). Kertmozi: Kicsi a kocsi, de erős (színes, m. b. amerikai, H. helyárral, este fél 9 órakor). Szabadság: A repülő madár árnyéka (színes, m. b. csehszlovák, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel I óráig. Csak sürgős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletét is a I. sz. Sebészeti Klinika tart GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt 20 szám alatti körzeti, gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 1 óráig munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 19 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. sz. alatt. Telefon: UP100 Állatorvosi ügyelet Június 7-ig, este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és II. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Duba István állatorvos. Lakása: Újszeged, Odesszai krt. 8. Telefon: 17-839. II. kerület. Algyfl. Tápé területén: dr. Krajcsovka László állatorvos. Lakása: Szeged, Göndör sor 231B. Telefon: 51-781. Kübekháza, Szilieg. Tiszasziget. Újszentiiván területén: dr. Kis Albert állatorvos. Lakása: Újszeged, Középfasor 2L Telefon: 18-599. Az állatorvos kiszállításáról a hívő fél köteles gondoskodni, mirel BUDAPEST 19.55: Tévéforma (ism.) 10.00: Óvodások filmműsora 10.20: Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.) 10.45: Az űrutazásról jelentjük. (összefoglaló az előző nap eseményeiről — színes.) 12.10: Iskolatévé 15.55: Iskolatévé (ism.) 16.45: Hírek 16.50: Gólyavári esték — 8. (ism.) 17.30: Sakk-matt 17.50: Kertünk — udvarunk 18.15: Az űrutazásról jelentjük 18.40: Könyvsátor 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: A Saturnus együttes műsora 20.25: Anna Karenina — 5. 21.20: Házigazda: dr. Bartha Tibor református püspök 22.20: Tévéhíradó 3. 22.30: A 20. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei: Biszmillah ■ — riportfilm (ism.) BUDAPEST 2. 20.00: ,,Domaházi hegyek között ...” — filmszociográfia — 20.45: Tévéhíradó 2. 21.05: Svéd szórakoztató film 21.55: Az es*ely — m. b. NSZK- tévéfilm BELGRAD 1. 13.10: Magyar nyelvű tévénapló 19.15: Gyermekeknek 19.45: Népi muzsika 20.15: Rajzfilm 21.00: Stop! 21.55: A ménesgazda — magyar film BELGRÁD 2. 20.00: Ismeretterjesztő sorozat 21.00: Külföldi szórakoztató zene 21.50: Huszonnégy óra 22.10: A vörös kakas kukorékol —• dok.-sorozat 23.00: Költészet ALLANDÓ : Csörszámok KOSSUTH: (hétköznap): «.25- 7.59: Jó reggelt! (közben: 4.43 és 6.45: Szót kérek! 5.20: Tudósítói jelentések. 5.40: Falurádió. 6.20 és 7.20: Reklám. 7.19: Körzeti időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd — 8.05: Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap e.45-kor) — 12.00: Déli Krónika (utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) - 18.15 Hol volt hol nem volt - 18.30: Esti Magazin. PETŐFI: (hétköznap) «.25-7.50? Reggeli zenés műsor (közben: 5.55 és 6.55: Torna. 6.45: Könyvajánlat. 7.35: Körzeti időjárásjelentés) - 10.50: Torna - 13.45: Időjárás- és vizárlásjelentés HÍREK, IDŐJÁRÁS JELENTÉS: KOSSUTH: 4.30-tól 7.00-ig félóránként, majd 8 10. 12. 15. 17, 18.30, 22. 24 (szombaton éjjel liker is). Vasárnap: 6, majd 8-tól ugyanaz mint hétköznap. PETŐFI: 4.30-tól 8.3(ig félóránként, majd 10.30-tól 20.30-ig kétóránként, ezután 23 és 24. Vasárnap: 8 10 30 14.33, majd ugyanaz, mint hétköznap. 3. MŰSOR: 81- 13. 19. 23-30 KOSSUTH 8.27: Űrkaleidoszikóp 8.57: Nóták 9.44: Zenés képeskönyv 10.05: MR 10-14 10.35: Zenekari muzsika 11.3 ®: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha — 8. 12.35: Törvénykönyv 12.50: Éva, Lehár Ferenc operett«jének rádióváltozata 14.40: Mai román prózaírók 15.10: A Szovjetunió népeinek zenéjéből 15.20: Eisemann Mihály filmzenéjéből 15.28: Nyitni kék 16.05: Irószobám. Boldizsár Ivánnal beszélget Mezei András 17.07: Francia szerzők művei 17.45: A Szabó család 18.25: Mai könyvajánlatunk 19.15: Népszerű Vecci áriák 20.00: Gazdasági minifórum 20.30: Népdalok 21.04: Tudomány és gyakorlat 21.34: Bemutatjuk új felvételeinket 22.20: Tíz perc külpolitika 22 30: Ernest Blanc opera- * áriákat énekel 22.53: Meditáció — a humortalanság gyökereiről 23.03: Legszebb stúdiófelvételeinkből 0.10: Németh Zoltán táncdalaiból PETŐFI 8.05: Karingők fúvószenekarra 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.36: Zennedélelőtt 12.25: Látószög 12.33: Melódiakoktél 13.28: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Tip-top parádé 18.33: Beszélni nehéz 18.45: Joel Grey, Kander: Kabaré című zenés játékából énekel 19.00: Máder László népzenei műsora 19.20: A politikai irodalom új könyveiről 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki Könyvtára 21.07: Barátság slágerexpressz 21.40: Tallózás 22.00: Zeneközelben a hallgató 23.15: Népdalok, néptáncok A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóbáz. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szeged Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra S3 forint. • Index: 85 053 - ISSN: 0X33-025 S