Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

Vasárnap, 1981. augusztus 9. Számítógépsztori Amennyire laikusként tudha­tom, régi idea a számítógépek összekapcsolása, országos, konti­nensnyi, vagy akár földi méretű, összehangolt rendszerek létreho­zása, amelynek eredményeként hihetetlen és félelmetes gyorsa­sággal elemezhető és szelektálha­tó adattömeg állhatna a kutatók, a gazdasági szakemberek, a me­nedzserek, műszakiak rendelkezé­sére. S amennyire tudom, mind­ez legföljebb egy-két, alapvetően kereskedelmi jellegű szolgáltatá­sokat adó célrendszernél valósul­hatott meg. Például a Világot többé-kevésbé behálózó repülőté­ri helybiztosító, számítógépekre alapozott rendszerek esetében. Érthető tehát, hogy egy véletlen találkozásunk alkalmával rákér­deztem dr. Hunya Péterre, a JATE kibernetikai laboratóriumá­nak vezetőjére: nálunk, Magyar­­országon történik-e valami az in­tegrált számítógép-hálózat(ok) ki­alakítása érdekében? A kérdésből beszélgetés született, amelyet, ha tolmácsolni nem is áll módom­ban, tanulságait, laikusként le­vonva, megkísérlem közreadni. Nehéz kezdetek Nagyjából közismert, hogy a kibernetika és a számítástechnika mifelénk hosszú évekig gyanús portékának számított. A dialekti­kára alapozott filozófiai nézetek­kel nehezen fért ugyanis össze, hogy végül is minden folyamatot elemeire lehet bontani, matema­tikai formulákkal le lehet írni, formalizálni oly módon, hogy a legbonyolultabb folyamatok is valamilyen — gépesíthető — módon viszonylag gyorsan ele­­mezhetőkké válnak. Mindehhez ,,csupán” arra van szükség, hogy e folyamatok törvényszerűségeit matematikai alapokon megfogal­mazzuk. A változó körülmények mindig változó adataival azután már nem az embernek kell tö­rődnie, hanem a gépnek. Lénye­gében ezen az elven működtek a második világháború légvédelmé­nek precíziós-mechanikus lőelem­képzői, vagy akár a hagyományos bolti pénztárgépek. Az elektroni­ka korszaka viszont alapvetően megváltoztatta , kibővítette és egyre gyorsabbá tette­­ a szá­mítástechnikát. Csak hát: roppant nehéz volt az áttörés. Szegeden Kalmár László pro­fesszoré volt az érdem, hogy mindent elkövetett: Magyarorszá­gon is teremtsük meg a szerve­zett számítástechnikai oktatás alapjait. Az országban elsőként szűkebb pátriánkban alakult meg az az oktatási központ, amely — egy már elavultnak számító, első generációs géppel — 1957-ben megkezdte a képzett, gyakorlott számítástechnikai szakemberek oktatását, kibocsátását. Több mint tíz év múlva, 1968-ban ka­pott azután a laboratórium egy akkor, a polgári alkalmazásban korszerűnek számító, viszonylag jó műveleti sebességű Minszk— 22-es gépet, amely a képzésen kí­vül már egyéb feladatokra is al­kalmazható volt. / Kis kontra nagy Az új gép sokáig megfelelt a feladatának, mert hogy jobbat beszerezni nemigen lehetett (Vagy ha igen, hát roppant hát­rányos feltételek mellett.) Ekko­riban már komoly viták voltak az oktatási centrumok kiépítése kö­rül. Két koncepció ütközött ös­­­­sze. Az egyik szerint kis gépek­kel, a másik — többek között a Kalmár László által képviselt — felfogás szerint, nagy gépekkel kellene fölszerelni ezeket a köz­pontokat. (Akkoriban nagyjából mindkét megoldás gazdaságosnak és értelmesnek tűnt, különböző szempontok miatt) Néhán­y év után aztán — szerencsére — a nagygép-koncepció győzött. Így kaphatta meg 1975-ben a szegedi labor az akkor nagyon is korsze­rűnek számító R 40-es gépet. S hogy miért volt ez akkor nagyon komoly eredmény? Nem csak egyszerűen a gép kapacitása, ..tudása” miatt, hanem azért is, mert akkortájra kialakultak azok a módszerek és lehetőségek, ame­lyekkel az ilyen méretű gép le­hetőségeit valóban értelmesen ki is lehetett használni. A következő fontos évszám 1977. Ekkor helyezték üzembe Szegeden az R 40-es géphez csatolt terminálokat, magának a labornak az épületében. Vagyis azokat a képernyős egységeket, amelyek révén lehetővé vált, hogy­ a nagy gép szolgáltatásait egyszerre többen is igénybe ve­hessék feladataik megoldására. És nem is csak ezért fontos az évszám. Még ezen a nyáron tűz ütött ki a laborban, aminek ered­ménye féléves állás, s a gép bő­vített helyreállítása lett. Házhoz szállított szolgáltatások Egy évvel később, 1978-ban született meg az a minisztériumi döntés, amely a regionális okta­tási központok létrehozását szor­galmazta. Ennek lényege az volt, hogy az adott szellemi kapacitá­sokhoz nagy gépet kell telepíteni, úgy, hogy élve az akkor már meglevő lehetőségekkel, e nagy és drága gép szolgáltatásait a terminálhálózat kiépítésével több felhasználóhoz is el kell juttatni. A tűz utáni szegedi kapacitásnö­velő helyreállítás végül is meg­teremtette annak a lehetőségét, hogy a József Attila Tudomány­­egyetem kibernetikai laboratóriu­mának gépe ,külső felhasználók számára is hozzáférhetővé vál­jon. Két év múlva, 1979 elején így jutottak terminálokhoz az élelmi­­szeripari főiskola és a közgazda­­sági szakközépiskola tanulói, ok­tatói, ahol viszonylag olcsó, kis berendezések beszerelése révén mindazokat a lehetőségeket hasz­nosíthatták, amivel a laborban levő nagy gép rendelkezik. Közben lassanként megszüle­tett a többi, regionális oktatási központ az országban: a Műegye­temen, Pécsett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. S ez a rend­szer még bővülni fog. Gépek rendszere Szegeden sem tétlenkedtek a számítástechnika szakemberei. Még ebben az évben, 1979-ben az orvostudományi egyetem is be­kapcsolódott a JATE rendszeré­be, két kis, R 10-es gép össze­kapcsolása révén. A Szegeden ki­dolgozott speciális program alap­ján a SZOTE-n működő terminá­lokról a JATE kibernetikai labo­ratóriumában működő nagy gép összes szolgáltatása hozzáférhető­vé vált. A SZOTE-n dolgozó R 10-es önálló gépként is működ­het de ha a feladat meghaladja annak a gépnek a­ teljesítőképes­ségét, automatikusan igénybe ve­szi a labor R 40-es gépének „tu­dását”. Ugyanilyen elven kap­csolták be a rendszerbe a kecs­keméti automatizálási főiskola R 10-esét is. S hogy mi mindennek az elő­nye. Az R 10-es jó műveleti se­bességű kis gép, amelynek korlá­tozott a memóriakapacitása. Ha viszont csatlakoztatják az R 40- eshez, akkor a nagy gép minden előnyével rendelkezhet a kis gép tulajdonosa, vagyis­ az óriási mennyiségű kész programmal, valamint a nagy központi és hát­térmemóriával. Ily módon a kis gép is nagyon komoly feladatok megoldására válik alkalmassá, s sokkal olcsóbban Mert egy R 40- es gép, a szükséges tartozékokkal, viszonylag jól kiépítve mintegy százmillió forintba kerül, ellen­ben egy R 10-es jóval alatta ma­rad a 20 milliónak. Egy R 10-es­­hez pedig négy terminál csatla­koztatható, 125 ezer forintért da­rabonként, amelyekről a teljes, az R 40-es gépre alapozott rend­szer szolgáltatásai, „tudása” igénybe vehető. Ily módon 32 helyről vehetik igénybe a teljes rendszer kapacitását. A rendszer komplexitása ráadásul sok más előnnyel is­ jár. Például azzal, hogy ma az R 40-esre alapozott rendszer kapacitásban többszörö­sét képes nyújtani annak, mint az új, nagy gép működésének kezdetén nyújthatott. 1976-ban nagyjából háromezer munka fu­tott le a gépen, az 1980—81-es tanév második félévében pedig 13 ezernél is több. • •• ^ a /ovo ? Anélkül, hogy laikusként kü­lönösebb elemzésbe bocsátkoz­nánk, nyilván az eddigiekből is kiderül, hogy a számítógépek ös­­­szekapcsolt, integrált rendszeré­nek nagy jövője van. Hiszen egy ilyen rendszer révén meg lehet­ne oldani, hogy egyes helyeken különböző problémákra „szakoso­dott” gépek működjenek, s a rendszer egy-egy feladat megol­dásához a szükséges információ­kat onnan „hívja le” automatiku­san, ahol azok rendelkezésre ál­lanak. Csakhogy, mint minden, egy ilyen országos hálózat kiala­kítása is sokba kerül, amire eb­ben az ötéves tervben aligha lesz mód. (Európában is csak két nyil­vános számítógép-hálózat mű­ködik egyelőre.) Jelenleg mi a kísérletek idő­szakában tartunk. Ott, hogy az adatáramlást vezérlő kisszámító­­gépek megfelelően működjenek majd, s a szükséges postai vona­lakat is ki lehessen alakítani. Egyelőre éppen csak hogy meg­kezdődött a szükséges postai há­lózat kiépítése, valamint azoknak a programoknak a kidolgozása, amelyek alapján egy ilyen egy­séges rendszert majd működtetni lehet. Vagyis az elméleti, szakmai és gyakorlati felkészülés idősza­kában vagyunk, amely alapul szolgálhat majdan az oktatás egy­séges számítógép-rendszerének ki­építéséhez. Mindez végeredmé­nyeként viszonylag olcsón, rop­pantul kiszélesítheti e számító­­központok szolgáltatási skálját, s lehetővé teheti a géppark kapa­citásának sokkal jobb kihaszná­lását Főként, ha figyelembe vesszük, hogy a piacon megjelen­tek a nagy tudású, igénytelen és olcsó mikrogépek, amelyek szin­tén csatlakoztathatók e hálózat­hoz, s a rendszer együttes „intel­ligenciáját” ily módon sok fel­használóhoz lehetne eljuttatni. A konkrét műszaki megoldás feltehetően a következő ötéves terv feladata lesz. A szakemberek fő feladata jelenleg az, hogy az ilyen komplex, integrált rendszer működésének biztosításához szük­séges programokat kidolgozzák. SZÁVAY ISTVÁN Képek a szalonról A fotóklubok szegedi szalon­ját immár sok év óta úgy tartják szá­mom, mint amelyen a néző első kézből ismerkedhet meg a hazai kí­sérleti fotográfia egyes, érdekes irányzataival, áramlataival. Nincs ez másként az idei, a 17. szalon esetében sem. A különbség legföljebb annyi, hogy a „kísérleti” szó egyre inkább értelmét veszti, ahogyan a fotográfiai formanyelv új lehetőségei mindegyre kidolgozottabbá válnak Az idei szegedi szalon sok képe ily módon egyre inkább ké­pes betekintést nyújtani abba a világba, amelyet a fotográfia új esz­köztára, megújult formanyelve révén teremteni képes. E képek közül adunk közre kettőt lapunkban. Burján György (Győri Fotóklub): Cím nélkül Kovács Mihály (Kecskeméti Fotóklub): Vízió Berczeli A. Károly A leghatalmasabb Zenét, zenét, hogy megragadtam mindazt, mi benned halhatatlan, mi testen üdvüK, szent, mennyei — Ezt, ezt szeretném folyton zengeni — Márványt márványt, hogy vakbuzgón kivéssem, mi benned testi s elfoszliik egészem, a romlandót megörökíteni, hogy szépséged hirdessék művem kövei — Festéket, színt, hogy sietve lefessem mindazt, mi pillanatnyi arcon és a testen, a pírt, szeszélyt s a szenvedély dúlt lázadását, hogy ezt is örökkévalóságnak lássák — S pár szót csupán, mely ajkad hagyja el, mely mit se mond, de mindenre felel, mely el se hangzik s száll a semmibe — De hatalmasabb, mint a legszentebb Ige — Titok Mint lepréselt virágot régi fóliámsban. mit egykor tán egy szerelmes diák felejtett ott, míg bölcs könyvét lapozta át. nev reitem képed én, gyakran gondolva rád, mert nincsen mód, hogy neved viliággá kiáltsam. Sok évem lapjai közt hervadsz sápatag őrizlek s erőt merítek belőled, s bár lányka vagy kit vagy aligha gyötört meg, s nem tudhatom, milyen lehetsz valódi nőnek, de megigéztél s már szívemben hordalak. Sosem fogsz napvilágra jutni drága, gyújtó szemednek lángja bennem hamvad el csak néztelek, s be kellett érnem ennyivel . S ha sorsom egyszer bárkit érdekel s belém lapoz nem fél titkod nyomára. A papírpénz karrierje négyszögletes bőrdarabok voltak­ pénzként forgalomban. Egy másik kínai adat közli, hogy i. sz. 605—617 között olyan súlyos gazdasági zavarok kelet­keztek a mennyei birodalomban, hogy kényszerűségből sokféle ér­tékes tárgyat használtak papír­pénz helyett. A kincstár drága fémek értékének megfelelő utal­ványokat bocsátott ki, melyeket pénzként lehetett felhasználni. Előbb a gazdag családok fog­lalkoztak pénzkibocsátással, majd a császár saját magának tartotta fenn ezt­ a jövedelemforrást. A papírpénz használata időnként megszűnt, majd újra feltámadt. A 13. század közepén mongolok hódították meg Kínát, és Kubláj kán újra bevezette a papírpénz használatát. Ebben az időben a pénzeket fa kérgéből készítették és magas értéke volt: egy uncia ezüstöt vagy­ egy uncia aranynak egytizedét érte. A mongoloknak Kínából törté­nő kivonulása után itt megszűnt a papírpénz, de később a Ming­­dinasztia újra bevezette mégpe­dig az új papírpénz már 5-féle értékben volt forgalomban, de ugyanekkor, újra betiltották Kí­nában az ezüst és arany forgal­mát, illetve e fémek feldolgozá­sát. A papírpénz elterjedt az egész világon. Olykor a gazdasági válságot a papírpénz fokozott­ ki­adásával próbálták megoldani, de ez sohasem sikerült. A papírpénz használata ma már világszerte általános, az aranypénzek pedig az 1930-as nagy világválság után fokozato­san eltűntek. A papírpénz minden valószí­nűség szerint Kínából származik. I. e. 119-ben U­ ti császár idejében fehér szarvas bőréből készített, színes festményekkel díszített.

Next